Zolesz blogja

Meglepődve olvasom a liberális párt elnökjelöltjének nyilatkozatáról szóló cikket, aki az index szerint ivott, cigizett, drogozott, és bár ezeket ma már nem teszi, még a saját gyerekeit sem tiltaná ezektől. Mert „a sokszor értelmetlen tiltás az ellenkező hatást váltja ki egy tizenévesben”. (-ből?) Két dolog jut erről az eszembe.

Az első, hogy nyilván nehéz a helyesre tanítanom a fiamat, aki jól ismer engem, ha magam nem úgy teszek. De ha a helytelen nem tilos, csak magánügy, akkor nem elítélhető, így én sem vagyok az. Csináljon a fiam, amit akar, csak ne mondhassa rám, hogy apám, hibáztál. Mert én egy magas önbecsülésű ember vagyok, akinek a sérthetetlensége mindennél fontosabb. Még a fiam drogozásánál, és annak elítélésénél is.

A másik, hogy Fodor Gábor rendes liberálisként nyilván úgy gondolja, a „nem nagyon káros” szenvedélyek kérdését ki-ki ítélje meg maga, és döntsön felelősen. Ha csak a magam egészségét károsítom vele, és másokat közvetlenül nem zavarok, akkor kinek és mi möze van hozzá? Végtére is komoly és felelős ember vagyok, ugyanígy a gyerekem is az, és vállaljuk a döntéseink következményeit. Ha a gyerekem - velem ellentétben - mégsem tud mértéket tartani és megcsúszik, tönkremegy az élete, a feladatait és köteleségeit nem tudja teljesíteni, másoknak sok kárt okoz ezzel, és a végén még sokba is kerül az ő gyógyíttatása, hát sajnálom. Tőlem függetlenül alakult így a történet, mert ő rosszul dönött. Hogy ezért én felelős lennék?

A miniszterelnök felesége 2006-ban még így beszélt az anyaságról: „(…) Még sok ilyen dolog kellene, hogy jó érzés és könnyebb legyen babázni, akár otthon marad valaki, akár dolgozik a gyerek mellett.”

2008-ban a gyes, a gyed, a gyet és a főállású anyaság átalakítását (megnyirbálását) tervezi a kormány. A kormányzati retorika szerint ezek sorvasztásával a munkaerőpiacra szeretnék visszavezetni a gyermekükkel otthon lévő anyákat. Dobrev Klára a születés hete előtt pár nappal előadásán már így beszél: „A gyes felett eljárt az idő, a jövő a bölcsődéké. (…) a gyed és a gyes kudarc, zsákutca (…) Hosszú távon aligha fenntartható ez a rendszer (…) Egyelőre nem tudunk megszabadulni „a gyermeknek hároméves korig az anyja mellett a helye” alapvetéstől (…) a jövő a bölcsődéké (…) Több százezer gyereket és anyát zárunk be emiatt másfél szobás panellakásokba és ítélünk végeláthatatlanul pergő szürke hétköznapokra”

Felejtsük is el gyorsan ennek a néggyermekes, a gyermeklélektannal keveset, a kormány rövidtávú forrásigényével annál többet foglalkozó, az orránál tovább nem látó nőnek az ostobaságait.

A félreértések elkerülése végett itt jegyzem meg, hogy nyilván van olyan körülmény illetve élethelyzet, hogy valaki nem tud gyermeket vállalni. Sőt, olyan is van sajnos, hogy a gyermeknek jobb egy közintézményben nevelkednie, mint a saját szüleivel. Az ember sorsa lehet ilyen meg olyan is, de fordulhat is. Tudjuk azonban, hogy a bölcsőde a gyermek fejlődése szempontjából inkább csak a „szükséges rossz”, és nem az „optimum”. A gyereknek hároméves koráig még nem közösségre, hanem az anyai figyelemre van leginkább szüksége. Az érzelmi alapokat bármely szeretetteljes anya képes megadni a gyermekének, iskolázottságtól és életszínvonaltól függetlenül.

De tekintsük a kérdést az ő tágabb összefüggéseiben, Fekete Gyula író gondolatainak segítségével. Minden társadalom létének és fennmaradásának alapja az élet és a javak újratermelése. Az ENSZ előrejelzése szerint a világ népessége 2050-re kilencmilliárdra nő, ám Európáé jelentősen csökken. Magyarországon fél évszázaddal ezelőtt vált elégtelenné a születésszám, azóta több, mint 700.000-rel apadt a lakosság lélekszáma, és a világelsők között vagyunk a lakosság elvénülésében.

Az elmúlt évtizedekben a neoliberális doktrinerek a nacionalizmus, a rasszizmus, sőt a fasizmus vádjával illették a demográfia tudományát is, tabu témává tették a megmaradás kérdéskörét. Az emberi jogok, az egyén szabadságának jelszavával a jogrendbe emelik pl. az életellenes devianciákat is.

A keresők-eltartottak aránya folyamatosan romlik. A nyugdíjrendszer biztosítja a jogot az öregkori ellátásra, azonban az állam a legkevesebb figyelmet sem fordítja arra, hogy lesznek-e kellő lélekszámban, a kor színvonalán felnevelt utódok, akiknek a nyugdíjasok benyújthatják a jogigényüket. A gyermekes családokat legalábbis nem támogatja eléggé az állam, a megszorítások őket sújtják leginkább. A helyzet fokozott igazságtalansága, hogy akik nem vagy csak kissé veszik ki a részüket az utódok neveléséből, azok magasabb nyugdíjra lesznek jogosultak, mint azok, akik gyermekeket vállaltak és otthon nevelték őket, nyilván rövidebb munkaviszony és alacsonyabb pénzkereset mellett.

A fentiek alapján látható, hogy már rövid távon, bőven a mi életünkben jelentkezni fognak drasztikus problémák, melyek alapvetően befolyásolni fogják az életszínvonalunkat. Vak ember az, aki az európa szerte jelentkező kormányzati megszorítások mögött nem látja ezeket a keveset emlegetett összefüggéseket. Magyarországon a rendszerváltás óta halogatják az igazi reformokat az egymást követő kormányok, mert azok költségei hamarabb, pozitív hatásuk csak később, a több kormányzati ciklus után jelentkezne. Az ő logikájuk más. A hatalmuk megőrzése érdekében eladósítják az országot, a hiteleket azonban nem a társadalomba fektetik be hosszú távra, hanem fogyasztásra és kétes értékű beruházásokra költik, felélve a jövőnket.

A társadalom túlélése érdekében nem a gyerekvállaláshoz kapcsolódó juttatások kormányunk által tervezett megnyirbálására, hanem azok kiterjesztésére van szükség. De még inkább családi adózásra, a gyermekvállalás és az ő minőségi felnevelésük érdemi ösztönzési rendszerével. Hogy legalább ne sújtsa, inkább pozitívan diszkriminálja azokat, akik fáradtságukat, karrierjük feladását és életszínvonaluk csökkenését nem sajnálva biztosítják a társadalom, ezen belül a „máshogyan gondolkodók” nyugdíját is, az „emberi erőforrások újratermelésével”.

Nem valami nehezen megérthető erkölcsi okfejtés miatt; arra nem számítunk, nem várjuk el. A mindenkiben meglévő önző, zsugori önérdek felismerésére alapozva kérem, a kormányunk szándékaival ellentétesen, hogy NE mentsük ki a nőket az anyai szerepből!