„Úgy volt, hogy a litván fővárosban ünnepélyesen aláírják 4 ex-szovjet tagállam és az EU társulási szerződését. Ez lényegében egy 2014 őszén élesedő szabadkereskedelmi megállapodás lenne, de ösztöndíjprogramok és egy csomó minden benne volt még. A 90-es években ilyet irt alá Magyarország, és a többi, 2004-ben csatlakozott tagállam is.
Először Örményország táncolt ki, még szeptemberben. Aztán egy hete Ukrajna lépett vissza. Maradt Moldávia és Grúzia. Ők aláírták. A négy reménybeli csatlakozó közül mérete és stratégiai pozíciója miatt Ukrajna messze a legfontosabb. Visszalépése azt jelenti, hogy Európa nyugati fele vereséget szenvedett Oroszországtól a befolyási övezetekért vívott küzdelemben.
Oroszország nagyon bekeményített. Örményországot állították át először. Örményországnak területi viszálya van a sokkal erősebb Azerbajdzsánnal, Karabah hovatartozásáról. Karabah most kvázi önálló, az örmények irányítják, és az azeri hadsereg évtizedek óta körbeveszi. Az örmények azért tudják megtartani, mert az oroszok mellettük vannak. Van orosz katonai bázis Örményországban, és ezért az azeriek nem támadnak.
Ahogy közeledett a vilniusi aláírás időpontja, az oroszok augusztusban váratlanul fegyvert adtak el az azerieknek, 1,5 milliárd dollár értékben. Majd szeptemberben Putyin Moszkvában közölte az örmény elnökkel, hogy mehetnek az EU felé, de akkor bukják Karabahot. Az örmény elnök helyben bejelentette, hogy semmit sem fog aláírni Vilniusban.
Nyáron kezdődött Ukrajna regulázása is. Oroszország váratlanul embargót hirdetett egy csomó ukrán termékre, jelentős vasúti és katonai megrendelések álltak le. Emiatt 25 százalékkal csökkent az ukrán export, és 1,5 százalékkel az ukrán gazdaság teljesítménye.
Aztán ősszel az oroszok azt mondták, hogy felemelik a földgáz árát. Majd azt, hogy egyáltalán nem szállítanak gázt, mert Ukrajna túl sok pénzzel tartozik. Ha nincs gáz, akkor Ukrajna megfagy a télen, és az ipar teljesen leáll.
November 9-én Janukovics titokban Moszkvába utazott, aztán a múlt hét elején Szentpétervárra. Éjszakába nyúlóan tárgyalt Putyinnal, és úgy jött ki, hogy nemet mond Európára. Az alku részletei nem nyilvánosak, de szinte bizonyos, hogy a kereskedelmi embargó és a földgáz ügyét is megoldották.”
Szépen halad előre a egységesülő világrend létrehozásának folyamata. Ha történelmi léptékben nézzük, a centrumok hatalmi terjeszkedéseinek függvényében a perifériákon ide-oda csapódnak az államok. Ezek az átrendeződések azonban a lényegen nem változtatnak. Most például megerősödőben van az elmúlt évtizedekben átmenetileg legyengült orosz érdekszféra: Putyin terve 2015-re létrehozni az Eurázsiai Úniót. Kis lépésekkel haladunk affelé a szükséges világpolitikai színtér felé, amit a Biblia prófétái a végső idők történéseihez leírnak.
Nehéz belenyugodni abba, hogy nem tudjuk, honnan van és mi az értelme az életünknek, illetve egyáltalán honnan (vagy kitől) szerezhetünk valódi (azaz nem téves) információkat ezekre az alapkérdésekre. Ennyit bevezetőnek, és jöjjenek az ellenérvek egy nyilvánosan megrendezett vitából:
„(1) Ha létezne Isten, azaz lenne egy mindenható, mindentudó és jóságos lény, nem engedné meg az emberek szenvedését. A szenvedés halálhoz vezet, vagy olyan élethez, amelyben kétségessé válik, hogy jó volt-e egyáltalán megszületni. Valószínűtlen, hogy minden rossz mögött van valami jó. A túlvilág léte a hétköznapi és természettudományos ismeretek alapján nem állítható. Egy olyan Isten léte, aki direkt elzárja a túlvilágot az ember elől, nem valószínű.
