A volt Corvinus-rektor után egy másik oktató is megszólalt a 2024-es olimpia magyarországi rendezésével kapcsolatban, és a PricewaterhouseCoopers megvalósíthatósági tanulmánya alapján Dr. Berlinger Edina kritikai elemzést tett közzé. A PwC által jelzett 774 milliárdos költség vs. 2984 milliárd bevétel aránypárral ellentétben 12.000 milliárdos költséget állít szembe az 1000 milliárdos nagyságrendű bevétellel. A különbség a veszteség: 11.000 milliárd forint - Magyarország éves GPD-jének 30%-a. Az egyetemi docens a következő mondattal kezdi az írását:
„Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.”
Ui: kezdem érteni, miért hallgatnak a magyar olimpiát óhajtó politikusok
„Azok bizony muszlim terroristák, akik önmagukat is hívőként identifikálják”
Gábor György vallásfilozófus pár éve egyik célpontja volt az Orbán-kormány hecckampányának, amelyet a liberális gondolkodók ellen folytattak. A 168 Órának a migránsválság, az Európát sújtó terrortámadások kapcsán most arról is beszél: a liberalizmus értékei elvitathatatlanok, ám hívei olykor a túlzásba vitt politikai korrektség okán néha nem látják a fától az erdőt. Az MTA Filozófiai Intézetének főmunkatársa azt is mondja: Ferenc pápa vallástörténeti szempontból is téved, amikor azt állítja, a vallások alapvetően a békét akarják.
– Ferenc pápa a minapi krakkói Ifjúsági Világtalálkozón mondta: a világ háborúban áll, de az nem vallások között folyik. Hanem pénzért, forrásokért, a természetért, uralomért. Azt is hangsúlyozta: minden vallás békét akar. Igaza van?
– Nincs. Ferenc pápa persze joggal vált ki szimpátiát hívek és nem hívek körében a kiszolgáltatott és nehéz szociális helyzetű csoportok, rétegek iránti érzékenységével. Jó szándékát jelzi az is, amit a vallások kapcsán mond. Csak ebben téved. Vallástörténetileg is tény: időnként konfliktusok, háborúk folynak a vallások között, hiszen azok isteni kinyilatkozásokat tartalmazó szent könyveit – például a Bibliát, a Koránt – emberek értelmezik. Ezek az értelmezések pedig olykor egymásnak is ellentmondanak, és magukban rejtik a fundamentalizmus lehetőségét. A probléma ott kezdődik, amikor az adott vallás bizonyos hívői saját értelmezésük alapján odáig jutnak: aki másban hisz, veszélyezteti az ő hitüket. Történelmi helyzet függvénye, mikor mit tesznek a más úton járókkal: inkvizíciós eljárás alá küldik, kényszerkeresztelik őket, pogromot szerveznek ellenük vagy kezdik őket tömegesen kiirtani.
– A pápa az iszlám kapcsán kiemelte: a vallások szerinte alapvetően békés jellegűek.
– Gazemberség lenne azt állítani, hogy az iszlám a pápai állásponttal szemben maga a terror. Az iszlámon belül is számtalan értelmezés, irányzat, hagyomány létezik. Ugyanakkor a jelenben az iszlám legszélsőségesebb irányzatai lettek rendkívül markánssá, amelyek a dzsihádot, a nem igazhitűekkel való leszámolást privilegizálják.
– Muszlim vezetők állítják rendre: a terroristáknak nincs közük az iszlám eszmeiségéhez.
– A reformáció-ellenreformáció idején a pápisták máglyára küldték a protestánsokat. Ugyanakkor a muszlimoknál a hagyomány része a világ kettős felosztása is: az iszlám világa (Dar al-Islam) mellett a háború világa (Dar el-Harb). Az iszlám hagyományában már az egészen korai időktől jelen voltak a gyilkos terroristák, például az asszaszinok. Egyszerűen hazug értelmezésnek tartom, amikor bárki megpróbálja a terroristákat „kivonni” a hívők közül. Nincs vagy-vagy. Azok bizony muszlim terroristák, akik önmagukat is hívőként identifikálják. Vallásuk középkor óta létező szélsőségesebb hagyományaihoz kötődve mészárolnak le szerkesztőségeket, hajtanak kamionnal a tömegbe. Szent küldetésről beszélve.
– Tevékenységük nem sokkal az arab tavasz, a muszlim országokon végigsöprő forradalmakat követően erősödött meg. Az arab tavasz kirobbanásában nem a demokrácia hiánya volt a gyúanyag?
– A helyzet a városokban kezdett eszkalálódni, ahol többségben voltak a sokszor nyugati egyetemeken szocializálódott fiatalok. De a városi életforma eleve szemben állt a vidéki tradicionalizmussal. Az is tény: a gazdaságilag, katonailag meggyengült Oroszországnak nem érdeke egy erős Európai Unió. Egyetlen, máig világelsők közé számító „fegyvernemével”, a titkosszolgálatával bizonyára mindent megtesz azért, hogy – nagyon finoman szólva – borsot törjön az EU orra alá.
– Elég jól sikerül. Az EU vezetése, intézményrendszerének működése intellektuális szempontból hová kalibrálható?
– Az arab tavasz kirobbanását követő történéseknek, így a szíriai polgárháborúnak is egyik nagy tanulsága: a keresztény-zsidó gyökerű nyugati világ – beleértve természetesen az Amerikai Egyesült Államokat – fejlődéselmélete globális szinten téves. A nyugati világban a felvilágosodás óta abban hisznek: a mi nagy szellemi-társadalmi vívmányainkat exportálni lehet. A demokráciát a választásokkal, parlamentarizmussal, szólás- és vallásszabadsággal. Ebben látják az iszlám világ problémáinak megoldását is. Pedig mindezt csak szeparációval, vagyis az állam és az egyházak szétválasztásával lehet elérni. Olyan struktúrában, ahol az állam törvényes keretek között biztosítja polgárai szabad vallási és lelkiismereti gyakorlatát. Az iszlámon belül azonban ez történelmi okokból sem megy. A kereszténység vagy a zsidóság a Római Birodalmon belül már egy létező, működő politikai felépítményben jött létre, Mohamed azonban az általa alapított vallás logikája mentén hozott létre vallásra épülő állami, politika struktúrát.
– Az rendíthetetlen?
– Még Szaddám Huszein vagy Moammer el-Kadhafi diktatúráiban is komoly mozgásteret biztosítottak az ország meghatározó vallási vezetőinek. Az iszlámon belüli vallási, jogi, politikai gondolkodás vagy akár a művészetről való gondolkodás, katonai stratégia máig szerves egységet képez. Ezt a muszlimok tömegei olyan természetességgel élik meg, mint mi a magunk szekularizált világának viszonyait. A muszlimok számára a legfőbb törvényhozó az isten, akinek szavait lehet ugyan különbözőképpen értelmezni, de azt egy világi jogalkotó semmiképpen sem írhatja felül. Egyesek számára ezért adott esetben az állami törvények semmit nem jelentenek. Még akkor sem, ha hosszú ideje egy nem muszlim országban élik az életüket. Ami borzasztó következményekhez vezethet, és vezet is napjainkban.
