Nem ennek a cikknek a hatására gondolom azt, hogy az egészségügy és a gyógyszeripar lényegében nagyon hasonlít bármelyik másik gazdasági ágazathoz, beleértve az olajipart vagy a hadiipart is. Célok és eszközök alapvetően azonosak. A hidelmeink és a félelmeink miatt azonban még védtelenebbek vagyunk ővelük szemben. A H1N1 vírus sztorija (is) egy kacsa (értsd: hazugság), ami mögött egyrészt bizonyítható közvetlen anyagi, másrészt egyéb közvetett érdekek húzódnak meg. Nem tudom, meddig és hova fog eljutni az EU Parlament Egészségügyi Bizottságának vizsgálata, de szerintem jó helyen kapizsgálnak!
Afterpost: kisgyerek koromban, Badacsonylábdihegyen csodálkozva néztem, ahogy a szőlő permetezéséhez használt mérgeket keverték, majd befújták vele azt, amit mi később megettünk. Csak előtte mossuk meg.
Nemrég egy kommentben kérdés volt, hogy (miért) nem lehet hallani/olvasni a magyarországi médiában a sanghaji világkiállításról. Nos, ma több lap újságírói is kint jártak az épülő pavilonnál, fotóztak és videóztak, kérdeztek és válaszoltunk. Talán valamelyik tudósításban felbukkanok én is
Bár tegnap este az utazási irodák mind azt mondták, hogy másnapra már nem tudnak helyet biztosítani, reggel mégis odamentem és feljutottam a buszra: írány a „kínai falu”, Zhouzhuang. A „Kelet Velencéje” keresztnév mondjuk szerintem erős túlzás, de az elfogultság okán megbocsátható. Én inkább Szentendréhez hasonlítanám, rögtön hozzátéve, hogy azért teljesen más.
Délelőtt olyan kínaias feszített tempóban húzott végig minket az idegenvezetőnk (zászlócska is volt, meg mini hangosbemondó). Ebéd után aztán szabad program, én vásárolgattam ezt meg azt, jókat alkudozva a vidám árusoknál. (A kedvenceim a nagymama-korú boltosok, ők örömből csinálják az eladást. A fiataloknak még volna mit tanulniuk értékesítésből, náluk ritkán van kedvem költeni.) Egyelőre lásd hozzá mások google-fotóit. Hazafelé meglátogattunk még egy selyemgyár-outletet, és egy vidéki buddha templom is belefért.
Jól palástolták az elején, de azért meglepődtek a kínaiak, amikor reggel beültem közéjük a buszba. Óvatosan forogtak a fejek, egész nap figyelték, mit és hogyan csinálok. Ebédkor például szóltak, hogy ne az evőkanállal egyem a levest, van kanál is. Mindkettő olyan kicsi volt… A templomi programra aztán kezdtek jobban felszabadulni, volt közös fotózkodás, nevetgélés, kaptam tüskét is ajándékba, a belét megenni.
Úgy egy órát buszoztunk oda és vissza is, nagyon figyeltem, milyen az élet a városon kívül. Nos, először is Sanghaj környéke úgy be van hálózva folyókkal és csatornákkal, hogy szerintem mindenhova el lehet jutni ezeken is. A parti házak közvetlenül rá vannak települve a vízre. A lépcső tövében ott a ladik, azzal mennek ki a földekre, aminek a csatornákon keresztül az öntözése is megoldott. Az ezernyi kis tóban láthatóan halat és még ki tudja miket tenyésztenek, a levert karók és hálók között. A nagyobb csatornákon úgy mennek az uszályok szépen oda-vissza, mint az úton a kamionok menetoszlopai. Minden talpalattnyi földet megművelnek, rendeteg fóliasátrat láttam végig az út mentén. Viszont a földeken csak emberek dolgoztak, a traktor itt nem divat, ami szerintem a helyi adottságokkal könnyen megmagyarázható.
A házak úton-útfélen nem túl szépek, időnként bódészerűek. Miközben ez a leggazdagabb vidék Kínában. Milyen lehet mondjuk Belső-Mongóliában? Igazából tudom: mélyszegénység és reménytelen elhagyatottság, de ez egy másik téma lehetne. Ami a sanghaji emberek hozzáállása után már nem lepett meg: nagyon sok a szemét és a sitt mindenfelé. Pláne, ha a kevésbé járt utakra vagy utcákba téved az ember, akkor szembeötlő ez. Az autópályán egy idő után feltűnt, hogy érthetetlenül szédeleg a busz a sávok között, majd rájöttem, hogy az úthibákat próbálja kerülgeti. Nálunk a mellékutak sem mindig készülnek ilyen szerény minőségben, nem beszélve a nyugatiakról.
De száz szónak is egy legyen a vége: szuper napom volt, az egyik legjobb, mióta itt vagyok. Legyen még sok ilyen a második félidőben is!
Kína vasútvonallal akarja összekötni többek között Londont Pekinggel. A 17 ország 10-15 éves projektjét használná szerintük az új globális rendszer kiindulási alapként és modellként. Kína finanszírozná a projektet az útba eső országok nyersanyagáért cserébe. Az új vasúthálózat gyorsítaná a fejlődést a fejletlenebb nyugat-kínai tartományokban is. Kb. ennyi a summája a hírnek. De milyen megfontolások lehetnek mögötte, amik minket is érdekelhetnek? És nem csak azért, mert a vasútvonalon mi is rajta leszünk/lehetünk.
1, új globális rendszer közeleg 2, sok készpénz Kínában, 3, növekvő nyersanyag- és különösen energiaigény 4, repülő helyett vasúti közlekedés. Valahogy így látják Kínából a dolgokat. Érdekes?
Afterpost: a kínaiak a londoni taxit is akarják (én nem látok Sanghajban ilyet, csak az egyen-VW-kat)
Ma itt voltam délelőtt. Szuper kiállítás Kína ókori és klasszikus művészetéből: bronzgyűjtemény, szobrok, festmények, kerámiák, bútorok, jadekövek, kalligráfiák, pénzérmék, pecsétek, porcelánok… és teák a teázóban. A város jóvoltából belépődíj nélkül. A legjobb shoppal, amibe eddig belebotlottam, benne megvásárolhatók a kiállított tárgyak igényes másolatai.
A világ legolvasottabb bloggere egy 28 éves sikeres könyvszerző és autóversenyző. A neve Han Han, és kínai. Népszerűségének oka lehet, hogy szókimondó, emellett okos, ezenkívül sokakat érdeklő problémákról ír. Erőteljesen támadja a kormányt és a tisztviselőket, látszólag kertelés nélkül. A vele kapcsolatban nyilatkozók azonban úgy látják, hogy azért teheti meg mindezt úgy, hogy csak néhány posztját “harmonizálják”, azaz cenzúrázzák, mert egyrészt a celebstátusza megvédi, másrészt pedig a legfontosabb politikai témákat kerüli. Nem nevez néven senkit, és nem megy el a problémák gyökeréig, azaz az egypárti diktatúra témájáig.
A google a „han han blog” szavakra való keresésemre ezt az oldalt adta ki elsőnek. Hogy ez-e Han Han híres blogja, azt bevallom, nem tudom megállapítani. Mindenesetre némi lágy kínai popzenét is hallgathattok a mu.sina.cn bannerével, olvasgatás közben
Ha szokásom lenne a fogadás, nagyobb tétben mertem volna arra tenni, hogy nem fogja. Ezzel szemben áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök ma aláírt.
Meglepődtem. És úgy tűnik, ha a témához kapcsolódó, önálló gondolataim lennének, jobban teszem, ha mostantól a „nagy nyilvánosság” előtt ezekről - legalábbis óvatosságból - hallgatok.
A fenti címmel jelent meg cikk a világkiállításról Terbitsch Péter (MTI) tollából, a Mohr Ricsi barátommal készített interjú alapján. Valóban teljes gőzzel halad az építkezés. És ahogy a tudósításban kiemelték, műszaki színvonalával és specális üzenetével akár gazdagabb országok teljesen új épületeivel is vetekedni fog a bérelt magyar pavilon.
Hányszor hallottuk azt, hogy az embereket mennyire nem érdekli a reklám. Oda sem néznek rá, csak éppen megy a háttérben a műsorral együtt, háttérzajnak. A kezembe került dr. Végh László fizikus néhány tanulmánya, ebből most csak a reklámok hatásáról írtakat emelném ki.
A reklámok azért sikeresek, mert a feszültebb állapotban lévő, váratlan dolgoktól tartó, figyelő ember agya nagyon sok külső jelzést feldolgoz. Általában csak azok az észlelések válnak tudatossá, amik a figyelem tárgya szempontjából fontosak, de a többi is nyomot hagy az emberben. Feszültebb állapotban vagyunk például autóvezetés, az izgalmas filmek, a szappanoperák, a sportközvetítések, vagy akár a tragikus tartalmú hírek elfogyasztása közben is. Ez az oka annak, hogy a kereskedelmi adók a szabályok adta lehetőségek határán tartják például az agresszív jelenetek arányát - a legértékesebb reklámidőkben leadott hirdetések hatásának maximalizálása érdekében.
Az izgalomtól, szorongástól való megszabadulás pillanatában jönnek a fogyasztás derűjét és szépségét mutató, profin megszerkeszetett képsorok. Amelyek kellő számú ismétlés esetén, ezek konkrét hatásán túlmutatva oda vezetnek, hogy az elme számára a fogyasztás és vásárlás testesíti meg a jót, a menekülést, az életet. A napi tízszer, így hetente hetvenszer, havonta háromszázszor megtapasztalt dolog menthetetlenül átírja a tudatot. És a reklámokkal beindul a feszültség - fogyasztás - elégedetlenség - több munka - több feszültség - több reklám - több fogyasztás önmagába visszatérő folyamat.
Talán mielőtt teljesen elbutulunk, időben meg kellene szabaduljunk a televíziónktól.
Ha kifutottunk már a második félidőre, akkor egyre többünknél ér ez a kérdés! Egy üzletember, Schlingloff Sándor veszi magának a bátorságot és válaszol.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali