Zolesz blogja

Tegnap elmentünk Csernus doktor szentendrei előadására a P’Art Moziba. Előzetesen nem ismertem a témát, és Orsi csak annyit mondott, hogy semmiképpen sem szabad kimenni a színpadra. Odafelé menet volt egy érzésem, hogy engem fog kiválasztani a pasas, és úgy döntöttem, ha ez bekövetkezik, bevállalom, bármi lesz is. Belépve az volt az érzésem, hogy egy kibővített nőegyleti gyűlésen vagyunk, a bő 120 fős létszámból 10 férfi volt jelen, az előadót és a mozigépészt is beleértve.

Nos igen, az első akit a színpadra hívott, az én voltam. Azonnal szívatni kezdett, és egy szexuális felvilágosító beszélgetést akart velem eljátszani: ő a gyerek és én vagyok az apa. Nagyon provokatívan viselkedett, ami még nem is lenne baj, de sorozatosan kiforgatva ismételte a szavaimat, illetve mást adott a számba, mint amik elhangzottak a részemről, és alázott.

Tudom, hogy ez az ő módszere, és biztosan vannak olyan helyzetek, amikor ez vezet eredményre. Viszont azt is gondolom, hogy aki szinte kizárólag a negatívumokkal foglalkozik, a megoldásai szinte mindíg a „szakíts vele”, és az előadásának az íve is ennek megfelelően lapos, az inkáb lehúzó hatást vált ki a hallgatóságából, minthogy érdemben elősegítené a fejlődésüket. Szerinte a pontos diagnózishoz ez kell - én nem tudom. Valami ilyesmire gondoltam akkor is, amikor egy korábbi könyvéről azt írtam itt, amit. Vagy tévedek? Azért elolvasom majd az új könyvét is, mert gondolatindítónak jó a pasas.

Afterpost: az index riportja Csernus doktorral, benne a csernus-féle arrogancia a „kekeckedésre”