Zolesz blogja

Nem is tudom hirtelen, mit is gondoljak Gáti Oszkár akciójáról. Az alapszituációt mindenki el tudja képzelni: a főnök beszámol az előző évben elért eredményekről, megköszöni, amit meg kell, aztán a kinevezések, és menne haza mindenki. Ekkor rendhagyó fordulatot vesz a történet; egy idősebb, tekintélyes dolgozó borítja az asztalt.

„Érzelgős és teátrális módja a szerződésbontásnak, amit teszek. A jövőben azonban nem kívánok színpadra állni, sem Győrben, sem máshol. Távozásom mindenkire tartozik, okai is vagytok” – mondta a társulatnak. (…) „Hazudunk mindenkinek, barátnak, feleségnek, szeretőnek. Azt hazudjuk, jól vagyunk, sikeresek vagyunk, boldogulunk. Hazudok én is, mert túl kell élni. Ha nem hazudsz, éhen halsz. Ez egy szomorú társulat, egy boldogtalan társulat, egy megalázott társulat. Egy átvert társulat. Ez egy megfélemlített társulat. Fortélyos félelem igazgat. Hosszú évek óta pocsékul érzem magam. Ki lesz az, aki kimondja végre? Hatvanéves vagyok, bácsi. Vállalom ezt és azt is kimondom. Negyven éve vagyok a pályán, bukásokkal, talán túl nagyok nem voltak, és sikerekkel. Most beszélnem kell, mert ti féltek! Mert még mindig hisztek! Mert a színpadon is hazudni kényszerültök már, nem csupán az öltözőben, a büfében. Morális válságban vagyunk. Valakinek el kell menni, hogy kimondhassa ezt. Ez nem hőstett a részemről, de én elmegyek. Elég talán, ha egy távozik, mert általa minden kimondatik, és talán egy időre megtisztul. Egy rövidke lélegzetvételnyi időre. Aztán minden folytatódik majd.”