(2) Ha volna Isten, akkor ésszerűen elvárható volna tőle, hogy az emberek tudomására hozza létét. Sok ember van, aki nem hisz; olyan is, aki vizsgálta a kérdést, s arra jutott, hogy Isten nem létezik; és olyan is, aki szeretne hinni, de nem tud. A kérdést nem oldja meg a teológusok azon válasza, hogy azért nem teszi teljesen nyilvánvalóvá létét, hogy az embereknek választási szabadságot adjon, mert sok ember számára a választás lehetősége nem is adott. Más szóval: ez a szabadság megéri-e azt az árat, hogy az ember elessen a kérdés végső céljától? Ha Isten szabadságot akart nekünk adni, azt úgy is megtehette volna, hogy létezése evidencia. Hiszen az embereknek akkor is módjában áll, hogy válasszanak: az alkoholizmus káros voltáról mindenki tud, mégis egy bizonyos számú ember alkoholista lesz.
(3) Nézzük meg az univerzum objektumait: azt láthatjuk, hogy a komplex objektumok nagyobb része nem teremtés útján jött létre. Valószínűbb tehát, hogy az univerzum sem teremtés útján jött létre. Ami a világban létrejött, azt testtel rendelkező lény hozta létre. Az univerzum létrejöttében nem vehetett részt egy hagyományos értelemben vett Isten, aki testetlen lény.”
És innen kezdve inkább magam írok ezekre az ellenérvekre válaszokat. Viszont a fenti kérdéseket éppen az elhangzásukkal ellentétes sorrendben veszem elő, mert szerintem úgy követhetőbb az ellenérvek cáfolata:
(3) Az univerzumban megfigyelhetünk egy általános alapszabályt, amit én az általános leépülés szabályának nevezek, a tudomány pedig a thermodinamika II. főtételének. Eszerint minden, ami fizikailag létezik, az egy összetettebb állapot felől a szétesettebb felé, a magasabb energiaszinttől az alacsonyabb felé halad. Ilyenek a lehűlés, a korrózió vagy az élőlények öregedésének a folyamatai is. Ha ezt végtelen időtávban szemléljük, akkor a világnak lesz majd egy vége, és ha lesz vége, akkor kellett lennie egy kezdetének is. De mi volt a kezdete előtt? Semmi, hiszen gondolatmenetünkben még a világ kezdete előtt vagyunk. A semmiből semmi sem lesz. Mi viszont most nyilvánvalóan vagyunk, és egy világot látunk magunk körül, így ezeket valaminek vagy valakinek létre kellett hoznia. Sőt, mivel a világban a leépülés nyilvánvaló, ezért a létrehozásakor egy magas összetettséggel (energiaszinttel) kellett ezt megtenni, úgy is modhatnánk, hogy tervezetten. Ami vagy aki ezt a „semmiből valaminek” a létrehozását (=teremtés) elvégezte, azt most nevezzük Istennek. A kevesebb önmagától nem lehet több, az egyszerűbb nem hozhat létre összetettséget, a személytelen nem válhat személyessé stb. Így a teremtő Istennek logikusan időben és térben végtelennek, korlátlan hatalmúnak és személyesnek, plusz a sokféleséget is tartalmazónak kell lennie. Egy ilyen Isten léte a fenti logika alapján evidencia.
(2) A fent leírt teremtő Istennek két lehetősége van a teremtményeire nézve: vagy kommunikál velük, vagy nem. Az első esetben eldönti, mit oszt meg azokkal, a véges befogadóképességüket is figyelembe véve. A második estben a teremtmények maximum keresgélhetik Istent, de az esélyük a végtelenben a róla szóló igazság megtalálására, éppen a végességük miatt gyakorlatilag nulla. Ez utóbbi lehetőséget - éppen a reménytelensége miatt, pozitív hozzáállással - vessük el! Nézzük meg, hogy ha kommunikál az Isten a teremtményei, így az ember felé, akkor hogyan érhető tetten ez a kommunikáció? Az biztos, hogy valami természetfelettit kell keressünk, hiszen ami természetes, az nem biztos, hogy a természetfelettitől származik. A világ legelterjedtebb könyve a Biblia, és állítólag Isten ihlette, aki ismeri a múltat és a jövőt is. Mi viszont csak a múltat ismerjük, így ha a jövő le lenne írva benne, mégpedig pontosan és hiba nélkül, akkor azt vitán felül természetfelettinek fogadhatnánk el. És tessék, a Biblia pont ezt a módszert alkalmazza a maga hitelesítésére! Három és félezer éve kezdték el írni, kétezer éve lezárták: körülbelül hatezer a jövőre (a múltbeli és a jövőbeni történelemre) vonatkozó, előre leírt jövendölést (=próféciát) tartalmaz. Ha ezek beteljesültek az ismert múltban, és pláne hiba nélkül, akkor ez a minden valószínűséget maghaladó tartalom isteni kommunikációra utal. Pláne, ha benne ugyanígy, ellenőrizhetően le van írva az Isten földi megjelenése is, aki élőszóval szólt az emberhez. Ez megfelel annak a hiteles kommunikációnak, amit reméltünk és kerestünk. Már csak el kellene olvasni és meg kellene érteni!
