Zolesz blogja

A mai Magyar Nemzetben Kristóf Attila Én nem tudom… (mire jók a blogok, infók és fórumok…) címmel jegyez tárcát. Miután a beillesztett linken a nyomtatott lapban megjelent szövegnek csak egy részét lehet olvasni, idézem az általam érdekesebbnek ítélt gondolatait:

„(…) Sajnos be kell látnom, hogy nem vagyok ennek a kornak a gyermeke. Ha egyszer-egyszer kinyitottam valamely internetes politikai vitafórumot, a különböző véleményeket olvasva általában rögtön hányinger fogott el, bármiről, bárkiről esett is szó. Maga a stílus undorított, a fölényes, kioktató, minentudó, azonosíthatatlan hang, a valójában gyáva, eszejátszó kérkedés.

Az úgynevezett blogok írásának is van hátulütője, bár ez esetben a napló szerzője vállalja önmagát, és bízvást számíthat olvasói gátlástalan és névtelen közléseire. Valószínű azonban, hogy aki blogot ír, egyáltalán nem mentes a befolyásolás szándékától, s aligha ártatlan a kibontakozó cselekményben. A teljesen személyes és bensőséges jellegű közléseknek ugyanis a virtuális világban nincs sok értelmük, mivel a személyiség titkai ritkán tárulnak fel, legfeljebb egy olyan naplóban, amely a mindhalálig zárva maradás szándékával készült, s csupán írója lelkének „túlcsordulását” hivatott mederben tartani. Ez azonban egy nyilvános vallomás esetén lehetetlen. Tehát a blogíró a külvilágtól, másoktól akar valamit, s így természetesen a manipulálás szándékával indítja világ körüli útjára gondolatait. Ha ez a szándék túl erős, vagy a blogger vélekedése túlzottan egyoldalú és agresszív, olvasóiból és levelezőiből is agreszíót vált ki, amely csak szavakban testesül meg ugyan, de milyen szavakban! A csúcspont mindig az, hogy „egy ilyen rohadékot fel kéne akasztani. (…)”