a világ és az élet dolgairól - társoldal: www.fenntarthatohaz.hu
Egészestés film egy válófélben lévő házaspárról, egy sikeres üzletemberről, egy zárkózott lányról és egy házasodni készülő fiatal nőről, akik egy étteremben találkoznak - Jézussal.
A spirituális zagyvaságokat dézsából önti boldog-boldogtalanra a (social) média. Végre egy bárki számára élvezhető film, ami kilóg a sorból.
- o -
Előrebocsájtom, hogy az alábbi irás a példa mögötti jelenségről szól, és nem személyeket akar minősíteni. Biztos vagyok abban, hogy az itt említésre kerülő, tudós társaság tagjai valamennyien jót akarnak, és az embereknek való segítés szándékával fejtik ki nyilvános tevékenységüket. Mégis, nem szeretnék szó nélkül elmenni a tanításuk mellett.
Tegnap a kb. 24.500 fős rajongói bázissal rendelkező Nyitott Akadémia közzétett néhány mondatot a Facebook oldalán, idézem: ”Szakításkor, elváláskor ki válik legkönnyebben a gyűlölet áldozatává? Az, aki még a kapcsolat rabságában, érzelmi kötelékei között sínylődik. Aki inkább átmegy az utca másik oldalára, ha történetesen arra jön a másik. Ameddig így van, addig még egykori partnerének hatalma van fölötte. Ám eljöhet egy reggel, amikor felébredve meglepően könnyűnek érzi magát - szabad lett. Ekkor ér véget egy kapcsolat.” Popper Péter
A kommentek a bejegyzés alatt jól mutatják, mennyire szüksége van az embereknek a vígaszra, a reményre: „…igen, csak ez sokszor nagyon nehéz…vagy könnyebb gyűlölni, mint megbocsátani?” /”jöhetne már az a reggel..” / „ő már régesrég nincs hatással rám mint személy, mégis súlyos nyomokat hagyott bennem, és várom a reggelt, amikor végre továbbléphetek. Éppen ma egy éve a szakításnak :)” / „hm…ezek szerint mikor szembejott velem az uton es ahogy eszrevett bement az elso boltba az nem azert volt mert latni sem birt , „hanem mert hatalmam van meg folotte?” szeretnem hinni ezt….” / „szabad akarok lenni!:)” / Szabad vagyok de az amputáció nyomai mindig megmaradnak…” / „Hát igen…az idő mindent megold, de nem plasztikai sebész…:)” / „remélem egyszer megérek erre…” / „Zoltánnak,abban valóban igaza van,hogy fizikai fájdalom is van!!! de hány ÉVET kell várni…arra a reggelre??????” / „Az soká lesz még!!!”
Itt említem meg 2009-es személyes élményemet Csernus Imrével, akiről akkor érdemeihez képest nagyon elnézően és kedvesen írtam itt a blogon. Ha van ma nagy szakítás-párti pszichológus Magyarországon, akkor ő biztosan az (illusztrációnak lásd a fenti, döbbenetes videót).
Azt hiszem, a válás attól, akivel az ember „egy testté lett”, nem olyan egyszerű kérdés, mint azt sokan gondolják. Ugyanis ha a fenti kifejezés igaz, akkor válásnál az „eggyé vált testet” kell kettéválasztani, mondhatjuk akár így is: amputálni valamely részét. És igen, van olyan élethelyzet, amikor ez elkerülhetetlen: háborúban, durva balesetben tudnak olyan sérülések történni, ahol nincs más választás, mint a csonkolás. És párkapcsolatban is történhet ehhez fogható tragédia. De:
Három évtizede minden második házasság válással végződik. És ez a statisztika nem kis mértékben tovább romolna, ha ide sorolnánk minden olyan párkapcsolatot is, amire igaz lehetett az „egy testté váltak” kifejezés. Ez a statisztika talán nem függetleníthető azoktól a szakemberektől, akik a témában évtizedeken keresztül meghatározzák a közvélekedést. Nem ismerhetem mindegyikük álláspontját, mégis állítom, hogy legalább az írott és elektronikus médiában megszólalók részéről sajnos általánosnak mondhatók a fentihez hasonló állásfoglalások.
Én ugyanis minimum tévedésnek tartom azt, amikor egy köztiszteletben álló szakember a következő, igen manipulatívan megszerkesztett mondattal bíztatja olvasóközönségét szakítás vagy válás esetére:
„Ám eljöhet egy reggel, amikor felébredve meglepően könnyűnek érzi magát - szabad lett. Ekkor ér véget egy kapcsolat.”