– Valóban sajátos, hogy a nyugati világot érő terrortámadásokat sok esetben bevándorlók másod-harmadgenerációs leszármazottjai követik el. Nem pedig újonnan érkezettek.
– Aki a háború vagy a szegénység elől menekülve megérkezik álmai Berlinjébe, Párizsába, Londonjába, általában boldog. Kezdheti mosogatóként új életét, de aztán lehet egy taxija, kis étterme, bármije. Fontos, hogy mindenképpen közvetlen tapasztalata van arról a szörnyűségről, ami elől elmenekült. A Nyugaton született másod-, harmadnemzedék másként éli meg a helyzetet. Elsősorban azért, mert Európa a nemzetállamok Európája. Azok sosem integrálnak, hanem asszimilálnak. Mindegyik országában azt fogadják el maguk közül valónak, aki hasonul hozzájuk, feladva, elhagyva korábbi identitását. Ellentétben például az integratív Amerikai Egyesült Államokkal, ahol már a spanyolul beszélő mexikói bevándorló is büszke amerikainak mondhatja magát – el is fogadják annak –, amint megkapta a zöldkártyát. Európában a globalizáció is – az ellenhatás törvényszerűsége okán – felerősíti az államok nemzettudatát. Ilyen helyzetben a másod-harmad generációs muszlimok mindig idegennek fogják érezni magukat, sokan közülük egyenesen gettólétben maradnak. Hiába születtek angol, francia állampolgárnak – frusztrálódnak. Keresni kezdik saját gyökereiket, amelyeket legnyilvánvalóbban az ősi tényezőben találnak meg. Vagyis: a vallásban, amely minden civilizáció gyökere. Amire rátalálnak, az persze ott a legélőbb, ahonnan már elszakadtak. De megtalált hitüket erősíthetik, formálhatják a helyben is működő hitszónokok. És adott esetben eljutnak a „felismerésig”: ellenséges világban élnek, ahol sokan kigúnyolják a hitüket, és a hitetlenek minden módon megszegik Isten törvényeit. Az ilyen világon pedig bosszút kell állni, le kell vele számolni.
– A leszámolás gyakori eszköze az öngyilkos merénylet. Az iszlám egyértelműen bűnnek tartja az öngyilkosságot. Sokak szerint a terroristákat ezért sem lehet muszlimnak nevezni.
– A Korán szerint az öngyilkosság elkövetője arra kárhoztatik, hogy az idők végtelenjében újra és újra megtapasztalja halálának szörnyű pillanatát. A terroristák azonban az igaz hit mártírjainak nevezik magukat. Azok pedig minden kerülő és tortúra nélkül egyenesen berobbannak a Paradicsomba. A borpatakok és telt keblű hurik közé.
– Mi visz a megoldás felé?
– Az orbáni gyűlöletpolitika biztosan nem. Aki más kultúrából, de jó szándékkal érkezik hozzánk, ám már határainknál a gyűlölet falába ütközik, könnyen válik olyanná, amilyennek látni akarjuk. Én abban hiszek: miután tisztázzuk, hogy a demokrácia nem exportálható, az érintett helyeken kell olyan politikai, gazdasági katonai helyzetet teremteni, amelyben kialakítható az adott térség kulturális, szociológiai hagyományainak megfelelő struktúra. Az emberek többsége saját környezetében érzi otthon magát, ott kell normális körülményeket teremteni. Ahonnan nincs értelme elvándorolni, ahová érdemes visszamenni. Ehhez szükség van a nyugati világ tőkéjére, a nyereségének nagyjából egy százalékára. Befektetésként – egyfajta Marshall-terv részeként – a muszlim országok mezőgazdaságába, iparába, oktatásába, egészségügyébe.
– Ha jól értem: olyan rendszerekbe, amelyek távol állnak a mi demokráciafelfogásunktól.
– Nem lehetünk finnyásak. Az iszlám más struktúra, de megfelelő gazdasági feltételekkel békét és boldogulást biztosíthat a benne élő embereknek. Persze tapasztalom, a mai nyugati világ baloldali és liberális köreiben nem lehet nyíltan beszélni a migrációs kérdés részleteiről, a szekuláris világgal szemben egyre erősödő vallási, szakrális elemek problematikájáról. Ha azt mondod, a vallási különbségek háborúhoz vezethetnek, azt felelik: politikailag nem vagy korrekt. A liberalizmusnak, számtalan csodálatos vívmánya mellett, nagy veszélye, hogy nincs ellenségképe. Nem orbáni, kreált ellenségekre gondolok. Hanem arra a képességre, amely felismeri a valós veszélyt. Pedig a bajokra csak úgy lehet humánus és racionális megoldást találni, ha megértjük, mi is a baj.
A január 7-i Charlie Hebdo elleni, és a november 13-i több helyszínen elkövetett terrorista merényletek után is azon megy a vita, hogy miért és hogyan reagáljon Európa az iszlám jelenségére. Mert nyilván valóban a muszlimoknak csak egy kisebbsége támogatja a radikalizmust, és jelentős többségük számára ez csak kellemetlenségeket jelent a mindennapokban. Akkor most van vagy nincsen probléma a muzulmánokkal? A békés többség vagy a radikális kisebbség viselkedése alapján ítéljük meg a jelenséget, és alakítsuk ki a hozzáállásunkat?
Egy vallás, illetve a tanításának a megértése és megítélése nem könnyű dolog. Látjuk, hogy a kereszténység is hányféle felfogásban jelent meg a kétezer éves történelme folyamán, nem beszélve az „előzmények”, azaz Izrael és a zsidók történelméről, sőt ezek egymáshoz való viszonyáról. Veheti-e magának bárki a bátorságot ahhoz, hogy azt mondja: „én ismerem, értem és el is tudom mondani hitelesen a keresztény tanítás lényegét”?
Hasonló kérdés, hogy megérthetjük-e az iszlám vallás lényegét akárcsak annyira is, hogy eldönthessük napjaink talán legvitatottabb kérdését: féljünk-e, vagy bíznunk kellene az iszlámban és a muzulmánokban? A növekvő számú radikális kisebbség fogja majd idővel felismeri a békés többség igazát? Esetleg a békés többség is radikalizálódni fog, és elszabadulhatnak az indulatok Európában? Mint ahogyan Izraelben már évtizedek (évezredek?) óta reménytelennek látszik a béke lehetősége?
Azt hiszem, az igazság nem feltétlenül a többségi vélemény oldalán áll. Gondoljunk csak a tudomány fejlődésére, például arra a valamikor halálosan komoly, mára komikusnak hangzó álláspontra, hogy a Föld lapos! Ha a manipulációktól mentes valóságnak megfelelő tudást szeretnénk, akkor vennünk kell a fáradságot, és magunknak kell utánajárni a legfontosabb kérdésekre adható igazi válaszoknak. Sem az, hogy egy irányzat a többség álláspontja, sem az, hogy a kisebbségé, önmagában nem hitelesíti azt.
