Másodszor foglalkozzunk egy kicsit azzal is, hogy mi lehet a bizonyítéka a fejlődéselméletnek, és mi minden következik belőle. Miért van az, hogy a kultúránkba ennyire mélyen és szükségszerűen bele van ivódva ez a gondolat?
A fejlődés először is egy abszolut pozitív fogalom. Az, hogy valami egy folyamat végén jobb lesz, mint volt, az nem csak a dolognak ad értelmet, hanem igazolja magát a folyamatot is, amiben az a valami benne van, amiben részt vesz. És fordítva, ha valami idővel rosszabb lesz, mint volt, az értéktelenedik, és vagy meg kell javítani a folyamatot, amiben létezik, vagy le kell mondani magáról arról a valamiről is.
Fordítsuk le ezt érthetőbbre! Ha egy vállalkozás fejlődik, azaz egyre növekvő eredményt hoz, akkor érdemes további erőforrásokat bevonni, másoknak is beszállni az üzletbe, van jövője. Ha azonban visszaesik a bevétele, zuhanni kezd a tőzsdei árfolyama, menekülnek belőle a részvényesek. Esetleg lecserélik a menedzsmentet, de ha nem sikerül rövid időn belül eredményeket elérni, bedöntik a céget. Stagnálás nincs. Milyen logikus szabályt lehet ebből felállítani? A fejlődési folyamat az élet jellemzője, a leépülés viszont a halál előfutára. Ki tudná ezt cáfolni? Senki.
Éppen ezért mindenben, ami fontos, meg kell találnunk a fejlődést mint meghatározó folyamatot, mert ugye minden, ami életrevaló, azaz jó, az fejlődik. Fejlődnie kell az élővilágnak, és tessék: itt az evolúció-elmélet. Fejlődnie kell az emberi tudománynak, és tényleg: egyre többet tudunk a körülöttünk lévő világból. Fejlődnie kell a társadalomnak, és szerencsére egyre több a világban a demokrácia és a szabadság. És persze fejlődik maga az ember is, tessék csak megnézni: egyre hosszabb életet élünk, egyre nő a Föld népessége, egyre jobb eredményeket érnek el a a sportolók stb. És amiért ez mindennél fontosabb, az a lényeg: ha fejlődik a világ és benne az ember is, akkor abból az következik, hogy világ és az ember is JÓ!
Egy dolog semmiképpen sem történhet meg: sosem érheti cáfolat a fejlődés-elméletet. Mert a leépülés ténye, beismerése azt jelentené, hogy a világ és benne az ember nem jó, és nem jó irányba halad, azaz folyamatosan veszít az értékéből. És ami értéktelenedik, annak hamarosan vége lesz, azaz értelmét vesztíti, egyesek szerint már el is veszítette! Azt a jelenséget pedig, amibe ez a folyamat torkollik, úgy hívják, hogy halál!
Ezért körömszakadtáig ragaszkodni kell a fejlődés-elmélethez, annak életbentartásához, hogy a magunkról alkotott értékítéletünk pozitív maradhasson. Minden és mindenki, ami és aki ezt kétségbe vonja, az ellenség, destruktív elem, rendellenesség, amit idejében ki kell javítani, vagy el kell pusztítani, ki kell metszeni az egészséges testből! A pozitív gondolkodás mantrájával ellentétes hang nem szólhat, mert a negatív hírek a fenti logika alapján halálfélelmet ébresztenének.
Hogy egy kicsit szabadon gondolkodhassunk, egy rövid időre függesszük fel a halálfélelem miatti pánikot, és bármi legyen is az, nézzünk szembe a valósággal! Az élővilág leépülőben van, ugyanis a sokfélesége folyamatosan csökken. A tudomány eredményei a Földön tapasztalt problémákat nem tudják megoldani, sőt újakat okoznak, egyre inkább kicsúsznak a folyamatok a kezeink közül. Ha egy kicsit jobban megnézzük a társadalmi fejlődés jelenségeit, láthatjuk, hogy nem is annyira a szabadság felé, hanem inkább annak fokról-fokra történő feladása irányába haladunk, a biztonság és a kényelem ígéretéért cserébe. Az ember számára az öregedés folyamata végén ott van a halál, és ebben az sem vígasztal, hogy az utódaim - valamennyivel - túlélnek engem.
Mi van tehát akkor, ha a kultúránk, és mi magunk is egy bazi nagy átverés aldozatai vagyunk: nem is igaz a fejlődés-elmélet, és minden jel éppen az ellenkezőjére utal?
0 Responses to “A fejlődés képtelensége (2)”
Leave a Reply