Zolesz blogja

„A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek. EGészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki nem mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.” Alekszandr Szolzsenyicin: Hogyan mentsük meg Oroszországot.

Idézet egy nem olyan régi interjúból:
Spiegel: Fél a haláltól?
Szolzsenyicin: Nem, nem félek a haláltól már. Fiatal koromat apám korai halála árnyékolta be - 27 évesen meghalt -, és féltem meghalni, mielőtt az irodalmi terveim közül mindegyik valóra vált. De 30 és 40 éves korom között a hozzáállásom a halálhoz eléggé nyugodttá és kiegyensúlyozottá vált. Úgy érzem ez egy természetes, de semmi esetre sem végső mérföldköve az ember létezésének.
Spiegel: Sok szép kreatív évet kívánunk még önnek.
Szolzsenyicin: Nem, nem. Nem kell. Elég volt ez.

Az 1918-ban született írót ma temették el. 1945-től a Gulagon, majd Kazahsztánban kényszermunkával töltött egy bő évtizedet. 1969-ben kizárták az orosz írószövetségből, 1970-ben nem vehette át a Nobel-díjat. 1974-ben kiutasították hazájából, és csak 1994-ben tért vissza oda. Már a hetvenes évek közepén felhívta a figyelmet a globalizáció, a fogyasztói materializmus és az erkölcs nélküli, kiürült liberalizmus veszélyeire. Erkölcsi ars-poetikája: legyen a művész bár boszorkányos formamágus, nem válhat igazi nagysággá, ha tehetségével kiszolgálja az emberellenes erőszakot, vagy csak hitelesíti a zsarnokságot.