Kovács Miklós

Kovács Miklós régi kedvencem a határon túli magyar politikusok közül. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Tusványoson kemény kritikával illette az anyaországi magyarságot. Előadásában azt egy másfél milliós politikai nemzetre és puszta népességre osztotta (a számot a december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményeiből vezette le). Ezt mondjuk magam is hasonlóan gondoltam. Azonban nyilvánvalóan még a félművelt politiaki elemzők és az alulművelt politikai tömegek számára is eretnek tannak számít az az álláspontja, minszerint „vagyoni és kulturális cenzusra van szükség a választójogban”. Azt mondja, hogy a nyugati civilizáció széthullása olyan helyzeteket fog teremteni, amikor az emberek újból elkezdenek gondolkodni, újból lényegi kérdéseket tesznek fel, és ezekre majd mernek egyenes és ésszerű válaszokat adni, nem csak az uralkodóban lévő nézetrendszer közhelyeit ismételgetni.

Korábban, itt a blogon vitába szálltam (volna) a cenzust óhajtó állásponttal, és még ma sem vagyok meggyőződve arról, hogy ez valóban a felemelkedés receptje lenne. Mi a garancia arra, hogy „az ostobák és a nincstelenek” választójogának megvonása után megválasztott „új elit” a többség számára, - tehát a választójogból kizártak számára is - jó döntéseket hozna? És hogy a helyzet nem vezetne folyamatos polgárháborúhoz, széthulláshoz, vagy esetleg ezek után totális diktatúrához? Mert ha szókimondóan fogalmazunk, akkor ez a rendszer a gazdag és intelligens kisebbség uralma lenne a bizonyos mértékű vagyonnal nem rendelkezők és/vagy a bizonyos megítésés szerint ostobák felett.

5 Responses to “Kovács Miklós”


  1. 1 lenbali

    Kovács Miklóst 2000 óta ismerem, és szerintem is a leghitelesebb politikusok egyike. Kevesen vannak ilyenek, maradjunk annyiban.
    S hogy miért? Mert viszonylag súlytalan, az ukrán belpolitikából lassan - a választási törvény módosításának köszönhetően - kiszoruló kárpátaljai magyarok képviselője, aki bátrábban és sarkosabban mondhatja ki a maga igazát botrány nélkül is. Ezért jó hallgatni, szemben a konzervből szóló beszédekkel.

    A mondanivalójával is egyetértek, sőt - igényednek megfelelően - vitafrontot is nyitok a cenzus kérdésében: én egy intelligencia-tesztben látnám a megoldást, ami nem függ sem vagyontól, sem iskolai végzettségtől, mindenkinek meglenne a lehetősége kitölteni, ha nem sikerült, akkor négy év múlva lehet megint próbálkozni… :-) Általános kérdéseket tartalmazna Magyarországról, állami berendezkedéséről, múltjáról, jelenéről. A manipulációkat azzal zárnám ki, hogy egy 100 darabos alapból lennének véletlenszerűen összeállított 10es kérdéssorok. Ilyen egyszerű.

  2. 2 zolesz

    Lenbali, amit írsz, az technikai részletkérdés. Engem az érdekel inkább, hogy az alsóbb néprétegek választójogból való kiszorítása miért eredményezne hosszú távon „jobb” világot?

  3. 3 lenbali

    Pedig a válasz nagyon egyszerű.
    A tájékozatlan, mi több buta emberek voksát nagyon könnyű megszerezni pénzzel, propagandával, parasztvakítással. Pontosan ez zajlik a nyugati, „fejlett” demokráciák többségében is, és itthon is nagyon lefelé ívelő színvonalról beszélhetünk, ha mondjuk az elmúlt 3 választási kampányt nézed. Ha értelmesebb tábor szavazhat, akkor azt kénytelem a politikum is értelmesebb módon megszólítani, és talán egy-egy hazugságbeszédnek is gyorsabb, konkrétabb következményei lesznek…
    Különben nem az alsóbb néprétegekről van szó, ezért írtam műveltségi cenzust: szavazhat az utcaseprő is, ha van némi fogalma a kérdésekről.

  4. 4 zolesz

    Lenbali, ez csak a kérdés egyik oldala. Az okosabbak átverése a te módszereddel elvben megoldva, de mi lesz a butábbak átverésével? Játszunk el a egy kicsit a gondolattal!
    Amely néprétegeknek szavazatát nem kell megszerezni, azzal úgy is fognak törödni. Mi több, az „okosok” ki fogják használni a „butákat”; önző céljaikat fogják szolgálni, „igásállatként”. Kettéválik a társadalom, egy éles, mesterséges vonal mentén, és a többség (?) a kisebbség (?) feje fölött fog irányítani. És nem áll meg a folyamat: egyre több alapjogot kell majd az „okosok” szempontjai szerint kiérdemelni. És ez jogszerű lesz, ellentétben azzal, hogy a mai disznóságokat legalább nem lehet(-ne) bevallani.
    Azt hiszem, a szép elméleted a gyakorlatban más irányt venne, és nem az össz-társadalmi érdek felé, és a jelenleginél is kevesebb (ön)kontrollal.

  5. 5 lenbali

    Na, várjunk egy cseppet!
    Az általad írottak ott sántítanak, hogy nincs karám a két tábor között. Átjárhatóság lenne, mert akit érdekel és odafigyel, az rögtön bekerülehet az okosok közé, és tudja képviselni az érdekeit. persze ne legyünk naivak! A plebset sohasem fogja igazán érdekelni, pláne ha tenni is kell érte valamit. De ez miért baj?
    Szerinted nem működőtt az athéni demokrácia? A rendszer nem attól jó, hogy mindenki beleszólhat. Ha az arra érdemesek írányítják klasszikus elvek mentén, akkor az jó az „okosnak” meg a „butának” is. A kontrollt pedig kizárólag az érdeklődő, odafigyelő ember tudja gyakorolni. Most hiába van tömegdemokrácia, a proletárnak szüksége van a szavazatára, ezért néha udvarolnak neki, de ténylegesen semmibe nem szól bele.
    Én az elitben hiszek, mert mindig az mozgatja a társadalmat, és akkor van jól működő állam, ha az elit viszonylag széles-körű, mert kisebb a sansz egy önkényuralom kialakulására. Most is elitek vezetnek, csak ilyen őszödi beszédes, nyugdíj-emeléses, gázár-támogatásos módon. Ha a proli szavazata nem érne pontosan annyit, mint a tiéd, vagy az enyém, akkor lenne rá esély, hogy nem néznének minket is annyira hülyének, mint őt!

Leave a Reply