Zolesz blogja

Olvasói kérésre leírom a járgányos bejegyzésemben említett, 18 évvel ezelőtti nyárról őrzött emlékeimet.

Gézával Zsoltnál vendégeskedtünk, a szállásunk így őnáluk, illetve Cserszegen sátorban, vagy néha a wartburgban volt megoldva. A nyaraláshoz kevés pénzzel, de annál több idővel rendelkeztünk. Hamar módosítottuk az év nagyobb részében szokásos életritmust: mindent kb. fél nappal későbbre halasztottunk. A délelőttöket hasznosság szempontjából leminősítettük, és inkább alvással töltöttük. A napok tehát az ebéddel indultak, majd lementünk a strandra. Itt megterveztük az esti programot, ami rendesen úgy 8-9 óra körül vagy egy városi sörözőben (leginkább a Golfban), vagy a pavilonsoron kezdődött. Eztán célszerűen áttekertünk valamelyik szórakozóhelyre. Ágyba gyakran csak akkor kerültünk, amikor már be kellett húzni a függönyöket, hacsak el nem aludtunk menet közben egy buszmegálló padján…

Vonyarcvashegyen, a Magyar Tengernél meglepett minket az eső, úgy éreztük, hogy ilyen körülmények nem várhatjuk el a népes társaságtól, hogy biciklivel menjen haza. Taxi akkoriban szóba sem jöhetett, ezért mi hazatekertünk és beindítottuk a vartyogót. Az akkumulátort töltő generátor éppen megadta magát, így spórolni kellett az árammal (hogy minél tovább legyen gyújtás a három hengerben). Ezt úgy oldottunk meg, hogy csak akkor kapcsoltuk be a lámpát, amikor úgy láttuk, hogy már tényleg szükséges, például útkereszteződésben vagy sűrű városi forgalomban. Sajnos hamar villogó kék fényre lettem figyelmes a tükörben; meg kellett állni. A rendőrök megkérdezték, miért kapcsolgatjuk a lámpát, és kérték a papírokat. A műszaki probléma magyarázata tetszett nekik, és még azon is túlléptek, hogy a forgalmi elkallódott, a szonda megfújásához azonban valamiért ragaszkodtak. Sokáig próbálkoztam azzal, hogy két oldalról bepumpált friss levegőt juttassak át a csövön, ami azonban igen lassan ment, és igyekezetemben le is ejtettem a szipkát. A törött helyett kaptam egy újat. Igen lassan haladtunk, és már azzal fenyegettek, hogy egy lufit húznak a végére, ha nem fújom rendesen. Sokszori próbálkozásomra végül elengedtek, azóta sem értem, pontosan miért…

Késő este biciklivel tekertünk haza, amikor szintén megállítottak minket a rendőrök, és kérték, hogy igazoljuk magunkat, és hogy nem loptuk a bicikliket. Épp nem voltak nálunk a névre szóló számlák, így becsszóra nyilatkoztunk, hogy nem loptuk őket, de kevesellték ennek a bizonyító erejét. Ekkortájt Debrecenbe jártam főiskolára, és a kollégium, mint ideiglenes lakcímem még szerepelt a személyimben. Szerencsére az egyik rendőr debreceni fiú volt, és földijének tekintett, ami azonnal eloszlatta a szavahihetőségünkkel kapcsolatos gyanújukat, és barátságosan, jó utat kívánva elengedtek minket.

Nagyszabású bulit szerveztünk egy este Zsolt szüleinek cserszegi telkére (szőlőjébe), pár kilométerre Keszthelytől. Körülbelül kétszázan érkezhettek illetve fordulhattak meg ott. Meghívó nem kellett a belépéshez, sőt, Csácsó a vartyogóval többször fordult, hogy az érdeklődők eljussanak a városból a helyszínre, melyhez elegendő volt a szándékot kézfeltartással jelezni. Egy zenekar szolgáltatta az élő zenét a fedett szín alatt, mely az egyetlen építmény volt a környéken. Bográcsban valami étel is főtt. Szálláshelye csak Gézának és nekem volt, egy-egy sátor formájában, ugyanis ezidőtájt mi ott kempingeztünk. Másnap, a takarításkor az üres üvegek mellett több nejlonzacskónyi cigarettacsikket szedtünk össze a fűből.

Kora délután Zsolttal közösen, egy biciklivel haladtunk a strand felé, de út közben megálltunk a Golfnál. Kicsit iszogattunk, majd folytattuk az utat. Egy rendőr miatt a kerékpárról le kellett szálljunk, és tolni voltunk kénytelenek. Ettől nagyon elfáradtunk, én a stégen el is aludtam. Na ezt nem kellett volna! Estére úgy éreztem, mintha két hosszú tűt szúrtak volna a szemeimbe. Csak feküdtem az ágyon, Ica pedig vizes zsebkendőkkel elszántan borogatta a szememet. (a kép csak illusztráció)

Jut eszembe, néhány nappal korábban hazakísértem Icát a Golfból, de ezt itt most részletesebben nem taglalnám. Két magyarázatot azért fűzök még az esethez: az egyik nyilvánvaló; Icával akkor a Golfban hirtelen erősödő szimpátiát észleltünk egymás irányában. A másik, hogy Orsi annak idején még nem látta meg bennem a jövendőbelijét, gyermekei apját. Sőt, bár hívtam Keszthelyre, nem akart részt venni az itt leírt szuper programokban. Egyáltalán nem értem, miért.

Arról már korábban megemlékeztem, hogy a sárga vartyogó milyen szerény műszaki állapotban volt. Ezzel együtt sokat jártunk vele napközben, főleg a Cserszegen álló sátraink és a strand között. Az autó tolótetője, mint extra annak idején nem volt gyakori, amin sokat lógtunk kifelé. A vonulásainknak külön hangsúlyt adott az, hogy a kerekek teljesen normális sebesség mellett is erős csikorgó hangot adtak minden kanyarnál, amit mi nagyon élveztünk!

Az egyik Balatonkerülő túránkon (nevezetesen a Camel-túrán) megnéztük Siófok éjszakai életét is. Erre a túrára Rózsa is csatlakozott hozzánk. Délután érkeztünk, és egy séta során megismerkedtünk a belváros nevezetességeivel. Estefelé beültünk a parkoló kocsiba, és elkezdtünk iszogatni. Többek között csapra vertük a zaporozsecünkért kapott martinit is (na ezzel sem kellett volna megkeverni a dolgokat). Estefelé Gézá és én, az aktívabbak, körülnéztünk, hogy mit is lehetne itt csinálni, és pár óra múlva visszatértünk Zsolthoz és Rózsához, akik a kocsiban maradtak. Egy kopaszokból álló csapat közepén találtuk Zsoltot, aki valamit magyarázott nekik. Miután az autó papírjai felől érdeklődtek, jeleztem, hogy én vagyok az autó felelőse, és megmutattam azokat, az ülés alól előkotorva. Erre hirtelen beültek a mercijükbe, és egy „akció van” felkiáltással igen gyorsan elhúztak onnan. Megigazítottuk Zsolt időközben erősen megtépázott ingét, és hajnalhasadtával elhagytuk Siófokot, gondolatban felszántva és sóval behintve a helyét. Reggelre a tihanyi belső tóhoz értünk, ahol hosszasan heverészve múlattuk az időt és rendeztük a sorainkat.