Tag Archive for 'I drove all night'

Celine Dion

Aki állt már színpadon közönség előtt, annak vannak sejtései arról, mit jelenthet ez. És hogy milyen is a siker ott fent. Hihetetlenül jó az, amikor az előadó és a hallgatóság energiaszintje elkezd rohamosan emelkedni, és megszűnik minden más, fürdenek az élményben. Megjegyzem, ez egyáltalán nem csak mega-koncerteken és több tízezer ember előtt lehetséges. A színészek pár száz vagy pár ezer ember előtt is hasonlókat élnek át, de bárki más is, amikor egy jó vállalati prezentációt tart, vagy akár egy baráti beszélgetésen átéléssel meséli el egy élményét a többieknek.

Valami ilyet látok a nemrég negyvenegy éves múlt Celine Dion koncertjei felvételeiről. (Róla érdekességként annyit, hogy egy kanadai zeneszerető család tizennegyedik (!) gyermekeként látta meg a nagyvilágot. 13 éves korában fedezte fel egy demófelvétel alapján egy neves zeneproducer, aki később feleségül vette.) Megdöbbentő az, ahogyan az alábbi koncertfelvételen az intrót követő felbukkanása utáni egy perc alatt (2:30-tól) a négy irányba fordulva, hihetetlen intenzitással „felpumpálja” a közönség energiájával önmagát, és persze őket is.

Érdekes, hogy egy másik helyszínen, a nézőtérrel szemben álló színpadon mennyire másmilyenek a lehetőségek, de a közönség „felpörgetése” és a dinamikus színpadi látványelemek itt sem maradhatnak el. Nyilvánvaló, hogy ilyen eredményeket nagyfokú összpontosítással, a tömeg tudatos kezelésével lehet csak elérni. Ez azonban szerintem semmit nem vesz el az élményből, sőt.

A show másodpercről másodpercre pontosan meg van koreografálva, ahogyan azt az alábbi videó is mutatja, bepillantást engedve a színfalak mögötti történésekbe. Eszembe jut erről a dzsesszzenészek egy mondása: a legjobb improvizációk is igen hosszú és precíz előkészítés után állnak össze… Profi munka.

(A videók megnézését teljes képernyőn és felcsavart hangerővel javaslom!)