Az igazság az, ami, és nem igazodik semilyen óhajhoz vagy akarathoz. Ez igaz a vallásokra, a kereszténység és az iszlám, de a buddhizmus stb. tanításaira is. Meg akarjuk ismerni és ítélni az iszlámot, mert mondjuk félelmet keltenek bennünk az iszlám országokból érkező, kezelhetetlenül viselkedő menekültek tömegei, vagy az Allah nevében elkövetett terrorista akciók? Akkor a vizsgálódásunk során hinnünk kell a szemünknek és a józan eszünknek! Nem a politikusoknak, nem a prédikátoroknak, nem a véleményvezéreknek, hanem csak saját magunknak!
Ha megvizsgáljuk az iszlám vallás alapvető tanításait, akkor még a legbékésebb tanítók is el fogják ismerni, hogy az iszlámban a vallás és a politika különválaszthatatlanok. Ez a kombó pedig a világ történelmében előbb-utóbb mindig diktatúrához, majd terrorhoz vezetett, kortól és helytől függetlenül. Tehát ha az iszlám tanítók legbékésebbjei és legradikálisabbjai is egyetértenek a vallás és a politika szükségszerű szövetségében, a vélemény-nyilvánítás korlátozásában, és elutasítják a minden emberre érvényes alapjogokat, akkor éljünk a gyanúval, hogy e hozzáállás megjelenésének ezután sem a béke lesz az eredménye!
Orbán Viktornak a menekültügyben képviselt állásőpntjával gyakorlati szempontból abszolut egyetértek, eszmei szempontból pedig abszolut nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy én is ugyanerre a végeredményre jutok, de teljesen más indoklással. Ezt Orbán kötcsei beszéde alapján fejtem ki röviden az alábbiakban, néhány kiollózott idézet alapján.
„Az állításom az, hogy, amit most tapasztalunk, egy korszaknak, egy szellemi-ideológiai korszaknak a vége. Mellőzve minden nagyképűséget, ezt egyszerűen a liberális blabla korszakának nevezzük. Ennek a korszaknak van most vége, és ez óriási kockázatokat rejt magában, de egyben egy új esélyt is kínál arra, hogy a nemzeti-keresztény eszmerendszer, gondolkodásmód, megközelítés visszanyerje a dominanciáját immáron nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Ez az esély.”
„Magyarország – és most nem akarok más országok helyett beszélni, de kívánom, hogy Európa többsége úgy gondolja, mint mi – etnikai és kulturális összetételét meg kell védeni. Magyarországon nem akarunk jelentős muszlim közösséggel együtt élni. De ilyet nem lehet mondani. Kérdeztem, hogy miért nem? Miért nem beszélünk erről úgy, hogy minden államnak és minden nemzetnek joga van eldönteni, hogy kikkel akar együtt élni?”
Teljesen egyetértek azzal, hogy minden államjak joga, sőt az állampolgárai felé kötelessége is megvédeni a közrendet és a közállapotokat. Mindezt a hatályos nemzeti és nemzetközi jog alapján kell tennie, ilyenek ez esetben a magyar Alaptörvény, és a törvényerejű rendeletként kihirdetett ENSZ 1951. évi egyezménye a menekültek helyzetére vonatkozóan. Azt kell mondjam, hogy amit Orbán Viktor a menekültekkel kapcsolatos bánásmód gyakorlati kérdéseiről az elmúlt hetekben mondott, azok a vonatkozó liberális jogszabályoknak megfelelnek. És itt a liberális jelzőnek hangsúlyt adnék. A liberalizmussal egyáltalán nem ellentétes a nemzeti szuverenitás, a nemzeti érdek képviselete, az országhatár védelme és az idegenektől való önvédelem. És nem mond ellent a józan ész szerinti értéksorrendnek sem: első a család, második a kisebb közösség, utána jön a nemzet, majd végül a világ folyása felett értelmezett globális felelősség is.
De a jogszabályok ennél tovább is elmennek. Az alaptörvényünk kimondja a törvény előtti egyenlőséget nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra tekintet nélkül. Kimondja a vélemény és a véleménnyilvánítás szabadságát is. Kimondja, hogy az állam és az egyházak egymástól elkülönítetten léteznek. Ezek olyan értékek, amelyek Európára sem voltak mindig jellemzőek, ugyanis egészen a felvilágosodásig államegyházak működtek itt is, és az egyházak csak az utolsó században adták fel konkrét igényeiket a világi hatalmi és politikai szerepvállalásuk tekintetében. Az európai liberális hagyományok történelmi léptékben igen fiatalok, és ha mostanra Nyugat-Európában erősnek tűnnek is, veszélyek leselkednek rájuk.
A liberális szabadságjogok nagyobbik veszélyeztetője közép- és hosszútávon a nagyszámú, letelepedni kívánó muzulmán vallású bevándorló. Ezek az emberek ugyanis többségükben nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a nyugati társadalomba. Vallásuk, az iszlám ugyanis nem csak a kulturális alkalmazkodást ellenzi, hanem a vallási életvezetési szabályok betartásáról is rendelkezik - mindenkire, a nem hívőkre is érvényesen. Ha meg akarom ragadni a probléma lényeget, akkor az iszlám célként a nyugati társadalom politikai irányításának átvételét tűzi ki célul a hívők számára, beleértve a Saria, vagyis az iszlám vallás törvényeinek a közjogba való átültetését. Ez az idegen, demokráciaellenes vallásos jogrendszer pedig szöges ellentétben áll a nyugati értékekkel, úgy értem az alkotmányos alapjogokkal is.
Ennél szerintem kisebb veszélyt jelent a szabadságra nézve a keresztény Európa újraélesztésének az eszméje, amelynek legjelentősebb politikai képviselője manapság éppen a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor. Aki sajnos azt hiszi, hogy a „liberalizmus blabla korszaka megbukott”. Aki szerint a társadalomnak több konzervativizmusra, igazából több kereszténységre van szüksége. Aki szerint az európai kulturának és a társadalmi berendezkedésének a gyökere éppen a kereszténységben található meg. Aki szerint ezt az évezredes történelmi értéket, hagyományt kell leporolni és újra előásni a rárakódott „öngyilkos liberalizmus” alól, és hogy kedvük legyen hozzá, trendi módon tálalni a fiatalok számára.
Pedig a Biblia jelenlegi korra érvényes tanítása, az Újszövetség nem tartalmaz társadalmi tanítást, ha úgy tetszik, nem kínál konkrét társadalmi programot. A keresztény hívők számára a politikai hatalomgyakorlás, ha nem is tiltott, de nem tanácsolt foglalkozási terület. A Trón és Oltár Szövetsége, az államegyház, mint helyes államforma a római (katolikus) egyház teológusai és egyházatyái IV. századra kidolgozott „továbbfejlesztése”. Az államegyház intézménye együtt járt a Biblia más tanításainak az elferdítésével, egy hamis teológiai rendszer felállításával is (erről korábban többször írtam, most nem írok részletesebben). Ez az, ami ellen a felvilágosodás sikerrel fellépett, megteremtve a szabad vallásgyakorlás lehetőségét minden európai ember számára.
