Monthly Archive for március, 2017

Liberális vs. konzervatív erkölcs

Published
by
zolesz
on 2017. március 19., Vasárnap
in Biblia, ember, gondolkodom, társadalom and vallás
. 0 Comments

Nagyon is aktuális közéleti témát feszeget Szabados Ádám az erkölcs politikai és spirituális dimenzióinak vizsgálata során. Lássuk, miért is fejletlenebb őszerinte - és Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus kutatására hivatkozva - a liberális erkölcsiség, mint a konzervatív!

Haidt szerint a moralitás baloldali/liberális koordinátái elégtelenek az emberi erkölcs gyökereinek megértéséhez. Ők ugyanis a moralitást gyakran egyetlen egyszerű kérdésre redukálják: okoz-e valakinek sérelmet, vagy sem? Ha nem akkor a cselekedet morális, ha igen, akkor semmi sem igazolhatja. Ezzel a felfogással szemben Haidt könyvének fő tézise az, hogy az emberi társadalmakban a moralitásnak nem egy, hanem összesen hat koordinátája van.

A baloldali liberális társadalomkép legföbb koordinátája a törődés/bántás. Pusztán ebből levezethetők az emberi jogok védelmével kapcsolatos legvitatottabb állásfoglalásaik például a migrációval, az áldozathibáztatással, a homoszexuálisokkal, vagy éppen az állammal kapcsolatos liberális vélemények. Ezt még kiegészítik az igazságosság/méltánytalanság és a szabadság/elnyomás tegelyekkel, mely három együttesen alkotják a baloldali moralitás alapját.

A konzervatívok erkölcse a három említett liberális érték mellett még további hármat is tartalmaz, ezek a lojalitás/hűtlenség, a tekintély/tiszletetlenség és a szentség/tisztátalanság pillérei. Ezek a csoporthoz tartozásból következnek, amilyen csoportok például a haza és a család, illetve a vallási közösség is. Tehát a magukat konzervatívnak nevezők a három liberális értéket befogadva, de azokat további hárommal kiegészítve, tehát együttesen hat pillérre alapozva értelmezik az erkölcs fogalmát.

Három következtetés a könyvból: 1) A fentiek szerint a konzervatív erkölcs nemhogy szűkebb, hanem pont sokkal szélesebb erkölcsi platformon áll. Éppen ezért a konzervatívok könnyebben megértik a liberális aggályokat, mint fordítva. 2) A konzervatívok értik a törődés, a méltányosság és a szabadság fontosságát, de vannak más szempontjaik is, amelyek adott esetben felülírják a liberálisokkal közösen vallott értékeket. Ez fordítva nem igaz, a liberálisok számára nehezen érthető, és többnyire elfogadhatatlan a konzervatív erkölcsi vízió másik három vonulata. 3) A konzervatívok csak saját morális víziójuk „kifosztása árán” tudnál magukat belekényszeríteni a jóval szűkebb liberális moralitsába, ha akarnák.

A belinkelt írás végén a lelkész blogger saját véleménye következik, amely (tömörítve) így szól: mi keresztények nem vagyunk sem liberálisok, sem konzervatívok, Isten tekintélye és szentsége, valamint az ő népéhez való viszonyulás az alapja az erkölcsnek. Nem játsszuk ki ezeket egymással, mert mindnek bibliai alapja van. A Szentírás számunkra a támpont, Krisztus igazsága tesz minket Isten előtt elfogadhatóvá. Majd hozzáteszi: erkölcsi alapállásunkat biztosan nem lehet leszűkíteni a liberális vízióra. Jézus miatt fontos ugyanis nekünk a tekintély, a hűség és a szentség dimenziója is, amelyek tartalmát és viszonyítási pontjait ő, az Úr definiálja a számunkra.

Véleményem szerint a kutatása tapasztalataiból téves következtetéseket vont le Haidt, aki azt állítja, hogy kétszer annyi darabszámú erkölcsi pillér magasabb erkölcsi színvonalat eredményez. Ezt a történelem példái cáfolják: a legegyszerűbb emberi (szabadság-) jogok csorbításától a népirtásokig előrehaladóan a legnagyobb pusztításokat az isten-haza-család jelszavakkal operáló, konzervatív hatalmi szervezetek hajtották végre. Természetéből adódóan a tekintélyelvű, feltétlen lojalitást követelő államhatalom - legtöbbször egyházi támogatással - a szabadság fokozatos csorbításán keresztül a diktatúra felé haladt. Hiszen az egymásnak ellentmondó „konzervatív” értékeket kényük-kedvük szerint ki is játszották egymással, és a hatalomért folytatott küzdelemben „a cél szentesíti az eszközt” elve egyre inkább átvette a józan megfontolások helyét. Ilyenek voltak a „trón és oltár szövetsége” különböző megnyilvánulásai szerte a világban a történelem folyamán, és ebbe az irányba óhajtanak haladni a legutóbbi években nyugaton megjelent illiberális elhajlások is.

