Huszonegyedikén családostul részt vettünk a pomázi ügyi-fogyik karácsonyi ünnepségén. Nagy élmény volt megtapasztalni, mennyire más világban élnek ők, testi és/vagy szellemi fogyatékosok, mint mi. Beszélgettem egy - egyébként vezetési tanácsadó - apukával, aki a 18 éves fiát hordja ebbe a speciális közösségbe, amelyet lelkes amatőrök tartanak össze, nagylelkű szeretetből. Azt mondta nekem, hogy nem biztos, hogy a mi életünk teljesebb és igazabb, mint az övéké. Annyit mindenesetre láttam, hogy mihozzánk képest hihetetlenül őszinték és nyíltak, és a maguk módján teljesen természetesen viselkednek minden helyzetben. Ami nekünk már-már bolondságnak tűnhet, pedig nem az. Persze a rossz szándékkal szemben teljesen védtelenek, kihasználhatóak és tehetetlenek. Önfenntartásra nem képesek, az egészségesek szempontjából kilátástalan és haszontalan az életük. Ők mégis vidámabbak és reménykedőbbek, mint mi, szerencsések.
A betlehemes játékukhoz szereplőket keresetek. Orsi lett a Szűz Mária, én a Szent József és Istvánka alakította a kis Jézust nekik. A szerepünk jelmezben és szóló énekléssel is járt, igazán jól éreztük magunkat.
Na, pontosan a leírtak miatt akadtam ki a Gekko azon hirdetésére, hogy „egy gyermek boldogsága képességeiben rejlik”. Ez a reklám ez ügyi-fogyik szempontjából erősen támadható!