Emberek veszik maguknak a bátorságot, hogy egy bő évszázada létező, alapvetően változékony tudomány éppen aktuális nézetei alapján a szabaddá válás illúzióját kapcsolják egy szent intézmény, a házasság felbontásához.
Az ehhez hasonló „szakvéleményeket” aztán nem csak azok olvassák, akik már megszabadultak a kolonctól, lelki értelemben kéz vagy láb nélkül élnek, azaz elváltak - nem mintha nekik a hamis illúziók táplálása jót tenne. De olvassák és döntést hoznak ezek alapján olyanok is, akik még csak gondolkodnak, hogy a nem megfelelően teljesítő párjuktól elváljanak-e, vagy sem, a szülők és a gyerekek szétválasztását is beleértve.
És ha már vettem magamnak a bátorságot ahhoz, hogy leminősítsem köztiszteletben álló, komoly szakemberek tanítását, ha A-t mondtam, nyilván mondanom kell B-t is. Szerencsére nincsen nehéz dolgom, mert a Biblia a házasságra is megfelelő útmutatást ad. Kicsit direkten fogalmazva, az ember gyártójától származó „használati utasítás” megismeréséhez javaslom először az alábbi linkre kattintani:
Meg vagyunk győződve a címbéli kérdésre adandó helyes válaszról, ugye? Annyira egyszerű: IGEN! Alapvetően jó, csak sajnos a körülmények, a sors és a neveltetése hatására, bizonyos esetekben téved, hibázik, de aztán korrigál. Ez megfelel az evolúció elvének, amit minden iskolában jól megtanítanak minden gyereknek.
Nézzük csak a történelmet! Az ember fizikai kényelme mellett minden más lényeges szempontból is egyre magasabb szintre emelkedtünk. Az ókortól a középkoron át, a felvilágosodás után a demokráciáig tartó fejlődés egy sikersztori. Vagy nem? Jobb lett-e az embereknek az évezredek, évszázadok során? A királyok, nemesek alatt a jobbágyoknak rosszabb volt-e a dolga, mint ma a szabad munkavállalóknak? Röghöz voltak kötve, de el akartak-e menni a szomszéd földesúrhoz? Néha talán igen, de általában az ismert körülményekből egy hasonló, de ismeretlenbe nem vágyik el az ember. Az adójuk a tizedből, és az egyházi kilencedből állt, amit terményben kelett szolgáltatni - ez összesen 20%-os elvonás. Cserébe kaptak létbiztonságot: a földesúr nem rúgta ki őket létszámleépítés okán (persze nem is volt honnan új emberi erőforrást felvenni helyettük), biztosította nekik az igazságszolgáltatást és időnként, háborúk idején a védelmet. A vallás „áldása” és az egyetemes kultúra a papoktól jött. A kegyelmes urak és az őket eltartó parasztok kölcsönös fűggésben voltak egymástól, aki dolgozott az gyarapodott, volt népművészet és népszaporulat is. Nem volt stressz, de volt létbiztonság, közmegegyezés a jóról és a rosszról, a rendről és az erkölcsről. Eldicsekedhet-e ezekkel a mai munkavállaló?
A XVII. századtól kezdődő társadalmi átalakulások végére (?) a népuralmat, a demokráciát kaptuk osztályrészül. Az örökléssel hatalomba jutott vezetők helyett választott vezetőink lettek, ami - elvileg - a demokráciát jelentené, azaz a népuralmat… amiben a központi elvonás (adó) többszöröse a feudális időkben volt szokásoshoz képest, sosemlátott (világ)háborúk folytak Európa- és világszerte, szétesnek a családok, nem tudjuk hogy ki kivel van, kitől kell félni és kit kell szeretni, a létbizonytalanság alapélménye az embernek, és fogyni kezdett a népesség. Bár van nekünk az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása, de úgy áramolnak-e ezek, hogy a nemzetek és az emberek javát szolgálják?
Lehet, hogy az előző állapotok élményszinten még mindig jobbak volt, mint az utóbbiak? Akkor viszont megkérdőjelezhető az is, hogy fejlődés eredménye-e az, amit látunk magunk körül. És ha megkérdőjelezhető, akkor feltehetjük-e azt a nem túl divatos kérdést is, hogy alapvetően tényleg jó-e az, aki ezt a globális visszafejlődést produkálja, az ember? Csak végre meg kell javulnia, és meg kell találnia önmagát?