Amely szabadság egy iszlám államban nem lenne lehetséges, hiszen ott a társadalom csakis az egyeduralkodó iszlám vallás szabályainak alárendelten létezhet. A Sariáról szerzett hiteles információim alapján kimondhatom, hogy vallásszabadság, a vélemény- és szólásszabadság vagy a politika vallástól való függetlensége elképzelhetetlen, és a nemek szerinti jogegyenlőségről sem beszélhetünk, európai értelemben. Az iszám a hatalom megszerzésére törekszik mindenhol. Ilyen módon az iszlám vallás nem konform a nyugati értékrenddel, kimondható, hogy alapvetően ellentétes azzal.
Látni kell, hogy amennyiben a létező nyugati liberális demokrácia nem talál vissza önmagához, akkor vagy egy külső eredetű, vagy egy belső eredetű ellensége gyűrheti maga alá. A külső az iszlám hódítás, a belső a kereszténynek mondott restaurációs kísérlet. Azonban ez nem változtat a tiszta (jelzők nélküli) liberális identitáson. Ugyanis csak a félreértelmezett, „öngyilkos liberalizmus” van válságban, persze annak minden következményével, beleértve Európa hatékony önvédelemre való, látszólagos képtelenségét is.
Henri Boulad 84 éves, szír származású jezsuita szerzetes. Nagyapja még az 1860-as keresztényüldözés elől meneküld Damaszkuszból Alexandriába. Egyiptomban él, megszervezte az ottani Caritast. 1983-tól Szudánban segítette a népirtás elszenvedőit, és küzdött a létező rabszolgaság intézménye felszámolásáért. A kairói jezsuita kollégium vezetője. Mindezekkel csak azt szeretném a bevezetőben érzékeltetni, hogy a saját tapasztalatai alapján beszél az iszlámról. Idézetek következnek a vele készült interjúból:
„A radikalizmus teljesen megfelel az iszlám vallás hagyományainak. A legfőbb próféta, Mohamed, sokszor maga is részt vett azokban a karaván fosztogatásokban, amelyeket híveinek is megengedett, vagy például árulás miatt lemészárolt 600 zsidót. Tehát, amikor az iszlám világ azt mondja, hogy Mohamed a példa, akkor a minta a radikalizmus, a terrorizmus is.”
„Különbséget kell tenni az iszlám és a muzulmánok között. A muzulmánok nagy többsége kedves, szimpatikus ember. Békeszeretőek, akik az együttélésre törekszenek. Azonban egy őket irányító kisebbség nem az. Egyiptomban volt olyan, akit azért akasztottak fel nyilvánosan, mert a liberális, nyitott irányt támogatta. A történelem során sokszor próbálkoztak azzal, hogy az iszlámot toleránssá tegyék. Az iszlámnak több nagyon nyitott gondolkodója is van, akik a hitet és az értelmet akarták egyensúlyba hozni. Mindig elítélték őket. Tíz évszázadon keresztül. De mindig voltak olyanok, akik ellenezték a radikalizmust.”
„Érdekes, hogy az integrációval nem volt minden bevándorlónak gondja. Hogy van az, hogy szinte csak az iszlám az, amelyik nem képes az integrációra? És ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni. És ehhez a terv a következő: az első a bevándorlás, amely tudatosan tervezett. A másik a gyermekszülés. Mondják is, hogy „asszonyaink méhén keresztül fogjuk meghódítani Európát”. És tessék: az európaiaknak 1-2 gyereke van, a muzulmánoknak 5-10. Néhány éven belül a demográfiai egyensúly megbillen. Ez matematika.”
„Nagyon helyes, ha segítjük az embereket. De van, amit úgy nevezünk, hogy a „tolerancia küszöbe”. Ez azt jelenti, hogyha valakit találok az utcán és hazaviszem, enni adok neki, szobával kínálom, igyekszem a problémáit megoldani. De egyszer csak azt mondja nekem: „de nekem nem egy, hanem két szoba kell. Aztán három. És ne délben legyen ebéd, hanem 3 órakor.” Amikor az akarja megszabni a törvényt, akit befogadtam, akkor elküldöm az otthonomból. Jézus azt mondta, „legyetek szelídek, mint a galamb, és okosak, mint a kígyó”. Európa most békés, mint a galamb, de elfelejtette a másik utat. A nyitottság, a tolerancia, az emberi jogok nevében eladjuk a házainkat, eladjuk az országunkat, eladjuk a kultúránkat és eladjuk az identitásunkat. Nagyon sokan figyelmeztetik Európát, de nem akarja meghallani. Amikor majd megérti, késő lesz. És ez nagyon hamar elkövetkezik.”
Vajon a népvándorlásnak, amit Európa tapasztal és amivel szemben áll, a hatásait tekintve mi a lényege? Etnikai, kulturális vagy vallási a változás? Persze mind a három, de melyik a leglényegesebb jellemzője? Azt hiszem, Európában a legtöbb helyen ma még csak etnikai, hiszen más bőrszínű embereket látunk az utcán és a TV-ben, akik viszontagságos körülmények között utaznak délről észak felé. Majd a bevándorlók letelepednek, kicsit önmagukra találnak, elkezdenek megszerveződni és kulturális jelenségeket produkálni. Végül, egy kritikus számszerűség felett az idegen kultúra egyre több jogot szerez magának, és elkezd beépülni a politikába. Na ekkor lesz jelentősége annak, hogy most az iszlám országokból való bevándorlásról beszélünk, mert az iszlámban a politika és a vallás szervesen összetartozik, és a vallás, pontosabban az iszlám törvény, a Saria határozza meg a politikát is…
Nem könnyű most bölcsnek lenni. Egyfelől a menekülteket be kell fogadni, pláne ha életveszélyben vannak. Egyéni szinten a humánus hozzáállás és a szolidaritás elengedhetetlenül szükséges. Másfelől viszont, ha ez így folytatódik, az tönkreteszi és elpusztítja Európát. Persze lehet, hogy ez a cél: hagyni egy kicsit elharapózni a folyamatot. Jól ráijeszteni az társadalomra, hogy a biztonságért cserébe elfogadja a „reformokat”: a szabadság és függetlenség feladását. Nem künnyű most (sem) politikusnak lenni, hiszen az ő felelősségük a népek sorsának igazgatása helyben és országosan, itt és most is, de a jövőre nézve is. Érdekes a riport végén odabiggyesztett zárógondolat:
„Az optimizmusomat úgy hívják, hogy reménység. Emberi szempontból katasztrófa felé haladunk. De hiszek a lélekben, hiszek a történelem irányában.”
Film: Szökés az ISIS-től (+18 karika a felkavaró beszámolók és az erőszakos miatt!)
Az elmúlt évtizedekben a görög vezetők és az elit felelőtlenségeinek sorozata matt az ország minden határon túl eladósodott. 2015 év elején új Sziriza-kormány alakult, akik szabadságharcot hirdettek a hitelezőik szorítása ellen. A próbálkozások kezdeti lendülete később bizonytalankodásba ment át, majd a hitelezők előtti, teljes kapitálációhoz vezetett. De mi is folyik itt igazából?
