Tag Archive for 'Aranymúzeum'

Angkor Wat

Tegnap sok érdekeset hallottam az épülő Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum belsőépítész tervezőjétől. A legérdekesebb számomra az épület Angkor Wat-tal való szimbólikus kapcsolódása.

Angkor 802-1432 között a Khmer Királyság fővárosa volt. Fénykorában hatszázezer–egymillió lakója lehetett, több mint a világ bármely korabeli európai városának. Csak a templomokat rakták kőből, az összes többi építményt – a királyi palotákat is – fából ácsolták, mára tehát ezek mind az enyészeté lettek. Így Angkor ma egy hatalmas „templomváros” képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A 15. században elnéptelenedett, majd a 19. század közepén francia kutatók fedezték fel újra. A város kilépett a múlt homályából és világhírre tett szert. Ma Angkor Délkelet-Ázsia egyik leglátogatottabb helye; 1992-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Angkor Wat a világ legnagyobb vallási célú épülete.

Zelnik aranymúzeum

Egyes hozzáértők szerint felbecsülhetetlen (mások szerint másfél milliárd dollárt ér) Zelnik István 16.000 darabos délkelet-ázsiai műkincs-gyűjteménye. Ennek a legjava kerül bemutatásra szeptembertől Budapesten, az Andrássy út 110. szám alatt létesülő, új múzeumban. A minap a klasszicista villaépület átépítésének műszaki ellenőrzésére írtam alá szerződést, amit a Kínából való hazaérésem után, szinte azonnal kezdhetek szakági kollégáimmal együtt! Ízelítő egy korábbi kiállításból:

Afterpost: Varga N. Dániel belsőépítész tervező leírása és fotói a kész múzeumról