Más módon, de Szabados Ádám is legalább részben téves irányba rugaszkodott el a liberális morál alsóbbrendűségi itéletének bibliai alátámasztásánál. Ugyanis a Biblia, mint morális hivatkozási alap kizárólag a hívő keresztények esetében alkalmazható, azonban nem terjeszthető ki még íratlan elvárásként sem a (szekuláris) társadalom többi részére. Ha úgy tetszik, lehet így prédikálni a gyülekezet előtt, de kifejezetten fel kellene menteni a nem hívő többségi társadalmat a biblikus alapokon álló elvárások alól. Ezt a különbségtételt a liberális morál (le)értékelése során hangsúlyozni kellene. Ugyanis nem lehet mutatni olyan hivatkozásokat a Bibliában, amelyekre Krisztus törvényeinek a nem hívőkön, pláne az egész társadalmon való, bármilyen emberi számonkérhetőségét alapozhatnánk, ellentéteset azonban igen.

De még a hívők előtt is célszerűnek tartanám a liberális morál (liberális társadalom) feletti itélkezésnek még a látszatát is elkerülni, ugyanis a Biblia tanításának talán legfontosabb intézménye az emberi szabad akarat. A hívők két legfontosabb feladata, az evangélium hirdetése és a tanítványozás, nem beszélve a megtérésről a nagyobb szabadság mellett történhet meg könnyebben. Ehhez a legalkalmasabb társadalmi berendezkedés a legkevesebb (szubjektíven értelmezhető, egymással kijátszható) szabályt támasztó liberális demokrácia. Zárszónak pedig egy talán meglepő állítás: a Bibliának nincsen a korunkra nézve társadalmi tanítása vagy ilyen léptékű programja. Olyasmit csak az egyházi tanítóhivatal fejlesztett ki az egyház másfél-két évezredes története folyamán - a kard mellett a konzervatív morállal, mint társadalmi léptékű manipulációval megtámogatva a gyakorlatban…

15 perc demokrácia

Published
by
zolesz
on 2017. március 13., Hétfő
in Magyarország, politika, társadalom and érdekes ember
. 0 Comments

