Tag Archive for 'ENSZ'

El Nem Kötelezettek Mozgalma

Talán nem véletlen, hogy az El Nem Elkötelezettek Mozgalma (Non Aligment Movement, NAM) csúcstalálkozója idén éppen Iránban volt. A NOM a nyugati hatalmak (USA, EU) szövetségébe nem tartozó államokat jelenti. érdekes és mutatja a szerveződés nyugat részéről való „elfogadásának hiányát”, hogy az ENSZ főtitkár Izrael és az USA tiltakozása ellenére vett részt személyesen a konferencián. A szervezet elkötelezett a világgazdasági rend átalakítása mellett. A rendezvényen a világ egyetlen nagyhatalma sem vesz részt. Azt hiszem, nem téved az, aki egy új hatalmi (katonai?) blokk formálódását látja itt. Lehet, hogy újra létrejön a kétpólusú világ a hanyatló nyugat és a feléjük el nem kötelezett országok között? Sőt, ambíciója szerint akár a funkcióját szerintük be nem töltő ENSZ helyébe léphetne! (A Washington Post a találkozót az USA, az ENSZ és az ENSZ BT-vel szebeni ellenállás „fesztiváljának” nvezte.)

A konferencia érdekesebb témái a világban zajló geopolitikai átrendeződéshez köthetők: Izrael és Palesztina régi konfliktusa, az iráni atomprogram és az Irán nemzetközi elszigetelésére tett nyugati kísérlet, a Nyugat beavatkozása Szíria belpolitikájába.

forrás: Világ helyzete blog

Kaja, olaj, háború?

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint történelmi csúcsra emelkedtek a nemzetközi élelmiszerárak, meghaladva a 2008-as szintet, ami annak idején számos fejlődő országban okozott zavargásokat.

„A FAO úgynevezett globális élelmiszerár-indexe 214,7 pontra szökött fel az év utolsó hónapjában a novemberi 206,0 pontról, s ezzel meghaladta a 2008 júniusában beállított 213,5 pontos történelmi rekordot.

A legnagyobb mértékben a gabonafélék és a növényi olajok drágultak, főként a rossz időjárás miatt.

A gabonafélék, olajos magvak, tej-és hústermékek, cukor árának havi változását tükröző index sorban már a hatodik hónapja emelkedett.

A FAO elemzői szerint az árak tovább emelkedhetnek, különösen a kukorica, a búza, illetve más gabonafélék drágulhatnak a következő hónapokban a mezőgazdaság számára kedvezőtlen időjárás miatt.

Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy bár az árak most magasabbak, mint a 2007/2008-as élelmiszerválság idején, az akkor a válság kialakulásában együttesen ható tényezők - rossz termés a fejlődő országokban, ugrásszerű olajár emelkedés - nem hatnak olyan nagy erővel. Ráadásul a raktárkészletek felszabadításával egyelőre még enyhíteni lehet a rossz időjárás miatt bekövetkezett termeléscsökkenés hatásait.” (index)

Rossz termések, na ilyenek lesznek továbbra is, ugyanis a klímaváltozás hatásai csak fokozódni fognak. És hozzá kellemetlen hírek a békében és az alacsony olajárban (és élelmiszerárban) érdekelteknek: Izrael ujja a ravaszon. A Wikileaks anyagai szerint Afrikában többfelé robbanásig feszült a helyzet. Például Szudán déli, olajban és gázban gazdag része január 9-én népszavazást tart az északi országrésztől való leválásról, ahol a vezetékeik futnak, miközben a felek gőzerővel fegyverkeznek. (Szudánnak Szaud-Arábiához mérhető olajkészletei vannak.)

Ennyit az élelmiszerárak szempontjából fontos tényezők alakulásáról.

Afterpost: Vízhiány fenyegeti a világ mezőgazdaságát!

Afterpost 2: Komoly globális hatása lehet a kínai aszálynak

Afterpost 3: az arab világ zavargásainak hosszú távú oka az olajár fényében

Afterpost 4: Líbia és Algéria nélkül 220 dollár is lehet az olaj ára (2008-ban 147 volt a rekord)

Afterpost 5: Élelmiszerárak és klímaváltozás

Afterpost 6: Az élelmiszerválság súlyosbodik

Afterpost 7: Szuperbaktériumok és félelemkeltés