Fenntartva az újragondolás jogát.
Néhány hete gondolkodom a régi blogomon. Bár (szinte) senki sem olvasta, megvolt az a haszna, hogy a 10 éves szellemi „haladásomat” valamilyen mértékben dokumentálta - elsősorban a magam számára.
Kifejezetten érdekelne, hogy ezt a posztot látja-e esetleg valaki. Aki talán évekkel ezelőtt beállította a követését valamilyen szoftverben, és most értesítést kapott arról, hogy megjelent ez a poszt. Kérem, jelezzen vissza nekem bármilyen módon erről! Előre is köszönöm.
Egy nagyon tanulságos videót osztottak meg a Facebookon arról a permanens problémáról, amelyben telt a legtöbbünk tinédzserkora: Miért nem kezdeményez a férfiak 99 százaléka?
És egy érdekes cikk arról, hogy valóban akkor fognak beléd szeretni nők, ha rájuk erőszakolod magadat? Az engedélykérés a gyengeség jele? Van-e értéke annak, ha a férfi meghagyja a nő szabad döntéshez fűződő lehetőségét/jogát?
Németh Szilárd Fidesz alelnök mondásaival az elszólásai miatt érdemes foglalkozni egy keveset. Utoljára, egyebek mellett ezt mondta: „a Ceaușescu-nyomás NAGYOBB TARTÁST adott a magyaroknak, mint Kádár langyossága, mert a romániai magyarok ÖSSZETARTÓBBAK lettek”. Mire gondolhatott a költő valójában?
Talán azt gondolja az alelnök úr (és a kormánypárt), hogy az emberek és a társadalom fejlődésének jobbat tesz a több diktatúra és az idegen elnyomás, mint a kevesebb - vagy netán a szabadság? A megfejtéshez vizsgáljuk meg, mire és hogyan használja a Kormány a külhoni magyarokat!
A környező országokban élő magyaroknak 2013-ban az állampolgárság mellé szavazati jogot is adott a fideszes parlamenti többség, amellyel a 2014-es választások során már élhettek is. Akkor a 95%-uk a kormánypártokra szavazott, amivel hozzácsaptak a hazai szavazóikhoz egy többszázezres új bázist. Egy olyan bázist, amelyik jellemzően úgy szavazhat rájuk, hogy Magyarországon nem fizetnek adót, nincs itt vagyonuk, nem itt gazdálkodnak, tehát nem viselik a szavazatuk a következményeit. Éppen csak hazafias érzületből felelősség nélkül szavaznak.
Visszatérve az idézett mondatához, ha jól sejtem, a romániai magyarok NAGYOBB TARTÁSA és ÖSSZETARTÁSA alatt talán pont ezt a felelőtlen, országhatáron való átszavazási hajlandóságot dicséri az alelnök úr. Amivel a hazafiaskodó határon túli magyarok illetéktelenül beleszólnak az anyaországiak életébe. Nem beszélve a szavazataik 95%-os egyoldalúságával, mely önmagában gyanússá teszi az eljárást és annak körülményeit.
Pedig mind a többszázezer határon túli szavazati jogának megadása a Kormány részéről, mind a külhoni magyarok ezzel a joggal való visszaélése választási csalásként is értelmezhető, éppen a felelősségtől való mentesség és az illetéktelenség erkölcsi kérdései miatt. Egyrészt ne szavazzanak, és másrészt ne is szavazhassanak Magyarország parlamenti képviselőire olyanok, akik életvitelszerűen nem éltek, nem élnek, és belátható időn belül nem is fognak Magyarország határain belül élni!
2011. decenber 23-án, kihasználva az akkori 2/3-os többségét, a Fidesz egyoldalúan és egyértelműen magának kedvezően megváltoztatta a választási törvényt, ami 2012. január 1-től, vagyis a karácsonyi (parlamenti) munkaszünet végétől érvénybe is lépett. Hogyan néz ki az a választási rendszer, ami alapján lezajlott a 2014-es választás, és ami alapján működik hazánkban a képviseleti demokrácia?
1) Nőtt az egyéni mandátumok ARÁNYA a listás mandátumokhoz képest. Az egyéni mandátumokat jellemzően a nagyobb pártok nyerik, korábban 45% volt ennek az aránya, amely 53%-ra nőtt. A listás mandátumokat tudják a kisebb pártok megszerezni, melynek aránya 55%-ról 47%-ra csökkent. Csak ezzel 17%-nyi, azaz TIZENHÉT SZÁZALÉKNYI mandátum átmehet a kis ellenzéki pártoktól a nyerő nagyhoz, ami jelenleg a Fidesz!
