Zolesz blogja

A január 7-i Charlie Hebdo elleni, és a november 13-i több helyszínen elkövetett terrorista merényletek után is azon megy a vita, hogy miért és hogyan reagáljon Európa az iszlám jelenségére. Mert nyilván valóban a muszlimoknak csak egy kisebbsége támogatja a radikalizmust, és jelentős többségük számára ez csak kellemetlenségeket jelent a mindennapokban. Akkor most van vagy nincsen probléma a muzulmánokkal? A békés többség vagy a radikális kisebbség viselkedése alapján ítéljük meg a jelenséget, és alakítsuk ki a hozzáállásunkat?

Egy vallás, illetve a tanításának a megértése és megítélése nem könnyű dolog. Látjuk, hogy a kereszténység is hányféle felfogásban jelent meg a kétezer éves történelme folyamán, nem beszélve az „előzmények”, azaz Izrael és a zsidók történelméről, sőt ezek egymáshoz való viszonyáról. Veheti-e magának bárki a bátorságot ahhoz, hogy azt mondja: „én ismerem, értem és el is tudom mondani hitelesen a keresztény tanítás lényegét”?

Hasonló kérdés, hogy megérthetjük-e az iszlám vallás lényegét akárcsak annyira is, hogy eldönthessük napjaink talán legvitatottabb kérdését: féljünk-e, vagy bíznunk kellene az iszlámban és a muzulmánokban? A növekvő számú radikális kisebbség fogja majd idővel felismeri a békés többség igazát? Esetleg a békés többség is radikalizálódni fog, és elszabadulhatnak az indulatok Európában? Mint ahogyan Izraelben már évtizedek (évezredek?) óta reménytelennek látszik a béke lehetősége?

Azt hiszem, az igazság nem feltétlenül a többségi vélemény oldalán áll. Gondoljunk csak a tudomány fejlődésére, például arra a valamikor halálosan komoly, mára komikusnak hangzó álláspontra, hogy a Föld lapos! Ha a manipulációktól mentes valóságnak megfelelő tudást szeretnénk, akkor vennünk kell a fáradságot, és magunknak kell utánajárni a legfontosabb kérdésekre adható igazi válaszoknak. Sem az, hogy egy irányzat a többség álláspontja, sem az, hogy a kisebbségé, önmagában nem hitelesíti azt.

Az igazság az, ami, és nem igazodik semilyen óhajhoz vagy akarathoz. Ez igaz a vallásokra, a kereszténység és az iszlám, de a buddhizmus stb. tanításaira is. Meg akarjuk ismerni és ítélni az iszlámot, mert mondjuk félelmet keltenek bennünk az iszlám országokból érkező, kezelhetetlenül viselkedő menekültek tömegei, vagy az Allah nevében elkövetett terrorista akciók? Akkor a vizsgálódásunk során hinnünk kell a szemünknek és a józan eszünknek! Nem a politikusoknak, nem a prédikátoroknak, nem a véleményvezéreknek, hanem csak saját magunknak!

Ha megvizsgáljuk az iszlám vallás alapvető tanításait, akkor még a legbékésebb tanítók is el fogják ismerni, hogy az iszlámban a vallás és a politika különválaszthatatlanok. Ez a kombó pedig a világ történelmében előbb-utóbb mindig diktatúrához, majd terrorhoz vezetett, kortól és helytől függetlenül. Tehát ha az iszlám tanítók legbékésebbjei és legradikálisabbjai is egyetértenek a vallás és a politika szükségszerű szövetségében, a vélemény-nyilvánítás korlátozásában, és elutasítják a minden emberre érvényes alapjogokat, akkor éljünk a gyanúval, hogy e hozzáállás megjelenésének ezután sem a béke lesz az eredménye!