A kőkemény feltételek mögött egészen biztosan van egy politikai szándék is: az európai kormányok meg akarják mutatni a világnak és saját választóiknak is, hogy nem lehet kitáncolni a korábban rögzített feltételekből. Ha a Sziriza átvitte volna eredeti ígéretét, akkor
minden eddigi megszorítást végigvivő európai kormány impotens sanyargató baromnak tűnne választói előtt, és a minden szigorú szabályt felmondni akaró euroszkeptikusok nyernek legközelebb,
az eddigi görög mentőcsomagokra garanciát vállaló európai kormányok elbuknák a pénzüket, ha az új görög mentőcsomag nem jönne össze, hiszen Görögország azonnal fizetésképtelenné válna,
az egész eurózóna veszélybe kerülne, mert senki se bízna többet működőképességében.
Ezért politikailag eleve lehetetlen vállalkozás volt a Sziriza harcos ellenállása. Senkinek sem volt érdeke az EU-ban, hogy a görögök könnyebb helyzetbe kerüljenek, és közben ne ígérjenek együttműködést. A görög kormány egyetlen okból megy alá mégis ezeknek a feltételeknek: Rájöttek, hogy nem tudják megoldani a kilépést az eurózónából, nem tudnak saját pénzre átállni, mert abból még több gondjuk lenne, mint a totális nemzetközi ellenőrzésből. (Forrás: 444.hu)
Valóban, Görögországban egyrészt példát statuálnak, másrészt egy globális kísérletet folytatnak a nemzetközi hitelezők. A példa azt mutatja meg minden adós államnak, hogy lehetetlen kiugrani a hitelekből, azonban benne maradni - legalábbis egy darabig biztosan - elviselhető. A helyzet azonban nyilvánvalóan nem fenntartható, és Görögország eladósodottsága tovább fog nőni, újabb és újabb válságok fogják követni egymást. A nyílt gazdasági összeomlás csak idő kérdése, és ekkor olyan dolgok fognak következni, amelyekre még nem volt példa
Mivel Görögország az eurozóna része, így egyebek mellett érvényes rá az ESM, azaz az Európai Stabilitási Mechanizmus elnevezésű nemzetközi szerződés. Amely szerint a többi eurózóna tagállamnak összeomlás esetén náhány napon belül pénzügyi segítséget kell nyújtaniuk a bajba jutott tagország felé. Ez a problémát nem fogja megoldani, azonban mint egy vírust, gyorsan szét fogja terjeszteni a többiekre is. A gazdaságilag bedőlő ország(ok) nemzeti vagyona szépen elindul a hitelezők felé, melyhez pedig az egyes államokban régen ratifikált IMF-törvények nyújtanak majd megfelelő jogi környezetet.
Mindez ellen egyébként, elvileg lehetne védekezni, de a helyzet olyan, mint a vödörben tárolt rákoké: a menekülőket nem hagyják kimászni a többiek, ezáltal egyik sem menekülhet. Ha meg is választanak egy a rendszeren kívülről jövő kormányt, amelyik tényleg belefogna a szabadságharcba, a saját választóik buktatják meg őket a leghamarabb, ugyanis nem vállalják már az ezzel járó feszültséget sem, nemhogy a kézzelfogható kellemetlenségeket.
Régi mondás, nem én fogalmaztam meg először, de nagy igazságnak tartom: a modern ember (értsd: a társadalom) a kívülről nyújtott biztonságért és kényelemért bármit hajlandó feladni: a szabadságát is felcseréli annak a látszatára. Csak idő kérdése, hogy a globális rendszer mikor falja fel önmagát, illetve fordul át egy új korszakába. Egy új világrendbe, ami nem lesz jobb, hanem rosszabb lesz. Azt hiszem, a dolgoknak menthetetlenül így kell lefelé menniük, és ezen senki emberfia nem váltpztathat. Egészen addig, amíg Valaki be nem avatkozik olyan erővel, amihez foghatót sosem látott még működésben a világ
2015. június 18-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, melyet a La Repubblica című olasz napilap az emebriséghez címzett ökológiai kiáltványnak nevezett.
Bennem a tartalmi kérdések előtt egy alapvető kérdés merül fel: illetékes-e az Egyház a társadalmi problémák, ezek között a környezetszennyezés vagy a fejlődő országok problémáira politikai-gazdasági megoldási javaslattal előállni? Merthogy az enciklika a hívők mellett (vagy inkább helyett) a politikának, és kifjezetten a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciának szól, szankcionálási lehetőségekkel bízó nemzetközi intézmények felállítását, kormányzást sürgetve (lásd pl. a 175. bekezdést). Erre az illetékességi kérdésre két forrásból kereshetünk válaszokat, az Egyház társadalmi tanításából és a Bibliából.
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma teljes mértékben alátámasztja ezeket az egységes világrend irányába mutató pápai tanításokat, hiszen a 434-435-436 és a 441-442-443-445 pontok nem csak hogy egy nemzetek felett álló kormányzás intézményeinek a kiépítését sürgetik, de jól kiérezhetően ezeknek a szervezeteknek az Egyház által rögzített elvek mentén való működtetését szorgalmazzák. De én ezekből a passzusokból még a nemzetek felett álló politikai hatalommal (világkormánnyal) való szoros együttműködés szándékát is egyértelműen ki tudom olvasni.
A Biblia azonban nem ad útmutatásokat arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene a szegénység, vagy akár a környezetszennyezés világméretű jelenségeivel globálisan felvenniük a harcot a hívőknek. Még kevésbé ad hivatkozási alapot arra, hogy a politika és az egyház hogyan kellene hatékonyan együttműködjön egymással. Ezzel szemben Jézus és az apostolok (Evangéliumok), vagy az apostoli idők történései (ApCsel és az apostoli levelek) egy a politikai-gazdasági hatalomtól teljes mértékben függetlenül működő, azzal kapcsolatot sosem kereső, még egymástól is független helyi gyülekezeteket mutatnak be példaként. Ha valamilyen kapcsolatot mutat a Biblia a hatalom és a hívők között, akkor az maximum az üldöző-üldözött közötti viszony…
„Több szélsőjobboldali magyar szervezet is példaként tekint az iszlám terroristákra, az azonban nem tudható, kik azok a honfitársaink, akik jelenleg is muzulmán terrorszervezetekben harcolnak. Egy kutatás szerint mindenesetre több tucat magyar is az Iszlám Állam soraiban küzdhet.” (forrás)
Honnan ered az a szűnni nem akaró konfliktus, amely Izraelt és a zsidókat körülveszi évezredek óta? És mi lesz ennek a vége? Engedtessék meg nekem, hogy a válaszokat a Bibliában keressem. Akit ez a nézőpont nem érdekel, az már kattinthat is, mert nem neki íródott az alábbi összefoglaló.