2) 2012 előtt a VESZTES egyéni jelöltekre leadott szavazatok, az un. töredékszavazatok az adott párt listáját erősítették, 2012 után a GYŐZTES jelöltre leadott szavazatok IS beszámítanak a listás helyek elosztásába - tehát a győztesre leadott szavazatok duplán számítanak! (Ennek folytán a 17%-os mandátum-többség lehetősége tovább nőhet, amivel 2014-ben konkrétan +7 listás parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz.)
3) A korábbi kétfordulós választást egyfordulóssá tették. Korábban az első forduló után a kisebb pártok a tényleges erőviszonyok alapján dönthettek az ÖSSZEFOGÁSRÓL a második forduló sikere érdekében. Ez a lehetőségük a Fidesznek köszönhetően 2014 óta nem adott.
4) ÚJRARAJZOLTÁK a választási körzethatárokat, melyek immár úgy vannak meghúzva, hogy azok legyenek a kisebb körzetek, ahol a Fidesz támogatottsága nagyobb. Így a FIDESZES SZAVAZATOK TÖBBET ÉRNEK, ugyanis kevesebb kell belőlük egy parlamenti képviselő Parlamentbe juttatásához.
5) A HATÁRON TÚLIAKNAK megadták a szavazati jogot, amivel hozzácsaptak a sajátjukhoz egy (több-)százezres fidesz-tábort, hiszen a határon túliak 95%-a érzelmi okokból a nekik magyar állampolgárságot adó Fideszre, pontosabban Orbán Viktor személyére szavaznak. Ez csak akkor lenne igazságos, ha a szavazati jog mellé a KÖVETKEZMÉNYEKET is vállalniuk kellene, ami ugye a külföldön élő, nem magyar állampolgárok esetében nem így van. Ráadásul a környező országokban élők LEVÉLBEN szavazhatnak, míg a távolabbi országokban tanulók és dolgozók a szavazataik leadásához SZEMÉLYESEN kell elmenjenek a követségre.
A megbuherált új választási törvénynek az lett az eredménye, hogy a Fidesz 2014-ben bár csak a valódi szavazatok 45%-át szerezte meg, ez az eredmény a parlamenti férőhelyek 67%-ának, azaz MÁSFÉLSZERESÉNEK elfoglalására volt elegendő. Miközben a Fidesz 98 óta a legkevesebb szavazatot kapta 2014-ben, tehát kevesebb szavazattal szerzett 2/3-os többséget, mint amennyivel 2002-ben és 2006-ban elvesztette a választásokat.
2011-ben azonban nem csak a választási törvényt hekkelték meg, hanem ekkor üresítették ki az Országgyűlés házszabályát, azaz a működését is:
6) Félévenként 6 törvény esetében fölhatalmazást adott magának a kormánytöbbség, hogy un. kivételes sürgős eljárás keretében bármilyen törvényt 2 nap alatt szinte mindenféle parlamenti VITA NÉLKÜL átnyomjon.
7) Minden törvényjavaslat zárószavazása előtt lehetőséget biztosítottak maguknak arra, hogy a viták után, közvetlenül a zárószavazás előtt teljesen ÁTÍRHASSÁK a már megtárgyalt törvényjavaslatot.
Ez a „törvénygyár” a rendeleti kormányzástól annyiban különbözik, hogy más a látszatja, demokratikusnak tűnő keretek között. Ez sem volt elég:
8.) 2014-től még tovább csökkentették a Parlament jogköreit. A törvényjavaslatok vitáit a parlamenti BIZOTTSÁGOKBAN tárgyalják részletesen, az Országgyűlésnek, mint „szavazógépnek” csak szavaznia kell róla.
9) 2016 márciusában Lázár János javaslatára bevezették, hogy a Kormány saját jogkörben, a Parlament megkérdezése nélkül, kormányhatározattal ELRENDELVE úgy költ a költségvetésből, ahogy akar. Ezzel sikerült megkerülniük a teljes országgyűlést, vagyis mégiscsak a rendeleti kormányzás van, kizárólagosan a Fidesz és Orbán Viktor akarata szerint, a kormányközeli oligarchák és egyéb szervezetek örömére.