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, a Diplomáciai Testület tagjai, Kedves Vendégek, Tisztelt Újságírók (ideértve az Országgyűlésből kitiltottakat is)!
Elnöki programom egyetlen mondatban is összegezhető: Legyünk bármilyen meggyőződésen, legyünk bármelyik párt szavazói, mindannyiunknak jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni! Az emberek szeszélyesek, ezért az emberek uralma alatt kiszámíthatatlanabb az életünk annál, mint amikor intézmények kormányoznak.
Amikor megköszönöm az engem jelölő pártok és képviselőik támogatását, köszönöm azt is, hogy a támogatás tényével a meghirdetett elnöki programomat is támogathatónak találták. Mivel a programom rendszerkritikus program, ugyancsak megköszönöm, hogy támogatásukkal hitet tettek tartalma mellett.
Köszönetet mondok továbbá az elmúlt hónapokban mellettem állt segítőknek, családomnak, feleségemnek, Székely Sándornak, Gulyás Balázsnak, Krasztev Péternek és Mellár Tamásnak.
Lássuk tehát az elnöki programot:
A demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének teljes érvényesülésével, az emberi jogok garantálásával, a szabad és tisztességes választásokkal biztosítani kell, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit.
A szegénység elviselhetetlen. A Magyar Köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen.
A korrupció maga alá gyűrte az államot. A polgárai által ellenőrzött állam a rendelkezésre álló legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció, különösen annak az állami intézményeket használó formái ellen.
Ehhez hozzáteszem, hogy a fenntartható fejlődés és a jövő nemzedékek védelme is fontos része ezeknek az állam működését meghatározó alapvető elveknek.
Sokan gondolják, hogy a jogállamiság kérdései távol állnak az emberek mindennapos gondjaitól. Én ezt másként látom. Akár a harmadik világbeli viszonyokat idéző szegénységre, akár az ellopott magánnyugdíjpénztári vagyonra, trafikokra, akár Kishantosra és bármely más törvényesen elrabolt földre, az elcsent tan- és sajtószabadságra, a kultúra szabadságára vagy más konfiskált fizikai és szellemi tulajdonunkra, jószágunkra gondolunk, be kell látnunk, hogy a hatalmasok személyes önzésével szemben csakis a független intézmények védelmében bízhatunk. Korrekciókkal, bűneit magunk mögött hagyva persze, a harmadik köztársaság hibáit kijavítva, mielőbb vissza kellene térnünk a 89–90-es alkotmányos mozgalmunk értékeihez, egészen röviden szólva a parlamenti demokráciához. Ugyanakkor régen itt van az ideje, hogy korlátozzuk a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, a gazdagoknak a szegényekkel szembeni, valamint az egészségeseknek a nem egészségeseket elutasító, a férfiaknak a nők iránt, a nemzeti többségnek a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló, továbbá a jelenleg itt élő nemzedékeknek az elkövetkező nemzedékekkel szembeni önzését.
Szabad és szolidáris Magyarországot szeretnénk. Az én eszményem a lehető legkevesebb állam és a minél több szolidaritás.
Jogainkat nem az államtól kaptuk. Azért illetnek meg minket, mert embernek születtünk. Olyan országot szeretnénk, amelynek minden polgára egyformán kedves gyermeke, legyen bár politikailag középen vagy álljon valahol szélen, akár legszélen. Az állam tehát minden polgárát, minden ügyben ugyanolyan méltányos és egyenlő bánásmódban részeltesse. Az egyenlő méltóságról beszélek. Ebből az is következik, hogy a menekültügy tekintetében pedig morálisan és alkotmányosan csak az a politika igazolható, amely a szülőföldjükről elüldözöttekre úgy tekint, mint a miénkkel azonos méltóság hordozóira. Csak az jó menekültpolitika, amely az emberiesség erkölcsi és jogi követelményeinek megfelel. Ugyanakkor nem minden emberséges menekültpolitika egyúttal jó politika is, hiszen a politika művészete sokféle szempontot érvényesít.
Minden közviszály a zsarnokság előszobája. Mintha mostanában másoknak is eszükbe jutna Machiavelli híres tanácsa: „A bölcs fejedelemnek, ha erre alkalma nyílik, ravaszul valamilyen ellenséget kell szereznie, úgy, hogy azzal végezvén, hatalma növekedjék.” Ha a fejedelem ellenséget keres, akkor tegnap a migráns, ma a rossz oligarcha, holnap a Soros, holnapután pedig Te magad leszel az ellenség.
Az országok csak békében fejlődnek. A belviszály háborús pszichózist állandósít, ez pedig minden fejlődés legfőbb gátja. A magyar történelemben példátlan fejlődést és kulturális pezsgést eredményező kiegyezés évfordulójának évében erre feltétlenül gondolnunk kell. Le kell végre zárnunk a történelmi és a modern Magyarország hívei között dúló több mint százéves viszályt, melynek száz éve még súlyos tétje volt, de a konfliktus alapja mára teljesen megszűnt, a vita kihűlt, és ezt az újabb kiegyezést lélekben elő is segíti, hogy a nemzeti együttműködés rendszere mindkét felet megcsalta. Én, ha a társadalmi békére gondolok, rendszerint egyetértve, mindig Babits Mihály szép márciusi verse jár a fejemben: „Ó béke! béke! / legyen béke már! / Legyen vége már!” Azonban a békességnek vannak kulturális előfeltételei: a nyomorral, a korrupcióval, a megfélemlítéssel, az elnyomással, a környezet pusztításával például soha nem szabad békét kötni. A béke továbbá nem csend, ellenkezőleg, a békében folyamatos a vita, a párbeszéd. Amíg viszont az óriásplakátról és a heccmédiából egyetlen vélemény harsog, addig soha nem lesz béke.