A Biblia Izraelt Isten feleségeként reprezentálja, ez az Ószövetség (5Móz5:1-3). Izrael népe azonban Istenét más istenekkel megcsalta, akik egyiptomi, asszír és babiloni illetőségűek voltak (Ez16:15-34). Emiatt Isten és Izrael között az elválasztottság állapota állt be (Ézs50:1). A kapcsolat Izrael részéről tovább romlott, így Isten válólevelet adott Izraelnek (Jer3:6-10, Hozs). A válást Izrael hosszan tartó bűntetésének időszaka követte, melyben a korábbi áldásokat nélkülözniük kellett, és Izraelt azok az államok pusztították (Egyiptom, Asszíria, Babilon), akik isteneivel azok „paráználkodtak”, azaz megcsalták Istent (Ez16:35-43). Izrael történelme hosszú ideje, jelenleg is ebben a fázisában van. Azonban Isten folyamatosan hívja Izraelt a megtérésre(Jer3:11-18). És amikor ez bekövetkezik, a házasság újraköttetik a régi Felek között (Újszövetség), és a korábbi áldásait egy magasabb szinten fogja visszakapni a Feleség (Jer31:31-34, Hozs2:14-23).
Most, hogy biblikus nézőpontból megismertük a Közel-keleti történelem elvi vázlatát, nézzük meg egyenként, hogy mi fog történni azokkal a népekkel, akik az évezredek során Izrael megbűntetésének a végrehajtói voltak, és milyen békeidőre kell felkészüljenek Izrael jelenleg is legádázabb ellenségei!
1) Libanon izraeli megszállása után ezer évig béke lesz (Ez47:13-48:29).
2) Jordánia déli részén a békét a háború utáni totális pusztulás és csend fogja jelenteni (Ez35:6-9, Jer49:7-13, 19-20). Jordánia középső részén a pusztulás csak részleges lesz, majd a népe maradékának megtérése után Moáb nevű nemzetiségként megmaradnak (Jer48:1-46, Jer 48:47). Jordánia északi része szintén csak részlegesen pusztul el, Izrael birtoka lesz, és az Ammon nevű nemzetiséget fogják képezni Izraelen belül (Jer49:1-2, 49:6).
3) Egyiptom egy 40 évig tartó háborús pusztítás és a népének szétszóratása után után szintén megtér (Ez29:1-16), és országuk lesz.
4) Irak északi része (Asszíria) népének megérése után állama lehet.
5) Szaud-Arábia területére a háború általi teljes és végleges pusztulás vár, a lakóinak a szétszóratásával a világban, a területe pedig üszkös pusztaság lesz (Jer49:28-33).
6) Irán (Perzsia) részleges és ideig tartó pusztulása, lakóinak világban való szétszóratása után a megtért maradék újralapítja Irán államát (Jer49:34-39).
A fentiekben azt láthatjuk, hogy Izrael legádázabb ellenségei területeire teljes és végérvényes pusztulás vár, olyan, mint Szodomára és Gomorára (Jer49:17-18), a népeikre pedig legjobb esetben a menekülés és a szétszóratás. Azt hiszem, érdemes időben felülvizsgálni azt a gondolatot, hogy érdemes-e ezeknek a népeknek a hadseregeiben szolgálni a vesztes oldalon! Vagy éppen antiszemitaként a világon bárhonnan támogatni ugyanezeket, bármilyen módon és mértékben!
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő azt mondta, hogy „Izraelt egy nap letörlik a térképről. (…) A cionista rendszer létezése sértés az emberiség számára”. Izraelt rákos daganatnak nevezve úgy fogalmazott, hogy az Izraellel való szembenállás az emberi méltóság védelméért tett erőfeszítés. (forrás: kuruc.info)
Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentföldi zarándoklatáról visszatértében így nyilatkozott: „Sok javaslat létezik Jeruzsálem kérdését illetően. A Katolikus Egyház, a Vatikán álláspontjában vallásos szemszögből nézi a kérdést: a béke városaként három vallás számára. (…) Csupán megismétlem, amit az Egyház mondott mindig és amit, ma is kell mondania: Jeruzsálemnek, három vallás fővárosának, vonatkozási pontnak, a béke városának – eszembe jut itt a „szent” szó is, de nem biztos, hogy ideillik, azonban a béke és a vallás szavak igen – kell lennie.” (forrás: párbeszédháza)
A Biblia is foglalkozik Jeruzsálem városának (és Izraelnek) a jövőjével, erről szól a következő rövid tanulmány:
MENNYIRE CIONISTA ISTEN?
Nyilván sokak számára már a kérdés föltevése is provokatív a cionizmus szó terhelt jelentése miatt. Még azok a hívők is, akik Izrael jövőjét a futurista értelmezés megközelítésén keresztül szemlélik, valószínű, hogy meghökkennek a cím megfogalmazásán. Ezért a következő írás hozzájuk is szól.
Az Biblia bőségesen foglalkozik Sion (Cion) kérdésével. Isten többször egyes szám első személyben is beszél Sionhoz fűződő viszonyáról.
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.” (Ézs. 62:1)
„Szereti az Úr Sionnak kapuit, jobban mint Jákóbnak minden hajlékát. Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa!” (Zsolt. 87:2-3)
„Mert lészen egy nap, mikor a pásztorok kiáltnak az Efraim hegyén: Keljetek fel, és menjünk fel Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz.” (Jer. 31:6)
Ézsaiásnál senki nem fogalmazta meg világosabban a messiási kor földrajzi és hatalmi jellemzőit:
„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde; Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett…” (Ézs. 2:2-4a)
Bár Sion nem a második visszajövetel közvetlen helye, de a visszajövetel napján a Messiás Sionban az Olajfák hegyére teszi a lábát és számtalan dolog történik a városhoz kapcsolódva ill. a várossal kapcsolatosan.
„És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad” (Zak. 14:4)
Hagy szemléltessem egy párhuzammal, mennyire fontos megértenünk a Messiás viszonyát Sionhoz. Ha valakit nagyon szeretünk, de jelenleg fizikailag távol élünk tőle és tudjuk, hogy egy napon minden kétséget kizáróan megjelenik, akkor bizonyára komoly érdeklődést mutatunk minden olyan információ iránt, amely az eljövetellel kapcsolatos. (Jelen írás ebből a szempontból a második eljövetelhez kapolódik és nem foglalkozik az elragadtatás kérdésével). Jól tesszük, ha az információkat úgy értjük, ahogy az illető érti. Senki nem próbálkozna egy megbeszélt hely és időpont allegorikus értelmezésével, mert ez a találkozás esélyeit a nullával tenné egyenlővé. Tehát amikor azt mondja valaki, hogy egy év múlva 2015 június 15-én a Ferihegyi
repülőtérre érkezem meg az Elal járatával délután 3:15 kor, ( de előtte már Bécsben leszáll, és elintéz pár dolgot) akkor bizonyos dolgokat tisztázni kell, mert félreérthetőek lehetnek. Ferihegy 1 vagy 2? És különben is már Liszt Ferenc repülőtér a neve. Az érkezés időpontja is lehet kérdéses, mert nem mindegy, hogy 3:15 vagy 15:15. Az azonban senkinek nem jutna eszébe, hogy a repülő helyett hajóra vagy a légi kikötő helyett hajókikötőre gondoljon. Nem is beszélve arról, hogy Magyarországot és Budapestet átvitt értelemben egy más
helyszínen keresse. (Vagy netán azt állítaná már meg is érkezett csak láthatatlanul)
Tehát visszatérve a konkrét témához, a szó szerinti értelmezés logikáját követve nyilvánvaló, hogy az utolsó idők eseményei Izrael nemzeti megtéréséhez, az ország helyreállításához vezetnek, ahol Jeruzsálem-Sion mint a világ fővárosa központi szerepet játszik. A Messiás személyesen uralkodik, és a nagy nyomorúságot követő
teokratikus királyság elhozza a régóta várt valódi békét és biztonságot, ahol a bűn csak minimális mértékben lesz már jelen főként csak individuális szinten.