Aztán, ha a jók elérnek egy kritikus tömeget, szükségszerűen jön a nagy ébredés?
Ajánlott irodalom: A darwinizmus elakadt - összeomlik az evolúcióelmélet?
„Érzéseink ellentmondanak az elméleteinknek, és amikor ez az eset áll elő, az érzésnek van igaza, és az elmélet hamis.” (idézet Edmund Bruke-tól egy napilap karácsonyi számából) Azt hiszem, ez is egy tömör megfogalmazása lehet annak, amit sokak számára a „pozitív gondolkodás” kifejezése takar: ha egy jelenség rossz érzést kelt bennem, azt egyszerűen hamisnak minősíthetem, és akár ki is zárhatom a tudatomból. Úgy majd jobb lesz…
Hát nem tudom, hogy a görög vagy éppen az argentin válságokat átélő emberek számára ez a hozzáállás mennyire lenne/volt célravezető! Mondjuk hogyan alkalmazza ezeket az elméleteket az a görög, aki elvesztette a munkáját, esetleg a vagyonát, képtelen eltartani a családját és nem lát kiutat a helyzetéből? Vagy az az argentin, akinek valamely családtagját elrabolták, esetleg meg is ölték, és nem tudja, ki lesz a következő, mert a közbiztonság napról napra csak romlik.
A sok homokba dugott fej mellett üdítően hat rám, amikor valaki szembe mer fordulni a natúr valósággal. Sőt, elzárkózás helyett még el is viseli, hogy átmenetileg hassanak rá a nem várt történések, annak mélyebb megismerése érdekében. Merthogy nyilván nem csak racionális, hanem érzelmi lények is vagyunk. Ilyen élmény volt az utóbbi napokban a Bencsik János újévi üdvözlete, sokadszor Bogár László aktuális helyzetelemzése, vagy például, szintén nem először „Böjte Csaba - Gondolatok az államcsődről” című blogbejegyzése.
Szóval lehet itt érzelmeskedni meg pozitívkodni, de attól még a „bevonzott” mellett/helyett a nem várt valóság is garantáltan jönni fog, csak időközben lemaradunk a felkészülésről. Addig kell keresni a megoldást, az igazságot, ameddig minden kétséget kizáróan meg nem találtuk. És még továbbra is kötelező nyitottnak maradni az új, akár ellentétes álláspontok megfontolására, lecserélésére. És bocsánat, de hibázik, aki ennek során elutasítja a valóság egy fontos részének figylembe vételét, vagy menet közben az akármilyen előjelű érzelmeire hallgat! Hatalmas kárt okoz ezzel önmagának, és nemhogy nem segíti, de akadályozza a környezetét is.
Kapcsolódó írások: Halgass a szívedre? • 2×2 szó a házasságról
Ma már el sem tudjuk képzelni, de voltak idők, amikor királyok álltak az országok élén! Aki a haláláig irányította az országos ügyeket. Akinek a sikere a rá bízott nép boldogulásától külön lehetetlen volt. Aki nem tűrt meg maga mellett senkit, aki alternatívát kínálhatott volna az akaratával szemben. Akinek megvolt a joga és lehetősége tévedni, sőt még visszaélni is hatalmával, különösebb (köz-)jogi következmények nélkül. Tudjuk, milyen rosszul is működtek ezek a rendszerek sok évezreden keresztül.
Bezzeg ma mennyivel jobb a helyzet, hisz az országot bölcs, a nép által választott parlament irányítja, ahol kormány és ellenzék állandó vitája biztosítja a bölcsességet. Ahol a rendszerbe be van építve az alternatívák harca és az ellentmondás, ellenállás lehetősége. Sőt, még cél is az egymás ellen ható szándékok kiegyensúlyozása, a kompromisszum-kényszer. Néhány évente a teljes stáb lecserélhető, az evolúciós folyamat egyre tökéletesebb vezetőket hoz a felszínre. Milyen jól is működik a modern demokrácia az elmúlt évtizedekben, a népek boldogsága és boldogulása is épp ezt mutatják!
Ma már el sem tudjuk képzelni, de voltak idők, amikor még férfiak álltak a családok élén. Akik egy életre elkötelezték magukat a rájuk bízottak boldogulásáért. Akik önállóan irányítottak, és nem engedtek alternatív irányzatokat, ellentmondást a házon belül. Akik az ügyek intézése során elkövetett tévedéseikért sem voltak jogi érteleben felelősségre vonhatók, vagy ha valaki mégis szembeszállt velük, annak akár súlyos következményei is lehettek. Tudjuk, milyen rosszul is működtek a családok sok évezreden keresztül!
