A volt Corvinus-rektor után egy másik oktató is megszólalt a 2024-es olimpia magyarországi rendezésével kapcsolatban, és a PricewaterhouseCoopers megvalósíthatósági tanulmánya alapján Dr. Berlinger Edina kritikai elemzést tett közzé. A PwC által jelzett 774 milliárdos költség vs. 2984 milliárd bevétel aránypárral ellentétben 12.000 milliárdos költséget állít szembe az 1000 milliárdos nagyságrendű bevétellel. A különbség a veszteség: 11.000 milliárd forint - Magyarország éves GPD-jének 30%-a. Az egyetemi docens a következő mondattal kezdi az írását:
„Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.”
Ui: kezdem érteni, miért hallgatnak a magyar olimpiát óhajtó politikusok
Meglepődtem azokon a kijelentéseken, amelyeket a Professzorok Batthyány Körének elnöke nyilatkozott. Legelőször is azon a hasonlaton, amelyben a tagságot a Pinokkió kis tücskéhez hasonlította, „aki alapvetően szereti a gazdáját (sic!), de mindig figyelmezteti őt, ha nem jó irányba indul el”. Kiollózott rész következik az interjúból:
- A nemzeti összetartozás érzése kétségtelenül fantasztikus élmény, például egy sporteseményen. Az nem zavarja, hogy miközben milliárdokból erősíti a kormány a nemzeti érzését, az ön zsebéből is kilopják a pénzt?
- Nem. Mert a nemzeti érzésre áldozni kell. Az olimpiára én a saját zsebemből is áldoznék. Az állampolgárnak, ha, úgy tetszik, az én szemszögemből nézve, az a fontos, hogy időre elkészüljön egy állami beruházás, és biztonságosan működjön. Ha ennek az az ára, hogy olyanok viszik el a pénzt, akiket nem szeretünk, akkor azt én elfogadom. Másrészt ki mondta, hogy a paksi bővítésnél és a budapesti olimpiánál korrupció lesz? Itt csak feltételezések vannak.
- Sokan mondják, hogy nálunk nincs elegendő nemzeti tőke, azt meg kell valahogy teremteni. Ez a kapitalizmusban sem az elsőáldozó lányok stílusában szokott történni. Ha ebben a kormány valamilyen formában segít, az csak jó lehet. Persze, aki nem kap a pénzből, az kiabál, hogy őt kihagyták.
- o -
Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere talán az ilyen és ehhez hasonló közéleti jelenségek miatt nyilatkozta a következőket:
- Ön szerint, mi a magyarázat arra, hogy egyre mélyebbre csúszunk a korrupcióba? A Transparency International legfrissebb felmérése szerint Magyarország az 57. a világranglistán, hét helyet estünk, csak Olaszország, Bulgária és Görögország van lejjebb az EU-ban.
- Az utóbbi években a korrupció a rendszer működésének mindennapos része lett. A korábbi kormányok idején is erős volt a korrupció, de rejteni igyekeztek és szégyenkeztek miatta. Ma a hatalmon lévők nem szégyellik, nem titkolják, inkább megmagyarázzák, hogy miért szükséges, meg jó ez.
- A kormányzati retorika szerint azért vállalják a „korrupciós” ügyleteket, hogy a hazai vállalkozói réteg, a középosztály megerősödjön.
- A korrupció ideológiai szintre emeltetik azáltal, hogy a nemzeti felső/középosztály megteremtésének az eszközeként a helyzetbe hozást akarja megvalósítani. De jóval túlmegy a helyzetbe hozáson ezeknek a milliárdoknak, a milliárdos vagyonoknak az osztogatása. Másrészről a helyzetbe hozás maga is problémás közgazdaságilag, mert ugye semmi nem indokolja azt, semmi nem mondja azt, hogy pont ezek az emberek tudják leghatékonyabban használni azokat a javakat, közpénzeket, amikhez hozzájutnak, és nem mások, az üzleti világ szereplői közül. Az nyilvánvaló, hogy leginkább szem előtt a felső szintű korrupció van.
- Egyetért azokkal az elemzői véleményekkel, hogy „jogszabálytalanság” van Magyarországon, de ez még nem diktatúra? Vagy államkapitalizmus?
- Magyarországon piacgazdaság van, de eltorzult piacgazdaság.
- Megfelel a valóságnak az a kormányzati szlogen, hogy Magyarország erősödik?
- Egy ország helyzetének alakulását sok mutatószámmal lehet leírni. Vannak olyan mutatóink, amelyekben valóban javultunk. Összességében azonban sajnos engem meglehetősen elszomorít a helyzetünk.