Biztosra vehetjük, hogy az imént leírt vázlatos képe a jövőnek az antiszemiták, az Izrael ellenesek és az anticionisták legvadabb rémálmait idézik, de még az Izrael helyreállításában nem kételkedők is föltehetik a kérdést, mi az összefüggés a mai Izrael léte, (politikai) döntései a cionizmus (politikai) szándékai és Isten Sionnal kapcsolatos tervei között?
A cionizmus szekuláris meghatározása a következő: A cionizmus a 19. század második felében elindult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zsidó érdekek védelme a világ más országaiban.
Nyilvánvaló, korábbi tanulmányainkból, hogy Isten történelemszemléletét az Izraellel kötött feltétel nélküli szövetségei határozzák meg. Többek között foglalkoztunk már az elsőség elvével, a kétszeres áldás ill. átok elvével. (A szövetségek feltétel nélkülisége egyébként nem azt jelenti, hogy a szövegségek beteljesülésének ne lennének bizonyos feltételei, amelyeknek meg kell történnie a tényleges ígéretek beteljesülése előtt, hanem azt, hogy Isten garantálja a szövetségek beteljesülését a történelem folyamán, függetlenül az emberi oldal hibáitól és tévedéseitől.) A szövetségek ígéreteinek a beteljesülése ugyanis (örökkévaló ország, örökkévaló királyság, örökkévaló trón) az örökkévaló személyen, a Messiáson, az Isten-emberen nyugszik. Nyilvánvaló, hogy a 19. század végén kibontakozó mozgalom, amely 1948-ban 2000 év szétszóratás után Izrael államának megalakulásához vezetett, Isten által használt eszköz az ígéreteinek a megvalósításában, vagy legalábbis a megvalósítás előkészítésében. A Biblia világosan beszél a hitetlenségben történő világméretű összegyűjtésről. Ez teljesedett be 1948-ban és zajlik egészen napjainkig. A hatnapos háború 1967-ben (elképesztő események sorozatán keresztül) szintén a történelem színpadát készítette elő a nagy fináléra. Maga az esemény ugyan nem szerepel a Bibliában, de az eredménye igen, mert ekkor került a jeruzsálemi óváros zsidó kézre. Az világos, hogy a harmadik templom föl fog épülni, mert jelentős szerepe lesz a végső eseményekben.
Álljon itt még egy Ige, amely számomra legjobban kifejezi mindazt, ahogy Isten viszonyul a címben megfogalmazott kérdéshez, miután egy három órás séta keretében körbejártuk az óváros falait és kapuit:
„Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!” (Ézs. 62:6)
Ezeknek az őrzőknek, az angyaloknak egyetlen feladatuk van: folyamatosan emlékeztetik Istent Sionnal kapcsolatos ígéreteire. Nem mintha Isten feledékeny lenne. Ezen a nagyon kifejező módon is megmutatja, merre halad a történelem kereke és elvégzett dolog nála az ígéreteinek a beteljesítése.
A cionizmus nem összeesküvés és nem is rasszizmus. Annak a kifejezése, amit Isten minden zsidó szívébe belehelyezett. A még be nem teljesedett cionizmus a zsidó számára az országtól - Siontól - elválasztott élet. A beteljesedett cionizmus élet Izraelben.
Biblikus tehát a cionizmus? Bárki számára, aki szó szerint érti a Bibliát, a nyilvánvaló és egyetlen válasz IGEN.
Végezetül olvasunk még el egy tipikusan cionista írásrészt a Zsoltárok 137:1-6. verseit:
„Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat, Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül! Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?! Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!”
AKI TÉGED ÁLD, AZT MEGÁLDOM, AKI TÉGED ÁTKOZ, MEGÁTKOZOM AZT
(1Móz 12:3)
Az egyháztörténelem az ábrahámi szövetség teljes félreértését mutatja. A látható egyház kétezer éves történelme kevés bizonyítékkal rendelkezik, hogy fölismerte volna Istennek ezt az egyszerű elvét: ahogy a pogányok viszonyulnak a zsidókhoz, úgy viszonyul Isten a pogányokhoz. Ez az elv érinti a nemzeteket, az egyéneket, gyülekezeteket, hívőket és nem hívőket egyaránt. A mostani korszak végső ítélete (juhok és kecskék) a Máté 25:31-45-ben tulajdonképpen ennek az elvnek a következetes megvalósítása. A juhok azok a pogányok, akik hitüket megmutatják a cselekedeteiken keresztül és támogatják a zsidókat. A kecskék azok a nem hívők, akik átkozzák őket vagyis cselekedeteik világossá teszik, hogy sosem tértek meg. A múltban átkozni a zsidókat talán egy bűn volt a többi közül és hívők sem voltak menetesek ettől, a jövőben viszont Isten olyan helyzetet terem a történelem színpadán, hogy az ábrahámi szövetséghez való viszony megmutatja az üdvösséghez való viszonyunkat. Az üdvösség ugyan mindig hit által és kegyelemből van, de a hit cselekedetei kifejezik azt, hogy valaki üdvösségre jutott.
Az átok szó könnyen félreérthető lehet, mert sokunkban fel sem merül, hogy átkoznánk a zsidókat. Lehet, hogy felismertük a Messiás zsidó voltát, lehet, hogy teológiánk is biztosít a zsidóknak jövőt Isten tervében. Vagyis úgy gondoljuk, velünk minden rendben van. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a kifejezés nem csupán azt jelenti, hogy valaki verbálisan átkozza őket. Amikor az egyház nem ismeri fel azt a feladatát, hogy elvigye az evangéliumot a zsidóknak és nem tölti be azt a szerepét, amiről Pál a Róma 11-ben beszél ill. kevélykedik a szelíd olajfa ágai ellen, akkor megsérti a címben idézett elvet és nagyon könnyen kerülhet szembe Isten Izraelével és Izrael Istenével.
Elég ha megnézzük ezt a kérdést a holokauszt előtti Németország történelmében. Az 1930-as években a passzív egyházakból pár év alatt a végső megoldás aktív résztvevőivé váltak, amikor a nácik ipari módon szisztematikusan öltek meg 6 millió zsidót és ha nem is vettek benne feltétlenül részt mindenképpen megpróbáltak más irányba nézni és eredményesen nem vettek tudomást a körülöttük zajló eseményekről.
