Napi pár óra munka - hát ez nem jött be Keynesnek

John Maynard Keynes nem csak zseniális közgazdász és befektető volt, de mint ahogyan az elmúlt évtizedek igazolják, látnok is. Megjósolta ugyanis - még 1930-ban -, hogy a jövő technológiai munkanélküliséggel fenyeget, melynek során a gépekkel könnyen helyettesíthető képzetlen társadalmi rétegek tartósan állás nélkül maradnak. Ebben igaza volt Keynesnek, abban ugyanakkor tévedett, hogy a jelen kor munkavállalóinak elegendő lesz sokkal kevesebbet dolgozniuk.” Pénzügyi Szemle Online Blog

Azt hiszem, mára már könnyebben belátható, hogy a humán tudományok közül az egyik legnagyobb csalódás a közgazdaságtan. Úgy értem: embereknek nagy az arcuk, sokat tévednek, és aztán továbbra is nagy az arcuk. Kigondolnak jólhangzó elméleteket, alkalmazzák azokat, majd megbuknak, és a végén, továbbra is büszkén hisznek abban, hogy a nagybetűs Megoldás az ő „bölcseségükből” fog kipattanni. Hogy jó irányba haladnak, csak tökéletesíteni kell az elméleteket.

Pedig ha egy kicsit objektíven néznék a dolgokat, rájöhetnének, hogy egyszerűen az alapfeltevéseik nem felelnek meg a valóságnak. Az ember alapvetően nem jó (finoman fogalmaztam!), és a világunkra az általános feljődés alapelve csak szimplán nem igazolható (lásd: entrópia törvénye). Ha ezekkel a neves közgazdász tisztában lett volna, nem jósolt volna olyanokat, hogy a fejlődés okán az emberiség egyszer megteremti a maga számára a Földön a jólétet.

1 Response to “Napi pár óra munka - hát ez nem jött be Keynesnek”


  1. 1 Atyaég!

    A reakciód legalább olyan degenerált, mint a liberalizmusod.

    Úgy vélem, ha mondjuk egy cigánybanda elkapna és agyonverne, az volna a te világod egyetlen meggyőző kritikája - még ha nem is tudnád értékelni ezt a fajta kritikát. Én mindenesetre nem hullajtanék egy csepp könnyet sem a magadfajták fölött.

Leave a Reply