EP-határozat

393 IGEN (58%), 221 NEM (33%) és 64 TARTÓZKOÁS (9%) mellett:
Az Európai Parlament,
(…)
1. Emlékeztet, hogy a TEU 2. cikkelyében lefektetett értékeket minden uniós tagállamnak be kell tartania;
2. Sajnálatát fejezi ki, hogy a magyarországi változások komolyan erodálták a jogállamiságot, a demokrácia, és az alapvető jogok helyzetét. Ezzel együtt pedig a gondolatszabadságot, az oktatás szabadságát, a menekültek emberi jogait, a gyülekezési jogot, a civil szervezetek helyzetét, a méltányos eljáráshoz való jogot, a kisebbségek jogait, az LGBTI, a zsidó és a roma közösség jogait, a szociális jogokat, az alkotmányosságot, a bíróságok függetlenségét, mely folyamat(ok) együttesen szisztematikus veszélynek teszik ki a jogállamiságot e tagállamban. Úgy látja, hogy Magyarország egyfajta teszt az EU számára, hogy miként kell lereagálni, amikor egy tagállamban az unió értékeit veszély fenyegeti; megjegyzi, hogy némely más tagállamban a magyar folyamatokhoz hasonló helyzet van kialakulóban;
3. Felszólítja a magyar kormányt, hogy kezdjenek párbeszédet az Európai Bizottsággal minden korábban említett aggodalmat illetően, különösképp a menekültek emberi jogait, a dolgozó terhes nők jogait, az oktatási szabadságot, a romák oktatási ágazatban tapasztalt szegregációját illetően; aláhúzza, hogy mindkét fél pártatlanul, bizonyítékokra alapozva, kooperatívan álljon a párbeszédhez; felszólítja a Bizottságot, hogy folyamatosan értesítse a Parlamentet a fejleményekről;
4. Felszólítja az Európai Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyarországi felhasználását, különösképp a menekültek és menedékkérőkkel, a közérdekű tájékoztatással, az oktatással, a szociális inklúzióval, és a gazdasági fejlesztésekkel összefüggésben – biztosítva, hogy minden ilyen típusú forrásfelhasználás teljes mértékben összeegyeztethető legyen az uniós joggal;
5. Felszólítja a magyar kormányt, hogy változtasson a menekültügyi törvény és a felsőoktatási törvény kifogásolt részein, valamint vonja vissza a külföldről támogatott civil szervezetekről szóló törvénytervezetet;
6. Sajnálatát fejezi ki, hogy az Európai Bizottság a Parlament kezdeményezésének ellenére sem kezdeményezte a jogállamiság megerősítéséről szóló keretprogramját, amint az megjegyzésre került a 2015. december 16-i magyarországi helyzetről szóló határozataiban. Mely szerint haladéktalanul párbeszédet kellene kezdeményezni az érintett tagállammal, ahol annak a veszélye felmerül, hogy a jogállamiságot veszélyeztető tényezők tovább romlanak, vagy folyamatosan csak növekszik. Megállapítja, hogy a Bizottság által tanúsított jelenlegi magatartás csak érintőleges, technikai részletekre koncentrál a kifogásolt jogszabályokkal összefüggésben, ignorálva az alapvető jogokat és jogállamiságot érintő veszélyek rendszerszintűvé válását; megállapítja, hogy az eddig kezdeményezett kötelezettségszegési eljárások nem érték el a kívánt hatást és nem vezettek valódi változáshoz;
7. Úgy véli, hogy Magyarországon jelenleg rendszerszerű fenyegetésnek vannak kitéve a TEU (2)-ben lefektetett alapelvek, mely feljogosítja az intézményeket a hetes cikkely alkalmazására;
8. Ennek megfelelően utasítja a Parlament LIBE-bizottságát, hogy kezdeményezze a megfelelő eljárást annak érdekében, hogy a Parlament szavazhasson egy indokolt kezdeményezésről, mely felszólítja a Tanácsot hogy a hetes cikkelyben lefektetetteknek, valamint az eljárási szabályzat 83. pontjának megfelelően járjon el;
9. Nyomatékosítja, hogy szükség van egy átfogó, minden tagállamra kiterjedő párbeszéd és monitoring-folyamat kezdeményezésére, hogy a közös értékeinket (jogállamiság, alapvető emberi jogok, demokrácia) hatékonyabban tudjuk védelmezni a Bizottsággal, a Parlamenttel, és a Tanáccsal közösen, ahogy az a Parlament által 2015 október 25-én hozott határozatban is szerepel (2015/2254(INL)).
10. Utasítja elnökét, hogy jelen határozatot továbbítsa a Bizottságnak és a Tanácsnak, Magyarország államfőjének, kormányának és parlamentjének, a tagállamok kormányának és parlamentjének, valamint az Európa Tanácsnak.

0 Responses to “EP-határozat”


  1. No Comments

Leave a Reply