Ma újra tanúi lehetünk a zsidók démonizálásának és lassú kiszorításának. Izrael államának a megalakulásával azonban változott a színpad 1930-hoz képest. Az antiszemiták újracsomagolhatják a gyűlöletüket. Az anticionizmus elfogadott gondolkodásmódja úgynevezett evangéliumi közösségekben is hódít és bár úgy gondolják sokan, hogy az anticionizmus nem feltétlenül antiszemitizmus. Én a jelen írásban nem túlságosan belebonyolódva a részletekbe nyomatékosan szeretném kijelenteni, hogy teológiai szempontból mindenképpen az, mert elvitatja Izrael jogát az Isten által adott szövetségekhez és az országhoz is.
Ahogy a Bibliában is csak (elvétve) látunk pozitív példákat pogányok részéről Isten népe felé mint a százados Lukács 7-ben, aki zsinagógát is épített nekik vagy Kornéliusz ApCsel 10-ben, aki elsőként részesült a nem zsidók közül Jesua halálának feltámadásának az örömhírében, úgy manapság is szűkös azoknak a köre, akik komolyan veszik Pál tanítását a Róma 1:16-ból:
Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.
Nehéz megmagyarázni azt, ha a mondat első fele még ma is érvényben van, vagyis az evangélium Istennek a hatalma, akkor a második fele miért ne lenne érvényben: ZSIDÓNAK ELŐSZÖR. Akinek a teológiájában ez nem kap helyet vagy tudatosan kiszorítja agyonhallgatja a kérdést nemcsak hogy elesik az ábrahámi szövetség áldásaitól, hanem elindul egy olyan lejtős úton, aminek a vége és következményei beláthatatlanok. Ha a helyi gyülekezet szisztematikus teológiájából hiányzik Izrael helyének és helyzetének a megértése, ha a hívőket nem tanítják meg a (teológiai) antiszemitizmus veszélyeire, akkor vétkesek az ábrahámi szövetség megsértésében. Teológiájuk tűnhet akár kerek egésznek is híveik számára, de a bibliai információk hanyagolása és elhallgatása Izraelről, felelőssé teszi őket, hogy nem megfelelően készítik fel híveiket a jelen egyre nagyobb kihívásaira Isten választott népével kapcsolatban. Minden olyan teológiai rendszer, amely híján van Izrael megfelelő helyen történő kezelésének, hamis világképet és hamis jövőt tár a híveik elé.
Bár az anticionizmusra lehet megfelelő választ adni történelmileg is és a Biblia nélkül, Izrael és a zsidó nép konfliktusa a múltban, jelenben és még inkább a jövőben végső soron csakis az Írás fényében érthető meg. Még azok is, akik permillennista teológiával rendelkeznek, sokszor nem hajlandóak foglalkozni a hic et nunc kérdésével. Nincs kapcsolat a gyülekezeti teológiájuk és a környezetük zsidó népe és kérdései között. Elfelejtik, hogy az 1942-1945 tragikus története nem választható el a 30-as évek történetétől és passzivitásától. Az a bibliai eszkatológia, ami leírja a jövő horrorját a zsidókkal szemben, talán ismert számukra, de arctalan és személytelen. Pedig ez a történet már kezdetét vette a jelenünkben és akarva akaratlanul részesei vagyunk. Jesua figyelmeztetése a Máté 25:45-ben egyre hangosabban szól a lelkiismeretünkben:
Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
Németország tanult a történelmi múltjából és pártjai fölött átívelő egyetértésben tanítja az iskolákban a kitörölhetetlen múltat, hogy ne ismétlődhessen meg. (Nem biztos, hogy ez elég, de legalább a világ normái szerint megteszik a maximumot.) Magyarországon, ahol az egyik parlamentbe jutott 20% fölötti párt nyíltan neonáci és antiszemita, ahol a legnagyobb párt kiszámíthatatlanul sakkozik a zsidók körüli kérdésekkel és a harmadik pedig ki tudja mire használja a mellettük való kiállást, folyik a múlt tisztára mosdatása és az ország holokausztban betöltött felelősségének marginalizálása és egyfajta áldozati szerep kialakítása. A gyülekezetek jól teszik ha megerősítik magukat a biblikus ismeretben Izraellel, a szövetségekkel, a jövő eseményeivel kapcsolatban. És az ismereteiket átültetik a gyakorlatukba is.
Az Írás világosan beszél arról, hogy a történelem legnagyobb holokausztja közeleg. A színpad készül, a szereplők is próbálják a szerepeiket. Természetesen a napi események alapján hitelesen lehetetlen kijelenti, hogy mennyire vagyunk közel mindehhez. De ne legyen kétségünk azonban, hogy a nagy nyomorúság előtti szülési fájdalmak már elkezdődtek. Ilyenek voltak az Első és Második Világháború, Izrael államának megalakulása és a hatnapos háború eredménye, Jeruzsálem óvárosának izraeli kézre kerülése.
Amennyit a Bibliából ezen kívül még láthatunk az röviden a következő: az évszázadok óta fennálló kétpólusú világrend újra egymásnak feszül és az orosz birodalom szövetségeseivel ki fogja játszani utolsó és egyben (számára) végzetes ütőkártyáját és Izrael ellen vonul. Izrael ugyan győztesen és megerősödve kerül ki ebből a háborúból, a kétpólusú világrend véget ér, a színpad elkészül a világkormány számára és a látszólagos béke és biztonság korszaka is eljön. A 3. templom elkészül, a mindennapi áldozat kezdetét veszi, a kis szarv már növekedni kezd.
A látszólagos békében épül a világegyház is, az ökumenikus alapú poszt-keresztény parázna Babilon, akivel a föld királyai együtt paráználkodnak és aki a szentek vérétől lesz részeg. Teljes lesz az összefonódása a (hamis) egyháznak és az államnak. Nagyot téved az, aki a mostani időkben a legfőbb problémát a materializmusban és az ateizmusban látja. Az utolsó idők mélyen vallásos idők lesznek nagy jelekkel és csodákkal, hogyha lehet, a választottakat is elhitessék. A béke és biztonság törékeny és megtévesztő korszaka hamar véget ér, hogy helyet adjon a tíz részre osztott világrendnek.
Az Antikrisztus mint erős, (de még nem totális hatalommal rendelkező vezető szövetséget köt Izraellel, hogy garantálja Izrael biztonságát és a templomi áldozat folyamatos működését. Az utolsó hét év, Dániel hetvenedik hete, a nagy nyomorúság, a harag napja, a nyomorúság ideje Jákobon kezdetét veszi. A nyomorúság második felében pedig az Antikrisztus megtöri a szövetséget és Izrael ellen fordul. Akkor olyan nyomorúság lesz, amilyen még nem volt a világ kezdete óta. A végső győzelem azonban a Messiásé lesz és a második eljövetel Izrael második világméretű összegyűjtését, és teljes nemzeti és lelki helyreállítását hozza magával.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali