Meghallotta ma Peti fiam, hogy kérdeztem Orsitól, tud-e adni egy kis készpénzt. Rögtön felajánlotta - nem először -, hogy ő azonnal kölcsönadja az összes zsebpénzét. Mondtam neki, hogy erre nincsen szükség, mert meg tudom oldani máshogyan is. De csak erősködött, hogy fogadjam el, szívesen adja. Mondtam nem.
Aztán a kocsiban újra megkérdezte, mielőtt kiszállt volna az iskola előtt, hogy ne adjon-e mégis kölcsön nekem, nem gondoltam-e meg. Mondtam ok. Benyúlt a táskájába, és számolatlanul odaadta az összes pénzét, a kis fémdobozával együtt. Szuper fiacskám van, így kell ezt csinálni!
azt hiszem, van kitől tanulnunk…
A gyermekek mutatják a legtisztább emberi érzést, ami létezhet, őket még nem rontotta meg az ego. Vajnon képesek vagyunk e felnőttként a saját egonkat zsebbe tenni, saját akaratból, és ismét „gyermekként” átadni magunkat a világnak?
(Ha igen, és még ma, akkor már jobb a világ! Jól csinálsz valamit Zolkó, gratula!)