Zolesz blogja

Érdekes dolog, hogy egyes esetekben a kérések teljesítése oly könnyű, máskor viszont nehéz. Sőt, nem is nehéz, hanem már szinte fáj. Rokon értelmű szó az utcai koldusok kéregetése, a cigányok házalása, illetve időnként a gyerekek is a kifárasztásos módszert választják az akaratuk érvényesítésére (légyszi’-légyszi’). És ezek már átvezetnek a követelés fogalmához, amely a kérés erőszakos, eredménycentrikus változata.

A szakirodalom szerint a kérés: 1, udvarias formában kifejezi, hogy szeretne valamit 2, udvariasan felszólít vkit vmire stb. A követelés: 1, erélyesen kér vmit vkitő 2, vmi erősen igényli, hogy vmi meglegyen stb. Magam a két fogalom közötti eltérés lényegét abban látom, hogy a kérő elfogadja-e a visszautasítást (is), mint kérése „végeredményét”, vagy sem. Ha nem, az interakció játszmába, erőszakoskodásba megy át, akár a konkrét cél mindenáron való eléréséért, vagy esetleg mögöttes, talán nem is mindig tudatos motivációk kielégítésére.

A kéréssel semmi baj. Aki kér, az eléri a célját, ha nem ma, akkor holnap. És ez így mindenkinek jó. A követelés véleményem szerint hazugsággal és csalással jár együtt, és a kényszerítés, manipulálás valamely eszközeivel él. Előkerülnek az oda nem tartozó indokok, érvek és körülmények, amelyek a kívánság teljesítéséig, vagy az éles konfrontációig fokozódnak. Csorbul a másik szabad döntési lehetősége, ezért ellenállást vált ki. Ami természetes, ugyanis a kényszernek a szabad ember, hacsak megteheti, nem engedelmeskedik. Ahogyan A Nap és a Szél versengése című mesében a parasztember sem tette.