Author Archive for Bonifert Zoltán

Üzenetek

Derren Brown régi kedvencem. Az NLP-guru a fenti filmben megmutatja, mennyire befolyásolhatóak vagyunk például egy rövid városi utazás során is, egy más által előre megtervezett cselekvésre.

És akkor menjünk egy kicsit tovább, és figyeljük meg, hogy amikor gyerekeink mesefilmeket néznek, milyen üzeneteket kapnak!

Ha valamire jók a fenti filmek, akkor arra, hogy végre leszámoljunk azzal a naív tévhittel, hogy kézben tart(-hat)juk a saját gondolatainkat, szándékainkat, a szívünk vágyait. Már egyetlen mozifilm megnézése, egy érdekes könyv vagy egy ártatlan séta hatására is mások leszünk, mint amik voltunk előtte.

Azt hiszem, tényleg nincsen más lehetőségünk, mint megválasztani azt, akinek nap nap után és szándékoltan átadjuk az elménk „kulcsát”, mert megtartani - nos, azt nem tudjuk! És ehhez a döntéshez a szabad akaratunk megvan!

Új Btk. 336. §

Készül az új magyar Btk. - a 336. § tervezete felkészülésként értelmezhető a szép új világunkra…

„Aki nagy nyilvánosság előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon az Alaptörvény jogszabály, Magyarország nemzetközi kötelezettsége, vagy Magyarország által kötelezően alkalmazandó Európai Uniós jogi aktus ellen, vagy az ezek alapján működő bírósági vagy hatósági rendelkezés ellen, általános engedetlenségre uszít, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Szén-dioxid-csalás?

Nézd meg előszőr a fenti filmet, benne Bill Gates, Al Gore és Ted Turner beszédeit. Állítják: a szén-doixid melegíti a bolygót. De biztosan így van ez?

Miskolczi Ferenc fizikus külföldi kutatóintézetekben, egyetemeken és a NASA-nál 30 éve vizsgálja a sugárzások földi éghajlatra gyakorolt hatását. Kutatásai eredményeként egyértelműen cáfolja azt a fennálló tudományos dogmát, miszerint a növekvő légköri szén-dioxid-koncentráció növeli az üvegházhatást.

A számok ugyanis azt mutatták, hogy az utóbbi hatvan évben a Föld effektív - üvegházhatás nélküli - hőmérséklete 0,7 Celsius-fokkal, és ezzel együtt a tényleges felszíni hőmérséklet is 0,7 fokkal nőtt, miközben a légköri szén-dioxid-koncentráció 20%-kal emelkedett. Tehát hiába emelkedett drasztikusan a levegő szén-dioxid-tartalma, az üvegházhatásra ez semmilyen hatást nem gyakorolt.

A bolygó melegedése, melyet méréseken alapuló tényként kell elfogadni, a Föld effektív hőmérséklet-növekedésből adódik. Ezt pedig az elnyelt napsugárzás megnövekedése okozza. Amelyet egyik oldalról a Nap állapotában beállt változások és egyéb csillagászati paraméterek, másik oldalról a Föld és a légkör sugárzáselnyelő képessége határoznak meg, mint például az erdőirtások, valamint az óceánok, a felszín és a légkör szennyeződése. Tehát a felmelegedést nem a szén-dioxid-koncentráció növekedése okozza.

(ollózás a Magyar Nemzet Magazin 2012. május 12., szombati száma 23. oldalán megjelent egészoldalas interjúból)

Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban, mindazonáltal a jelentéstevő szerint azok “alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”. Miskolczi szerint ez bullshit:

„Ha a fenti állításom igaz, akkor nyilvánvaló a széndioxid kibocsátás csökkentésére kifejtett nemzetközi és hazai erőfeszitések teljes értelmetlensége.”

(forrás: atlatszo.hu)

Miskolczi szerint a szén-dioxidot a természet lerendezi. Ez esetben felmerül a következő érdekes kérdés: mire lehet jó ez a szén-dioxid-sztori? Mi, vagy inkább ki is itt a probléma? A Mátrix című (Oscar és Grammy díjas) film válasza a következő:

Ha szeretnéd a magad számára is cáfolni a világ leghihetőbb összeesküvés-elméletét, nézd meg egyben az egész filmet!

