Bár tegnap este az utazási irodák mind azt mondták, hogy másnapra már nem tudnak helyet biztosítani, reggel mégis odamentem és feljutottam a buszra: írány a „kínai falu”, Zhouzhuang. A „Kelet Velencéje” keresztnév mondjuk szerintem erős túlzás, de az elfogultság okán megbocsátható. Én inkább Szentendréhez hasonlítanám, rögtön hozzátéve, hogy azért teljesen más.
Délelőtt olyan kínaias feszített tempóban húzott végig minket az idegenvezetőnk (zászlócska is volt, meg mini hangosbemondó). Ebéd után aztán szabad program, én vásárolgattam ezt meg azt, jókat alkudozva a vidám árusoknál. (A kedvenceim a nagymama-korú boltosok, ők örömből csinálják az eladást. A fiataloknak még volna mit tanulniuk értékesítésből, náluk ritkán van kedvem költeni.) Egyelőre lásd hozzá mások google-fotóit. Hazafelé meglátogattunk még egy selyemgyár-outletet, és egy vidéki buddha templom is belefért.
Jól palástolták az elején, de azért meglepődtek a kínaiak, amikor reggel beültem közéjük a buszba. Óvatosan forogtak a fejek, egész nap figyelték, mit és hogyan csinálok. Ebédkor például szóltak, hogy ne az evőkanállal egyem a levest, van kanál is. Mindkettő olyan kicsi volt… A templomi programra aztán kezdtek jobban felszabadulni, volt közös fotózkodás, nevetgélés, kaptam tüskét is ajándékba, a belét megenni.
Úgy egy órát buszoztunk oda és vissza is, nagyon figyeltem, milyen az élet a városon kívül. Nos, először is Sanghaj környéke úgy be van hálózva folyókkal és csatornákkal, hogy szerintem mindenhova el lehet jutni ezeken is. A parti házak közvetlenül rá vannak települve a vízre. A lépcső tövében ott a ladik, azzal mennek ki a földekre, aminek a csatornákon keresztül az öntözése is megoldott. Az ezernyi kis tóban láthatóan halat és még ki tudja miket tenyésztenek, a levert karók és hálók között. A nagyobb csatornákon úgy mennek az uszályok szépen oda-vissza, mint az úton a kamionok menetoszlopai. Minden talpalattnyi földet megművelnek, rendeteg fóliasátrat láttam végig az út mentén. Viszont a földeken csak emberek dolgoztak, a traktor itt nem divat, ami szerintem a helyi adottságokkal könnyen megmagyarázható.
A házak úton-útfélen nem túl szépek, időnként bódészerűek. Miközben ez a leggazdagabb vidék Kínában. Milyen lehet mondjuk Belső-Mongóliában? Igazából tudom: mélyszegénység és reménytelen elhagyatottság, de ez egy másik téma lehetne. Ami a sanghaji emberek hozzáállása után már nem lepett meg: nagyon sok a szemét és a sitt mindenfelé. Pláne, ha a kevésbé járt utakra vagy utcákba téved az ember, akkor szembeötlő ez. Az autópályán egy idő után feltűnt, hogy érthetetlenül szédeleg a busz a sávok között, majd rájöttem, hogy az úthibákat próbálja kerülgeti. Nálunk a mellékutak sem mindig készülnek ilyen szerény minőségben, nem beszélve a nyugatiakról.
De száz szónak is egy legyen a vége: szuper napom volt, az egyik legjobb, mióta itt vagyok. Legyen még sok ilyen a második félidőben is!
Zolesz, a magyar utak védelmében tett megjegyzésedet kösz külön is!!!