A jogállami Alkotmány és az Alaptörvény szerint is a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét. Nézetem szerint ez nem elég pontos megfogalmazás. Nem annyira kifejezni, mint inkább szolgálni kellene a nemzet egységét. Az elnök szavai, cselekedetei, gesztusai elősegíthetik a nemzeti egységet, de éppen kárt is okozhatnak. Mindenesetre nem jó, ha két Magyarországban gondolkodunk, azt javaslom, hogy mindig az egyetlen Magyarország lebegjen a szemünk előtt.
Kétszáz éve született Arany János, aki nélkül, mondhatom, ha lennénk is, de biztosan nem azok lennénk, akik vagyunk. Kérdem most, noha Berzsenyitől Radnótiig, Pilinszkyig és tovább folytathatnám, nem éppen általa is lettünk és vagyunk magyarok? És, teszem hozzá Márai szavaival, vajon nem ez a szép és különös keleti nyelv köt minket egymáshoz? És amikor a mai rosszízű vitákra figyelmeztet szigorúan Arany: „Sokan szeretnék a hazát; / De gyűlölik minden fiát, / Ha népszerű alkalmakon / Oly nagyot, mint ők, nem kiált.”
Ezzel a kívánatos elnöki szerep kérdéséhez érkeztem el. Két felmutatott köztársasági elnöki minta van a szemem előtt: Göncz Árpádé és Sólyom Lászlóé. Személyes autonómiából mindketten példát mutattak. Göncz Árpád kíváncsiságát kedveltem, kíváncsiságát mindenki iránt, akit anya szült. Sólyom László alkotmányos szigora számomra vonzó példa. Az ideális, nem létező elnök ezeket ötvözhetné. Két idézet, amely szavaimat illusztrálja. Az első Göncztől: „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket.” Sólyom pedig így folytatja: „Mind az ellenzéknek, mind a kormánynak, mind pedig a népfelségnek is alapvető kötelessége betartani bizonyos normákat. És ha ezek a normák bizonytalanná válnak, ha a normák átlépését igazolni akarják, akkor az elnöknek kötelessége megszólalni.”
Nem árulok zsákbamacskát. Újonnan megválasztott köztársasági elnökként biztosan nem lennék fél óránál tovább hálás az engem megválasztó pártoknak, hiszen a köztársasági elnök az alkotmányosság felett őrködik, a hála pedig bizonyosan nem alkotmányossági kategória.
Beszéljünk még egyszer a személyekről! Aki minden hatalmat megszerez, törvényszerűen mindent el is veszít. Útja ezért politikai értelemben a semmibe vezet. Ebben az értelemben tehát minden független intézmény felbecsülhetetlen szolgálatot tesz annak a személynek, akinek a hatalmát korlátozza.
Köztársasági elnökként bizonyosan nem lennék sem odafagyott mosolyú köszönőember, sem pedig néma és komor szfinx. Olyan helyzetben, amelyben az alkotmányosság helyreállítása a tét, a köztársasági elnök felelőssége különösen nagy. Ez azzal a felelősséggel jár, hogy az Alaptörvényben számára biztosított eszközöket az alkotmányosság védelmében maradéktalanul használja ki! Elnökként természetesen mindazzal az eszköztárral élnék, amelyet a kiváló elődök bejáratott módon eddig is használtak. Tekintettel azonban arra, hogy az alkotmányosság 2013 tavaszán Magyarországon megroppant, helye van az alkotmányosság védelmében némileg unortodox eszközök alkalmazásának. Két ilyen eszközhöz is fordulnék. Az egyik az elnök szinte korlátlan beszédjoga, amelyre valószínűleg sokan csak rálegyintenének. Ne tegyék! Hat év ombudsmani szolgálattal a hátam mögött, jól tudom, mit beszélek. Tudom, hogy a meggyőző és helyes érvelés előtt sokszor az államhatalom vaspántos, nehéz kapui is megnyílnak. Az igazságról szóló beszéd soha nem teljesen erőtlen. Legalábbis a 17. században még úgy tartották, hogy az igazság nyílt vitában nem szenvedhet vereséget a hamisságtól.
A másik, eddig ki nem használt lehetőség az, hogy az elnöknek korlátlanul joga van az Országgyűléshez törvénytervezeteket benyújtani. Ezt a lehetőséget is ki kívánom használni, sőt akár rendszeressé is tenném. Az Országgyűlés, miközben nem köteles a javaslatokat elfogadni, de megtárgyalni viszont igen.
Tekintettel az előttünk álló márciusi ünnepre, az első szimbolikus jelentőségű benyújtandó törvény szólhatna a sajtószabadságról is, hiszen egyre-másra szűnnek meg a sajtószabadság utolsó közlönyei, és talán nem is állunk olyan távol Ady Endre 1901-es jóslatának megvalósulásától: „Már nemsokára gyanús lesz minden kinyomatott sor: nem lehet őszinte, mert le merték írni.” Közel állna a szívemhez az új alkotmánybírósági törvény, a szociális törvény, a felsőoktatási és a közoktatási törvény, illetve a korrupció megfékezését célzó törvény kidolgozása is.
Szeretném megjegyezni, hogy kevesebb gyalázkodás, hazugozás, sorosozás, idegen ügynöközés talán több lett volna. Az elmúlt hetek fényében akár azt is kérhetném, hogy ha vannak itt olyan pártok, amelyek vezetői élvezték Soros támogatását, a mai szavazás során szavazzanak rám. Persze, hogy nem kérem.
Én, ha egy lócsiszár bevert sárral, inkább pöröltem, mint letöröltem, és ahogy Arany nagyszerű utóda is, nemcsak hogy nem fogom be pörös számat, de a tudásnál teszek panaszt.
Összefoglalva: alkotmányos hagyományainkhoz visszatérve helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben független intézmények biztosítják a közhatalom gyakorlásának alkotmányos korlátait és alapvető jogainkat. Olyan alkotmányra van szükség, amelyet népszavazás erősít meg, kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit és békét teremt.