Ajánlott irodalom: Környezetvédelem?

LOL

A Time útmutatása alapján néhány a tinik titkos sms-rövidítéseiből:

2DAY Today = ma, a mai napon

ATM At the moment = no nem a pénzkiadó automatára utal, a jelentése: ebben a piallanatban

B4 Before = előtt, előzőleg, előbb

F2F or FTF Face to face = szemtől szembe

FB Facebook

FYEO For your eyes only = csak neked

FYI For your information = csak hogy tudd

HAND Have a nice day = kellemes napot!

HF Have fun = jó szórakozást!

IDK I don’t know = halvány gőzöm sincs róla

ILY / ILU I love you = (ehhez talán nem is kell magyarázat)

IMO In my opinion = véleményem szerint

J4F Just for fun = csak viccből, csak viccelek

K or KK Okay = rendben

LOL Laughing out loud = nagy nevetés, hangos nevetés

NAGI Not a good idea = nem mondanám jó ötletnek

NC No comment = inkább nem mondok semmit

NM Never mind = semmi gond, felejtsd el

NP No problem = semmi gond

OMG Oh my God = Istenem!

ORLY Oh, really? = valóban?

PAW Parents are watching = figyelnek a szülők

PLS or PLZ Please = kérlek

ROFL Rolling on the floor laughing = fetrengek a röhögéstől

SRSLY Seriously = komolyan

SRY Sorry = Bocs

TTYL Talk to you later = később beszélünk

TY,TU Thank you = köszi, köszönöm

THX Thanks = köszönöm

W8 Wait = várj!

WYCM Will you call me? = hívsz majd?

YW You’re welcome = üdvözöllek

ZOMG Oh my god = Óh, Istenem! (szarkasztikusan)

a szabadság ára?

„Ez olyan munka, amivel a bűntudat egyre kisebb.” 5:20-nál így értékeli az apuka a pelenkamosást, vagy inkább a maga által vállalt életmódot? És közben a szabadságról beszél… Kíváncsi lennék, mikorra siekrül a társadalomból kivonuló értelmiséginek a szabadságáért cserébe ledolgoznia az egész bűntudatát…

Nem így kell a bűntudattal elbánni.

A találkozás

Egészestés film egy válófélben lévő házaspárról, egy sikeres üzletemberről, egy zárkózott lányról és egy házasodni készülő fiatal nőről, akik egy étteremben találkoznak - Jézussal.

A spirituális zagyvaságokat dézsából önti boldog-boldogtalanra a (social) média. Végre egy bárki számára élvezhető film, ami kilóg a sorból.

Készpénzes fizetés - de meddig?

A Széll Kálmán Terv 2.0, az európai példákat figyelembe véve, egyebek mellett a készpénzes fizetés korlátozását is tervbe vette:

„A készpénzfizetés korlátozására alapvetően a vállalkozások közötti pénzmozgások körében van szükség. Az NGM jelenleg vizsgálja a korlátozás bevezetésének lehetőségét, megfelelő felkészülési idő biztosításával és a gazdasági életet nem akadályozó összeghatár megállapításával. A bevezetés több lépcsőben történhet. Mind az összeghatár, mind a rendelkezés hatálya alá tartozó vállalkozások méret szerinti kategóriáinak meghatározása során a fokozatosságra kell törekedni” - magyarázza a konvergenciaprogram. (…) A kiskereskedelem körében is vizsgálható a készpénzfizetés - meghatározott érték feletti árucikkek forgalmára vonatkozó, több lépcsőben bevezethető - korlátozása. (…) Megfelelőbb eszköznek látszik a kártyás fizetés ösztönzése, vagy - meghatározott körben - a kártyás fizetés lehetőségének kötelező jellegű megteremtése.”

Miért is van szükség erre? Nem tudjuk. Azonban nehéz lenne nem észrevenni az európai tervek hasonlóságát a Jelenések Könyve 13. fejezetében leírtakkal:

„16 És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, 17 és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.”

RFID az igazolványokba!

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kedden átadta az első új típusú diákigazolványokat.

„A tanulóknak ez is nélkülözhetetlen eszköz ahhoz, hogy valóban európaiakká válhassanak. „Az új kártya intelligenciája megegyezik egy felsőoktatásban tanuló hallgatóéval” - fogalmazott a miniszteri biztosa.”

A kormány híradásában a chip szócska egyszer ugyan előfordul, de sem a fajtájáról, sem annak tulajdonságairól nem esik szó benne. Előbb a gyerekeink, majd nemsokára mi is ilyenekkel fogunk jönni-menni, és nem csupán az iskolában vagy a munkahelyen. Mit is jelent ez az európaiság és ez az intelligencia?

A nem hivatalos híradás egyértelműen RFID-chipről beszél, és arról is, hogy mire lehet az ilyet felhasználni:

Az RFID a „Radio Frequency Identification” rövidítése, vagyis rádióhullámok segítségével drót nélküli adatátvitelt lehetővé tevő technológia. A lényege egy elektronikus kóddal beprogramozott mikrocsip, az ún. transzponder, amely egy miniáramkört és egy antennát tartalmaz, hogy egy azonosító jelet sugározzon ki. A kibocsátott kódot számítógéphez csatlakoztatott speciális olvasó berendezések, szkennerek segítségével lehet fogni. Az RFID-csipet régóta használják (leginkább nyugaton) az áruforgalomban, illetve beléptető rendszerekhez is, és a kormány tervei szerint az iskolákban, valamint a BKV járatain kötelezővé teszik majd az ilyen beléptető rendszerek bevezetését. A kormány szerint a közeljövőben a BKV rendszereit úgy alakítják át, hogy az RFID csip átvehesse a jegyek és bérletek helyét is.

Mivel az RFID-csip egy adott kódot sugároz és minden állampolgár egyedi azonosító kóddal bír, ezért a magunknál hordott diákigazolvánnyal, személyigazolvánnyal és vezetői engedéllyel egyben visszakövethető a tartózkodási helyünk is. Ezek olyan dokumentumok, amit minden állampolgár köteles magánál tartani, így minden állampolgár köteles magánál tartani az RFID-csipet. Mivel az RFID-csip gyenge jelet bocsát ki, csak a vevő készülék érzékenysége fokozásának kérdése, hogy a jel távolabbról is érzékelhető legyen. Akár az összes egyszerre. Egy telefonközpont technikai háttere elegendő ahhoz, hogy kis átalakításokkal monitorozható és regisztrálható legyen a tízmillió állampolgár mozgása a nap 24 órájában.

Ajánlott irodalom: Katonák chipelése... • Mindenki chipet kap hamarosan?

az új adókról

Az mno.hu véleménye van talán a legközelebb az álláspontomhoz, az optimista álláspontomhoz:

„Az ár a brüsszeli csomag elfogadása, azaz a multinacionális vállalatokat sújtó válságadók egy részének fokozatos áthárítása a lakosságra. A telekommunikációs szektor különadójából így lesz például SMS-adó, a bankadóból pedig a mindenki által fizetendő pénzügyi tranzakciós adó. (…) Ha sikerül elmagyarázni a lakosságnak, hogy főként az adósságcsapda miatt kerültünk ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, de az adóforintokat jó célokra és becsületesen költik el, akkor van esély az optimizmusra.”

Ezzel együtt ne legyenek senkinek sem kétségei afelől, hogy ez nem a vége a problémának. Ez csak a bemelegítő volt, ami megmutatta az vonalas irányt. Aki még nem látja ezt, az tájékozódjon a görög helyzetről.

anyahajó

Azt hiszem, előfordul az ilyen: tudom, amit tudok, nem érdekel, mit mond a hülye, leszarom. Pedig érdemes lenne tájékozódni a valóságról!