Ez a Fidesz rendszerének, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a lényege. 7 éve lépésről lépésre pont annyit építenek le a demokrácia intézményrendszereiből, hogy az éppen biztosítsa azt, amit szeretnének: négyévente gond nélkül választásokat nyerni, közte pedig azt tolni át a parlamenten, amit csak akarnak. Ahogy változnak a körülmények, mindig egy kicsit „lejjebb csavarva” a jogállamot, ami már egyre kevésbé tűnik föl.
Ezt a meghekkelt választási törvényt és egyoldalú, kiüresített parlementi működést hitelesítik tudatosan az ellenzéki parlamenti képviselők (a kormánypártiakkal együtt) minden alkalommal, amikor jelöltetik magukat vagy bemennek dolgozni oda. Emiatt az ellenzéki asszisztencia miatt mondhatják bármilyen kritikára, hogy „Magyarország demokratikus jogállam”. Holott tudhatjuk, hogy 7 éve attól eltávolodóban van. Minimális követelésként, elengedhetetlenül szükséges a fent részletezett hekkelések kiküszöbölésével egy új, arányosabb és igazságosabb választási törvénnyel nekifutni a 2018-as választásoknak.
Az utcai tűntetések egyre fokozódó nyomása, és a konzervatív szavazótábor fokozatos belső „ébredése” meghátrálásra kényszerítheti a kormányt. Ez siker lendületet adhatna új politikai formációk megjelenésének és felemelkedésének is, a magukat lejáratott, kollaboráns ellenzéki pártok mellett. Így ugyanis nem mehetünk tovább. Különben, talán nem is nagyon sokára, Magyarország is oda juthat, mint Törökország Erdogannal - a nyakában.
Felhasznált irodalom: (hogyan lesz ez) KÖZÖS ORSZÁG (?) ✸ Ceglédi: Illúziók helyett
Nemzeti konzultáció 2017 címmel kérdéseket küldött a miniszterelnök. A felvetett témákban az álláspontjaim nem azok, amilyen válaszokat az a. és b. pontok alatt előírva felajánlott, hanem a következők:
1) A kormányzati rezsicsökkentés egy alkalmatlan megoldás a közműköltségek tartós csökkentésére, támogassák inkább a megújuló energiaforrások lakossági kihasználásához szükséges enegretikai korszerűsítéseket! Csak ez az irány csökkenti az ország és az emberek energiafüggőségét.
2) A kormány hagyjon fel a menekültek illegális bevándorlóra való manipulatív átminősítésével, és a hatályos menekültjogi egyezmények betartásával, az EU-val valóban együttműködve keressen megoldást a határvédelmi és humanitárius kihívások kezelésére!
3) Mutassa be a kormány a konkrét bizonyítékait és nevezze meg azokat a „bizonyos nemzetközi szervezeteket”, amelyek törvénytelen tevékenységre ösztönzik az „illegális bevándorlókat”! Egyébként meg hagyják abba az indulatok keltését!
4) Mutassa be a kormány a konkrét bizonyítékait és nevezze meg azokat a „külföldről támogatott szervezeteket”, amelyek „hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkoznak”, és „veszélyeztetik a függetlenségünket”! Egyébként meg hagyják abba az indulatok keltését!
5) A munkahelyteremtés a közmunkaprogram megkérdőjelezhető eredményeivel mutaható be statisztikailag eredményesnek, miközben a rátermettebbek százezrei hagyták el az országot az elmúlt években. Az úniós pénzek reproduktív felhasználása és a minőségi oktatásba való befektetés lenne a megfelelő irány.
6) Az adókedvezényeket a multinacionális vállalatok helyett a magyar KKV szektor számára kedvezően kellene kialakítani, akik a hasznot nem kiviszik, hanem visszaforgatják a gazdaságba, és munkahelyeket teremtenek.
Hatból hat manipulatívan megfogalmazott rossz kérdés és abszolut vállalhatatlan tartalommal felajánlott válaszok. Minden eddiginél mélyebb kommunikációs színvonal a Orbán Viktortól a választók felé.
Ajánlott irodalom: Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra
Nagyon is aktuális közéleti témát feszeget Szabados Ádám az erkölcs politikai és spirituális dimenzióinak vizsgálata során. Lássuk, miért is fejletlenebb őszerinte - és Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus kutatására hivatkozva - a liberális erkölcsiség, mint a konzervatív!
