Zolesz blogja

A fejlődés egy alacsonyabb rendezettségi fokról való felemelkedést jelent, a leépülés pedig egy magasabb szintről való ereszkedést. Milyen jó, hogy a világon minden fejlődésben van. Fejlődik az élővilág, a társadalom. Fejlődik az ember is az élete folyamán, és ezt még a halála sem cáfolja, hiszen az utódaiban tovább élhet és tovább fejlődhet minden. Ez így szép, de igaz-e?

„Maguktól, spontán módon csak azok a folyamatok zajlanak le, amelyek entrópianövekedéssel járnak.” - ez a termodinamika 2. főtételének általános megfogalmazása. Ez egyszerűbben azt jelenti, hogy spontán módon minden a rendezettől a rendezetlenség felé halad. A fizika tudománya tehát azt mondja, hogy a világban zajló folyamatok mind a leépülés felé tartanak. Mi következik ebből?

Az, hogy az atomok spontán módon nem rendeződnek össze egyre bonyolultabb molekulákká. Ellenkezőleg, a bonyolultabb molekulák idővel szétesnek, leépülnek. A szerves anyagok hő leadása mellett bomlásnak indulnak. Tudjuk, hogy ezt a jelenséget mutatja nagyban a világegyetem is: tágul, azaz az alacsonyabb energiaszintre törekedve a rendezetlenség felé halad.

De akkor hogyan jöhetett létre a szervetlen anyagból szerves anyag? Hogyan jöhetett létre az élettelen világban élő szervezet? Az élő szervezetek hogyan léphettek egyre magasabb fejlettségi szintre? Hogy jött létre a fehérje, hogyan lett a papucsállatka, hogyan alakultak ki az egyszerűbb majd bonyolultabb növények, az egyszerűbb majd bonyolultabb állatok? És hogyan fejlődhetett ki a fizika törvényeire fittyet hányva a legbonyolultabb, már személyességgel is bíró „állat”, az ember?

Az élő szervezet a spontán mutációk során nem válik magasabb rendezettségűvé, hanem csak információt veszíthet! A szülőktől származó DNS spirálokban az összetartozó szakaszok egymás hibáit kijavíthatják, de összességében - elvileg és a legjobb esetben is - csak megtarthatnák a már korábban elért színvonalat. A génállományunk minősége valójában egyre csak romlik: a Science magazin szerint, generációnként átlagosan 120 új hiba jelentkezik rajta.

Gondoljuk csak meg, generációról generációra az ember egészsége javuló, vagy romló tendenciát mutat? A tudomány minden erőfeszítése ellenére a fejlett világ népessége csökken. Egyes betegségeket sikerült visszaszorítani, de korábban nem ismert, más népbetegségek jelentkeztek, amelyeket nem tud gyógyítani az orvostudomány. Nem akarok senkit sem megbántani, de amikor a párok egyre növekvő hányada már nem tud természetes úton gyereket nemzeni, akkor hihetjük-e, hogy az emberi faj a megmaradás, sőt a fejlődés, útját járja?

Ha az ember leépül, akkor az ő kultúrája mit csinál? Az emberek által felhalmozott sok tudásnak mi az értelme? A történelem során a társadalmak valóban egy fejlődési pályát jártak be, és járnak be még ma is?

Mi lenne a jól felépített világunkkal, ha tényleg megdőlne a fejlődésbe vetett hitünk? Elfogadható lenne-e számunkra egy olyan világ, amelyik minden tekintetben leépülőben van?  És pláne elfogadhatóak lennénk-e mi, emberek a saját magunk számára, ha be kellene ismernünk, hogy mi magunk is, az életünk első napjától az utolsóig, generációról generációra csak folyamatosan „visszafejlődünk”? Mert a logika szabálya szerint a temodinamika 2. főtétele és a fejlődés vagy evolúció, mint egymást kizáró elméletek közül az egyiknek buknia kell! És a kettő közül az elsőt már minden kétséget kizáróan bizonyították, mig a második viszont nem tudott túllépni a feltételezés szintjén…

Azt hiszem, a leépülés törvényét csak abban az esetben fogadhatjuk el, ha magyarázatot találunk arra, hogy honnan lett a leépülni képes „kezdeti” összetettség. És arra, hogy a fizika és a természet törvényeire fittyet hányva hogyan alakult ki a fehérje, a papucsállatka, a növények, az állatok és a mindezeknél magasabb fejlettségű, személyességgel is rendelkező ember! És csak akkor, ha a fejlődés, mint az élet értelme helyett egy másik célt találunk magunknak, értelmes embereknek!

Tovább a második részre!