Tegnap elmentünk Csernus doktor szentendrei előadására a P’Art Moziba. Előzetesen nem ismertem a témát, és Orsi csak annyit mondott, hogy semmiképpen sem szabad kimenni a színpadra. Odafelé menet volt egy érzésem, hogy engem fog kiválasztani a pasas, és úgy döntöttem, ha ez bekövetkezik, bevállalom, bármi lesz is. Belépve az volt az érzésem, hogy egy kibővített nőegyleti gyűlésen vagyunk, a bő 120 fős létszámból 10 férfi volt jelen, az előadót és a mozigépészt is beleértve.
Nos igen, az első akit a színpadra hívott, az én voltam. Azonnal szívatni kezdett, és egy szexuális felvilágosító beszélgetést akart velem eljátszani: ő a gyerek és én vagyok az apa. Nagyon provokatívan viselkedett, ami még nem is lenne baj, de sorozatosan kiforgatva ismételte a szavaimat, illetve mást adott a számba, mint amik elhangzottak a részemről, és alázott.
Tudom, hogy ez az ő módszere, és biztosan vannak olyan helyzetek, amikor ez vezet eredményre. Viszont azt is gondolom, hogy aki szinte kizárólag a negatívumokkal foglalkozik, a megoldásai szinte mindíg a „szakíts vele”, és az előadásának az íve is ennek megfelelően lapos, az inkáb lehúzó hatást vált ki a hallgatóságából, minthogy érdemben elősegítené a fejlődésüket. Szerinte a pontos diagnózishoz ez kell - én nem tudom. Valami ilyesmire gondoltam akkor is, amikor egy korábbi könyvéről azt írtam itt, amit. Vagy tévedek? Azért elolvasom majd az új könyvét is, mert gondolatindítónak jó a pasas.
Afterpost: az index riportja Csernus doktorral, benne a csernus-féle arrogancia a „kekeckedésre”
Kedves Zoli!
Orsi mentálos projekttársa, s remélem, mondhatom, hogy barátnője is vagyok. Mélyen egyet értek Veled - nekem is volt részem CSernus-féle élveboncolásban, nem tudom, Orsi említette-e; és szörnyű volt (én azonban voltam olyan hülye, hogy engedtem a provokációnak, magam jelentkeztem…). Nekem egy a bajom vele: tuti, hogy van valamilyen „extra” képessége, amellyel a vesédbe lát -avagy ez csak a gyakorlat?-, de egy biztos - felhasítani valakit szegycsonttól szeméremcsontig, s a beltartalmat kipakolni a plénum elé csak erő kérdése; összerakni viszont sokkal nehezebb, s kevesebb pénzt is hoz a konyhára, mert nem lehet belőle show-t csinálni, ráadásul hosszabb ideig is tart. Így a nagy doktort eredményei elismerése mellett leginkább kegyetlen és embertelen showmannek gondolom. Amit csinál az ország különböző színpadain, pedig se nem az önismeret fejlesztése, se nem a pszichológiai kultúra fejlesztése. Csak szomorú, fájdalmas cirkusz.
Visszaolvasva az akkori írásomat, ma már sokkal kialakultabb a véleményem Csernusról, illetve az ő mentális környezetszennyezéséről. Nem is értem, hogy jelenhet meg pl. Bagdi Emőkével közös könyvekben!
Az az érzésem, a pszichológia-ipar bulvárosodásával van dolgunk, Csernus esetében mindenképpen.