Ma megnéztem a Google Analitics jelentését a több, mint 5 éves blogom látogatottságáról: 3.834 egyedi látogató és 15.815 oldalmegtekintés a summája. Ezek döntően Budapestről jöttek, ritkábban vidéki városokból (vezet: Zalaegerszeg), és előfordult, hogy a világ többi országaiból is ide-idekattintgattak.
Magyarország után az első tízben Svájc következik, ennek sejtem az okát Utána Erdély magyarlakta területei következnek, aminek nagyon örülök! Hogy Spanyolországban Algericas-ból ki kattintott rám 51-szer - na ez nagyon érdekelne! A középmezőnyben az USA-ból a többi mellett Kalifornia és New York államok következnek. Majd Brazilia és benne Rio Grande do Sul maga 60 találattal - szintén érdekes lenne, ki ez a kedves érdeklődő! Utána Angliával, és a sereghajtók: Németország, Kínában Sanghaj (ez biztosan én magam voltam az 2010-es világkiállítás idején) és Franciaország.
„Nincs egyéb alternatíva, mint kiszabadítani Ciprust a trojka és a memorandum szorításából,” nyilatkozta Yiannakis Omiru, házelnök.
Omiru kifejezte meggyőződését, hogy nincs az a főügyész, amelyik ne akarná kivizsgálni egy független bizottság által feltárható bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy ki felelős az ország gazdaságának tönkretételéért és a bankszektor összeomlásáért.
Omiru beszélt a trojka követeléseiről, amelyek szerinte idővel meg fognak sokszorozódni és Ciprust a létező legrosszabb fajta gyarmattá minősítik.
„Azt üzenem Ciprus népének, hogy nincs más út, nincs más mód kiszabadítani (az országot) a trojka és a memorandum szorításából.”
Hozzátette, hogy nyilván „ez az út áldozatokat követel majd… de a trojka és az EMS elhagyásával biztosíthatjuk nemzeti függetlenségünket, szuverenitásunkat, erkölcsi integritásunkat és gazdasági függetlenségünket.”
„Amennyiben kötjük magunkat a trojkához és a memorandumhoz, Ciprus sorsa meg van pecsételve és az országnak nincs jövője,”mondta Omirou.
„Egy pápával indultunk, aki minden elődjénél markánsabban kiáltotta bele a világba – gondoljunk csak például 2010-es újévi üzenetére – a teremtett valóság és benne az ember tiszteletének sürgető szükségességét; és utódjának idején „érkezünk”, aki mindjárt első megszólalásaiban – és gesztusaiban – meghökkentő konkrétsággal fejezi ki elszántságát ennek az evangéliumból fakadó követelménynek a megélése iránt.” (teremtesvedelem.hu)
Azon túl, hogy egy ilyen hosszúságú és bonyolultságú mondat önmagában támadásként értelmezhető a teremtett világ és benne az ember ellen (haha), amit mond, tévedés. Persze önmagában a teremtett világ és benne az ember tiszteletével nincs semmi gond, sőt. A tévedés abban van, hogy honnan kívánja ezt levezetni.
Az evangélium ugyanis nem az ember ön-megmentéséről szól, hanem a reménytelen világban lévő reménytelen ember valaki más általi megmentéséről. És ebben a kontextusban a megmentő inkább a tiszteletreméltó, és nem a megmentett, tehát az ember. Aki ezt fordítva látja, az csak nem érti a lényeget. Persze lehet humanista megközelítésből is írni „Hit és szeretet” címmel értekezést, de az szükségszerűen egy teljesen más hitről és szeretetről fog szólni, mint amiről a Biblia ír.
A humanizmus ugyanis az embert és az ő tetteit helyezi a középpontba, ezeket tiszteli, aminek a teremtésvédelem mozgalma és eszméje teljesen megfelel. A kereszténység azonban, Jézus Krisztust, azaz Istent és az Ő „megváltását” helyezi a középpontba. A kettő lényege, ugye jól láthatóan nem ugyanaz. Úgy is mondhatnám, a teremtésvédelem (illetve a humanizmus) az egy „másik evangélium”.
A Kádár-rendszer hivatalos kultusza magától értetődően kapcsolta össze egy ünnep-folyamba a három tavaszi nagy napot, március 15-ét, az 1848-as forradalom napját, március 21-ét, az 1919-es Tanácsköztársaság, vagy Kommün kikiáltása napját és április 4-ét, annak akkori ünnepnapját, amikor a szovjet hadsereg „felszabadította” az újra csonkává vált ország utolsó települését is. Az 1989-es „rendszerváltás”/módszerváltás óta természetesen ez egy hivatalosan agyonhallgatott téma, illetve, ha valahol felmerül, többnyire a „komcsik” visszaélésének szokás minősíteni, hogy Haladó Hagyomány címen kisajátítottak maguknak és ideológiai előfutárukként tüntettek fel mindenféle „nemzeti szabadságkűzdelmet”.
Kiegészíthetjük-e a „Három Tavaszt” egy negyedikkel, ami igazából még csak tavaszelő, vagy télutó, hiszen 1848. február 15-éről van szó, a Kommunista Kiáltvány Marx és Engels általi megjelentetésének napjáról? Véletlen-e, hogy a magyar forradalom egy hónappal a Kommunista Kiáltvány után kezdődött? Valóban az ellenkező tények megerőszakolása volt-e az, amit Lunacsarszkij szovjet népbiztos klasszikus tömörséggel így fogalmazott meg: Petőfi „saját korának bolsevikje volt”?
1848 márciusában szinte egyszerre robbannak ki forradalmi felfordulások Budapesten, Bécsben, Prágában, Berlinben, Münchenben, Milánóban, Velencében, Palermóban, Firenzében. Utcai zavargások törnek ki Dublinban, Kölnben, Londonban, Frankfurtban, Stuttgartban, Badenben, Schleschwig-Holsteinben, Szászországban, Galíciában és Dalmáciában is. A polkorrekt történelemkönyvekben Európa e többtucat központban történő egyidejű felgyújtási kísérletét a nagyhatalmi zsarnokságok megdöntése, „a munkás- és paraszttömegek életének javítása” kísérletének nevezik. Nem írnak róla, hogy Európa szétverése ezen kísérletének semmi köze nem volt holmi „osztályharchoz”, ez a keresztény, monarchikus Európa elleni harc volt.
Marx fiatalkori egy verse, A kétségbeesett invokációja jól mutatja spirituális hovatartozását (v.ö.: Ézs 14:12-14):
Így egy isten elragadta tőlem mindenem
Átokban és a küldetés kínpadján.
Összes világai visszavonhatatlanul elmúltak!
Csak a bosszú maradt nekem! A magasba, a fejek fölé építem trónomat,
Jegesen rémisztő lesz a csúcsa.
Korlátja babonás rettegés legyen.
Udvarmestere a legsötétebb agónia.
A hegedűs című versében Marx tovább pontosít:
Ily művészetet Isten nem akar, s nem ad, / ilyen csak a pokol sötétjéből támad. / Szív bájolva, érzék vasra veretett, / Én a Sátánnal kötöttem üzletet. / Ő veri a taktust, ő írja a kottát, / abból játszom én a halál indulóját.
Emberi büszkeség című versében Marx elismeri, hogy célja nem a világ megjavítása, megreformálása, vagy forradalmasítása, hanem egyszerűen a lerombolása és e lerombolás élvezése:
Megvetéssel vágom kesztyűmet a világ arcába, / És nézem e törpe gigász leomlását, melynek bukása nem hűti lelkesedésemet. / Akkor én, mint egy győzedelmes Isten lépdelek a világ romjai felett / És szavaimnak hatóerőt adva, egyenlőnek érzem majd magam a Teremtővel.
Engelsaz Új Rajnai Újság egyik leghátborzongatóbb végkicsengésű cikkében (A Magyar Harc,1849. január 8.) így dicséri nagy magyar harcostársát: „Az 1848-i forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először merészeli egy túlerőben levő ellenforradalmi erőktől körülvett nemzet a gyáva ellenforradalmárok dühével a forradalmi szenvedélyt szembeállítani, a fehér terror ellen avörös terrort bevetni. Hosszú idő óta először találkozunk egy valódi forradalmár személyiséggel, egy emberrel, aki népe nevében el merte fogadni egy könyörtelen harc kihívását, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben: Kossuth Lajossal.
Ahogy Marx sem felszabadítani akarta a kizsákmányoltakat, hanem a régi gnosztikus-kabbalista cél szerint elpusztítani az emberiséget, a teremtés művét, éppúgy Petőfi Sándornak sem volt fontos se a magyar haza, se a magyar nép valódi érdeke, ő is az embergyűlölet és emberpusztítás pokoli eszméjének, vallásának bűvkörébe került. A gyáva faj, a törpe lelkek című, apolkaiptikus versében így ír 1848 májusában:
Mit mondotok, mit tesztek akkor, Ha a világnak sarkai
Földindulástul, mennydörgéstül
Tőből meg fognak ingani, Ha összevesz, mint négy vadállat, És pusztít mind a négy elem, S én vérbe mártott lantomat majd Véres kezekkel pengetem!
A gnosztikus, társadalomtól elidegenedett amorális szupermen-elit tipikus képviselőjének embergyűlölete Petőfi nemegy versében jelenik meg hajmeresztő módon, például az Apám mestersége s az enyém versében 1845 januárjából:
Mindig biztattál, jó apám: Kövessem mesterségedet, Mondtad, hogy mészáros legyek… Fiad azonban író lett. Te a taglóval ökröt ütsz,
Tollammal én embert ütök - -
Egyébiránt ez egyre megy,
Különböző csak a nevök.
Petőfi a Képzetem című 1945 augusztusi verse (alább csak a vers vége) megfelel Marx A kétségbeesett invokácjá-ban már megismert, szintén az Ézsaiás 14:12-14 luciferi modelljének:
És az én képzetem Még ekkor sem pihen, Hanem a legfelső
Csillagzaton terem, S ott, hol már megszűnik
Az isten világa,
Uj világot alkot
Mindenhatósága
Marx is, Petőfi is Sátánt állította a proletárok menetoszlopai elé, utóbbi pládául az 1848 című versében 1848. őszén:
Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!… Megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccal Jött e hajnal, Piros arca vad sugára Komor fényt vet a világra;
A fentieket azzal a céllal ollóztam ki, hogy a magyar kultúra és történelem kiragadott részleteivel megsejtessek valamit a világunkban zajló „szellemi háborúból”. Ami nem 1848-ban kezdődött és nem is ért véget a kommunista ideológia két évtizeddel ezelőtti letűnésekor. Gondoljunk csak a kultúránk ősi gyökereire. Vagy arra, hogy a legtöbben még ma is egy szép szándék elhibázott megvalósulásának tartják a kommunizmust. Sőt arra is, hogy mit tanítanak azóta is a történelem és irodalomórákon Kossuthról, Petőfiről a gyerekeinknek… Jobb ezekkel tisztában lenni!
Utólagos kiegészítés azoknak, akiket felháborítanak a fent leírtak: az-e a „furcsa”, aki a tényekből azokat a következtetéseket vonja le, amelyeket a saját szemével lát, vagy az, aki a véleményét alapos vizsgálat nélkül, másoktól veszi át?
Meglepően foglalt állást a kanadai legfelsőbb bíróság: „E testület meggyőződése szerint a cselekmény és a cselekvő gyakran nem választható el egymástól, azaz lehetetlen azt mondani, hogy elítéljük a bűnt, de szeretjük a bűnöst, mivel a cselekedet gyűlölete eleve elválaszthatatlan az elkövető személy vagy csoport gyűlöletétől.” Persze a homoszexualitásról van szó, de most nem ez az érdekes.
A hiúság talán része is a kultúránknak: nem csak a konkrét kritikát nem bírjuk elviselni, de már akkor megsértődünk, ha valaki a mienkkel ellentétes nézeteket hangoztat. Például ha azt mondják, hogy a bloggerek magamutogató, exhibicionista személyek, sőt buták is, akkor én azonnal megsértődöm, mert én is írok blogot (sőt már kettőt is). Pedig egyrészt nem személy szerint nekem szánták a kritikát, másrészt lehet, hogy tényleg magamutogató és exhibicionista vagyok, nem beszélve a butaságomról!
És attól függetlenül, ha esetleg magamutogató, exhibicionista és buta lennék, még mindig igényt tartanék arra, hogy szeressenek az emberek, sőt én magam is szeretni fogom magamat, miközben a hibáimat nem. Mert a hiba vagy a bűn nem azonos az elkövetőjével: egyrészt bárki szabadon megváltoztathatja a korábbi, téves nézeteit és hozhat komoly döntést, hogy többé nem ért egyet azokkal, másrészt minden bűnre van bocsánat. Harmadrészt, ha ezt nem is tenné meg, nem lenne érdemes a szeretetre egy rosszalkodó (bűnös) gyerek vagy felnőtt?
Ember és bűne nem vehető egy kalap alá, és még a kanadai legfőbb bíró számára is nyitva áll a lehetőség új felismerésre jutni! És persze ettől még hozzon csak szigorú ítéleteket a vonatkozó törvények alapján, különben hová lenne a világ?!
Elolvastam Sólyom László tízpontos elemzését az Alaptörvény 4. módosítási javaslatának problematikájáról. Nem sokat értek a joghoz, de logikusnak tartom a leírtakat: a 2. cikk elveszi az Állam Elnökétől és az Alkotmánybíróságtól is a törvényhozás feletti kontroll lehetőségének tartalmi részét azzal, hogy az eljárásoknak csak a formai vizsgálatát teszi lehetővé a számukra. Nem csodálom, hogy idegesek azok, akik a képviseleti demokráciába vetik bizodalmukat, és várják tőle a boldogulásukat. Pártállástól függetlenül idegeskedhetnek, hiszen az Alkotmányba 2/3-dal bebetonozott „szabadság” egy majdani, bármilyen kormánynak is a rendelkezésére áll majd.
Mennyivel jobb lenne, ha rendelkezésre állna egy Alkotmány, amit a „probléma szintjénél” magasabb szinten állítottak össze, és az idők során, változtathatatlanul tartalmazná az értékek, a jogok, a kötelességek és a következmények rendszerét. Ha lenne egy ilyen Alkotmány, akkor nem kellene senkinek sem aggódnia afelől, hogy egyes, ideig tartó hatalommal bíró emberek azt a maguk önös érdekei szerint módosítgassák. És pláne, ha lenne egy mindenek feletti bíróság, ami pártatlanul „kikényszerítené” az abban foglaltakat.
Az az érdekes, hogy a látszat ellenére létezik ilyen, és az összes önérdekből történt módosítgatási próbálkozás, félre- illetve átértelmezés ellenére eredetiben és változatlanul rendelkezésére áll a koroknak és a nemzeteknek. Sőt minden egyes ember elérheti a saját nyelvére lefordítva, illetve mélyebb szintű tanulmányozásra eredetiben is. Csak bemegyünk az első nagyobb könyvesboltba, vagy rákattintunk akár itt az interneten. És azonnal elkezdhetjük magunk is, a másoké helyett a saját józan eszünkre hagyatkozva olvasni a Bibliát.
Megy a csiga az erdőben és hajtogatja: De jó, hogy ilyen lassan megyek, de jó, hogy ilyen lassan megyek! Megkérdezi a béka: Csiga, miért örülsz annak, hogy lassan haladsz? - Azért, mert rossz irányba indultam!
Azt hiszem, minenki egyetért abban, hogy az emberek kölönbözőek. Talán nincs egyetlen fogalom sem, amiről többféleképpen gondolkodnánk, mint a szeretetről. Az utóbbi napokban többen is megemlítették nekem a szeretetnyelveket, mint lehetséges megoldást a párkapcsolatuk megjobbítására.
Az elmélet lényege: az emberek különböző módon értik, érzékelik és kívánják a feléjük irányuló szeretet megnyilvánulását. Elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés - ezeket a szeretetnyelveket különbözteti meg a szakirodalom. Egyiknek-másiknak és is jobban örülök, fontosabbnak tartom, hiányukat különbözőképpen élem meg, szenvedem el.
Azonban azt hiszem, az ember viselkedése nem ott kezdődik, amikor mond vagy cselekszik valamit. A motiváció nem akkor keletkezik, amikor egy konkrét közlésre vagy akcióra készülődöm, vagy elkezdődik. Mindezek a gondolatok szintjén alapozódnak meg. Csak azt tudom kimondani, ahol és amin a gondolataim járnak. És általában azt cselekszem, ami azt megelőzően a gondolati szintről felemelkedett a kimondott szavak szintjére.
Tehát a kulcs a gondolatok szintjén van. Ami körül járnak a gondolataink, abból táplálkoznak a szavaink, és aztán olyanok lesznek a tetteink is. Ez klassz, de a gondolataink a tudatalattinkból, esetleg a tudattalanunkból jönnek elő, így nincsenek a hatalmunkban!? Ez egyrészt igaz, a gondolatainkat nem tudjuk teljes mértékben uralni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le is kellene tennünk a befolyásolásukról!
Sok személysiégfejlesztő irányzat ért egyet ezzel, és ajánlja, hogy plédául pozitív gondolatokkal töltsük meg a fejünket. Sőt, egyesek ezek mantrázását is ajánlják, ellensúlyozandó a társadalom, az oktatás, a médiák vagy épp a család ezzel ennetétes hatásait. Egy fontos kiegészítés mellett ezzel én is egyetértek: nem biztos, hogy az első szembejövő tréning, személyiségfejlesztő guru, szellemi irányzat, amivel találkozunk, olyan meggyőződéseket kínál, amelyek megválaszolják az életünk alapvető kérdéseit. Az igazság megkeresése azonban nem ennek a bejegyzésnek a témája.
A fentiek miatt azt hiszem, például a szeretetnyelvek módszerének alkalmazása előtt tisztába kell kerüljünk azzal, hogy igazából miket is gondolunk arról a személyről, akit szeretni akarunk. Mit gondolunk a házastársunkról? Hisszük-e, hogy ő személyesen nekünk rendeltetett, számunkra lehető legjobb, egy meghatározott szerepe van az életünkben, és kimondhatatlanul nagy értéket képvisel, függetlenül attól, hogy éppen hogyan teljesít (felénk)? Vagy esetleg csak egy véletlen baleset a kapcsolatunk, leértékeljük a másikat, egy saját elképzelésünk van a szerepéről, és feltételekhez kötjük a szeretetünket?
Száz szónak is egy a vége, megfelelő alapok nélkül nem sok értelmét látom technikák alkalmazásának. Az ideig-óráig működtetett, csak a felszínt, a kommunikációt érintő megoldások hosszú távon több kárt okoznak, mint hasznot. Ugyanis segítenek egy rossz irányban még messzebb jutni, majd ott, amikor elfogy az erőm, cserbenhagynak. Az meg egy következő kérdés, hogy megfelelő alapokkal szükségünk van-e egyáltalán technikákra-praktikákra? Meglehet.
Elérkezettnek látom az időt arra, hogy a blogom profilját letisztítsam: a jövőben itt már nem szándékozom tanult szakmámmal, az építőiparral kapcsolatos bejegyzéseket írni. Ezeknek indítottam egy új blogot.
Ennek az az apropója az, hogy a FenntarthatóHáz weboldalam az elmúlt hetekben tartalmilag teljesen megújult, illetve teljes arculatváltáson ment keresztül. Ennek része a tevékenységünk bemutatására a fenti rövid videofilm is.
Ezek a változtatások remélhetőleg kellemesebbé teszik az olvasást: akiket inkább a fenntartható építészet kérdései érdekelnek, azoknak egy célirányos váltás után nem kell a személyes gondolataimat „kerülgetniük” és fordítva. Jó olvasgatást kívánok!
„Arra vágyunk, hogy a létünk teljes, rögzített, szilárd lét legyen, olyan, mint egy dolog léte. De a világban elért pozíciónk, a társadalmi szerepünk, vagy a környezetünktől kapott elismerés végül mindig rögzíthetetlennek bizonyul, ezért nem vált meg a szorongástól.”
Azt hiszem, ez a problémafelvetés abszolut pontos, a lényeget ragadja meg. Ki tudna vitatkozni azzal, hogy az ember szeretne szilárd, rögzített létet, lefordítom: abszolut biztonságot és elfogadottságot? Azonban ha akár csak a halálra, mint a mindannyiunkra váró eseményre gondolunk, ez lehetetlennek tűnik.
Tovább olvasva, az író felsorol néhányat a filozófia, a vallások és pszichológia megállapításaiból - de a felvetett alapkérdésre megoldással egyáltalán nem bíztat. Hacsak el nem fogadjuk megoldásnak azt, hogy inkább látszatkérdésekkel foglalkozunk, egy helyben forgolódva és el nem emelkedve magának a problémának a szintjéről.
Hogy a cikk írója filozófusként és tanárként mennyit tud az általa érintett kérdéskörről, azt nem tudhatom. A kereszténység válaszáról azonban eléggé sematikus és téves ismeretei vannak, ha kategórikusan elutasított testi és megengedett lelki vágyakban, aszketikus ideákban, a lélek ellenőrzésére kifejlesztett bonyolult intézményrendszerben (papi funkciók) gondolkodik (dőlt betűs kifejezések átvéve). A látszat mondjuk megfelel ennek a képnek, ha az egyház(-ak) működéséből indulunk ki, de attól még ez csak a látszat.
A kereszténység messze nem egy lelki ellenőrző intézményrendszert jelent, ahol a papokra, mint a lélek szakértőire lenne szükség, hogy segítsenek ellenállni az embernek az őt sötét erőként fenyegető testi vágyaknak. Ez a próbálkozás egészen egyszerűen kudarcra lenne (van) ítélve, hiszen senki sem képes megfelelni az erkölcsi tökéletességnek. Hagyjuk is ezt a gondolatmenetet, mert sehová sem vezet.
A hiedelmekkel ellentétben a Biblia teljes szabadságot ad az embernek a világban való boldogulásra, sőt a nem boldogulásra is. Mutat egy gyakorlati életprogramot, amely valóban működik. Azonban ennek nemteljesítésétől függetlenül, azaz feltétel nélkül ad választ az ember elfogadottság és biztonság iránti vágyára. Úgy, hogy az „újjászületett” hívő számára, feltétel nélkül garantálja azt az „örök életet”. Aki még nem akadt ki (vagy le), annak elmagyarázom ezeket a fogalmakat.
Az újjászületett hívő nem az, aki hisz Istenben, jár misére és esetleg még papok is foglalkoznak vele. Az ilyet inkább vallásos embernek hívnám. Hanem az, aki beismeri a tökéletlenségét (értsd: a bűneit), és ezekre nem a saját maga szintjén keres egy megoldást mondjuk azzal, hogy megpróbál „megjavulni”. Tudjuk, hogy bármilyen kicsi vagy nagy problémát megoldani csak önmagánál magasabb szinten lehet. A pszichológia, a személyiség-fejlődés alternatív módszerei, vagy a vallási szertartások mind emberi produkciók, így a probléma saját szintjéről valók. Éppen ezért nem adhatnak választ.
Mi van a probléma saját szintje felett? Egy biztos: nem maga az ember és az ő megoldásai. Az ókortól egészen a felvilágosodás / humanizmus koráig mindenki hitt a természetfeletti létezésében. A különböző vallások ezt a szintet célozták meg, próbálták befolyásolni. Viszont ha ma körülnézünk, azt látjuk, hogy ismét fokozódó figyelem irányul erre. A természetfeletti felé vágyódnak az emberek, végső soron keresik a teljességet, az elvehetetlen biztonságot és elfogadottságot: a természeti felett álló örök életet. Ami az újjászületett hívőnek elvehetetlenül, viszavonhatatlanul meg van ígérve. Hiszed, vagy csak jó lenne hinni…?
Utána Erdély magyarlakta területei következnek, aminek nagyon örülök! Hogy Spanyolországban Algericas-ból ki kattintott rám 51-szer - na ez nagyon érdekelne! A középmezőnyben az USA-ból a többi mellett Kalifornia és New York államok következnek. Majd Brazilia és benne Rio Grande do Sul maga 60 találattal - szintén érdekes lenne, ki ez a kedves érdeklődő! Utána Angliával, és a sereghajtók: Németország, Kínában Sanghaj (ez biztosan én magam voltam az 2010-es világkiállítás idején) és Franciaország.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali