Megkérdezem a szakembert, hogy miért annyiról szól az ajánlata, mint amennyiről, én ugyanis sokallom. Azt válaszolta, hogy ha ez nálam kérdés, akkor őt mégsem érdekli a munka. Mondom rendben, nem kötelező.
Aztán hallom másnap, hogy balhé van: az ismerős - aki ajánlotta maga helyett a szakembert, merthogy ő a vállalása ellenére, se szó se beszéd nem jött egy hónapig ugyanezt a munkát elvégezni - megsértődött. És telefonált - no nem nekem, csak üzente - hogy buknó vagyok.
Jó, mondom felhívom, mégis régi ismerősről van szó, és tisztázom a helyzetet. Hogy nem én hajtottam el a szakembert, hanem a kérdésem után, érdemi válaszadás nélkül ő mondta vissza a munkát. De nem lehetett. Érvei: én úgyis annyit keresek, hogy nyugodtan kifizethetném a megajánlott árat. De ha már nem, akkor legalább az ajánlatadás költségét, sőt. Meg egyébként is régóta buknó vagyok (ja, ezt már írtam). Szót pedig a kérésem ellenére nem kaphatok, és a telefont lecsapja.
Megjegyzés: a szakember ajánlathoz képest félannyi költséggel se, mégis korrekten és békében elkészült a munka. Én bocsánatot kérek, de miért is?
Szándékosan használtad kétszer is a „buknó” szót (tehát a n és k betűk felcserélésével)?
Nem, de most már maradjon így!
Szerintem elég egyértelmű a szituáció!
A mester maga is érezte, hogy erősen túlbecsülte az árat, amit a te vélt jólétedre alapozott. Amikor ezzel szembesítették, akkor ezt nem akaródzott elismerni, hanem egyszerű ember létére, neki állt feljebb.
Nem hiszem, hogy szívedre kell vegyed a történetet!