Zolesz blogja

Több kollégámmal együtt ma volt az utolsó, munkaviszonyban töltött napom. (Nekem mondjuk még kinéz itt egy-két hónapnyi beszámlázós munka.) Az elmúlt három és fél évemre visszagondolva a „jól elvégzett munka” utáni pozitív érzés keveredik bennem a „kifizetetlenség” negatív hangulatával. Jöjjön egy leegyszerűsített, szubjektív mérleg a volt munkahelyemről:

Jó volt, hogy a korábbi évek látszattevékenységei után érdemi munkát végezhettem. Egyre komolyabb hatásköröm lett, és persze nőtt felelősségem is. A műszaki kérdésekről az üzletiekre, a végrehajtásról a tervezésre került át a hangsúly. A működésem hatásait és következményeit megtapasztaltam mind az alvállalkozók, mind az irányírásom alatt álló kollégák, és a főnökeim reakcióiból, illetve megmérte az ügyfél is. Az utolsó két évben a kapacitásom maximumára voltam járatva, gyakran úgy éreztem, hogy száz százalék felett kell teljesítsek. A legkétségbeejtőbb helyzetekben sem adtam fel a célokat, és végül a feladataimat eredményesen teljesítettem (pl. az áruházat). Komoly kudarc nem ért. A telekvásárlástól a projekt eladásáig tapasztalatokat szereztem az ingatlanfejlesztés menetéről, az alapvető logikáját sejteni vélem, még ha sokat is kellene tanulnom róla/belőle.

Rossznak éreztem, hogy a tapasztaltabb kollégák felől gyakorlatilag semmilyen bevezetést vagy tanítást nem kaptam az évek során, szinte mindenre magamnak kellett rájönnöm. A főnökök döntő része a delegáláson és a számonkérésen túl nem tartott fenn kapcsolatot a beosztottaival, és azokat is leginkább írásban (e-mailen) intézte. Sok konfliktusunkat nem kezeltük, a belülről generált stressz nagyobb volt a külsőnél (akár ilyen is). A hivatalos teljesítménymérés eredményei és a dolgozók igazságérzete jelentősen eltért, ami az együttműködésünket nem segítette. A vezetői pazarlás és a kicsinyesség egyszerre volt jellemző. Egyes vezetők részéről a kulturális értékek folyamatos fejlesztésének elvárása időnként „kultúrterror”-ba hajlott, ami a gyors „hanyatlás” során szinte elillant. A munka mellett a családomra és önmagamra nem nagyon maradt időm.

Mindenesetre megéltünk belőle, és egy bizonyos életszínvonal mellett, évről évre előreléptünk a házunk fejlesztésével is. Pontosan így nem mehet tovább, az egyértelmű; a hagyományos kereskedelmi és lakóingatlan fejlesztéseknek rövid és/vagy középtávon befellegzett. Valami mást kell keresni, szerintem az energetika, az infrastruktúrák vagy az üzemeltetés terén. Meglátjuk.