Nem (csak) az EU-s pénzekből támogatott agrárcégek aktuális toplistája miatt, hanem elvi okokból tartom abszolut hibásnak az úniós támogatási rendszert. Enne okai: 1) nem a helyi piac, hanem a központi támogató prioritásai irányítják a fejlesztési irányokat és projekteket 2) elszakadnak a gazdaságossági számítások a realitástól és eltunyulnak a támogatottak 3) a prioritások megváltoztatása miatt a korábbi támogatásokkal létrehozott, életképtelenné váló projektek kárba vésznek 4) a toplistából is látszik, hogy a nagyok úgyis lenyúlják a támogatások nagy részét és még nagyobbak lesznek, a kicsik meg még kisebbek és bérmunkára kényszerülnek - a nagyoknál 5) a nagyok az eredményt végül szépen kiviszik off-shore vállalataik révén az országból.
Az EU-s támogatásokat általános adó-és járulékcsökkentésre kellene fordítani, és a jelenlegi helyzetben a legkisebbeket kellene leginkább, a legnagyobbakat pedig legkevésbé támogatni. A támogatási rendszer prioritásainak átállása rövid megrázkódtatást okozna a rendszerben, utána azonban elindulhatna egy organikus szerkezet-átalakulás, és egy diverzifikált fejlődési folyamat a gazdaságban. Persze ez a nemzetközi integrációs folyamatoknak (globalizáció) és az azt kiszolgáló helyi elitnek sem kedvezne, így az esélye nem nagy.
Argentína adócsalással vádolja a világ első számú háztartási termékgyártóját, a Procter & Gamble-t, ezért november 2-án a dél-amerikai ország adóhatósága, az AFIP bevonta a cég működési engedélyét.
Az Argentína elnöki honlapján (www.prensa.argentina.ar) közölt vádak szerint a cég 138 millió dollárral túlszámlázta az importárakat, hogy az adózást elkerülve pénzszivattyút indíthasson kifelé az országból. „A P&G pénzt szivattyúzott külföldre és a befolyó jövedelmét elrejtette az Argentinának való adózás helyett” - írta a dokumentum. „Véget kell vetnünk ezeknek a trükköknek, amiket a nemzetközi cégek használnak” - adta hozzá a nyilatkozat. A Procter & Gamble 1991 óta működik Argentinában három gyárral és két elosztóközponttal. (Forrás:Greenr.blog)
Ezt a tényt, márint a multinacionális vállalatok nemzetközi pénzszivattyúzásának pofonegyszerű működési elvét minden gondolkodó, a gazdaság működéséhez egy icipicit is konyító ember pontosan érti és tudja. Mégis, még a legradikálisabban nemzetinek mondott pártok képviselői sem tesznek róla említést. Nem beszélve a hatalmon lévőkről, akik nem foglalkoznak azzal, hogy ezek a gigavállalatok mennyire átláthatatlanul végzik tevékenyégüket, azaz a nyereség adóparadicsomokban való elrejtését. Ellenben a beruházásaikat támogatják, sőt adókedvezményekkel versenyeznek értük!
A rendszer működtetésének egyetlen és utolsó akadályai a nemzeti határokon szedett vámok és a nemzeti adók, melyeket a Európai Únió, az Amerikai Egyesült Államok (hamarosan egyesülő) szabadkereskedelmi övezetével iktatnak ki. A nemzetközi gazdasági integráció nem újkeletű dolog, Magyarország számára azzal kezdődött, rögtön a honfoglalás után, hogy I. István Király koronát kért és kapott a római pápától. Így ezer esztendeje a nyugati „klubba” nyertünk felvételt. A nemzetközi integráció káros következményeit kicsiben jól bemutatja az Alföld mezőgazdaságának és földrajzának átalakulása az elmúlt évszázadok során.
„A világ legelismertebb offshore-ral foglalkozó civil szervezete, a Tax Justice Network(~Adóigazságossági Hálozat) 2012-ben tette közzé legújabb jelentését Estimating the Price of Offshore (~Az offshore becsült ára) címen. (A szervezet vezetője, John Christensen maga is kiugrott offshore bankár, a jelentés késztője, James S. Henry pedig a McKinsey konzulting cég volt fő közgazdásza, offshore specialista.) A jelentés szerint Magyarország benne van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! Ha igaz, amit a civil szervezet állít, akkor ez bombasztikus hír. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek.” (Forrás: Pogiblog)
Az USA-ban komolyabb sikert elért magyar kutatásról írt nemrég a hvg.hu a korrupcióval kapcsolatban. Kiollóztam a számomra legérdekesebb részeket:
Előzetesen megkérdezik például a potenciális versenyzők körében, hogy kinek milyen referenciái vannak, kitalálják, hogy a baráti cégnek milyen egyedi műszaki paraméterei vannak, és azokat teszik bele a kiírásba. Lényegében ipari kémkedést végeznek. Megnézik azt is, hogy miben rossz a baráti cég, és azt nem teszik bele a pályázatba vagy csak alacsony pontozással. Erre a jelenségre Jávor István egy külön fogalmat is alkotott, és azt mondja, hogy a középszint korrupciós tevékenységének egyik fontos ismérve, hogy az elvárt eredmény érdekében technicizálja a kiírásokat.
