Monthly Archive for január, 2011

Elmenni a pofonért… és továbbadni!

Meglepődve olvasom a hírt: hallani sem akarnak az oroszok arról, hogy előrehozzuk a hosszútávú gázszerződésekről szóló tárgyalásokat.”

A meglepetésem oka nem a hír tartalma. Nézzük a tényállást: 1, Magyarországon arányaiban jóval több gázt használunk, mint más európai országok, a hazai fogyasztásnak pedig csak egyhatodát termeljük meg, több mint nyolcvan százalékát a Gazpromtól szerezzük be hosszútávú gázszerződéseken keresztül. 2 Az orosz gáztól való függést a következő tíz évben nem fogjuk tudni érdemben csökkenteni. 3, Nem a magyar államnak van szerződése az oroszokkal, hanem a német tulajdonú E.onnak.

Na most akkor mi a …-ért álltak volna szóba velünk árcsökkentési témában az oroszok? Szerintem minden nap elrebeghetünk egy csendes imát az orosz és ukrán barátainkért, ha nem ér minket 2015-ig valami nagyon negatív egyoldalú szerződésmódosítás. És aki 2015-ben árcsökkentést remél, annak javaslom, ébredés után óvatosan nézze meg, mibe lóg a keze éppen… Bocsánat.

Afterpost: jó kis pikirt szöveget rittyentettem ide tegnap, erre tessék, ma olvasom, hogy Fellegi 6-7%-kal megemelte a háztartási villamos áram árát! Ha alkudni nem tudunk, árat emelünk - ennyire egyszerű, de tényleg! Aki tud jobbat, az szóljon!

Hová születünk?

Orosz Katalintól hallottam, hogy a fogantatástól a harmadik életévig exponenciálisan csökkenő befolyása van a szülők hatásának a gyermeki személyiség kialakulására. Ezt követően jelentős (negatív) hatást már csak nagy traumával okozhatnak, tehát a sínjén van a gyerek.

Szülői öntömjénezés vagy önmarcangolás helyett inkább azt kérdezem, hogy miért van ez így? Azt hiszem, a világ jelenségei célszerűen vannak összerakva, itt meg ez annyira nem látszik. A gyerekek születésekor a család még épphogy kialakulóban van, egzisztenciális és lelki-érzelmi szempontból egyaránt. Ha kicsit körülnézünk, az első gyermek harmadik éves korára a párok talán több, mint fele különvált. Hagyjuk most egy kicsit a szirupos megközelítést: sokakat készületlenül ér, és óriási trauma számukra az első gyerek érkezése, ami előhozza az ősöktől örökölt problémákat, és az ilyen-olyan szülői mintákat is. Szóval miért pont ekkor vagyunk a legnagyobb hatással a védtelen gyermekünkre, és miért nem később, amikor már talán felkészültebbek vagyunk?

A régi korok emberének élete az őskorban, az ókorban de talán még a középkorban is nagyom más volt. Nagyobb családokban éltek, kevesebbet „lelkiztek”, viszont többet kellett dolgozniuk a megélhetésükhöz. Egyszerűbb életre kellett felkészülni, mindenki tette a vezető által meghatározott dolgát, önmegvalósításról szó sem lehetett. Cserébe viszont a nagy család közössége támogatást nyújtott az élet dolgaiban, az idősebbek mintát adtak és konkrét segítséget nyújtottak, amikor és ahogyan kellett. Azt képzelem, hogy régen az általánosan egyszerű társadalmi elvárásokra elég jól felkészítették a gyerekek, akiket a családtagok és rokonok törődése meg is védett, ha valami komolyabb nehézség adódott. És ez így, adott hatásfokkal, elfogadhatóan működött.

Ezzel szemben az elmúlt fél évszázad során nagyot változtak a körülmények: általánossá vált a városi életmód még vidéken is. A nők a feminista mozgalmak hatására egyenrangúak lettek a férfiakkal, esetenként még egyenrangúbbak is. Mindenben az újat keressük, a lehető leghamarabb leválunk szüleinkről, akik ugyanezt tették annak idején a sajátjaikkal. Kényelemben élünk, és óriási a belső elvárásunk a maximális önmegvalósításra. Információáradatban úszunk, de fogalmunk sincs róla, mi igaz és mi hamis. Illetve mindenkinek mindenkor megvan a maga szubejktív igazsága, olyan, amilyen. Ha egyáltalán megengedik nekik, hatalmas elvárások közé születnek a mai gyerekek, olyan szülőkhöz, akik a felmenőik mintái és segítsége nélkül várják, majd neveltetik bölcsödében, óvodában és iskolában a gyereküket olyanná, amit látunk. Kezeletlen traumákat és a személyes törődés hiányát sejtem a kisgyerekeken, meg a nagyobbakon, és a felnőtteken is. Jobban fel kellene készülni erre minden szülőnek!

