Zolesz blogja

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a következőket mondta 2009. április 2-án a Figyelőnet-nek adott interjújában, majd nyilatkozta közvetlenül utána két menetben (a kiemelések tőlem):

„Nagyon sok bűnözői csoport van, amit ugye kimondani sem merek, de etnikai alapon kategorizált bűnözés, nem intellektuális. Nemrég beszélgettem egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal. Ebből a beszélgetésből kirajzolódott a kimondhatatlan: a „cigánybűnözés” profilja. Ez a megélhetési bűnözés sajátos fajtáit jelenti: a színesfémlopás és -gyűjtés, a megélhetési célú termény- és eszközeltulajdonítás a biciklitől az anyacsavarig. Másrészt itt gyakori a kollektív elkövetés, egy kollektivista társadalmi, szinte törzsi csoportról van szó, szemben a magyar társadalom nagymértékű individualizáltságával. A kollektív erőszak az a szituáció, amikor a felelősség teljes mértékben megszűnik: ismert ugye az olaszliszkai lincselési eset. Én azt gondolom, hogy ez a fajta bűnözés nem tekinthető csupán adatvédelmi és kisebbségi kérdésnek, az államnak van egy bűnmegelőző funkciója, és van az erőszakszervezeteinek is. Na most, ha van egy bűnmegelőző funkciónk, amit felvállalunk, akkor, ha látjuk a bűnöző profilt, arra figyelmeztetni kell a lakosságot, és világosan nevén kell nevezni. Én nagyon örülök, amikor a kisebbségi biztos és az adatvédelmi biztos bilaterálisan meg akarják oldani a kérdést, de ezt a többségi biztos, azaz jómagam nélkül nem lehet. Mert a magyar társadalom többségének az az érdeke, hogy ha fenyegeti valamilyen specifikus bűnözői csoport, akkor arra hívják fel a figyelmét.”

Szabó Máté még aznap délután közleményt adott ki, melyben azt írta: „az elhangzottak tartalmától alapvetően eltérő keretbe került az ombudsmani tevékenységemről szóló helyzetértékelésem”. Hangsúlyozta, továbbra is a lehető leghatározottabban elítél „mindenfajta rasszista indíttatású megnyilvánulást, történjen az szóban, vagy tettben, különösen az egyéni és kollektív erőszakot”.

Másnap este már tovább megy: „Biztos rosszul fogalmaztam (…), elnézést kérek, ha bárkit ezzel megbántottam (…) Olyan megfogalmazásokat használtam, amelyek szándékommal ellentétesen alkalmasak voltak rá, hogy többekben kétségeket ébresszenek az alkotmányos jogállam és az erőszakmentesség valamint a tolerancia, a szolidaritás és a multikulturalizmus melletti elkötelezettségemet, antirasszista meggyőződésemet illetően. Ezek a megfogalmazások nem tükrözik azt a felfogást, amit ombudsmanként, társadalomtudósként, a civil szféra kutatójaként és támogatójaként vallok. Amennyiben tehát bárkiben az a vélemény alakulna ki, hogy kimondtam a kimondhatatlant és ezzel átléptem egy alkotmányos határt, annak ezúton is üzenem: ahogyan elhatárolódtam mindenki más hasonló kijelentésétől, ugyanúgy visszavonom a saját szavaimat is - sem gondolatban, sem tettben, sem szóban nem állt szándékomban sérteni az alkotmányosságot, amire a Parlamentben felesküdtem” - zárta szavait az ombudsman.

Három nyilatkozat, melyek két nap alatt egyetlen embertől hangoztak el. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy az első - meggondolatlanul előadott - a valódi véleménye, a második egy számalmas önmentési kísérlet a felelősség áthárításával, a harmadik pedig az, amit a múlt rendszerben úgy hívtak volna, hogy „önkritikát gyakorolt”. Lássuk be, a saját véleménye nem PC, a mentegetőzése szánalmas, az egésznek a visszavonása után pedig nehéz lesz tükörbe néznie. A történtek után a legjobb és egyben utolsó közéleti lépése az lehet, ha megfogadja a bírálói javaslatát, lemond és visszavonul. Mi pedig tovább várjuk, hogy mikor lesznek kimondhatók a kimondhatatlan dolgok.

Afterpost: az államelnök megrótta az ombudsmant