A technicizálás jelensége azért nagyon érdekes, mert egyszerre biztosíthatja a kitűzött illegális célt, de az elkövetőket is védi. Ugyanakkor jól jelezheti is, hogy valami nincs rendben. Kívülről úgy néz ki, mintha műszakilag, gazdaságilag, jogilag ki lenne dolgozva a kiírás, de ha alaposabban megnézzük, rájöhetünk, hogy pontosan ez a kidolgozás eredményezte azt, hogy egy szereplőn kívül mindenki mást előre kizártak a pályázatból.
Nagyon sok ilyen műszaki paraméterrel lehet játszani: a gép teljesítményével, kapacitásával, fogyasztásával, vagy ha ez nem elég, akkor egy meghatározott terhelés alatti fogyasztásával, mert a kiíró megtudta, hogy a többi versenyző erre a terhelésre nem végzett tesztet. Pedig semmiféle gyakorlati értelme nincs egy ilyen paraméternek. Vagy előfordult olyan is, hogy csak az a cég nyert egy pályázaton, amelyiknek legalább 5 éve dolgozó csatornatervező-mérnöke volt, miközben csak egy csatornahosszabbításról van szó. El lehet ezt játszani gazdasági megtérülési mutatókkal, jogi feltételekkel, vagy garanciákkal is, és ha ez nem elég, akkor a súlyozással még lehet alakítani.
A technicizálás azért érdekes, mert egyértelműen rámutat a középszint felelősségére: a szakmai végrehajtónak is vannak érdekei, fél a lebukástól, vagy erkölcsi aggályai vannak. Az ügyekért általában ez a szint vállalja a felelősséget, például sok mindent ezen a szinten írnak alá. A vezérigazgatónak legfeljebb politikai felelőssége van, az alsóbb szinteken álló elkövetők viszont, ha rosszra fordul a helyzet, börtönbe is juthatnak. Ezért nekik is vannak érdekeik.
A technicizálás nem csak azt jelenti, hogy a középvezetőt manipulálták a vezetői, hanem a saját érdekvédelmét is szolgálja. Itt, leegyszerűsítve például olyan alkuk vannak, hogy megcsinálom, amit kérsz, de cserébe én is kivehetem a magam részét. Vagy csak akkor vállalja, ha egy külső szakértő cég azt mondja, hogy ez a megoldás jó. Vagyis a végrehajtó védelmet kér, és saját zsebre is dolgozik: olyan baráti szakértő céget hoz, amelyik drágábban csinálja meg a szakértői munkát, és azon keresztül pénzt vesz ki az ügyletből.
„Aki nem ismeri a történelmet, az arra a sorsra juthat, hogy újból átélje azt”
Az európai integráció szükségességét történelmi okokkal szokták magyarázni (legtöbbször a béke biztosítékaként tűntetve fel az Úniót). Én most egy jól dokumentált magyar történelmi példán keresztül szeretném cáfolni ezt a hiedelmet.
Az alábbi írásnak különleges aktualitást ad a nemrég levonult, minden korábbinál magasabb dunai árhullám, a földtörvény közelgő zárószavazása, és az EU illetve az USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindulása.
Nem is gondoltam volna, hogy az alföldi organikus tájgazdálkodás már a törökvész idején megsérült. A tönkremenetel már akkor elkezdődött, és a később meghozott, sorozatosan rossz politikai döntések vezettek el a mai állapotokhoz. Kiindulásul csak jegyezzük meg, hogy nyaranta pontosan annyi víz hiányzik az Alföldről, mint amennyi az áradások során lemegy a gátak között. De az Alföld mezőgazdaságának vizsgálata a végére önmagánál sokkal-sokkal messzebb fog vezetni, mint gondolnánk, ezt megígérem!
Az áradások természetes és mesterséges fokokon keresztül jutottak ki az ártérre évszázadok, vagy inkább évezredeken át. A víztöbbletet az erdők: a talaj és a növényzet raktározták el magukba, ez segített átvészelni a szárazságot. Nem elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, hanem a dús füvű legelőkre alapozott állattartás, a dzsungelgyümölcsösök termése és a halászat biztosították a faluközösségek megélhetését. Ez az idilli helyzet az utolsó néhány évszázad alatt formálódott át a mai, fenntarthatatlan állapotáig.