Haidt szerint a moralitás baloldali/liberális koordinátái elégtelenek az emberi erkölcs gyökereinek megértéséhez. Ők ugyanis a moralitást gyakran egyetlen egyszerű kérdésre redukálják: okoz-e valakinek sérelmet, vagy sem? Ha nem akkor a cselekedet morális, ha igen, akkor semmi sem igazolhatja. Ezzel a felfogással szemben Haidt könyvének fő tézise az, hogy az emberi társadalmakban a moralitásnak nem egy, hanem összesen hat koordinátája van.
A baloldali liberális társadalomkép legföbb koordinátája a törődés/bántás. Pusztán ebből levezethetők az emberi jogok védelmével kapcsolatos legvitatottabb állásfoglalásaik például a migrációval, az áldozathibáztatással, a homoszexuálisokkal, vagy éppen az állammal kapcsolatos liberális vélemények. Ezt még kiegészítik az igazságosság/méltánytalanság és a szabadság/elnyomás tegelyekkel, mely három együttesen alkotják a baloldali moralitás alapját.
A konzervatívok erkölcse a három említett liberális érték mellett még további hármat is tartalmaz, ezek a lojalitás/hűtlenség, a tekintély/tiszletetlenség és a szentség/tisztátalanság pillérei. Ezek a csoporthoz tartozásból következnek, amilyen csoportok például a haza és a család, illetve a vallási közösség is. Tehát a magukat konzervatívnak nevezők a három liberális értéket befogadva, de azokat további hárommal kiegészítve, tehát együttesen hat pillérre alapozva értelmezik az erkölcs fogalmát.
Három következtetés a könyvból: 1) A fentiek szerint a konzervatív erkölcs nemhogy szűkebb, hanem pont sokkal szélesebb erkölcsi platformon áll. Éppen ezért a konzervatívok könnyebben megértik a liberális aggályokat, mint fordítva. 2) A konzervatívok értik a törődés, a méltányosság és a szabadság fontosságát, de vannak más szempontjaik is, amelyek adott esetben felülírják a liberálisokkal közösen vallott értékeket. Ez fordítva nem igaz, a liberálisok számára nehezen érthető, és többnyire elfogadhatatlan a konzervatív erkölcsi vízió másik három vonulata. 3) A konzervatívok csak saját morális víziójuk „kifosztása árán” tudnál magukat belekényszeríteni a jóval szűkebb liberális moralitsába, ha akarnák.
A belinkelt írás végén a lelkész blogger saját véleménye következik, amely (tömörítve) így szól: mi keresztények nem vagyunk sem liberálisok, sem konzervatívok, Isten tekintélye és szentsége, valamint az ő népéhez való viszonyulás az alapja az erkölcsnek. Nem játsszuk ki ezeket egymással, mert mindnek bibliai alapja van. A Szentírás számunkra a támpont, Krisztus igazsága tesz minket Isten előtt elfogadhatóvá. Majd hozzáteszi: erkölcsi alapállásunkat biztosan nem lehet leszűkíteni a liberális vízióra. Jézus miatt fontos ugyanis nekünk a tekintély, a hűség és a szentség dimenziója is, amelyek tartalmát és viszonyítási pontjait ő, az Úr definiálja a számunkra.
Véleményem szerint a kutatása tapasztalataiból téves következtetéseket vont le Haidt, aki azt állítja, hogy kétszer annyi darabszámú erkölcsi pillér magasabb erkölcsi színvonalat eredményez. Ezt a történelem példái cáfolják: a legegyszerűbb emberi (szabadság-) jogok csorbításától a népirtásokig előrehaladóan a legnagyobb pusztításokat az isten-haza-család jelszavakkal operáló, konzervatív hatalmi szervezetek hajtották végre. Természetéből adódóan a tekintélyelvű, feltétlen lojalitást követelő államhatalom - legtöbbször egyházi támogatással - a szabadság fokozatos csorbításán keresztül a diktatúra felé haladt. Hiszen az egymásnak ellentmondó „konzervatív” értékeket kényük-kedvük szerint ki is játszották egymással, és a hatalomért folytatott küzdelemben „a cél szentesíti az eszközt” elve egyre inkább átvette a józan megfontolások helyét. Ilyenek voltak a „trón és oltár szövetsége” különböző megnyilvánulásai szerte a világban a történelem folyamán, és ebbe az irányba óhajtanak haladni a legutóbbi években nyugaton megjelent illiberális elhajlások is.
