Zolesz blogja

Olvastam egy cikket, ami az elején nagyon nem tetszett, aztán mégis. Az újságírói bevezető miatt azonnal beugrottak a korábbi sztereotípiáim a „kallódó fiatalsággal” foglalkozó, lelkesen együgyű papkról, hitoktatókról, amatőrökről. Akik a kapcsolatfelvétel érdekében magukra vették a megcélzott „réteg” ízlését… Pedig, azt hiszem, pár évtizede még több életrevaló, vagány személy tartozott az egyház kötelékébe, mint manapság. Ami nyilván összefügg a rendszerváltozás utáni világunk felgyorsulásával, a szabadsággal, és jóllakottsággal. No de nem erről akartam most írni, hanem arról, ami tetszett. Kiollózott idézetek a riportból:

„Harmincévesen kezdtem el magamat megismerni. Addig azt gondoltam, nagyjából rendben vagyok, hiszen hat évig teológiát tanultam, öt évig gyakoroltam a hivatásomat. Aztán egyszer csak kiderült, vissza kell mennem a kezdetekig, hogy kiderítsem, ki vagyok én. Ezen az úton elindulni borzalmasan nehéz volt. Az önismeret: nehéz, ugyanakkor nélkülözhetetlen út és kaland egyben, amelynek csak akkor lesz vége, ha meghalunk.”

„A bizalomhoz bátorság kell. Képessé kell válnom arra, hogy belemenjek egy kapcsolatba, amelynek akár kudarc is lehet a vége. Ehhez belső erő, energia kell, hiszen valószínűleg belefutok olyan kapcsolatba is, ahol megélem a bizalmat és olyanba is, ahol nem. A bizalmat azonban csak úgy tudom visszaszerezni, ha újra átélem, hogy valakiben bízhatok, hogy az a valaki nem csap be. Ennek az élménynek a megszerzéséhez kockázatot kell vállalnom. Nem lehet tutira menni.”

„Először csak maga az út, a kaland érdekelt (a nyár végén Argentínába megy). Most már szeretném magam egyedül is kipróbálni, és maga az utazás is kihívás lesz. Egy hónapig egyedül leszek, nem találkozom a barátaimmal, nem lesz telefon, internet, semmi. (…) Egyedül lenni, gondolkodni, tanulni és megújulni szeretnék. De azért is megyek, mert kíváncsi vagyok az egyházam másik arcára. Argentínában, az őserdőben nincsenek ezeréves tradíciók, sokszor már üres vagy megkövesedett formák, melyek az európai egyházra sokszor jellemzőek. Odakinn remélem, életet tanulok.”