1, A XVIII. századra alakult ki a Vadvízország. A török háborúk hadicselekményei miatt sok helyen elmaradt a fokok karbantartása, vagy maga a lakosság árasztotta el azt hasonló célokból. A háborús várépítésekhez a fát erdőirtásokból fedezik. Ezek a beavatkozások azonban még gyoran maguktól helyreálltak volna. Azonban…
2, A török kiűzése után, a habsburg uralom idején az osztrák hadsereg élelmezésére a déli területeket jelölték ki. A szállítás északi irányba a folyókon, hajóvontatással történt. A folyamatos útvonal kialakítására a fokokat eltömték. A magyar földesurak az osztrák üzlet érdekében minél több faluközösségi területet alakítottak át szántóvá, beszűkítve vagy megszűntetve a korábbi ártéri gazdálkodás lehetőségeit. Az erdők helyét szántók vették át, melyeknek sokkal kisebb, szinte zéró a vízmegtartó képessége, a víz viszont rendszeresen megérkezett…
3, A Tisza átfogó szabályozása 1846-ban Szechenyi István javaslatára kezdődött meg, és az 1930-as évekre fejeződött be. A folyó vonalának kiegyenesítése miatt a hossza 2/3-ára csökkent, a víz esése 3,7-ről 6cm/km-re nőtt, ennek eredményeként a víz lejutása ma 2-2,5 X rövidebb ideig tart, mint a szabályozás előtt. Az árvízvédelmi töltésekkel megakadályozzuk a folyó rendszeres öntöző hatását, illetve a víz folyóba való visszaáramlást, ami viszont tartósuló belvizes állapotokat okoz. Ennek eredményeképpen az Alföldön mára uralkodóvá vált a nagytáblás, iparosított, szántóföldi művelés.
4, A folyók a hordalékukat kénytelenek a gátak között lerakni. A hegyvidéki erdőirtások, illetve az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt a folyók áradáskori vízszintje évről évre egyre magasabb. A folyószabályozás 4,4 millió hekrárt tett belvízveszélyessé, ami éppen meghaladja a 4,3 millió hektáros árvízmentesített terület nagyságát is…
5, A kialakult helyzetet ma a környezetvédelem mellett leginkább a területalapú támogatások betonozzák be, mely a legtöbb kifizetést adó szántó művelési ágat ösztönzi (erdő helyett a termőterület 80%-a mára szántó besorolású). A rendszer pazarlóan drága, kockázatos, illetve megfosztja a gazdálkodókat az egyéb haszonvételektől is, mint pl. a termőréteg természetes (műtrágya nélküli) megújulása, vagy a halgazdálkodás. De már az öntözés költségeit a mezőgazdaság képtelen kitermelni. A műtrágyázás költségei csak 2010 és 2011 között, a 10,5%-os mennyiségi növekedés mellett 40%-kal növekedtek!
A megoldás nem a mesterséges Vásárhelyi Terv tározóépítései (VTT). Hanem a mélyártereknek a folyó életébe való újbóli bekapcsolás lenne, hosszú távra kiváltva ezzel a műtrágyázás, az öntözés és az árvízvédelem megfizethetetlen és egyre csak növekvő költségeit. Persze a szántók visszaszorulnának a magasabban fekvő területekre, ezt azonban bőven ellensúlyozhatnák a legeltető állattartás és a gyümölcsészet, a nádgazdálkodás vagy a halászat megjelenésének új megélhetési alapjai. Plusz drasztikusan lecsökkentve az árvíz és belvíz, valamint az aszály fenyegetését és az általuk okozott károkat.
Széchenyi célja (is) a „térség felzárkóztatása” volt a folyószabályozásokkal. Másfél évszázaddal később azt látjuk, hogy a célja nem teljesült. Közpénzből ugyan a belvízre és az árvízre sokat költünk, de az aszályra nincs válaszunk. A mai, területalapú támogatások szinte csak egy szűk kört gazdagítanak, akik a szántóikról talán nem is elsősorban terményeket, hanem területalapú és úniós támogatásokat „takarítanak be”. Ameddig és ahogy támogatják, de utána…?
A táj kizsákmányolásának hasznából az ott élők nem részesülnek, az Alföld elnéptelenedőben van. A termőföld külföldi kézre jutása még a területarányos támogatásokat is egyre növekvő arányban fogja 2014. május 1-től kiszivattyúzni az országból. Pedig a megoldás egyrészt a helyben élők földhözjuttatása, a nagybirtokokkal szemben a kisbirtokok létrehozása, és a támogatáspolitika gyökeres megváltoztatása lenne, nem mellékesen a természettel összhangban történő, végre fenntartható gazdálkodás javára.
Nehéz nem észrevenni, hogy a probléma hogyan kezdődött. A Habsburg birodalom egy nemzetek közötti munkamegosztást hozott létre. A Magyar Alföld lett az uralkodó birodalomnak is az éléskamrája. A „nemzetközivé vált” gabonaüzlet hirtelen szántóterület-igény növekedést eredményezett Magyarországon, ez folyamszabályozásokhoz vezetett, az pedig egy fenntarthatatlan mezőgazdasági modell megszilárdulásához. Ami már a saját alrendszerén, a mezőgazdaságon túl is károkat okoz.
És most nézzünk egy kicsit magasabbról a dologra! A globalizált világgazdaságnem ugyanezt teszi-e világviszonylatban, mint amit a Habsburg birodalom tett korábban a mezőgazdaság „kiszervezésével”? Csak éppen sokkal nagyobb léptékben! A nemzetközi munkamegosztás kikényszerítése olyan deformálódásokat okoz a helyi gazdaságok évszázadok óta létező, organikus rendszerein, amelyek fenntarthatatlanoknak bizonyulnak. Ezek a negatív jelenségek az elején a (választó-) polgárok számára nem, vagy csak nehezen érzékelhetők. A választott politikusok pedig néhányéves kormányzati ciklusokban gondolkodnak, miközben döntéseik évtizedek, sőt évszázadok alatt fejtik ki, fogják kifejteni hatásukat.
Látni kell, hogy a globalizálódó világ marketingje csak a nemzetközi munkamegosztás áldásos hatásaival promózza magát, a károkozásairól nem beszél! Egyre nagyobb léptékben és egyre olcsóbban termelnek, legalábbis rövid távon. Nyilván célszerű volt az osztrákok számára is annak idején a jó termésátlagú Magyarországról importálni a jó minőségű, olcsó gabonát, a magyaroknak pedig jó üzlet volt exportálni azt.
A nemzetállamon kívülről származó extra, fizetőképes kereslet deformálta a magyar mezőgazdaság szerkezetét. Ennek kiszolgálására a politika közvetlenül beavatkozott a természeti környezetbe is, aminek a mai állapota egyre fenntarthatatlanabb, a jövője katasztrófális.
Az Európai Únió sorra veszi tagjai közé az arra „felkészült” tagállamokat. Sőt, éppen szabadkereskedelmi egyezményt akar kötni az USA-val. Ahogyan a Habsburg Birodalomnak a magyar piac és az adók, úgy az Európai Úniónak is elsősorban a belépő új tagállamok szabadon lerohanható erőforrásai és védtelen piacai kellenek. A „kvalifikáló” tagállamok teendőit a nemzeti jogszabályalkotásuk számára központilag előírják, a gazdaságukat pedig az egészségtelen struktúrákat létrehozó, központi elvonások és támogatások rendszerével formálják ki és tartják fenn - amíg a pillanatnyi érdekük úgy diktálja. Utána a központ majd megváltoztatja szabályozást, vagy a multicég egyszerűen továbbáll…
Vegyük észre, hogy a független (tradicionális) nemzetállamok egymás mellett élése, a közöttük meglévő védővámok rendszere bár összességében egy alacsonyabb szinten tartotta a gazdasági termelést, de évezredeken keresztül fenntartható gadasági rendszert eredményezett. Azonban már néhány ország nemzetközi munkamegosztása is, amilyen a Habsburg Birodalom és Magyarország kettőse volt, az utókor számára csődközeli állapotokhoz vezetett.
Mennyivel nagyobb deformációkat fognak majd okozni a kontinensnyi méretű, sőt, kontinenseken átívelő egyesült államok, úniók, szabadkereskedelmi övezetek a nemzetállamok, illetve a választópolgárok életében?
Ha elég magasról nézünk rá napjaink nagy külpolitikai folyamataira, a földszerzés várhatóan holnapi, magyar parlament általi liberalizációja csak egy köztes esemény, csak egy stáció hazánk erőltetett globalizációs menetelésében. Kik és mikor fogják ezt észrevenni?
Napokon belül szavazhatnak az új földtörvényről a Magyar Parlamentben. A tőke szabad áramlása egy európai úniós alapelv, ami miatt tagállamként a külföldiek termőföldvásárlását lehetővé kell tenni. Lehet ezt még egy darabig bizonyos feltételekkel nehezíteni, húzni-halasztani, de az euroatlanti szövetségi rendszerben ez megkerülhetetlen.
És ezen a ponton rá kell térnünk a magyar mezőgazdaság jövőjének kérdésére. Tudni kell, hogy csak (kevés) idő kérdése, hogy az EU és az USA egyetlen szabadkereskedelmi övezetként fog funkcionálni. Az erről szóló tárgyalások megkezdését a most folyó G8 csúcstalálkozón már bejelentették. Ez az egyezmény, amikor megköttetik, nagyobb jelentőséggel lesz a világgazdaságra, mint az összes többi hasonló globális kereskedelmi egyezmény együttesen.
Az USA évek óta ostromolja az EU piacát a génmódosított terményeivel és vetőmagjaival. A GMO EU általi elvi elutasításán a rést éppen a szabadkereskedelmet akadályozó szabályozók politikai tarthatalansága ütötte. Úgy tűnik, a politika ki van szolgáltatva a gazdasági érdekeknek. Szabadkereskedelmi megállapodás esetén még kevésbé tudnak majd érvényre jutni a gazdaság rövidtávú érdekeivel ellentétes, hosszútávú érdekei az embereknek.
Nekem van egy más természetű nagy félelmem is a föld idegen tulajdonba kerülése lehetőségével kapcsolatban. És ez nem is a külfödli magánszemélyek elvileg korlátozott földszerzése. Hanem az, hogy a bankok, és pláne az IMF, valamint az ESM számára nincsen határa a földszerzésnek. A nemzetközi szerződések sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a nemzeti vagyonra nézve, mint a külföldi magán- vagy jogi személyek. Lássuk miért:
Az IMF 1982-ben, törvényerejű rendeletben kihiretett Alapokmánya 9. cikke az IMF számára Magyarországon többek között a következő kedvezményeket biztosítja. Az IMF korlátlan vásárlási joga az országban - termőföldre is! Az IMF mentessége a nemzeti hatóságok, bíróságok eljárásai alól Magyarország területén, ő viszont bárkivel szemben kezdeményezhet eljárást a magyar bíróságon. Az IMF irattárai teljes mértékben sérthetetlenek, illetve az IMF semmiféle adatszolgáltatásra nem kötelezhető bármely magyar hivatal vagy hatóság részéről. Az IMF minden vagyona és követelése mentes bármily nemű korlátozástól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól Magyarországon. Az IMF valamennyi kormányzója, ügyvezetője, helyettesei, bizottsági tagjai, képviselői, tanácsadói, tisztségviselői és valamennyi alkalmazottja is mentesül mindenféle jogi eljárás alól Magyarországon. Az IMF valamennyi vagyona, jövedelmei, követelései és ügyletei teljes mértékben adómentességet, vámmentességet és illetékmentességet élveznek Magyarországon. (A fenti linkre kattintva ellenőrizhetőek ezek az állítások.)
Az ESM 2012-ben ratifikált nemzetközi szerződése jogállás, kiváltságok, sérthetetlenség 6. fejezet 32. cikkely 2-4 pontok és 35. fejezet 1 pont: Az ESM rendszer teljes jogképeséggel rendelkezik, hogy: - megszerezzen és rendelkezzen ingó és ingatlan vagyontárgyak felett - szerződéseket kössön - megjelenjen a bíróság előtt - olyan megállapodásokat kössön, melyek szükségesek és garantálják, hogy jogállását, kiváltságait és sebezhetetlenségét elismerjék és betartassák. Az ESM, annak vagyona, finanszírozási eszközei, bárhol is találhatóak és bárki által is működtetettek teljes mentességet élveznek bármiféle bírósági eljárás alól, kivéve akkor, ha az ESM kifejezetten lemond erről a jogáról. Az ESM vagyona, finanszírozási eszközei bárhol és bárki által is működtetettek sebezhetetlenséget élveznek bármilyen házkutatás, lefoglalás, elkobzás, kisajátítás, vagy bármely más végrehajtói, birói, közigazgatási és jogalkotói intézkedés alól. Az ESM érdekében az elnökök, igazgatók, helyettesek, ügyvezetők és a személyzet más tagjai mentességet élveznek a bírósági eljárások alól, ezzel tiszteletben tartva az általuk végzett cselekményeket. A mentesség vonatkozik az általuk kibocsátott papírokra, dokumentumokra is.
Az IMF felé már most, az ESM felé majd (talán) csak az euroövezeti tagságunk esetén leszünk visszafizethetetlenül eladósodva. A fenti kiváltságok mellett a hitelezőink jóindulatára vagyunk szorulva, ami az álmoskönyv szerint nem jó dolog. A hiteleknek hívott minél nagyobb befektetések, és az azok mögötti, minél erősebb biztosítékok rendszere mára szorosan behálózott minket. Jogalkotásunk nem szabad, hiszen idegen érdekeknek kell megfeleljenek az új törvényeink is. Ellenkező esetben a korábban elfogadott, nemzetközi joganyag vonatkozásában „kötelezettségeket szegünk”.
Nem kétséges, hogy most, a földtörvény kapcsán nem elég „csak” magáról a földtörvényről beszélni. Itt egy nemzetközi szerződésekkel operáló gyarmatosító szándékkal állunk szemben, amelynek egyes elemei külön-külön aligha értékelhetők. A már korábbi rendszerbe kell harmonizáltan beilleszteni minden új jogszabályunkat, beleértve a mostani földtörvényt is. Ezért Magyarország globalizálódott világunkban elfoglalt, egyre kiszolgáltatottabb helyzetét rendszerszinten kell vizsgálni, és nem annak részleteiről, hanem a fenntartásáról dönteni.
„John Maynard Keynes nem csak zseniális közgazdász és befektető volt, de mint ahogyan az elmúlt évtizedek igazolják, látnok is. Megjósolta ugyanis - még 1930-ban -, hogy a jövő technológiai munkanélküliséggel fenyeget, melynek során a gépekkel könnyen helyettesíthető képzetlen társadalmi rétegek tartósan állás nélkül maradnak. Ebben igaza volt Keynesnek, abban ugyanakkor tévedett, hogy a jelen kor munkavállalóinak elegendő lesz sokkal kevesebbet dolgozniuk.”Pénzügyi Szemle Online Blog
Azt hiszem, mára már könnyebben belátható, hogy a humán tudományok közül az egyik legnagyobb csalódás a közgazdaságtan. Úgy értem: embereknek nagy az arcuk, sokat tévednek, és aztán továbbra is nagy az arcuk. Kigondolnak jólhangzó elméleteket, alkalmazzák azokat, majd megbuknak, és a végén, továbbra is büszkén hisznek abban, hogy a nagybetűs Megoldás az ő „bölcseségükből” fog kipattanni. Hogy jó irányba haladnak, csak tökéletesíteni kell az elméleteket.
Pedig ha egy kicsit objektíven néznék a dolgokat, rájöhetnének, hogy egyszerűen az alapfeltevéseik nem felelnek meg a valóságnak. Az ember alapvetően nem jó (finoman fogalmaztam!), és a világunkra az általános feljődés alapelve csak szimplán nem igazolható (lásd: entrópia törvénye). Ha ezekkel a neves közgazdász tisztában lett volna, nem jósolt volna olyanokat, hogy a fejlődés okán az emberiség egyszer megteremti a maga számára a Földön a jólétet.
Érdekes helyzet állt elő 2013. január 1-vel, ugyanis Magyarországon 10%-kal csökkent az energia fogyasztói ára a gáz, a villany és a távfűtés esetében. Sőt, a kormány terve az, hogy az árcsökkentés 2014 nyaráig érje el a 30%-ot! Akkor most mi a helyzet? Megfordult volna az az évtizedek óta tartó trend, hogy az energiaárak növekednek?
Egyfelől mint minden másnak, így az energiának az ára is fel-le mozog a pillanatnyi piaci körülményektől függően. Mégis, bizonyos trendek évtizedek, vagy talán évszázadok óta megfigyelhetőek, ha az olaj és a gáz mellett a szén bányászására is gondolunk. Ezeket érdemes számba venni, amikor az energia jövőbeni árát próbáljuk meg „előrejelezni”.
Az első szempont az, hogy a kitermelés feltételei idővel változnak. Amíg a kezdetekkor a kereslethez képest óriási, könnyen bányászható mennyiség állt rendelkezésre, ma már ezt nem mondhatjuk el. A kereslet folyamatosan nő, a felfedezett mezők viszont már szinte mind túljutottak azon a fázisukon, hogy csak lefúrunk vagy leásunk egy kicsit és feltör az olaj, a gáz, felbukkan a jó minőségű szén. Új mezőket kellene keresni, de ez is igen költséges dolog. Egyre nagyobb befektetésekkel lehet az elvárt mennyiségekhez hozzájutni, ami jelentősen növeli az energia-termelés költségeit.
A második szempont a kereslet tartós növekedése, olyan irányokból is, amelyeből eddig nem kellett rá számítani. A fejlődő országok, ezek között is elsősorban Kína olyan új kereslettel lép fel, ami szintén jelentős árfelhajtó hatást eredményez. Az áru, jelen esetben az energiahordozó pedig oda megy, ahol többet fizetnek érte. Aki meg nem tud érte eleget fizetni, az úgy jár, mint a közelmúltban néhány ország, mindjárt szó lesz róla.
Harmadik szempont a lelőhelyek körüli katonai feszültségek mindenkori szintje. Az energiaárak az olaj világpiaci árával mozognak együtt, különböző mértékben és késleltetéssel követve azt. Az európai piacokra kerülő olaj jelentős részét Észak-Afrikában, illetve a Közel-Keleten bányásszák. Ha egy fontos tengeri szállítási útvonalat, mint például a Hormuz-szorost lezárják, akkor az Arab félszigetről az olajszállító tankereknek meg kell kerülniük egész Afrikát, hogy Európába juttassák szállítmányaikat. Ez sokkal több tankhajót és sokkal hosszabb, de még veszélyesebb útvonalat is jelent.
És van egy negyedik szempont is, ami talán még nem került be a köztudatba: a politikai nyomásgyakorlás árakat befolyásoló hatása. De ha úgy hívom, hogy embargó, akkor már biztosan ismerősebben cseng a fogalom. Eddig tudtommal két országnak kellett hirtelen drámai energiahiányt elszenvednie: a kommunista Kubának, ahol ehhez fogcsikorgatva idomultak, és a szintén kommunista Észak-Koreának, ahol viszont többmillió ember éhhalálához vezetett az, hogy a Szovjetúnió a szétesése után nem jutottak olcsó olajhoz. Mindkét említett országban helyén maradt a hatalom, ez azonban demokratikus országokban teljességgel lehetetlen lett volna. És ha ez így van, akkor a kormányok az energiaellátással nagyon is zsarolhatóak, pláne egyoldalú függőség esetén. Oroszország pedig egyértelműen a zsarolás eszközét és lehetőségét látja a gázszállításaiban, amivel egyelőre még csak szolídan(?) él.