Bezzeg ma mennyivel jobb a helyzet, mert a bölcs családi döntések záloga a férj és a feleség véleményének állandó ütközése! Ha az egyikük úgy gondolja, hogy a másik téved, csak egyszerűen nem veszi figyelembe a szavát, döntését, illetve szükség esetén jól helyreteszi őt, és kész. És ha ez sem vezetne hosszú távon kielégítő eredményre, ki mondta azt, hogy egy célszerűtlen és kényelmetlen helyzetet az idők végezetéig fenn kellene tartani? Hiszen el is lehet válni, és találni egy jobbat, akivel az élet sokkal zökkenőmentesebben fog menni! Mennyivel jobbak is a mai modern, felvilágosult párkapcsolatok, a felnövekvő generációk boldogsága és boldogulása is épp ezt mutatják!
- o -
Mélyen hiszünk a változásban és a fejlődésben, Darvin óta az evolúció-elméletben. Ahogyan az ember a technikai fejlődés okán egyre kifinomultabb eszközöket tud gyártani, úgy nyilván egy hasonló folyamat volt az idők kezdetétől az anyag és az élőlények kialakulása, sőt, nyilván a társadalom is egy fejlődési pályát jár be, az őskortól az ókoron, a középkoron stb. keresztül egészen napjainkig. Az ember is nyilván eredendően jó, még ha néha kicsit ki is siklanak a dolgai…
Pedig ez a pozitív, optimista fejlődés-elmélet egyszerűen csak nem igaz. A dolgok nem a rendezettség felé haladnak, hanem éppen ellenkezőleg (lásd: termodinamika II. főtétele). Még ha el is tekintünk az anyag keletkezésének problémájától, a rendezettség növekedése csak egyszerűen nem működik a természetben. A véletlen nem hoz létre az egyszerűből összetettet, és ha véletlenül mégis megtörténne ez, akkor azonnal szétesik. És ha ott nem működik az evolúció, akkor honnan gondolhatjuk, hogy a társadalmi fejlődés esetében ez igaz lenne? Komoly kétségeim vannak ezek felől.
Ajánlott irodalom: 2012 Blog: Az Irányítók 12 legnagyobb hazugságából az ötödik - Régen rosszabb volt • a hatodik - választott vezető = demokrácia
Hahó! Van itthon valaki? Régen elmúlt már a sötét középkor, amikor a szülők döntöttek a gyerekek házasságáról! Tizenegy éve a XXI. században élünk, és mindenki tudja, hogy akkor jár a legjobban, ha ebben a kérdésben (is) a szívére hallgat, mert ami a szívben van, az a jó és az a lényeg! És akkor itt egy ódivatú pártocska, amelyik az oktatási rendszer keretében taníttatni akarja a „felelős párkapcsolatot”!
De térjünk vissza a lényegre, hogy mi is van a szívünkben? Milyen minták alapján formálódtak az elképzeléseink, pláne a vágyaink - akár a párkapcsolat tekintetében? A felmenőink, rokonaink, az iskola, a barátok, a munkahelyi élmények és tapasztalatok alakították ki a tudatos és nem tudatos meggyőződéseinket és hiedelmeinket. Biztosak vagyunk-e abban, hogy ezek hosszú távon támogatóak és eredményesek-e, vagy sem?
A válaszért nézzünk körül egy kicsit! Mondjuk a saját szüleink párkapcsolatát lemásolnánk-e? Vagy a barátunkét? Esetleg valamelyik kollégánkét? Egyik oktatónkét, vagy egy művészét, esetleg - na jó, ez kicsit vicces lesz - valamely médiaszereplőét? Egyszerűsítsük a kérdést! Láttunk-e egyáltalán egész életünkben olyan párkapcsolatot, amit abszolut mintaként állíthatnánk saját magunk elé? Ha igen, elkértük-e ennek a titkát, receptjét?
Tegye fel a kezét az (na jó, elég egy alig észrevehető fejrázás is), akinek a személyes válasza a fentiekre a NEM szócska lett! Nekik ajánlom figyelmükbe Schlingloff Sándor tanfolyamát (katt ide!), ami egy hónapja már folyik péntek reggelente 8 órától. A lemaradás könnyen pótolható, a részvétel díjtalan!
Steve Turner újságíró írta a következőket a Hitvallás című írásában. Nyilván ő sem vette komolyan, de ez a modern ember hitvallása:
Hiszünk Marxban, Freudban és Darwinban. Hisszük, hogy minden rendben, amíg senkinek sem ártasz aszerint, ahogy te az ártást nézed és amennyire tudod. Hisszük, hogy a dolgok javulnak az ellentmondó bizonyítékok ellenére. A bizonyítékokat felül kell vizsgálni, és a bizonyítékokból végül is bármit ki lehet hozni. Hisszük, hogy van valami a horoszkópokban, ufókban és görbülő kanalakban. Jézus jó ember volt, pont, mint Buddha, Mohamed, és mi is. Jó erkölcsöket tanító ember volt, bár szerintünk a jó erkölcsei rosszak voltak. Hisszük, hogy minden vallás alapvetően ugyanaz, legalábbis amiket mi olvastunk, azok voltak. Mind hisznek a jóságban, a szeretetben, csak olyan kérdésekben különböznek, mint a teremtés, bűn, menny, pokol, Isten és üdvösség. Hisszük, hogy a halál után a semmi következik, mert amikor megkérdezed a halottakat, hogy mi történik, nem mondanak semmit. Ha pedig a halál nem a vég, és a holtak mégis élnek, akkor kötelezően mennyország vár mindenkire, kivéve talán Hitlert, Sztálint és Dzsingisz Kánt. Hiszünk a teljes leszerelésben. Szerintünk közvetlen kapcsolat van a háború és a vérontás között. Az amerikaiaknak be kellene zúzatni a fegyvereiket traktornak, és az oroszok biztos, hogy utánuk csinálnák. (Ezt kicsit régebben írta. :-)) Hisszük, hogy az ember alapvetően jó, csak a viselkedése okoz neki mindig csalódást. Ez a társdalom hibája. A társadalom a körülmények hibája. A körülmények a társadalom hibája. Hisszük, hogy minden ember meg kell, hogy találja az igazságot, ami neki személy szerint megfelel. A valóság majd alkalmazkodik, a világegyetem hozzáigazodik, a történelem hozzáírja önmagát. Hisszük, hogy nem létezik abszolút igazság, kivéve azt az igazságot, hogy nem létezik abszolút igazság. Hiszünk a hitvallások elutasításában, és az egyéni gondolkozás felvirágzásában.
Figyelj, mert amit levon végkövetkeztetésként, az teljesen igaz:
Ha pedig a véletlen minden élő atyja, akkor a katasztrófák az ő szivárványa az égen. Amikor azt hallod: vészhelyzet, 10 emberrel végzett az orvlövész, katonák eszelős pusztítása, fehérek fosztogatnak, bomba robbant az iskolában; akkor ez nem más, mint az ember, amint imádja teremtőjét.
A FAO élelmiszerár-indexe két évtizedes viszonylagos stagnálás után 2008-ban majd 2011-ben megugrott. Mi volt ekkor? Az USA-ból az EU-ra gyorsan „átterjedő” hitelválság, majd az épp csak elkezdődött adósságválság.
A klímaváltozás okozta szélsőségesebb időjárás árvizeket és szárazságokat okoz. Az olajár emelkedésével, növekvő hiányával egyenes arányban nő az élelmiszerek ára, mivel az iparosított mezőgazdaság olajat (műtrágya, nővényvédőszerek, üzemanyag) alakít át élelmiszeripari alapanyagokká. A válságok okozta pénzügyi problémák elvonják a segélyezésre szánt összegeket és szolidaritást.
Mindezek a folyamatok a legszegényebb országok felől haladnak a gazdagabbak felé. Mi világviszonylatban egyértelműen gazdagok vagyunk, de hátradőlhetünk?
Orosz Katalintól hallottam, hogy a fogantatástól a harmadik életévig exponenciálisan csökkenő befolyása van a szülők hatásának a gyermeki személyiség kialakulására. Ezt követően jelentős (negatív) hatást már csak nagy traumával okozhatnak, tehát a sínjén van a gyerek.
Szülői öntömjénezés vagy önmarcangolás helyett inkább azt kérdezem, hogy miért van ez így? Azt hiszem, a világ jelenségei célszerűen vannak összerakva, itt meg ez annyira nem látszik. A gyerekek születésekor a család még épphogy kialakulóban van, egzisztenciális és lelki-érzelmi szempontból egyaránt. Ha kicsit körülnézünk, az első gyermek harmadik éves korára a párok talán több, mint fele különvált. Hagyjuk most egy kicsit a szirupos megközelítést: sokakat készületlenül ér, és óriási trauma számukra az első gyerek érkezése, ami előhozza az ősöktől örökölt problémákat, és az ilyen-olyan szülői mintákat is. Szóval miért pont ekkor vagyunk a legnagyobb hatással a védtelen gyermekünkre, és miért nem később, amikor már talán felkészültebbek vagyunk?
A régi korok emberének élete az őskorban, az ókorban de talán még a középkorban is nagyom más volt. Nagyobb családokban éltek, kevesebbet „lelkiztek”, viszont többet kellett dolgozniuk a megélhetésükhöz. Egyszerűbb életre kellett felkészülni, mindenki tette a vezető által meghatározott dolgát, önmegvalósításról szó sem lehetett. Cserébe viszont a nagy család közössége támogatást nyújtott az élet dolgaiban, az idősebbek mintát adtak és konkrét segítséget nyújtottak, amikor és ahogyan kellett. Azt képzelem, hogy régen az általánosan egyszerű társadalmi elvárásokra elég jól felkészítették a gyerekek, akiket a családtagok és rokonok törődése meg is védett, ha valami komolyabb nehézség adódott. És ez így, adott hatásfokkal, elfogadhatóan működött.
Ezzel szemben az elmúlt fél évszázad során nagyot változtak a körülmények: általánossá vált a városi életmód még vidéken is. A nők a feminista mozgalmak hatására egyenrangúak lettek a férfiakkal, esetenként még egyenrangúbbak is. Mindenben az újat keressük, a lehető leghamarabb leválunk szüleinkről, akik ugyanezt tették annak idején a sajátjaikkal. Kényelemben élünk, és óriási a belső elvárásunk a maximális önmegvalósításra. Információáradatban úszunk, de fogalmunk sincs róla, mi igaz és mi hamis. Illetve mindenkinek mindenkor megvan a maga szubejktív igazsága, olyan, amilyen. Ha egyáltalán megengedik nekik, hatalmas elvárások közé születnek a mai gyerekek, olyan szülőkhöz, akik a felmenőik mintái és segítsége nélkül várják, majd neveltetik bölcsödében, óvodában és iskolában a gyereküket olyanná, amit látunk. Kezeletlen traumákat és a személyes törődés hiányát sejtem a kisgyerekeken, meg a nagyobbakon, és a felnőtteken is. Jobban fel kellene készülni erre minden szülőnek!
Héder Sándor tréner a következőket fűzte hozzá a fenti előadáshoz:
„Az előadó Hanna Rosin szerint mind a munkaerő piacon, mind a politikában, mind a piaci vásárlóerőben mérhetően és látványosan kezd annak a hosszú folyamatnak az eredménye jelentkezni, amelyben a nők többen és jobban tanulnak, mint a férfiak. Nem állnak meg az önfejlesztésben, gyakorolják az élethosszig tartó tanulást. Kedvező a kor is a számukra, hisz egyre kevesebb az önállóan végezhető termelői munka, egyre inkább a munka része a másokkal való együttműködés, amiben a hölgyek alapvetően jobbak. Az előadó érdekes módon inkább a férfiakhoz szólt, meg akarja óvni őket a bekövetkező csalódástól, a hagyományos szerepek átalakulásától való fájdalomtól! Bár a szerző adatai az USÁ-ból valók, nálunk is hasonló folyamatok figyelhetők meg. A PBKIK tapasztalata is az, hogy a férfiak teljesen passzívak a továbbképzés terén.”
Azt hiszem, a férfiak miatti aggodalom megalapozott! A nők pozíciójának elmúlt évizedekben tapasztalt megerősödése (feminista mozgalmak?) mellé a következő évtizedekben a férfiak látványos meggyengülése adóhat hozzá, egzisztenciálisan is. Mert valóban nem tanulnak, nem változnak, ragaszkodnak a régi megoldásaikhoz, miközben a világ akkorát változik, hogy még kapaszkodva is nehéz! Ha a férfi nem tudja az elvárt színvonalon eltartani a családját, az kihúzza a lába alól a szőnyeget.
Mert hát a pénzkereset és az életszínvonal tartása, mint alap-elvárás azért a legtöbb esetben fennáll a nő/feleség részéről, a XXI. században is!
Bónusz: 100% nő
Legutóbbi hozzászólások
RSSBonifert Zoltán, lenbali
Aodrján Éva
lenbali
Bonifert Zoltán, Ferkó
Bonifert Zoltán
Kata