Zolesz blogja

Horthy István Sharif szerint - így hívják a kormányzó saját nevelésű unokáját, mivel iszlám hitre tért - éppen az ellentétje igaz annak, amiket Horthy Miklósról tartanak. Szerinte a szovjet érában találták ki azt, hogy a nagyapja fasiszta és antiszemita volt, diktatúrát épített. Ami érthető, hiszen a kommunisták egy megszálló hatalmat szolgáltak, ami nem nagy dicsőség, és csak azzal mentegethetik magukat, hogy előttük még rosszabb volt. Hogy ezek az állítások miért maradtak fenn a kommunizmust követően is, azt viszont már nem érti…

„Londonban találtam rá a Szubud mozgalomra 1958-ban, de hosszú út vezetett odáig. Kilencéves voltam, Portugáliában éltünk. Egy nap mentem haza az iskolából, a pályaudvarról gyalogoltam hazafele egy nagy parkon keresztül, amikor egyszerre csak spirituális élményben volt részem. Egyik pillanatról a másikra mintha fekete-fehérből színesre váltott volna minden. Semmire sem gondoltam, csak erőt éreztem. Abban a pillanatban megláttam, hogy milyen gyönyörű körülöttem minden. A fák, az ég, a felhők. Ugyanakkor minden addigira emlékeztem. Arra is, hogy amikor nagyon kicsi voltam és a Várban éltem, így éreztem magam. Hogy veszíthettem el, hogy élhettem szürke világban, ha ilyenben is lehet? Ez a kérdés keringett a fejemben. Fél óráig ha tartott ez az állapot, de megváltoztatott. Rájöttem, hogy ez az élet veleje. Amint elmúlt, attól fogva azt kerestem, hogy találhatnám meg újra. (…)

Annyi köze van (az iszlámhoz), hogy amit a Szubudban megkapunk, az minden vallás gyökere és igazsága. Az Újszövetségben is azt olvassuk, Jézus mondja, hogy „Isten országa bennetek van”. Azt is, hogy az igazi életet ő hozza el. Az iszlám ugyanígy. Mohamed egy barlangban imádkozva kezdett el rázkódni, aztán kijöttek belőle a szavak: az lett a Korán. Van tehát nagyobb erő, amely vezetni tud minket, ha megadjuk neki magunkat. A Szubudban is ez van. Csak gyakorolni kell, engedni kell.

Már a második gyakorlatban színes lett a film megint. Olyan volt ráadásul, mintha visszamentem volna az időben, mintha újra ott lennék a Várban édesanyámmal, a dajkámmal… „Ezt kerested?” Ez a kérdés jelent meg akkor a fejemben. Akkor jöttem rá, hogy van valami bennem, ami jobban ért engem, mint én magamat. Hogy mi ez? Nem tudom. Isten? A lelkem? A felettes énem? Az agyam limbikus rendszerének terméke? Tényleg nem tudom. Nem is fontos. Lényeg, hogy van. Afelől pedig megbizonyosodtam.

Amikor a Szubudot megtaláltam, úgy éreztem sokáig, hogy vallás nekem nem kell. Amikor elkezdtem dolgozni, akkor azonban rájöttem, hogy a vallás is használ. A mindennapi életben nehéz volt az összeköttetést megtartani. 17 voltam, amikor a Szubudba beléptem és csak 1966-ban, 25 évesen lettem muszlim. Tehát elég régen. Ezt a kettőt máig nem engedtem el. A napi öt ima. Ötször visszahoz saját magamhoz. Igen. Ha programom van, akkor persze nem szőnyegen, de amúgy igen. Pont ez a kulcsa az iszlámnak a számomra. Meg a böjtölés.” (Forrás: Mandiner)