Monthly Archive for július, 2013

„Idősebb fivérek”

XVI. Benedek pápa teljességgel felmenti a zsidó népet az alól a vád alól, hogy felelős lenne Jézus Krisztus haláláért. (…) Művében – amely a 2007-ben megjelent Názáreti Jézus című munka második része – a német születésű katolikus egyházfő bibliai és teológiai érvekkel cáfolja a zsidó nép elleni vádat. (Forrás: NOL)

A két vallás közös gyökereire emlékeztetve az IJCIC küldöttei előtt a katolikus egyházfő, Ferenc pápa kijelentette, hogy „egy keresztény nem lehet antiszemita”. (…) Emlékeztetett, hogy keresztények és az „idősebb fivérek” között negyven éve rendszeres a párbeszéd. (…) Hangoztatta, hogy „az emberiségnek szüksége van (keresztények és zsidók) közös tanúságtételére az emberi méltóság és a béke védelmében”. (forrás: NOL)

„Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek. (ApCsel 17:1)

Honnan vezethető le a zsidókkal szembeni gyűlölet? Van-e teológiai alapja a mai antiszemitizmusnak? Mit tanított, hogyan állt hozzá az Egyház, - és ez alatt most a hagyományaikat hangsúlyozó egyházakat értem - a zsidókhoz a történelem folyamán? Mire vonatkoznak, és pláne hogyan értékelhető a két utolsó pápa fenti, barátságos nyilatkozata?

Az ősegykeresztény gyülekezetekben már a Krisztus utáni első évszázadokban megjelentek a zsidók és nem zsidók közötti ellentétek. Az első században Pál apostol a leveleiben, különösen a Rómaiakhoz írt levelében részletesen tárgyalja a zsidók és „pogány” hívők egymáshoz való helyes viszonyát (amiről később lesz még szó). A szentpáli tanítással ellentétesen, a kereszténység államvallássá válásáig, a negyedik századra elterjedt, majd általánosan elfogadottá vált egy nézet, melyet helyettesítési elméletként nevezhetünk. Ezt a biblia egyfajta allegórikus (nem szó szerinti, hanem képletes) értelmezése támasztotta alá. Jusztinosz, Tertullianus, Origenész és Antiochia Szent Ignác, illetve később az Egyházi Tanítóhivatal, mint az írás egyedüli igaz ismerője által kiformált teológia lényege a következő lett:

A jeruzsálemi templom 70-ben történt lerombolása a bizonyíték a zsidók elvettetésére, és az igazi Izrael, a keresztény egyház lép az ószövetségi igéretek örököseinek a helyébe. Isten új népet választott helyettük, az egyházat, amit annak dicsőséges történelme is bizonyít. A zsidók nem értik az írást, nem fogják fel az értelmét. Az Ószövetséget nem lehet szó szerint értelmezni, a judaizmus meghalt. A zsidók felelősek Krisztus megfeszítéséért (megvetés tana). Ha Jézus a Messiás, akkor az a személy, akit a zsidók várnak, csakis az Antikrisztus lehet. Isten már sohesem állítja helyre Izraelt és a zsidóságot. A Krisztus-gyilkosság az univerzum Ura elleni merényletként tűnik fel, a császár pedig Krisztus földi helytartója. Az ökumenikus birodalom azonosul a milleniumi királysággal: minden nemzet összegyűlik Krisztus királyságában, kivéve a zsidókat, akik ellenséges nép, és akik számára nincs megváltás. A sátánt megkötözték (így nem tudja félrevezetni az egyházat), és Krisztus megvalósította uralmát a földön.

A 4. századtól az egyház nem csupán elismert vallás lett, hanem birtokába került a Birodalom végrehajtó hatalma. Aranyszájú Szent János Homiliák a zsidók ellen (387) c. művében azt állítja: megölték Krisztust, ezért Isten gyűlöli őket, és a keresztényeknek is azt kell vallani: gyűlölöm a zsidót. Nagy Szent Vazul szerint a zsidók távol állnak Istentől. Szent Jeromos a zsinagógát a sátán házának nevezte, és szajhához hasonlította. Szent Ambrus szerint a zsidók, mert nem vallják meg Krisztust, méltók a halálra. Nüsszai Szent Gergely a zsidókat az Úr gyilkosainak, próféták kivégzőinek tartotta. Szent Ágoston püspök a bibliai testvérellentétek példáit használta fel: az idősebb testvér mindig Izraelt, a fiatalabb az egyházat jelképezte (az idősebb Ézsau szolgált a fiatalabb Jákobnak, az idősebb Káin áldozata elutasíttatott, ezért megölte a fiatalabb Ábelt). A keresztény államról szóló doktrínája értelmében a zsidók mint a keresztények szolgái kötelesek adót fizetni és a számukra tilos hivatal vagy hatalom betöltése stb.

