Tag Archive for 'Google'

Mikrofon kikapcsolva!

A Gmail bevezette a priority email-t, a Facebook pedig a barátok szűrését. Megpróbál minket mentesíteni az információs túltöltődéstől és előszűri nekünk különböző paraméterek alapján a felénk áramló üzeneteket, jöjjenek ezek barátoktól vagy olyan cégektől és médiumoktól, akik érdekelnek minket.

Mostantól nem duma, hanem realitás, hogy a felhasználók bevonása, az „engagement” kulcs tényező, hiszen ha nem tudjuk a túloldalon lévő embereket aktivizálni - de legalább a barátaikat -, a szűrőrendszerek simán eltüntetnek minket úgy, mintha soha nem is lettünk volna és mindezt úgy, hogy észre sem vesszük.
Pedig ez lesz. Sok ezer cég fog úgy kommunikálni hamarosan a weben, hogy azt hiszi majd, több ezer fős koncerteket szervezett ahol csak egy gond van, a mikrofon nincs bekapcsolva.
A szűrőrendszereken való átjutás igazi művészet/tudomány lesz, ami nagyjából arról szól, hogy miként képes egy ember/cég/médium a vonzáskörzetében lévő felhasználókat olyan mérhető aktivitásokra buzdítani, hogy az automatikus szűrőrendszerek megbízható és megjeleníthető forrásnak tekintsék.
Ebből most hirtelen az jut eszembe, hogy a weblapok fejlesztése és keresőprogramokra optimalizálása még a régi - vagy tévedek? A barátok meg tényleg lemaradnak.

Google-konteo

Egy könnyű kis hír a Google és Kína harcáról, összeesküvés-elméletek felvetésével. Lehet tippelni, mi is az igazság! Egy biztos, hogy itt sem szabad az internet, még annyira sem, mint minálunk.

Afterpost: a megoldás?

Afterpost 2: Remélem ettől még májusig működnek a Google szoftverek Kínában.

Google Latitude

Érdeklődéssel vegyes távolságtartással olvastam az indexen a Google Latitude szoftverről: ez a latitude-os mobiltelefon mobilcellaadataiból, a GPS-jelekből és az közeli Wi-Fi hotspotok alapján folyamatosan jelzi pozícióját a Google Mapsen. És ezt a pozíciót az összes ismerősnek (értsd: a google-en visszaigazolt ismerősöknek) állandóan mutatja, tehát hogy éppen hol jár a telefon tulajdonosa. Persze csak amikor nála van a készüléke, de ez manapság az emberek döntő többségénél állandó adottság. Az elhagyás vagy a kölcsönadás elvi lehetősége persze megvan, csak - pláne a második - nem életszerű.

Kinek kell ez? Egy esetben tudom elképzelni, hogy haszna lehet: ha olyan személy pozíciójának meghatározására használják, akit valamiért az elveszés veszélye fenyeget (pl. gyerek, szenilis öregember stb.). Persze ha a telefon náluk van, akár fel is hívhatjuk őket, így a dolog hasznossága erősen csökkenni látszik. Érdekesebb lenne a kérdés, ha a funkció kikapcsolt telefon esetén is működne, erről nincsen információm. Megjegyzem, azt rebesgetik, hogy ha valóban el akarsz tűnni mobilkommunikációs értelemben, akkor ki kell venned az akkumulátort a készülékből…

Például a havertól/partnertől néhány percre kölcsönkért, vagy pláne egy céges mobiltelefon esetében igen könnyűnek látom a visszaélés lehetőségét. Miféle közösség számára lehet ennek értelme azon túl, hogy elsőre esetleg viccesnek tűnő játékot lehet vele játszani? Érdekelne, mit gondoltok erről?

Afterpost: egy régebbi cikk véleményekkel a google-ről (”a Google-höz képest a Stasi és a KGB olyan, mint az ártatlan nagymama a szomszédból”). Kérdés: használjuk, vagy féljünk tőle?

Afterpost 2: Mindent tud a mobilunk