**Galíciaiak: (Zaj a háttérben.)**: Itt az A853 beszél Önökhöz, kérem változtasság meg a pozíciójukat 15 fokkal délre, hogy elkerüljük az ütközést! Önök egyenesen felénk tartanak, a távolság 25 tengeri mérföld.
**Amerikaiak: (Zaj a háttérben): Azt tanácsoljuk Önöknek, hogy változtasság meg a pozíciójukat 15 fokkal északra, hogy elkerüljük az ütközést!
** Galíciaiak: Negatív válasz. Megismételjük: változtassák meg a pozíciójukat 15 fokkal délre, hogy elkerüljük az ütközést!
** Amerikaiak: (Egy másik hang): Itt az Amerikai Egyesült Államok egyik tengeri hajójának kapitánya beszél Önökhöz. Ragaszkodom hozzá, hogy azonnal változtassák meg a pozíciójukat 15 fokkal északra, hogy elkerüljük az ütközést!
**Galíciaiak: Mi nem látjuk a kérésnek sem megvalósíthatóságát, sem szükségességét, ezért Önöknek javasoljuk a pozíciójuk 15 fokkal délre történo megváltoztatását, hogy elkerüljük az ütközést.
**Amerikaiak (nagyon izgatott, parancsoló hang): ITT RICHARD JAMES HOWARD KAPITÁNY, AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK USS LINKOLN NEVU ANYAHAJÓJÁNAK KAPITÁNYA BESZÉL, AMI A MÁSODIK LEGNAGYOBB HADIHAJÓJA AZ ÉSZAKAMERIKAI FLOTTÁNAK. KÍSÉR MINKET KÉT PÁNCÉLOS CIRKÁLÓ, HAT ROMBOLÓ, ÖT KERESZTHAJÓ, NÉGY TENGERALATTJÁRÓ ÉS TÖBB HAJÓ, AMELYEK ÁLLANDÓAN TÁMOGATNAK. A PERZSA ÖBÖLBE TARTUNK, HOGY OTT EGY KATONAI MANOVERT ELOKÉSZÍTSÜNK ÉS EGY IRAKI OFFENZÍVA ESETÉN VÉGREHAJTSUNK. ÉN NEM AJÁNLOM, ÉN MEGPARANCSOLOM ÖNNEK, HOGY VÁLTOZTASSA POZÍCIÓJÁT 15 FOKKAL ÉSZAKRA!!!! AMENNYIBEN NEM HAJTJA VÉGRE, KÉNYTELENEK LESZÜNK A SZÜKSÉGES LÉPÉSEKET MEGTENNI, HOGY BIZTOSÍTSUK AZ ANYAHAJÓ ÉS A HADERO BIZTONSÁGÁT!!!  ÖNÖK TAGJAI EGY SZÖVETSÉGES ÁLLAMNAK, TAGJAI A NATONAK ÉS ÍGY ENNEK A HADERONEK!!! KÉREM AZONNAL ENGEDELMESKEDJENEK ÉS MENJENEK AZ UTUNKBÓL!!!
**Galíciaiak: Itt Juan Manuel Salas Alcantra beszél. Mi ketten vagyunk. Velünk van a kutyánk, az ételünk, két sör és egy ember a Kanári szigetekrol, aki éppen alszik. A Cadena Dial von la Coruna adó és a 106-os tengeri vészhívó csatorna támogat. Sehova nem utazunk, a szárazföldrol beszélünk Önökhöz. Az A-853-as számú Finisterrai világítótoronyban vagyunk, a gallíciai partoknál. Halvány fingung sincs, hogy a spanyol világítótornyok rangsorában hányadikak vagyunk. És megtehetik a lépéseket, amiket szükségesnek tartanak és amelyekre vágynak, hogy a biztonságát a szaros anyahajójuknak garantálják, különösen, hogy nemsokára a galíciai partok szikláin szét fog zúzódni, és ezen megfontolásból ki kell tartanunk amellett és szeretnénk Önöknek mégegyszer a lelkükre kötni, a legjobb, legegészségesebb és legokosabb Önöknek és embereiknek, ha pozíciójukat 15 fokkal délre megváltoztatják, hogy az ütközést elkerüljük.