Ökológiai lábnyomunk

A mi saját ökológiai lábnyomunk 5-6 globális hektár körül van, a segédlet alapján. Ez azt jelenti, hogy a családban a környezeti terhelésünk fejenként ekkora földterültre számítható át. Ha a teljes emberiség között elosztjuk a rendelkezésre álló 11,2 mrd globális hektárt, akkor bőven 2 gha alatt jut(-na).

Ha a közlekedésünket teljesen átállítanánk tömegközlekedésre, és sosem ülnénk repülőre, akkor ez az adat 4 gha/fő alá vihető le minálunk. Ebből könnyen megállapítható, hogy a mi életszínvonalunk megtartásához - a globális egyensúly fenntarthatóságának kritériuma mellett - bizony több embernek kell a béka feneke alatti életszínvonallal megelégednie, mint ahányan mi vagyunk. Klassz.

Még egy tanulság a táblázatból: a háztartás tagjainak létszámával osztódik a közös terhelése, és így a fejenkénti lábnyom mérete is. Megfordítva: a különélők, kis családok fejenként sokkal több környezetterhelést okoznak. Harmadik szempontból nézve „többek nélkülözésébe kerülnek”, mint a nagycsaládok (bocsánat, ha egy kicsit egyenes voltam). Vagy inkább érthetetlen?

És egy bónusz azoknak, akik még olvasnak:

Afterpost: tök véletlenül pont aznap írtam ezt a bejegyzést, amikor az emberiség éppen túllépte azt a mennyiségű erőforrást, amelyet a Föld – hosszú távon fenntartható módon – egy év alatt biztosítani képes.

Afterpost 2: és van vízlábnyomunk is!

0 Responses to “Ökológiai lábnyomunk”


  1. No Comments

Leave a Reply