Monthly Archive for február, 2010

Magyar Farsang Sanghajban

Tegnap este hivatalos voltam a sanghaji magyarok farsangi jelmezbáljára, itt. Megismerkedtem a konzulátus dolgozóival és családtagjaival, néhány üzletemberrel, tanácsadóval, magyar és kínai diákokkal. Ez utóbbit egy-két esetben nehéz volt eldönteni, hogy éppen inkább magyarnak vagy kínaiank számít-e az illető, bőrszíntől függetlenül. Akinek kínai családja van, és ott is akar élni, az a fehér bőre ellenére szerintem kínainak számít. Aki pedig nem akar visszaköltözni Kínába Magyarországról, az inkább magyar, még ha mindkét szülője kínai is.

A fiatalok diákként azért tanulnak kínaiul, mert látják a világgazdasági trendeket, és azt mondják, ma ázsiában történnek a nagy dolgok. És igen, itt évek óta kétszámjegyű növekedés van, az építőipar pedig 20% felett nő. Mondjuk van is jópár építkezés, és nem csak a világkiállításra gondolok. Bár az sem semmi önmagában. Sorban épülnek a toronyházak, ami otthoni szemmel igencsak szokatlan.

Érdekes látni, hogy családok életvitelszerűen berendezkednek arra, hogy nem tudják, pár év múlva melyik országbn fognak élni. Ez nem csak más kultúrák megismerését jelenti, hanem egy más életmódot is, a végleges letelepedés nélkülit. Azt mondják, a külszlgálatnak négy fázisa van: az elsőben minden tetszik, a másodikban jönnek a problémák, a harmadikban szinte elviselhetetlen az egész, és a negyedikben jön a beletörődés és az elfogadás.

Kezeltük a válságot?

Kivételesen politikustól idézek. ”Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat és utat nyitottunk a fejlődés előtt” - kezdte évértékelő felszólalását a miniszterelnök a parlament utolsó ülésnapján.

Felvettek a nevünkben a napi túléléshez annyi IMF hitelt, hogy az unokáink is fizetni fogják a halogatást! És merik ezt állva maradásnak, válságkezelésnek, megvédésnek és a fejlődés előtti út nyitásának beállítani!

Afterpost: Demján: Elvesztettük a pénzügyi függetlenségünket

Longhua templom

Sanghaj legjelentősebb buddhista templom-komplexuma. A több, mint 2 hektáros területen észak-déli tengelyre fűzve három sorban helyezkednek el az épületek: a középső sorban öt nagyobb szentély, a két szélső sorban a kisebbek. A széleken kapcsolódnak még hozzá nem látogatható termek és helyiségek is, ahová azért én belestem és bementem, amíg nem szóltak rám. Ezekben közösségi istentiszteletre alkalmas termet, raktárakat és műhelyeket véltem felfedezni. A falakkal körített komplexum előtt áll attól elkülönülten a Longhua Pagoda nyolcszögletes, hét emeletes épülete a maga 40 méter feletti magasságával. Mellette pedig egy drótból készült fa, koronáján sokezerszám rákötve piros és sárga szalagok, személyes ráírásokkal.

A szűkösebb Jade templomban csak imádkozó és szolídan füstölőző hívők voltak. Amíg ott egy-három szál füstölőt égettek, addig itt minimum egy köteggel, vagy pár kisebb fáklyát gyújtottak meg egyszerre. Megfigyeltem: kis tipegés, hajlongás az összetett kézben tartott füstölőkkel a négy égtáj felé, és a füstölőt a betonmedencében lévő hamuba szúrják vagy dobják, majd el. Egy fiatal nő egy tálcán összhajtogatott és egymásra tornyozott színes papírcsákókat hozott, és egy rövid átszellemült meditálás után boldogan bedobta egy acélhordóban égő tűzbe. Most, hogy írom ezeket is érzem az orromban a füstölők illatát.

Jade Buddha templom - Örömök kertje

Az egyik lehíresebb sanghaji buddhista templomban voltunk ma a kollégámmal. (Azoknak, akik az eredetit szeretik.) Sajnos, hogy körbeépítették a templomot, így jellegtelen lakóépületek és butikok közül bukkant elő hirtelen a bejárat és a belső udvar. Kellemes halk zene, füstölők és imádkozó emberek, szerezetesek között jártunk, és kattogtattam a fényképezőmet. Csak a két jade kőből készült istennő-szobrot nem lehetett fotózni, aminek okát bár nem értettem, de a kérésüket tiszteletben tartottam.

Az ezer buddha termében a színpadon ülő Buddha körül sokkal több, mint ezer egyforma kicsi, aranyozott ülő női és férfi alak van a falményedésekbe elhelyezve, mindegyik alatt a szobrocska felajánlójának a neve olvasható. Az épületben egyébként szerzetesek laknak és imádkoznak, ahogyan az ide látogató hívők is elmélyülten és átszellemülten teszik ugyanezt a szobrok előtti puha térdeplőkön.

Az egyik templomi butikban egy asztal mögött ülő, kedvesen mosolygó emberhez odamentem, akinek ecset volt a kezében. Ő a vendégek nevét festi díszes papírra, jókívánságokkal megtűzdelve, némi készpénzért. Az igen szórakoztató alkunk után megállapodtunk, de többször felhívta a figyelmemet arra, hogy ez maradjon közöttünk… Kegytárgyak és füstölők nélkül távoztam, de egy buddhaszobor azért haza fog jönni velem!

Profilkép

Könnyen érthető, mégis tartalmas cikket olvastam az indexen a társkereső oldalakra kitett fényképekről. Egyszerűnek tűnik a példa, de szerintem igényes a vizsgálat. A meglepő tapasztalatok az általános tanítást erősítik, hogy ab start nem ért(het)ünk mindenhez, és a legegyszerűbb dolgokat is néha tanulni érdemes.

Google-konteo

Egy könnyű kis hír a Google és Kína harcáról, összeesküvés-elméletek felvetésével. Lehet tippelni, mi is az igazság! Egy biztos, hogy itt sem szabad az internet, még annyira sem, mint minálunk.

Afterpost: a megoldás?

Afterpost 2: Remélem ettől még májusig működnek a Google szoftverek Kínában.

Shanghai Urban Planning Exhibition Hall

A People’s Square szélén van a modern Sanghajt bemutató kiállítás, melynek leglátványosabb elemei a makettek. Ezeket mára az egész világ megismerhetette, én is már előbb találkoztam vele az interneten, minthogy Kínába megérkeztem volna. Továbbra is a méretektől vagyok lenyűgözve. Itt mindent szorozz meg tízzel, százzal vagy ezerrel, és annyi van belőle, vagy olyan nagyságrendű. Például Sanghajban tízszer annyian élnek, mint Budapesten, Kínában bő százszor annyian, mint Magyarországon, és … ezerszer annyi petárdát durrantanak el itt újév előtt, mint minálunk. Nnna!

Volt egy kör alakú szoba körben vetítővászonnal: egy 360 fokos mozit néztünk meg a belvárosról, az EXPO területéről, a repülőtérről és városi közlekedési létesítményekről. Mintha helikopteren utaznánk az épületek között, tisztára Avatar - szemüveg nélkül! A 6-8 perces műsor alatt bizsergett a hátam a bedőlésektől és a látványtól.

Kínai Újév

Február 13-án, a Kínai Újév előestéjén kezdődött a nagy csinnadratta. És ma megismételték. A puskapor őshazájában a (külföldi) rossznyelvek szerint két dolog számít: sokat enni és sokat pirózni. Na ezeknek az időszaka a kéthetes újévi ünnepségsorozat, ami szombaton kezdődött. Sötétedéstől az egyéb napokon is szokásos, szórványos durrogtatás és tűzijáték általánossá vált a városban. Elindultam a Nanjing Road / People’s Square felé, hogy közelről lássam a műveleteket. De mivel az őket kergető rendőrök miatt állandóan mozgó különítmények indították ezeket, csak egyszer sikerült elcsípnem az akciót. Éjfélkor aztán ráadták a teljes kakaót, és akkora füstbe burkolták a belvárost, mintha a legsűrűbb köd lenne, az utcára alig láttam le az ablakomból. Ezt a fázist már a 25. emeletről volt szerencsém végignézni, felejthetetlenek a felhőkarcolók között robbanó tűzvirágok.

A másik izgalmas látvány az égő lampionok eregetése volt. Ez egy papírballon, amiben a levegőt egy a kempingezésből ismert kis kocka égése melegíti. Egy-két percnyi tutujgatás után „magától” felszáll, majd lassan emelkedve eltűnik az ég sötétjében. A város felett több ilyen is lebegett, köszönhetően az utcai árusok bátor terítésének és bemutatóinak.

A folyó hét Kínában hivatalos munkaszünet, a boltok és éttermek is alig vannak nyitva. Itt ez olyan, mint nálunk a Karácsony és a Szilveszter közötti időszak. Az építkezés azért folyik, ha nem is teljes gőzzel, kicsit álmosabbak a fiúk mostanában. Pedig elkezdődött a Tigris éve, ami mozgalmasnak ígérkezik!

Afterpost: azért ennyi pirózásnak biztosan nem csak a velem szemközti ház egyik lakásának a kiégése volt/lesz a következménye. Mindkét homlokzaton dőltek ki a lángok, fel-fellobbanva többször is, ahogy a bekészített petárdák egymás után felrobbantak… Ajaj

Újra a blogon - a kínai étkezésről

Rövid szünet után ismét jelentkezem Kínából. A hallgatásom oka némi szoftver-zavar volt, melyet a böngésző lecserélésével egy pillanat alatt meg lehetett (volna) oldani… Safari munkába állítva. Aztán a képek feltöltéséért küzdöttem… de az még nem megy. Annyi baj legyen, publikálom.

Egy hete kínai kaján élek, és nem, nincs hasmenésem! Általában képről rendelek, de még így is kategóriákat tévedek. Például tegnap rendeltem bevezetésnek egy levest, ami pudingszerű édesség volt! Aztán máskor kértem egy másik levest szimpatikus hússzeletekkel, ami igazából valami plazmaszerű dolog lett, talán gomba… Mindenesetre lezsibbadt tőle a nyelvem, annyira csípős volt az egész! Ezzel együtt nagyon mókás dolog itt étkezni, és nem csak az előbbiekért. Kis mellékutcákban lévő, nem túl puccos éttermekbe járok, ahol vidám élet van ám, amint fegyelmezetten felvették a rendelést! Csupa tizenéves dolgozik ezekben, akik egymáson is, de rajtam is jókat mulatnak. Erre én is vigyorogni kezdek, amitől elszabadul a röhögés!

Kínában sokat és sokfélét rendelnek, és egyáltalán nem baj, ha megmarad a végén a fele. És most abba nem mennék bele, hogy mi mindent meg nem esznek. Egyrészt mert nem is tudom, másrészt mert nem is akarom tudni teljesen! Érdekes dolog, hogy a kínaiak az étkezést még sokkal inkább közösségi tevékenységnek tekintik, mint mi. Olyannyira, hogy közösen rendelnek és csipegetnek az asztalon lévő ÖSSZES tálból! Intézményesült és permanens mutyizás, a téboly elkap!

Első benyomások

Shanghaiba érkezésemkor egy magyarul nagyon szépen beszélő fiatal kínai nő fogadott, aki behozott a szállásomra, egy belvárosi középmagas ház 25. emeletére. Az apartmanban minden igen magas színvonalú, de az internet kapcsolatot külön kérvényezni kellett. Megjegyzem a Facebook, a Twitter, a YouTube és még ki tudja, milyen oldalak - „valamiért” nem jönnek be… Azért itt a kommunikáció szabadsága még nem ugyanazt jelenti, mint amit mi az elmúlt két évtizedben kezdünk már természetesnek venni Magyarországon! Az iwiw viszont elkerülte a figyelmüket :-)))

A három legfontosabb szó kínaiul: nyi ha = jó napot, szie szie = köszönöm, cáj dzie = viszontlátásra. A beszéd azonban egy kicsit több ennél, ugyanis a kínai nem csak kimondja a betűket egymás után, de a négyfajta „ívnek” megfelelően énekeli is azokat. Azt hiszem, mindenhol úgy van az, hogy ha egy külföldi az adott ország nyelvén mondja ezeket a legalapvetőbb szavakat, annak örülnek, ez itt is igaz.

A kínaiakról már a repülőtereken is észrevettem, hogy állandóan igyekeznek előre jutni. Például megérkezéskor, a földetérés után még a mozgó gépen felálltak és elkezdtek pakolni. Az utaskisérőknek egyenként kellett visszaültetni, visszanyomni őket az ülésükbe. Az utcán is furakodnak az autóikkal, és sokat dudálnak. Mégsem agresszíven csinálják ezeket, nekem úgy tűnik, hogy inkább megszokásból. Akikkel viszont személyes kapcsolatba kerültem akár a reptéren, az utcán, a boltokban vagy a szállásomon, és főleg az építkezésen, azok mind nagyon türelmesek, figyelmesek és segítőkészek voltak. Legyen az bármilyen pozíció, a munkáját itt mindenki nagy igyekezettel végzi, és nem az intézés, hanem az elintézés a céljuk. Harminc éve nyitottak a világ felé, és ennek a hozzáállásnak ennyi idő után meglátszik az eredménye.