Az isteni kommunikációval kapcsolatban leírt kifogás, miszerint nem jut el mindenkihez, és így az embereknek nincs „esélyegyenlőségük” a végső cél elérésére, a Biblia üzenetében megválaszolásra kerül. A megoldás az említett a) emberi szabad akarat és b) az isteni mindent előre tudás (eleve elrendelés), illetve c) az ígéret, miszerint minden ember erre a végső célra van elhívva, hármas szempontrendszer együttes figyelembevételével válaszolható meg. Isten előre mindent tud, még az emberek szabad akaratának jövőbeni döntéseit is, így azokhoz, akik a szabad akaratukból hajlandóak elfogadni az Ő jó akaratát, azokhoz eljut a mindenkor érvényes megváltó üzenet. Azokhoz viszont, akik ezt a specifikus üzenetet nem fogadnák el, nem biztos, hogy eljut egyáltalán. Nem könnyű megérteni, de ez Isten igazságossága, az emberi szabad akarat tiszteletbentartásával. És igen, csinálhatta volna másképp is, lehet nála reklamálni…
(1) A szenvedés kérdése szintén a Bibliából érthető meg. Így az előző kettő ellenérvre írt válaszomat legalább hipotetikusen el kell fogani a folytatás logikai követéséhez. A szenvedésnek szoros kapcsolata van végső cél isteni felkínálása, illetve a szabad akarat meghagyása együttes megvalósításának. Az ember szabad akaratában a maga megoldását keresné, és ragaszkodna ahhoz a végsőkig. Pláne, ha abban sikereket érhetne el. De nem tud, hiszen a végső cél (örök élet Istennel) a halál vitathatatlan ténye mellett, ilyen módon nem elérhető. Az emberi szenvedés és a halál megmutatja, hogy külső segítségre van szükségünk, mégpedig egy olyan forrásból, amely a természet törvényei, például a halál felett áll. Mert pont ez alól szeretnénk szabadulást. Hiszem, hogy minden ember, legkésőbb a halálos ágyáig minen segítséget, motivációt megkap ahhoz, hogy elfogadja ezt a rajta kívüli, isteni segítséget. Miközben az egész életében folyamatosan, és még a halálos ágyán is szabad akarata van elutasítani. Aki a megismerés ellenére nem keresi, és a haláláig nem fogadja el ezt a „megváltást”, az az örök jó helyett az örök rosszra megy, amit pokolnak hív a Biblia. Hiszem, hogy a fizikai halállal véget érő szenvedés a leghatékonyabb módja annak, hogy az ember felismerje, nincs ereje megoldani a legnagyobb problémáját, és hogy elfogadja az egyetlen lehetséges külső segítséget, Istenét.
- o -
Megjegyzés: a fenti filmet nem az auschwitzi témája, hanem az alapkérdése miatt hoztam ide. Ugyanis minden ember ilyen kérdésekkel találja szembe magát legkésőbb a halálakor (de jobb, ha minél előbb). Az Istennel való ismerkedésnek abszolut megfelelő kiindulási pontja az, ha a vádlottak padjára állítjuk Őt. Hiszem, hogy minden Istennek címzett káromkodásnak is ez a gyökere. Nem a káromkodást akarom itt megigazítani, de innen érdemes elindulni. Ha nem tudná megvédeni magát, nem lenne alkalmas Isten. Ő ugyanis örül annak, ha a vád mellett a védelmet is meghallgatva hozunk igazságos, személyes „ítéletet” Őróla.