Mindezek után hogyan értékeljük a Magyar Kormány rezsicsökkentési törekvéseit? Rövid távon egyértelműen üdvözölhetjük, hiszen kevesebbet kell fizetniük a magyaroknak ugyanazért a szükséges jószágért. Levegőhöz juthatnak a magyar háztartások, és a náluk maradó évi 50-100.000,-Ft-ot hasznosan elkölthetik másra. Befektethetik mondjuk a tudásukba, a vállalkozásukba, ingatlanjukba, vagy amibe csak akarják. És persze fel is élhetik.
Egy dolog azonban a véleményem szerint biztos. Magyarország a XXI. században nem függetlenítheti magát a globális trendektől. Az energia-ellátás a világgazdaság jelenlegi egyik legégetőbb problémája. Magyarországnak nincsenek saját energia-lelőhelyei, gyakorlatikag 100%-ban behozatalra szorul. Ezért a fenti négy szempont befolyásolására nem képes. Hosszú távon nem fog menni, hogy minden más téren szervesen össze vagyunk nőve például Európával illetve a globalizálódó világgal, de az energiaárak terén külön utat járunk.
Tudjunk örülni a mostani mesterséges árcsökkentésnek, de hosszú távra tervezzünk konzervatívan! Csökkentsük az energia-fogyasztásunkat, mintha mi sem történt volna! Nyugodtan tekinthetjünk a saját ingatlanunk energetikai korszerűsítésére úgy, mint az elsőszámú nyugdíj-előtakarékossági lehetőségünkre. Talán közelebb is áll a szívünkhöz a rezsiköltségek kézzelfogható lefaragása, mint távoli, virtuális befektetési alapoknak adni a megtakarításainkat, és kiszámíthatatlan grafikonjaikba vetni minden reményünket…
- o -
Pénzcentrum - A Kormány tovább folytatja a rezsicsökkentést. A rövidlátó szemem nevet, mert a lakosság rezsiköltségei valóban és jelentősen csökkennek. A távolba látó szemem viszont nem nevet, mert már csak ezekre a hírekre is halasztást fognak szenvedni az energetikai korszerűsítési programok. Magyarország régióhoz képest meglévő lemaradása tovább fog nőni, például a megújuló energiák használata vagy az épületek fajlagos fűtési energiaigénye terén. A halogatás miatt később, hirtelen és nagyobb dézsából fog a nyakunkba zúdulni a probléma.
Mandiner - Rezsicsökkentés helyett energiahatékonyságot: a rezsicsökkentés kifejezetten hibás irány, amivel az ország külföldi energiaszállítói járnak csak igazán jól. A költségvetési források energiahatékonysági beruházásokra fordítása nem hoz ugyan instant népszerűséget, de minden szempontból előnyösebb az ország számára: csökkenti a rezsit, növeli az ellátásbiztonságot és az energiafüggetlenséget, gazdasági növekedést indukál és jelentős számú munkahelyet hoz létre. A rezsicsökkentés ezzel szemben csak folyamatos finanszírozás mellett csökkenti a rezsit, fenntartja az ország energiafüggőségét, nem ösztönzi a gazdasági növekedést és munkahelyeket sem eredményez.
Szégyenpadon hagyja az EU Magyarországot: nem szűnteti meg ellene a túlzottdeficit-eljárást, bár idén és (őszerinte is) jövőre is az előírt 3%-os limit alatt lesz a Magyarország deficitje. Tehát a pénzügyi biztos nem látja, hogyan lesz a mutató 3% alatt - 2013-ban! Mert szerinte a hiány csökkenése nem fenntartható. A szankciók alkalmazásánal lehetősége így adott, ez pedig a kohéziós alapokból való támogatások felfüggesztését jelentené. Ha sapka van rajta, ha nincsen, az EU-ban a nyuszit megver(het)ik.
Sajnos nincs ezen mit csodálkozni, a központi bankárok és a nemzetállamok nincsenek teljes érdekközösségben. De úgy is mondhatnám, hogy ellenérdekeltek, mert hogy az EU segítség helyett keresztbe tegyen a tagállamának, azt nem tudom máshogy értékelni. És nincs ebben semmi meglepő annak, aki tudja a valódi célokat és érti, hogy miken keresztül vezet az út oda.
Mario Monti az új olasz, és Lucas Papademos az új görög miniszterelnök. Mindkettő - az országában előállt gazdasági összeomlás-veszély miatt - választások nélkül került hatalomra. Első volt EU-biztos és tagja a Bilderberg csoportnak, a második az Európai Központi Bank alelnöke és a görög jegybank elnöke is volt. Mindketten tagjai a Trilaterális Bizottságnak. A két személy hatalomra jutása jól mutatja a totális behódolás elvárt antidemokratikus receptjét a további (renitens) nemzetek számára.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali