Tag Archive for 'napenergia'

Napelemes tetőcserép

„Egy számítógép üzemeltetéséhez már négy darab cserép is elegendő, egy hűtő működtetéséhez nyolc cserép szükséges. Három-ötszáz darab már biztonságosan kiszolgálja egy átlagos családi ház energiaigényét, beleértve az elektromos hálózatot és a fűtési rendszert is.”

„A napelemes cserép várhatóan nem lesz drágább, mint a hagyományos megújuló rendszerek. Jelenleg másfél-hárommillió forintos beruházással szerezhetők be olyan eszközök, melyek önmagukban is biztosíthatják egy lakás energiaforrását. Előzetes becslések alapján egy családi ház felszerelése hét-nyolc éven belül térül meg. Pályázati segítséget is igénybe véve pedig ez az idő akár négy évre is rövidülhet.”

Bíztató!

Afrikai áram

Hamarosan afrikai árammal világítunk? A projekt vezetője szerint öt éven belül el lehet kezdeni a környezetbarát módszerekkel termelt „sivatagi áram” betáplálását az európai hálózatba. A legnagyobb akadály az európai jogi szabályozás, áramot ugyan nagyobb nehézség nélkül lehet szállítani Afrikából az Európai Unióba, ott azonban szinte lehetetlen értékesíteni. - A törvények az országhatárokon belüli zöldáram-termelést támogatják.

Afterpost: amerikai naperőmű