Más módon, de Szabados Ádám is legalább részben téves irányba rugaszkodott el a liberális morál alsóbbrendűségi itéletének bibliai alátámasztásánál. Ugyanis a Biblia, mint morális hivatkozási alap kizárólag a hívő keresztények esetében alkalmazható, azonban nem terjeszthető ki még íratlan elvárásként sem a (szekuláris) társadalom többi részére. Ha úgy tetszik, lehet így prédikálni a gyülekezet előtt, de kifejezetten fel kellene menteni a nem hívő többségi társadalmat a biblikus alapokon álló elvárások alól. Ezt a különbségtételt a liberális morál (le)értékelése során hangsúlyozni kellene. Ugyanis nem lehet mutatni olyan hivatkozásokat a Bibliában, amelyekre Krisztus törvényeinek a nem hívőkön, pláne az egész társadalmon való, bármilyen emberi számonkérhetőségét alapozhatnánk, ellentéteset azonban igen.
De még a hívők előtt is célszerűnek tartanám a liberális morál (liberális társadalom) feletti itélkezésnek még a látszatát is elkerülni, ugyanis a Biblia tanításának talán legfontosabb intézménye az emberi szabad akarat. A hívők két legfontosabb feladata, az evangélium hirdetése és a tanítványozás, nem beszélve a megtérésről a nagyobb szabadság mellett történhet meg könnyebben. Ehhez a legalkalmasabb társadalmi berendezkedés a legkevesebb (szubjektíven értelmezhető, egymással kijátszható) szabályt támasztó liberális demokrácia. Zárszónak pedig egy talán meglepő állítás: a Bibliának nincsen a korunkra nézve társadalmi tanítása vagy ilyen léptékű programja. Olyasmit csak az egyházi tanítóhivatal fejlesztett ki az egyház másfél-két évezredes története folyamán - a kard mellett a konzervatív morállal, mint társadalmi léptékű manipulációval megtámogatva a gyakorlatban…
Tele van a kormány kommunikációja a civilek politikai szerepvállalásának értékelésével. Mi erről a kérdésről az illetékes államtitkárnak a véleménye, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumában az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős. Néhány gondolat Soltész Miklós nyilatkozatából, és utána pár gondolatindító kérdésfeltevés, röviden:
1) A civileknek nem ildomos a „nagypolitikábról” véleményt mondaniuk, az ő terepük a politikamentes közélet. A politizáló civil szervezet a civilsége is megkérdőjelezhető: sokat hallhatunk a Soroshoz köthető, „idegen érdekeket kiszolgáló álcivilekről”.
2) Az állami támogatás rendben, a külföldről kapott finanszírozás minimum gyanús, a vezetők vagyonosodási vizsgálatot érdemelnek úgy, mintha azt az állam adta volna.
3) Kimondottan bőszítő, hogy egyes civil szervezetek tevékenységét akár többszázmillió forinttal finanszírozza Soros György, amivel ezek „Magyarországnak eshetnek”. Miközben a Magyar Állam 200 milliárd forinttal támogatja a magyar Civil szervezeteket.
4) Körülbelül hatvan ilyen un. idegen civil szervezet áll a hatvanezer hazai finanszírozású civil szervezettel szemben. Előbbieket mivel a baloldal védi, azok Soros Györggyel közös politikai platformon állnak: „Szerintük a világot mind gazdaságilag, mind pedig ideológiailag be kell kebelezni, ezt a törekvést pedig néhány erőszakos és hangos, de társadalmi támogatottságban a nullához közelítő, azonban anyagiakban nagyon jól ellátott civil szervezeten keresztül akarják megvalósítani.”
5) A támogató szervezetek az egész világot a saját elképzeléseik szerint kívánják átformálni, például a súlyos következményekkel járó migráció támogatásával.
6) Más civil szervezetek – amelyek többnyire önkéntes munkával, nagyobb társadalmi feladatot látnak el – véleményét nem veszik figyelembe.
7) Soltész Miklós szerint a kritikát megfogalmazóknak az fáj, ha valaki azok mellett az értékek mellett áll ki, amelyek a CÖF-nek is fontosak, pl. az egyház, a családi közösségek, a köznevelésben való javulás, az egészségügy és a szociális terület felemelése vagy az, hogy egy ország maga dönthesse el a migrációban való részvétele mértékét.