3 in 1 - dombház, földház és szalmaház

Ilyen klasszat még talán nem is láttam! Hegysúrban (ma Szlovákia) épült ez a ház, a képek alapján kalákában. Egy angol nyelvű blog is van róla.

Végem van, ilyet akarok!

Rövid és hosszú távú érdekeinkről

Azt olvasom Pocakos Blogjában az alapvetést, hogy „a nyugati demokráciák évszázadok óta alapelvként vallják: a sajtó (média) ellenőrzi az államot, és nem fordítva”. Azt hiszem, ez egy széles körben vallott nézet, első olvasatra tetszetős. Gondoljuk csak tovább, milyen klassz, hogy a független írástudók „ellenőrzik” a korrupciót, a bűnözést, a politikai hatalom birtokosait stb.

Bogár László érdekes eszmefuttatása erről: mit is állít a fenti alapvetés? Azt, hogy „hiába kerül teljesen legitim, demokratikus választások útján uralomra bármekkora támogatottsággal egy kormány azzal a feladattal, hogy az adott anyagi, lelki, szellemi, jelképi újratermelési folyamatait a választók által kinyilvánított értékrend szerint ellenőrizze és irányítsa, mégsincs joga és lehetősége kontrollálni egy olyan hatalmi ágat, melyet senki nem választott. Sőt e senki által semmire fel nem hatalmazott tényező, vagyis a média, ismeretlen eredetű jogot formál egy legitim kormány ellenőrzésére.” (Demokrata 2011.01.19. 21. old.)

Kinek a tulajdonában vannak a befolyásos médiák? Lássuk be, leginkább a globális gazdaság tulajdonában. A 21. században, az információ évszázadában mindenki a médiákat akarja megkaparintani, érthető - tömeg-befolyásolási - célokból. A Wikileaks-botrányok idején talán nem kell magyaráznom, hogy mára a média a legnagyobbak hadviselésének színterévé kezd válni. És ha ez így van, akkor igenis jogos kérdés az, hogy a hadviselésben a globális gazdasági elit és a lokális politikai elit erőviszonyai hogyan alakuljanak! Ha úgy tetszik, mára rövid távú szociális kérdéssé vált, hogy a senki által meg nem választott globalizáció magánérdekei, vagy a választásokkal hatalomra jutott kormányok által képviselt lokális közérdekek jutnak-e érvényre a világ országaiban!

Azt mondja Bogár az interjúban, hogy vállalva az elhatalmasodó ütközéseket, a régi szövetségek helyett újakat kell kötnünk, három szinten. Az első szint a társadalommal (választókkal) megkötendő szövetség, a második a régiós országok szövetsége, a harmadik pedig a távolabbi „globális lázadók” nagykoalíciójának erősítése.

A helyzet valóban az, hogy természetesnek tűnő szövetségeseinkkel, a nyugati világ vezetőivel kerülünk egyre inkább konfliktusba. Ugyanis egész egyszerűen ők a globális kizsákmányoló rendszer (a globális pénszivattyúk) haszonélvezői - egyelőre. ”Nyugati zászló alatt, keleti szélben hajózunk.” Az elfordulás javaslata egyik oldalról - az EU-ból és a NATO-ból - nézve árulásnak tűnik. A másik oldalról túlélési esélynek. Nehéz dilemma.

Az arab világot nem ismerem annyira. De tavaly élményekben gazdag három hónapot töltöttem Kína európai ízléssel talán leginkább fogyasztható városában, Sanghajban. A látottak alapján azt mondom, más kultúra igája alatt a sajátunkkal fennálló, jelenlegi konfliktusaink vidám mulatságnak tűnnének. Voltak már vitáim azért, mert a magyarok számára az EU-n belül láttam a globális kihívások közepette a legjobb túlélési esélyt, és nem azon kívül. És ma sem látom úgy, hogy a keleti szelet kellene befogjuk a vitorlánkba csak azért, mert a nyugatival problémáink vannak. Ha másért nem, legalább hosszú távú önérdekből ne legyünk árulója, inkább maradjunk harcos tagja az euroatlanti érdekközösségnek, ha lehetséges.

Afterpost: IMF kritika: a magyarok a rossz példa…

Afterpost 2: a legveszeelmesebb rémálom valósulhat meg az USA adósbesorolása leromlásával

Afterpost 3: a BorsodChem 96%-os kínai tulajdonba került

Afterpost 4: Amnesty International - Jeney Orsolya igazgató leszereplel, de nagyon!

Afterpost 5: Kétsebességes EU? Úgy tűnik, igen!

Afterpost 6: Elkerülhetetlenül tönkremennek a nagy európai országok? Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Belgium, Franciaország…

Afterpost 7: a kétsebességes Európa ötlete rosszat sejtet, ha pedig beválik a baljóslatom, akkor ellene leszek az egésznek…

Ki mondja, hogy fogytán az olaj?

Egyes kutatók 2004-2005-re tették az olajcsúcsot, mások 2008-2010-re. De a tényleges olajkitermelés nem engedelmeskedik, és csak nő, de legalábbis tovább tartja a korábbi szintet. Na most akkor mi van?

Az olajár 2006-ig lassan emelkedett, majd 2008-ra megközelítve a 150 dollár/hordót rekordot döntött. Aztán visszaesett 30 dollár köré, majd 2010 végére visszaemelkedett valamelyest 80 dollár alá. Mindeközben hogyan alakult az üzemanyag ára a benzinkutaknál? Egy liter éves átlagára 2000-től 2009-ig viszonylag egyenletesen emelkedett 234-ről 278 forintra, majd egy év alatt, 2010-re hirtelen felment 337-re. 2011 végére 400-450,-Ft-ig várják az emelkedést. Európában nagyjából ugyanez volt illetve várható. Mivel magyarázható ez? Vajon rosszak voltak az előrejelzések? Buták a kutatók, vagy szimplán manipulálnak minket?

A megoldás az olaj (energia) keresletének klasszikus rugalmatlanságában keresendő. Az olcsón bányászható olajmezők kitermelése önmagában az előrejelzett időben tetőzött. Azonban valóban nagyon sok olaj maradt a földben, aminek a kitermelése viszont már egyre drágább. Míg 1930-ban egy liter olajból 100 litert lehetett előállítani, addig ez az arány 1970-re 1:30-ra, 2000-re 1:11-re csökkent, ma valahol 5-8 között lehet.

Érdekes a 2008-as kitermelési olajcsúcs és a fogyasztói árak meredekebb emelkedése kezdetének egybeesése. Nyilvánvaló, hogy rugalmatlanul reagálunk az energia árának emelkedésére, tehát akkor is vesszük, ha drágább. Az áremelésből pedig - egy ideig - tovább lehet finanszírozni a költségesebb kitermelést, és az előzetes várakozásoknál hosszabban el lehet nyújtani a csúcsot (milyen szép!). Tudjuk, hogy egyszer mindenképpen eljön a kijózanodás, de a lehetőségeink határáig szinte bármekkora árat hajlandóak vagyunk kifizetni érte, mint egy drogos az anyagért!

Úgy tűnik, az egyre növekvő költségekért cserébe kaptunk még egy kis időt a leszokásra. Hogy mennyit? Mivel az árak meredeken emelkednek, akinek sok pénze van, az többet, aki szegény, az kevesebbet. A fő kérdés az, hogy az elszabaduló energiaárak mellett hol van a fájdalomküszöbe a gazdaságnak. Ugyanis azt átlépve nagyon sok pénzért sem fognak már szállítani az energiaszolgáltatók. És akkor a kevés energiát igénylő, vagy pénzesebb vevők sem kapnak belőle. Ezek után ki-ki döntse el, hogy mennyi ideje van még, illtve hogy fogytán van-e neki az olaj!

A fenti bejegyzésemet a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport honlapján megjelent cikk alapján írtam.

Afterpost: Wikileaks a világ legnagyobb olajkitermelőjéről, Szaud-Arábiáról

Passzív sorház Dunakeszin

Egy mitaépítkezés, amelyet volt szerencsém végigkövetni. Nagyon sokat tanultam a látottakból! És ez alatt kivételesen nem a hibákat, hanem az igényes megoldásokat értem, az eltakart részeken is!

Londonban jól megmondták…

Tony Blair az iraki háború előzményeit vizsgáló parlamenti bizottság előtt állította, joga volt figyelmen kívül hagyni tanácsadója és igazságügy-minisztere, Lord Goldsmith intését, mely már a csapatok megindítása előtt arra figyelmeztetett, az invázió a nemzetközi jog szerint illegális. A politikus szerint az 1441-es jelű ENSZ-határozat már megállapította, Irak „jelentősen megszegte” a rá rótt lefegyverzési kötelezettséget, ez pedig automatikusan jogossá tette a katonai szankciókat. (…) A szeptember 11-ei terrortámadás ráadásul megváltoztatta a világot, az új ellenség ellen pedig csakis a fegyverek erejével lehet fellépni. „A legkomolyabb fenyegetés – és most jelen időben beszélek – ez az újfajta terrorizmus, mely az iszlám hitelvek eltorzításával és a modern technika segítségével nagy embertömegek életét veszélyezteti. Habár ma sokan úgy gondolják, a szélsőségesség kezelhető, én nem értek velük egyet – szerintem szembe kell vele szállni” – magyarázta. Irán a Közel-Kelet békéjét fenyegető legnagyobb veszély – hangsúlyozta egy évvel ezelőtt is megfogalmazott vélekedését ezúttal is a politikus. Az iszlám köztársaság terroristákat támogat, és mindent megtesz, hogy akadályozza a békefolyamatot. „Mindezt azért, mivel az irániak egyszerűen alapvetően nem értenek egyet a mi életformánkkal – mondta Blair. – Eljön az idő, amikor ki kell húznunk a fejünket a homokból, és észrevenni, hogy Irak csupán egy jóval nagyobb kép egyetlen darabkája. Az embereknek számolniuk kell ezzel a küzdelemmel.”

Mára rendszerszintűvé vált az euróövezeti pénzügyi válság, és megjelentek olyan vélemények a piacon, hogy a valutaunió szétesésének csak az „Európai Egyesült Államok” megteremtésével lehet elejét venni – hangzott el a Fitch Ratings által az euróövezet jövőjéről pénteken Londonban megrendezett szemináriumon. A Fitch Ratings szerint a kelet-közép-európai tagjelölt országoknak a jelenlegi pénzügyi válság ellenére csatlakozniuk kellene az euróövezethez, mivel kis valutákkal ma már „nem igazán lehet elboldogulni”. (…) Ezeknek az országoknak már most sincs túl sok pénzügypolitikai függetlenségük, csatlakozás esetén viszont az euróövezeti központi bank (EKB) hiteles, „utolsó mentsvárként” használható likviditásforrásukká válik.

A fenti két hírben annyi a közös, hogy a nagy tekintélyű nyilatkozók nem hagyják magukat a körülmények által „összezavarni”, amikor másnak tanácsokat osztogatnak. Érdemes-e rájuk hallgatni?

Afterpost: „izraeli befolyás” miatt kritizálták Tony Blairt a palesztinok

Kétszer annyi gázunk van, mint hittük (?)

A fenti állítás a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) közlésén alapul (eredetileg a BBC News üzleti rovatában jelent meg). Állításuk szerint 60+60 évre elegendő gáz van a földben, csak egy kicsit fejleszteni kell a kitermelés technikáján, sőt: „a világ valószínűleg 250 éven át használhat gázt a pala- és szénmedencékben található „nem hagyományos készleteknek” köszönhetően. (…) Az IEA szakértőjének becslése szerint a jelenlegi éves felhasznált mennyiség mintegy háromszázszorosa áll rendelkezésre.”

Ehhez hasonló becslések időnként felröppennek az olajjal kapcsolatban is, nevezetesen hogy akár száz, vagy több évre is elegendő az emberiség számára az olaj a földben, elismerve, hogy a kitermelése egyre nehezebb = drágább. Az olaj kitermelése a kezdetekkor 1:50 hatásfokkal ment (1 horgó olajjal 50 hordót lehetett felszínre hozni), ma ez az arány 1:8 alatt van. Amikor majd jobban megközelíti az 1:1 arányt, akkor mindegy mennyi van még, végleg vége a kitermelésnek. Az 1:8-tól az 1:1-ig vezető út meg elég rögös.

A következők nem vélemények, hanem tények: 1, az energia ára világszerte felfelé megy, még akkor is, ha a világválság ezt időlegesen vissza is fordította. 2, a nemzetközi gázvezetékek nyomvonala fontos geopolitikai kérdéssé vált. 3, az energiahordozókért háborúkat vívtak (vívnak) a nagyhatalmak. 4, a klímaváltozás döntően ezeknek energiahordozóknak az elégetése miatt gyorsult fel sosem látott mértékben.

Száz szónak is egy a vége, fenntartásokkal kezelem az olyan szakértői véleményeket, amik az általam tapasztalt tényekből levonható következtetésekkel ellentétesek. Egyáltalán, a szakértői becslésekben csak mérsékelten bízom. Ha majd a mindennapok tapasztalati tényei is igazolni fogják az IEA szakértőjének optimizmusát, tehát az energia ára csökkenni fog, a gáz- és olajmezők, vezetékek körül béke lesz, a sarki jégsapkák és gleccserek visszafagynak, azaz a klímaváltozás tendenciája visszafordul, akkor hátradőlhetünk. Addig viszont az energia kérdésében inkább a konzervatív megközelítést javaslom.

Afterpost: benzinár 2011 januárig

Afterpost 2: Kategórikus orosz NEM a gázárak újratárgyalására!

In transition - Átalakulásban

In Transition 1 with subtitles in Magyarok (Hungarian) from Transition Towns on Vimeo.

Az emberiség fejlődése két szikladarab szempontjából