„423. Valamely nemzethez fűződő történeti és kulturális kapcsolatai alapján egy vallási közösséget az állam különleges elismerésben részesíthet: az ilyen elismerésnek azonban sohasem szabad más vallási csoportok polgári vagy társadalmi szempontú diszkriminációjához vezetnie.
434. A megkülönböztető önazonosság felértékelését segíti, ha meghaladjuk a megosztottság különféle formáit, amelyek a népek elszigetelődésével fenyegetnek, s fogékonnyá teszik őket a destabilizáló következményekkel járó önzésre.
435. A nemzeti szuverenitás azonban nem abszolút. A nemzeteknek tudniuk kell egy közös cél javára lemondaniuk jogaik egy részének gyakorlásáról, annak a tudatában, hogy mind egy „családot” alkotnak,892 amelyben kölcsönös bizalom uralkodik, kölcsönös támogatás és egymás kölcsönös elfogadása valósul meg.
436. „Az erkölcsi törvénynek a minden nemzet és minden állam közvéleménye általi figyelembevételét a megnyilvánulások és erők olyan egyöntetűségével kell követelni és támogatni, hogy senki se merészkedjen létét kétségbe vonni, vagy kötelező mivoltát enyhíteni.”894 Az általános erkölcsi törvényt, amely az ember szívébe van írva, mint érvényeset és megfellebbezhetetlent és mint az emberiség közös lelkiismeretének eleven kifejeződését kell szemlélni, mint valami „nyelvtani szabályt”,895 amely alkalmas arra, hogy a világ jövőjéről szóló párbeszéd nyelvét alkossa.
440. A valódi nemzetközi közösség felé vezető utat, amely az ENSZ szervezetének megalakításával 1945-ben vett határozott irányt, az Egyház is nyomon követte. Ez a szervezet „a béke megteremtéséhez szükséges kulturális és intézményes területek kiszélesítésével jelentős mértékben járult hozzá (…), hogy erősödjön az emberi méltóság, a népek szabadsága és a fejlődésre való igény iránti figyelem”. 909 A társadalmi tanítás a nemzetek feletti szervezetek szerepét – főképpen azokét, amelyek sajátos területeken ténykednek910 – általában pozitív módon szemléli.
441. Az emberiség családjának rendezett és békés együttéléséért érzett aggodalom késztette a Tanítóhivatalt arra, hogy nyomatékot adjon annak a követelésnek „hogy egy olyan, mindenki által elismert egyetemes tekintély létesüljön, amely elegendő hatalommal rendelkezve képes mindenki biztonságát, az igazságosság megóvását és a jogok tiszteletben tartását megvalósítani.”
442. Különösen a kormányközi szervezeteknek kell a gazdaság területén hatásosan gyakorolniuk ellenőrző és irányító szerepüket, mert a közjó megvalósítása immár külön az egyes államok számára elérhetetlen céllá vált, még akkor is, ha hatalmuk, gazdagságuk vagy politikai befolyásuk alapján vezető szerepet játszanak.
443. A Tanítóhivatal pozitívan vélekedik azoknak a csoportosulásoknak a szerepéről, amelyek a civil társadalomban jönnek létre, hogy a közvéleményt a nemzetközi élet bizonyos szempontjaira érzékennyé tegyék. Ennek a fontos szerepnek a betöltése az ilyen csoportok figyelmét különösképpen az emberi jogok tiszteletben tartására irányítja, ahogyan azoknak a magánegyesületeknek a sokasága mutatja, „amelyek közül néhánynak világméretű jelentősége van, és az utóbbi időben e cél érdekében jöttek létre; csaknem valamennyi nagy gonddal és dicséretes tárgyilagossággal törekszik arra, hogy a nemzetközi történéseket egy ilyen érzékeny területen kövesse nyomon”.921
Maguk a kormányok biztatónak érezhetik az ilyen elkötelezettséget, amely arra a célra irányul, „különösképpen annak a számos embernek a szolidaritási és békegesztusai révén, akik a nem kormányzati és az emberjogi mozgalmakban tevékenykednek”, hogy a gyakorlatba ültessék át azokat az eszményeket, amelyeket a nemzetközi közösség sugall.922
445. A Szentszék diplomáciai szolgálata, mint régi és bevált gyakorlat eredménye, eszköz, amely nem csupán a ’libertas ecclesiae’ (az egyház szabadsága) érdekében munkálkodik, hanem az emberi méltóság védelmezéséért és követeléséért, s olyan társadalmi rendért, amelynek alapértéke az igazságosság, az igazság, a szabadság és a szeretet: „Mi elküldjük képviselőinket az államhatalom legfőbb képviselőihez, különösen oda, ahol a Katolikus Egyház meggyökerezett, legalábbis valamiképpen jelen van. Az Egyház spirituális küldetésében benne rejlő, azzal együtt járó jog alapján tesszük ezt, amelyet a történelem bizonyos eseményei is megerősítenek. (…) Az emberi személyek és közösségek boldogulása az Egyház és a polgári hatóságok közötti rendezett párbeszéd révén mozdítható elő, amely közös megállapodások megkötésében is kifejeződik. Ez a párbeszéd arra törekszik, hogy a kölcsönös megértésen alapuló kapcsolatokat és az együttműködést megszilárdítsa és erősítse, az esetleges vitákat megelőzze vagy kezelje, s módot találjon arra, hogy minden nép és az egész emberiség az igazságosság és a béke útján haladjon előre.”
A legújabb idők modern, demokratikus társadalmaiban az állam és az egyház szétválasztása általánossá vált. A fenti, hivatalos egyházi tanításból kiollózott idézetek viszont az Egyház évezredes, ezzel éppen ellentétes hagyományainak a - modern formában történő - restaurálási törekvésére engednek következtetni. Ami egy olyan „egyetemes tekintély” elengedhetetlen szükségeségének a felvázolásában (és felvállalásában?) látszik körvonalazódni, melynek illetékessége kiterjed az egész világra, a politikai és gazdasági ellenőrző és irányító hatalom központosításával. A rend, a béke, a közjó és az erkölcs, valamint az - egy igaz római katolikus - vallás csorbítatlan szabadságának jelszavával.
„A kérdés ugyanis az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy merre található most az erős Európa: előttünk, vagy mögöttünk? Elsőre nyilvánvalónak tűnik, hogy hátrafelé menni sohasem célszerű, mert visszafejlődni senki sem akar. Ha rossz irányba tartunk, akkor a haladás eszménye éppenséggel azt jelenti, hogy forduljunk meg, és menjünk vissza a jó útra. És ez esetben a leghaladóbb éppen az lesz, aki a leghamarabb fordul vissza. Alig van valaki Európában, aki azt gondolná, hogy Európa nem rossz úton halad, nem tévedt rossz útra. Hiszen aki válságba került, arról érdemes azt föltételezni, hogy nem oda indult. Ora et labora - imádkozz és dolgozz - így hangzik Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a jelmondata. Miközben ezt tette, Európának sikerült leraknia a mai modern civilizációnak az alapjait. Leegyszerűsítve, ez a rövid mondat tette naggyá és vezető civilizációvá Európát.Később azonban más mondatok kezdtek terjedni a kontinensünkön. Végül Európa egyszerűen meghamisította a saját történelmét, és az Únió alkotmányából egész egyszerűen kihagyták a keresztény hagyományokra való utalást. De Európa nem csak ezt az erőforrását tagadta meg, hanem a munkát is. A munkának és az imádságnk az együttes megtagadása az, ami lényegében Európa meggyengülésének az oka, és a mi jó útról való letérésünknek a története (érdekes grimasz a 11. perc legelején). Kína, Brazlia, India gyors felemelkedésének okai között ott fogjuk találni azt is, hogy a saját kulturális hagyományaikra, és a saját polgáraik által végzett hatalmas munkára épül az a fellendülés, ami versenytársunkká teszi őket.Mindezek alapján azt akarom mondani, hogy Európában ma nem az a haladó, aki a keresztény kultúráról és munkáról lebeszélő, és válságba vezető úton akar továbbmenni. Európában ma az számít haladónak, aki megfordul és megkeresi az elhagyott jó utat. Először is érdemes az alapvető keresztény értékekre építeni: mint például az emberi méltóságra, szabadságra, kötelességre, munkára, családra, nemzetre. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek vallásossá kell válnia. Ez sosem vol így [Dehogynem! - a szerk]. Én a civilizációnk keresztény gyökereiről beszélek, a keresztény civilizáció logikájában.2010-ben mi ezeket a gondolatokat tartottuk szem előtt, amikor az új alkotmányt létrehoztuk, ami az elhagyott jó európai utat keresi. Világossá teszi, hogy vannak keresztény gyökereink, volt egy Szent Istvánunk, aki bizonyos eszmék jegyében ezt az államot megalapíította, és nekünk egy nemzeti és így európai kultúránk van, amelyek értékek, tehát meg kell őrizni ezeket. Mi azt hisszük, hogy van összefüggése ezeknek azzal, hogy ma Magyarország jobban teljesít.A vezetés kérdését őszintén fel kell vessük. Európában ma a személytelenség elhatalmasodásától kell félni, nem pedig az erős személyiségektől, és az erős közösségektől. Most éppen attól szenved Európa, hogy nincsenek vezetőink, akik az intézményeket újraprogramozzák. Ki kell szabadítani Európát a liberális bizalmatlanság, és a szabadjára engedett kapzsiság szorításábaól. Egyre többen vagyunk, akik keressük ezt az erősebb Európához vezető jó utat. Én abban bízom, hogy ehhez a vitához, hogy merre kell haladnia Európának, az európai kereszténydemokraták az eddiginél nagyobb súllyal tudják majd hozzátenni a gondolataikat.” (Orbán Viktor a Demokratikus Centrumpártok (korábban Kereszténydemokrata) Internacionálé konferenciáján, 2013. október 4-én, általam lerövidítve) A fentiek alapján érdemes egy kicsit visszanézni, milyen is volt ez a „régi jó út”, amely Orbán Viktor szerint „naggyá és erőssé” tette Európát, és amihez ő szeretne visszatérni! Már a Római Birodalom idején államvallás lett a „kereszténység”, annak minden jól (vagy nem jól?) ismert következményével. Azt talán senki nem vitatja, hogy a középkori, „erős Európát” a vallás, pontosabban jórészt a római (katolikus) vallás hatalma dominálta kultúrális és politikai értelemben is. A fenti beszédéből úgy tűnik, hogy a miniszterelnökünk a „régi Európa” keresztény megközelítéséhez szeretne visszatérni. Nézzük meg, min alapult és hogyan működött a keresztény állam, a „régi jó út” a történelemben? A vallásszabadság egyházi tanítása és gyakorlata a kereszténység államvallássá válásától a középkoron keresztül egészen a legújabb korig igen intoleráns volt a másként gondolkodókkal szemben. Szeretném világossá tenni, hogy nem csupán az Egyház jó elveinek a rossz megvalósításáról, hanem sokkal inkább egy érdekvezérelt teológia kidolgozásáról és következetes végrehajtásáról kell itt beszélnünk. A legszélsőségesebb diktatúrákéhoz volt hasonló az egyház tanításának a (liberális) demokráciához való hozzáállása. Ami a vallás- és keresztes háborúk, az eretnek- és zsidóüldözések formájában időnként leplezetlenül a felszínre jutott - még ha Orbán Viktor a fentiek szerint nem is tud ezekről. És mielőtt mások rávágnák, hogy ez csak a sötét középkorra vot igaz, jusson eszünkbe, hogy a hitleri holokauszt is egyházi támogatással és szemhunyás mellett tehette azt, amit tett. Tisztelet a kivételeknek, az egyház vezetése csak akkor kezdett tilatakozni a zsidók tömeges deportálása ellen, amikor a begyűjtések az ő zsidó származású híveikre is kezdtek kiterjedni. Az állam és az egyház kapcsolatának történelmi értékeléséhez ajánlom a Teológia és antiszemitizmus c. könyvet (benne a legfontosabb középkori európai és az újkori magyar vonatkozásokkal is). Az antiszemitizmus gyökereinek vizsgálatán keresztül megismerhetők az állam és az egyház érdekközösségének és szervezeti összefonódásának a részletei is. A logikai követhetőség érdekében javaslom a könyvről írt összefoglalómat elolvasni a továbblépés előtt! Itt most csak annyit erről, hogy a keresztény államvallás középkori eszménye szakított a bibliai elvekkel, és az egyház maga alá gyűrte a politikai és gazdasági hatalmat. A trón és az oltár együttműködési szándéka ma is fellelhető a Egyház Társadalmi Tanításában. Ameddig a történelmi egyházak, leginkább a Római Katolikus Egyház nem néznek szembe bizonyos teológiai nézeteik igazolhatatlanságával, és itt most viszonyítási alapnak kizárólag a Bibliára gondolok, addig ne várjunk mást, mint amilyen gyümölcsöket a történelem folyamán megtermett a szövetségük. Ezek a máskéntgondolkodók megbélygzésétől a tömeges fizikai megsemmisítésig igen széles skálán mozogtak. Azok a szentek, egyházi vezetők és gondolkodók, akik ezeknek a szörnyűségeknek az elméleti alapjait réges-régen jegyezték, ma is tekintélyes hivatkozási alapjai az egyház tanításának. Pedig az egyház tényleges alapítói messze nem ápoltak ilyen bensőséges kapcsolatot a világi hatóságokkal. Jézus azt mondta: adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené. A két világ különvalósága egész tanításukat és gyakorlatukat is jellemezte. Annyira komolyan gondolták ezt, hogy például szinte mindannyian üldöztetés és kivégzés áldozatai lettek. Láttuk, hogy a trón és az oltár szövetsége az elmúlt kétezer évben milyen eredményekhez vezetett. Ésszerű-e ugyanattól a kipróbált gyakorlattól más eredményt várni a jövőben? És végül, a félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, hogy véleményem szerint az Egyház társadalmi tanításának (ponosabban az állammal való kapcsolatkeresésének, együttműködésének) nem a megjavítására, hanem az eltörlésére volna szükség. Ugyanis a Bibliának az itt tárgyalt értelemben nincsen társadalmi léptékű üzenete. Így talán az Egyháznak is meg kellene gondolnia, hogy kell-e ilyesmivel kiegészítenie az eredetit! A kérdés egyházi megközelítésért ajánlani tudom még Gájer László atya doktori értekezését, mely kifejezetten a vallásszabadság elméleti kérdéseinek fejlődésével foglalkozik a kezdetektől a XX. század elejéig. (Részben) felhasznált irodalom: Pozsár László - Európa gyarmatosítója
- o -
Kiegészítésül egy érdekes hír: Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a jövő héten azt fogja javasolni Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az uniós pénzeknek azt a négy százalékát, amelyet a központi apparátusban dolgozók ellátására költhetnének, ajánlják fel inkáb a történelmi egyházaknak. Így azok 250-300 milliárd forintos pluszforráshoz juthatnak. Lázár szerint jutna a pénzből felújításokra, az egyházak oktatási és szociális tevékenysége színvonalának emelésére és lelki közösség szervezésére, építésére is.
- o -
Orbán Viktor „tanúságtétele” 2005-ből felér egy (kölcsönös) beismerő vallomással: a volt és leendő miniszterelnök hűségnyilatkozatot tesz az egyház felé, melyet közvetlenül a kampányidőszak előtt köszön szépen Balás Béla katolikus püspök, és a végén jól meglengeti az ajándékba kapott milleneumi zászlót…
Visszaváltoztattam a blogom címét az eredetire. Azért, mert a YouTube automatikusan (azaz kéretlenül) készített egy csatornát a blogomhoz az ide korábban beillesztett videókkal. Semmi kedvem ahhoz, hogy bárki a kifejezett hozzájárulásom nélkül publikáljon a nevemben, akárcsak megismételve a saját tevékenységemet egy másik webhelyen. Mivel ezt sajnos megakadályozni nem tudom, eredeti szándékommal ellentétesen a nevemet és az e-mail címemet vonom vissza a blog címéből, és minden más internetes publikációmból a jövőben. Ameddig nem tudok jobbat.
Pont azon gondolkodtam, hogy kellene valami jó anyag a reformációról annak a napján. Örömmel osztom meg (kis késéssel) jó barátom és földim, Pásztor Zoltán ünnepi beszédét itt a blogomon. Luther Mártonnak valóban elvitathatatlan érdeme a felduzzadt hagyományokkal szemben majd’ öt évszázada a Scola Scriptura, magyarul az „egyedül a Szentírás” elvének bevezetése a teológiai gondolkodásba. Aminek a meghirdetéséhez az inkvizíció idején több kellett, mint bátorság! (A tanításbeli hibáit se felejtsük el, de itt most ne essék róluk említés.)
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali