Zolesz blogja

Húsvétkor egy facebookos csoportban kiírtam egy „pályázatot” arra a kérdésre, hogy igazolható-e a Bibliából az antiszemitizmusnak bármely változata. Az apropót egy viszonylag friss kutatásról szóló jelentés adta, mely az I. Világháborútól a holokausztig vizsgálta néhány magyarlakta településen (Óbuda, Veszprém, Kassa, Dunaszerdahely) az egyházak és a zsidó közösség viszonyát. Volt pár elszánt próbálkozó, akiknek a próbálkozásait precízen cáfoltam. Persze idővel jelezték, hogy bár fenntartják azon álláspontjukat, hogy igazuk van, de „nincs kedvük” folytatni velem az egyébént kulturáltan folyó vitát

A dolog akkor válik még érdekesebbé, amikor kicsit utánanézünk, hogy honnan is származik ez a bevallott és be nem vallott, de időről időre meg-megmutatkozó keresztény antiszemitizmus.

Nagy Konstantin római császár 313-as milánói ediktuma – az egyház vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeképpen – legalizálta a korábban üldözött keresztény vallást. A frissen létrejött “trón és oltár szövetsége” nem tétlenkedett: 325-ben a Nikaiaban (Nicea) zsinatot tartottak, ez volt a keresztény egyház püspökeinek első egyetemes tanácskozása – a római császárral közösen. A zsinat egyik, máig ható eredménye a Húsvét és a Pészah ünnepeinek időbeni különválasztása volt. Nézzünk ennek indoklásából néhány jellemző mondatot:

“Kijelentettük, hogy kölönösképpen méltatlan a legszentebb ünnep esetében követni a zsidók szokását (dátum-számítását), akik beszennyezték a kezeiket a legfélelmetesebb bűnnel, és az elméjük megvakult. (…) Semmi közös dolgunk nem kellene, hogy legyen a zsidókkal, mert a Megváltó más utat mutatott nekünk, a mi istentiszteletünk egy igazabb és alkalmasabb rendszert követ (a hét napjainak sorrendjét), következésképpen egyhangúlag ezt fogadjuk el, remélve, legkedvesebb testvéreink, hogy ezzel különválasztjuk magunkat a zsidók gyűlöletes társaságától. (…) Kötelességünk, hogy semi közösségünk ne legyen az Úr gyilkosaival.” (kiragadások tőlem, forrás: Fordham - the Jesuit University of New York)

Úgy látszik, hogy a keresztény egyház vezetői már az első századokban legyőzendő ellenséget láttak a zsidókban, akiket minden lehetséges módon ki akartak rekeszteni az egyházból. Ez a hozzáállásuk teológiai alapokra helyeződött, majd igen hamar “törvényerőre emelkedett”. Láthatjuk a történelemben, hogy a kereszténynek modott Európa sok évszázadon keresztül mennyire ragaszkodott ehhez a hagyományához. A zsidók üldöztetésén csak a felvilágosodást követő emancipáció enyhített valamennyit, hogy aztán - az egyházi támogatású – állami antiszemitizmus a holokausztba torkolljon.

A történelmi keresztény egyházak és a zsidó közösség viszonyát az I. Világháborútól a holokausztig tartó, óbudai, veszprémi, kassai és dunaszerdahelyi példákkal bemutató TÖRTÉNELMI szemléletű kutatás eredménye a fenti indító bejegyzésem alatti hivatkozásról elérhető. Vajon érdemes lenne-e végre megvizsgálni az egyházi antiszemitizmus kialakulásának a kezdeteit is? Megfelel-e az egyház zsidókkal kapcsolatos, évezredes történelem-alakító TEOLÓGIÁJA a Bibliának, vagy esetleg szöges ellentétben áll azzal (is)?