Milyen alapon vitatja el az államtitkár a kormányétól eltérő vélemények nyilvános képviseletének lehetőségét, jogosságát? Milyen alapon akarja az állam egy tőle független szervezetnél a tőle függetlenül kapott finanszírozás elköltését ellenőrizni? Milyen alapon kifogásolja az államtitkár azt, hogy a törvények betartása mellett a kormányon kívül bárki más is finanszírozhat Magyarországon kormánytól független tevékenységeket? Mit ért az államtitkár az alatt, hogy a civil szervezeteken keresztül Sorosék „a világot mind gazdaságilag, mind ideológiailag be akarják kebelezni”, és erre milyen bizonyítékai vannak? Miért csak migránsokról és nem menekültekről is beszél az államtitkár, és mire alapozva tiltaná meg bármilyen civil szervezetnek a menekültek segítését, ami a nemzetközi egyezmények szerint Magyarország (erkölcsi) kötelessége is lenne? Miért kellene az un. álcivil szervezeteknek más, a kormány által favorizált társaik „véleményét figyelembe vennie”? Miért gondolja az államtitkár azt, hogy az un. „álcivil” szervezeteknek ne lenne joguk a kormányétól elétrő értékrend kialakítására, vagy például a kormány menekültekkel kapcsolatos gyakorlatát erkölcsi, jogi szempontokból kritizálni?
Hogyan lehetséges, hogy sok kedves, jószándékú barátom, jámbor ismerősöm látszólag kritikai hozzáállás nélkül, teljeskörűen azonosul az Orbán-kormány szándékaival: többségük csendesen, kisebb részük aktívan támogatja a megkérdőjelezhető kormánypolitikát. Teszik ezt olyan elvi meggyőződéssel, amelyet az egyre nyilvánvalóbban demokráciaellenes lépéseik sem bizonytalanítanak el. Azt hiszem, két oka van a magabiztosságnak: az egyik Orbán Viktor személye, a másik a háttértámogatás.
Orbán Viktor személyét a rendszerváltás óta széleskörű és stabil tekintély és szimpátia övezi. Rajongói egyáltalán nem róják fel neki fiatalkori liberális múltját, épp ellenkezőleg, a tévelygésből (kinek ne lenne ilyen időszaka?) „megtért báránykát” látják benne. A karizmatikus és bölcs politikusnak még akkor is igaza van, ha… de ezt le se írom, mert rendkívüli látnoki képességével előbbre lát, mint bármelyikünk. Így csak a megelőlegezett bizalom hangján lehet megszólalni vele és az általa vezetett politikai szervezet - később majd egészen biztosan beigazolódó - tetteivel kapcsolatban.
A háttértámogatás a Kormány számára nem elsősorban a civil szervezeteket jelenti, illetve nem úgy. A kétezres évek elején indított polgári körök mozgalma mintha teljesen kimúlt volna. Nem beszélve a liberális alapokon álló, esetleg nemzetközi kapcsolatokkal bíró un. „álcivilekről”, amelyeknek épp hadat üzen a Kormány. Van azonban őhelyettük más: a „trón és oltár szövetségének” felelevenítése, az egyházak vallási tekintélyének becsatornázása az illiberális politikai fordulat mögé. Aminek mifelénk természetes szövetségesei a történelmi keresztény egyházak, hisz nekik a liberalizmus (és persze a szekuláris állam) a legnagyobb problémájuk a felvilágosodás óta. És most végre itt van valaki, aki keresztény alapokról érdemben támadja a liberalizmust!
Úgy tűnik, ez a kettős támogatói bázis kiegészülhet egy harmadik, nem is remélt új szövetségessel, az USA új elnökével, aki egyre inkább hivatkozási alapot jelent. Ha a liberális Amerika hagyja magát őáltala leteperni, akkor egy tengerentúli illiberális fordulat bátorító hatású lehet a nemzetközi politikai színtéren az európai ellenfelekkel szemben, ami szintén jól jöhet a kormány számára, meglátjuk.
Úgy tűnik, hogy nem csak az evilági, hanem a túlvilági boldogulás lehetőségét is a jelenlegi kormány hatalmi szövetsége tartja a kezében! Pártszimpátiája, kötődései kialakításához mire van még szüksége az embernek?
„Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége.” Némerth Szilárd
Az új amerikai elnök személye, mint bátorítás mellett a 2017 tavaszi ülésszak törvényalkotási programja 37. pontja is meghúzódhat a fenti idézet mögött. A „gyakorlati tapasztalatok és a korrupcióellenes programmal összefüggő intézkedések alapján” a civil szervezeteket érintően eljött ugyanis az ideje a vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek köre kiterjesztésének.
Nem ilyen kíváncsiak parlamenti honatyák az oligarchák esetében, akik sok esetben állami megrendeléseket teljesítenek. Ugyanis a december 12-én beterjesztett és 13-án már el is fogadott új adóamnesztia-jogszabály 2017 június 30-ig lehetőséget ad a korábban eltitkolt tőkejövedelmeik anonim tisztára mosására.
Nagyon helyes, hogy felelős képviselőink a nemzeti szuverenitásunk felett éberen őrködnek, és az ellenséges külföldi beavatkozásokat, a civil mételyt igyekeznek „minden eszközzel eltakarítani” a társadalomból, hamarosan a civilek vagyongyarapodásának egyre alaposabb ellenőrzése útján is. Miközben a társadalmilag igen hasznos, nemzeti tőkésréteg gyarapodását „minden eszközzel támogatják”, most éppen az illegális tőkejövedelmeik tisztára mosása során anonimitásuk szigorú megőrzésével is.
A szoftvertervezők tudatosan játszanak rá arra, hogy pszichológiai kondicionálással édesgessék magukhoz a felhasználókat - állítja az index cikke. A jelenség a viselkedéskutatók szerint a szerencsejáték-függőségre hasonlít. A legtöbben olyan szoftverek használatára „kattannak rá”, amelyek működésében az előre nem kiszámíthatóságnak fontos szerepe van. A Facebookon, Twitteren, Instagramon de akár a LinkdInen is könnyen ránk törhet az az érzés, hogy csak le ne maradjunk valami jóról. Az egyik befolyásoló tényező tehát a valami jóról való lemaradás, azaz a veszteség az elkerülésének a vágya. Hasonló a folyamatos csetelés kényszere, ami szintén a barátokkal eltölthető idő maximális kihasználását célozza meg, szemben az értelmetlenül egyedül tötltött idővel, ami alatt a többiek talán éppen jól szórakoznak - nélkülem. A másik befolyásoló eszköz a véletlenszerűen érkező lájkok és követések, mint személyünk értékének a megerősítése, amire viszont folyamatosan vágyunk. Kényszert érzünk, hogy folyamatosan online legyünk, és ezt a visszaigazolást egyre gyakrabban csekkolni kényszerülünk. A pszichológusok váratlan jutalomnak hívják ezt, amely típusú véletlenszerű megerősítések igen gyorsan alakítanak ki függőséget. A függőség állapotánál már nem a felhasználó saját tudatossága dominál, hanem a szoftverfejlesztői oldal pszichológiai kondiciója.
Ezek a befolyásolások egyrészt oda vezetnek, hogy egyre gyakrabban kizökkentenek a normál tevékenységünkből. Másrészt pedig ez után mindig több időt töltünk a szoftverrel, mint azt előzetesen terveztük. Egy néhány másodpercesnek induló figyelemelterelés után negyed-fél órára lehet szüksége az agyunknak a zavaró hatásból a korábbi foglalatossághoz való visszatéréshez. A szociális hálókon a bejegyzések végtelen áradata pereg a szemünk előtt. Életbe lép a feneketlentányér-effektus: kisérletben figyelték meg, hogy egy folyamatosan újratöltőtő tányárból az ember 73%-kal több levest kanalaz ki, anékül, hogy ezt észrevenné. A tartalomfogyasztás mellett azonban a megosztás is kényszeressé válhat, hiszen a többiekhez hasonló, vagy azt meghaladó mértékű jelenlétre, válaszadásokra érzünk elköteleződést az ismerőseink iránt.
Harris szerint a mostani közösségimédia-habzsolás és az okostelefon-függőség egy hipnózishoz hasonló öntudatlan transzállapot. A jelenség visszaszorítható az értesítések kikapcsolásával. Egy saját udatossági szűrő felállítása az impulzív kattintások számának csökkentésére visszaszerezheti a privát szféránk egy részét. Mert utólag visszanézve az egésznek semmi értelme, haszontalan időrablás volt az egész…
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali