Archive for the 'utazás' Category

On the Spot - interjú

Elszántak, kíváncsiak és adrenalinfüggők. Két magyar egyetemista a világ válságövezeteit járja, és két kiskamerával rögzítik, amit látnak. Cseke Eszter és S. Takács András.

Nagyon tetszik nekem ez a hozzáállás! Olvasgassátok és kövessétek őket!

Afterpost: és egy HV interjú, továbbra is példaképek

On the Spot

Egy blog távoli országokról és belőle egy érdekes dokumentum-filmecske Dél-Afrikáról, „ahová nem látni el a stadionokból”. Merre megy a világ?

Légtérzár Európában

Az európai légtérben lévő vulkáni hamu következményei elértek minket is. Orsi ma vissza kellett forduljon még a sanghaji a repülőtérről, mert törölték az esti Peking-Budapest járatot. Egy héttel későbbre lefoglaltam neki másikat, de sajnos nincs garancia arra, hogy nem fogják azt is törölni, mivel a vulkán egyelőre nem akar megpihenni. Miközben Kínából Európába ma még nincs igazán alternatívája a repülésnek.

Szokatlan élmény a magunkfajtának, hogy ki legyen szolgáltatva a természeti jelenségek hatásaniak. És ez még egy szinte „ártatlan” esemény a messzi országban, volt ez már roszabb is. Ha ez a helyzet tartósnak bizonyul, az komoly károkat okozhat Európának. De szerintem lesznek ennek pozitív hatásai is az emberek gondolkodásában.

Afterpost: például ilyesmikre gondoltam, amikor azt írtam, volt ez már rosszabb is…

Peking

Pekingi négy napunk alatt megnéztük, amit csak lehetett. Első nap a Tienenmen térről a Tiltott Városba mentünk, majd az Ég Templomába. Másnap megnéztük a Nagy Falat Mutianyunál, és egy csomó factory outletbe is ellátogattunk. Szombaton a Nyári Palotát és a Hutong városrészt néztük meg a Drum Towerrel, vasárnap pedig még bepréseltük a programba a Pekingi Skanzent. Ezekről kis keresgéléssel itt lehet képeket nézegetni.

Peking tényleg más, mint Sanghaj. Első ránézésre is tágasabbak az utcák és alacsonyabbak az épületek, még a belvárosban is. A tömegközlekedés hasonlóan jó, ugyanakkor sokkal olcsóbb. Turistaszemmel a látványosságok szebbek, nagyobbak. Mégis valahogy Sanghaj jobban a szívemhez nőtt az elmúlt két hónapban. Itt az emberek közvetlenebbek, a boltosok talpraesettebbek és rugalmasabbak, az utcaképek rendezettebbek, az egész kiismerhetőbb a számomra. Jó visszatérni ide, az ismerősebb vidékre.

Holnap utazás!

Jó ideje nem írtam, mert egyrészt nem volt közéreklődésre számot tartó esemény, másrészt sokat dolgoztam, a véghajránál vagyunk az építkezéssel. Holnap viszont irány Peking, ahol holnapután Orsival találkozom, és 5-5 napot töltünk ott, illetve Sanghajban!

Talán arról írhattam volna, hogy nemrég bulizni voltam egy itt élő magyar sráccal egy európaiak által intenzívebben látogatott szórakozóhelyen. Egy néger énekes csinálta a showt egy nemzetközi banda élén, volt tűzokádó mixerbemutató, meg minden. Hogy is mondjam, bizonyos szempontból itt az európai ember fia jobban (érdemein felül) el van/lehet kényeztetve, mint emlékeim szerint a mi kontinensünkön. Fordítva viszont, mondják, nehezebb a helyzet, a fehér lányok lassabban barátkoznak meg a fess sárga ifjoncokkal. Ajaj…

Zhouzhuang

Bár tegnap este az utazási irodák mind azt mondták, hogy másnapra már nem tudnak helyet biztosítani, reggel mégis odamentem és feljutottam a buszra: írány a „kínai falu”, Zhouzhuang. A „Kelet Velencéje” keresztnév mondjuk szerintem erős túlzás, de az elfogultság okán megbocsátható. Én inkább Szentendréhez hasonlítanám, rögtön hozzátéve, hogy azért teljesen más.

Délelőtt olyan kínaias feszített tempóban húzott végig minket az idegenvezetőnk (zászlócska is volt, meg mini hangosbemondó). Ebéd után aztán szabad program, én vásárolgattam ezt meg azt, jókat alkudozva a vidám árusoknál. (A kedvenceim a nagymama-korú boltosok, ők örömből csinálják az eladást. A fiataloknak még volna mit tanulniuk értékesítésből, náluk ritkán van kedvem költeni.) Egyelőre lásd hozzá mások google-fotóit. Hazafelé meglátogattunk még egy selyemgyár-outletet, és egy vidéki buddha templom is belefért.

Jól palástolták az elején, de azért meglepődtek a kínaiak, amikor reggel beültem közéjük a buszba. Óvatosan forogtak a fejek, egész nap figyelték, mit és hogyan csinálok. Ebédkor például szóltak, hogy ne az evőkanállal egyem a levest, van kanál is. Mindkettő olyan kicsi volt… A templomi programra aztán kezdtek jobban felszabadulni, volt közös fotózkodás, nevetgélés, kaptam tüskét is ajándékba, a belét megenni.

Úgy egy órát buszoztunk oda és vissza is, nagyon figyeltem, milyen az élet a városon kívül. Nos, először is Sanghaj környéke úgy be van hálózva folyókkal és csatornákkal, hogy szerintem mindenhova el lehet jutni ezeken is. A parti házak közvetlenül rá vannak települve a vízre. A lépcső tövében ott a ladik, azzal mennek ki a földekre, aminek a csatornákon keresztül az öntözése is megoldott. Az ezernyi kis tóban láthatóan halat és még ki tudja miket tenyésztenek, a levert karók és hálók között. A nagyobb csatornákon úgy mennek az uszályok szépen oda-vissza, mint az úton a kamionok menetoszlopai. Minden talpalattnyi földet megművelnek, rendeteg fóliasátrat láttam végig az út mentén. Viszont a földeken csak emberek dolgoztak, a traktor itt nem divat, ami szerintem a helyi adottságokkal könnyen megmagyarázható.

A házak úton-útfélen nem túl szépek, időnként bódészerűek. Miközben ez a leggazdagabb vidék Kínában. Milyen lehet mondjuk Belső-Mongóliában? Igazából tudom: mélyszegénység és reménytelen elhagyatottság, de ez egy másik téma lehetne. Ami a sanghaji emberek hozzáállása után már nem lepett meg: nagyon sok a szemét és a sitt mindenfelé. Pláne, ha a kevésbé járt utakra vagy utcákba téved az ember, akkor szembeötlő ez. Az autópályán egy idő után feltűnt, hogy érthetetlenül szédeleg a busz a sávok között, majd rájöttem, hogy az úthibákat próbálja kerülgeti. Nálunk a mellékutak sem mindig készülnek ilyen szerény minőségben, nem beszélve a nyugatiakról.

De száz szónak is egy legyen a vége: szuper napom volt, az egyik legjobb, mióta itt vagyok. Legyen még sok ilyen a második félidőben is!

Jade Buddha templom - Örömök kertje

Az egyik lehíresebb sanghaji buddhista templomban voltunk ma a kollégámmal. (Azoknak, akik az eredetit szeretik.) Sajnos, hogy körbeépítették a templomot, így jellegtelen lakóépületek és butikok közül bukkant elő hirtelen a bejárat és a belső udvar. Kellemes halk zene, füstölők és imádkozó emberek, szerezetesek között jártunk, és kattogtattam a fényképezőmet. Csak a két jade kőből készült istennő-szobrot nem lehetett fotózni, aminek okát bár nem értettem, de a kérésüket tiszteletben tartottam.

Az ezer buddha termében a színpadon ülő Buddha körül sokkal több, mint ezer egyforma kicsi, aranyozott ülő női és férfi alak van a falményedésekbe elhelyezve, mindegyik alatt a szobrocska felajánlójának a neve olvasható. Az épületben egyébként szerzetesek laknak és imádkoznak, ahogyan az ide látogató hívők is elmélyülten és átszellemülten teszik ugyanezt a szobrok előtti puha térdeplőkön.

Az egyik templomi butikban egy asztal mögött ülő, kedvesen mosolygó emberhez odamentem, akinek ecset volt a kezében. Ő a vendégek nevét festi díszes papírra, jókívánságokkal megtűzdelve, némi készpénzért. Az igen szórakoztató alkunk után megállapodtunk, de többször felhívta a figyelmemet arra, hogy ez maradjon közöttünk… Kegytárgyak és füstölők nélkül távoztam, de egy buddhaszobor azért haza fog jönni velem!

Kínai Újév

Február 13-án, a Kínai Újév előestéjén kezdődött a nagy csinnadratta. És ma megismételték. A puskapor őshazájában a (külföldi) rossznyelvek szerint két dolog számít: sokat enni és sokat pirózni. Na ezeknek az időszaka a kéthetes újévi ünnepségsorozat, ami szombaton kezdődött. Sötétedéstől az egyéb napokon is szokásos, szórványos durrogtatás és tűzijáték általánossá vált a városban. Elindultam a Nanjing Road / People’s Square felé, hogy közelről lássam a műveleteket. De mivel az őket kergető rendőrök miatt állandóan mozgó különítmények indították ezeket, csak egyszer sikerült elcsípnem az akciót. Éjfélkor aztán ráadták a teljes kakaót, és akkora füstbe burkolták a belvárost, mintha a legsűrűbb köd lenne, az utcára alig láttam le az ablakomból. Ezt a fázist már a 25. emeletről volt szerencsém végignézni, felejthetetlenek a felhőkarcolók között robbanó tűzvirágok.

A másik izgalmas látvány az égő lampionok eregetése volt. Ez egy papírballon, amiben a levegőt egy a kempingezésből ismert kis kocka égése melegíti. Egy-két percnyi tutujgatás után „magától” felszáll, majd lassan emelkedve eltűnik az ég sötétjében. A város felett több ilyen is lebegett, köszönhetően az utcai árusok bátor terítésének és bemutatóinak.

A folyó hét Kínában hivatalos munkaszünet, a boltok és éttermek is alig vannak nyitva. Itt ez olyan, mint nálunk a Karácsony és a Szilveszter közötti időszak. Az építkezés azért folyik, ha nem is teljes gőzzel, kicsit álmosabbak a fiúk mostanában. Pedig elkezdődött a Tigris éve, ami mozgalmasnak ígérkezik!

Afterpost: azért ennyi pirózásnak biztosan nem csak a velem szemközti ház egyik lakásának a kiégése volt/lesz a következménye. Mindkét homlokzaton dőltek ki a lángok, fel-fellobbanva többször is, ahogy a bekészített petárdák egymás után felrobbantak… Ajaj