Visszatekintés a 2013-as évre

2013 elején kettéválasztottam a blogolásomat, ami két alapvető változtatást jelentett. Az első, hogy a szakmai írásaim ettől kezdve átkerültek a fenntarthazohaz.hu domainen indított blogomra, mely a facebookon is kap némi publicitást. A második, hogy itt a bonifert.hu domainen a blog tematikája eltolódott a személyes gondolataim irányába. Ez egy éve semmilyen reklámozásban sem részesül, ha úgy tetszik, visszahúzódtam a korábbi szerény nyilvánosság elől is. (Péter fiam szerint nulla értelme van egyáltalán írni ezt…)

Üzleti szempontból optimista várakozásaim voltak az épületenergetikai „üzletág” intenzifikálásához. Tavaszra elkészült az új weboldalam, ráerősítettem a személyes kapcsolatépítésre, melyek azonban nem hozták meg az elvárt eredényeket. Némi mentségül felhozhatom, hogy a kormányzati „rezsicsökkentéssel” egyenes arányban romlottak és romlanak tovább a célcsoportom, a lakosság épületenergetikai beruházásainak a megtérülési mutatói. Így a tevékenységem súlypontja erősen elmozdult a magasépítéstől a környezetvédelmi projektek műszaki ellenőrzése felé.

Korábbi szenvedélyem, a Biblia tanulmányozása új lendületet kapott. Ennek nyomai ezen a blogon lapozgatva részben megtalálhatóak. Nem utolsósorban a családommal is valamivel több időt töltök, mint a korábbi években. Hetente egyszer-kétszer közös reggelijeink vannak Orsival, miután a gyerekek elmentek iskolába. Saját tyúkjaink friss tojással járulnak hozzá  ezekhez. Egyre több energiát és figyelmet szentelek a fiaimnak is, ami bizony hosszútávú befektetés mindannyiunk számára.

2014-et alapvetően egy nyugodt évnek várom. Szeretném, ha továbbra is lenne időm azokra a nem munka-jellegű tevékenységekre, amelyekre 2013-ban is jutott elég időm. És ha csak olyan eredményes lesz a most elkezdődött új év, mint a tavalyi, akkor már elégedett leszek. Nem is beszélve arról, ha az életem egyes területein reménylett előrehaladásokat, növekedéseket tapasztalnék!

0 Responses to “Visszatekintés a 2013-as évre”


  1. No Comments

Leave a Reply