A helyettesítési elmélet allegórikus értelmezése alapot ad arra, hogy az egyház magát Izrael helyébe tegye, minden örökséget, áldást és ígéretet az egyházénak tekintsen, miközben Izraelnek nem tulajdonít jövőbeni szerepet. Az egyház és az állam fokozatos összefonódása biztosítotja ennek az ideológiának a megjelenését a törvényhozásban is. Az egyház politikai győzelme igazolta azt a teológiai állítást, hogy az egyház Isten egyedüli népe, tévedhetetlen és uralkodásra hivatott. A jelen kor - amely Krisztus első és második eljövetele között van - a millenium, a messiási ezer év, az egyház korszaka. Az egyháznak fel kell vérteznie magát a közeli nézetet képviselő csoporttal, a zsidósággal szemben. A judaizmus túlságosan közeli vallás, ezért a zsidó-kereszténységet célszerű minél hamarabb felszámolni az egyházban. A folytatás maga a történelem… Egyházi zsinatok és állami törvényhozás együttműködve fejlesztette tovább illetve alkalmazta a fenti, allegórikus írásmagyarázattal indokolt teológiát.

De valyon igazolja-e a helyettesítési elméletet a Biblia?

Isten kiválasztotta Izraelt, hogy az egyetlen létező Istent bemutassa és hirdesse a világ többi népének (Ézs 43:10-12). A kiválasztást négy, feltétel nélküli, azaz egyoldalú, tehát a másik fél cselekedeteitől független szövetséggel pecsételte meg. Izrael abban különbözik minden más néptől, hogy nem csak spirituális, hanem fizikai ígéreteket is kapott. Az első az ábrahámi szövetség (1Móz 12), mely Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottait, azaz Izraelt nagy és dicsőséges néppé teszi. A második szerint az Ígéret földjének majdani birtoklása, a szétszóratás és összegyűjtetés után (5Móz 29-30). A harmadik a dávidi szövetség, mely örökkévaló dinasztiát, trónt, királyságot és leszármazottat ígért. Ezek már Jézusban, illetve még a milleniumi királyságban fognak beteljesedni. És a negyedik Izrael teljes nemzeti rgenerációjának ígérete a megváltás által (Jer 31:31-34). A pogány egyház „csak” a negyedik szövetség spirituális ígéretéből, a megváltásból részesül.

Jézus nem eltörölte, hanem éppen megerősítette a teljes Ószövetséget (Mt 5:17-18), értelemszerűen ennek részeként az előbb említett négy, Izraellel köttetett feltétel nélküli szövetséget is. Pál apostola a Rómaiakhoz, az akkori világbirodalom fővárosában élő keresztényekhez írt levelében precízen elmagyarázza a következőket. Az izraeliták privilégiumai népként az istenfiúság, Isten látható dicsősége, a feltétel nélküli szövetségek, a mózesi törvény, a papi feladatok, a messiási ígéretek, a pátriárkák és a zsidó Messiás (9:4-5). A Messiás elutasítása a terv része volt, ami nem változtatja meg Isten beszédét (9:6). A hívők olyan csoportidentitást kapnak, ami a zsidókat irígységre készteti, féltékennyé teszi (10:19) Izrael elutasítottságának még a gondolatát is el kell vetni (11:1). A természet szerinti ágak a zsidókat, a vad olajfa ágai a pogányokat jelképezik. A pogányokat figyelmezteti, hogy ne legyenek kevélyek a zsidókkal szemben, mert oltványként a gyökér, a zsidó szövetségek áldásaiból részesülnek (11:17-18). Isten helyre fogja állítani Izraelt a pogányok megtérése után (11:25).

Most akkor kik Isten kiválasztott népe, és kik birtokolják a kiválasztott népnek adott ígéreteket? Miért nem prédikálnak a templomokban a próféciákról és az ígéretekről? Lehetséges-e, hogy a nagy és dicsőséges egyház két évezrede „lenyúlja” Izrael státusát, amikor az írás szó szerinti értelmezését elvetve teológiájában magát annak örökségébe helyezte? Lehetséges-e, hogy a Biblia alapján megkérdőjelezhetők a történelmi egyházak évezredes „szent” hagyományai?

Azóta persze sokat változott a zsidókhoz való hozzáállás. Ma az egyház hivatalos párbeszédet folytat, és barátságosan közeledik hozzájuk, mint azt a fent idézett nyilatkozatok is mutatják. Mégis, a történelmi egyház(-ak) önmeghatározása, illetve a szó szerinti írásmagyarázat (teológia) különbségeinek megértése után marad egy megválaszolandó személyes kérdés:

Milyen Istent tisztel és hirdet az egyház? Olyat, aki betartja a kiválasztottainak tett ígéreteit, vagy olyat, aki megszegi azokat?

(Megjegyzés: ez az írás kizárólag a keresztény teológia zsidókhoz való viszonyulásának kérdését vizsgálta, és szándékosan nem foglalkozott az antiszemitizmus lehetséges egyéb megközelítéseivel.)

Forrás és ajánlott irodalom: Teológia és antiszemitizmus illetve Arnold Fruchtenbaum előadás-sorozata