Minden viselkedés jó szándékú?

Csermely Péter régi kedvencem, nemrég rátaláltam a blogjára is. Az objektivitás határai című írásában a logikával már nem kezelhető, soktényezős döntési helyzeteink megoldásáról az alábbiakat írja. (Megjegyzem, szerintem a reál tantárgyak feladványain kívül - kis túlzással - szinte minden helyzetünk „túl sok tényezős”.)

„A köznapi életben azonban nem áll rendelkezésünkre egy magunk után húzott szuperszámítógép. Ilyenkor lép a helyére a jobboldali agyféltekénk, amely az információtömeg egészét dolgozza fel képszerűen és a tudatalattink, amely sok ezer hasonló korábbi szituáció elemzésének eredményét küldi fel a tudatos énünkbe „ezt a megoldást szeretem” „ezt a megoldást nem szeretem” jellegű érzelmi impulzusok gyanánt. Az igazán jó üzletemberek az ilyen „szeretem/nem szeretem” jellegű döntéseikben tévedhetetlenek.”

Érdekes, hogy tévedhetetlennek nevezi - na jó, csak az igazán jó üzletemberek esetében - a tudattalan döntéseit! Miközben azt mondjuk gyerekeinknek: fiam/lányom, ne az érzelmeidre (jobb agyfélteke), hanem a józan eszedre (bal agyfélteke) hallgass! Most akkor Csermely Péternek és az érzelmeinknek, vagy magunknak és a józan eszünknek higgyünk?

Nézzük, milyen helyzetekben hozunk döntéseket például reggel! Felkeljek-e vagy maradjak még az ágyban? Mit reggelizzek a választékból és mennyit? Milyen ruhát vegyek fel? Három egyszerű példa arra, hogy döntéseink kizárólag érzelmi alapúak. Ugyanis minden pillanatban összehasonlítjuk, hogy az elvárt vagy előrevetített élményünknek megfelel-e az, amit az adott pillanatban ténylegesen érzünk. És ha megfelel, fenntartjuk az állapotot, ha nem, akkor változtatunk rajta. Akkor kelünk fel, amikor össz-érzetileg már jobb felkelni, mint ágyban maradni. Azt esszük a választékból, ami épp jól esne, és addig, amíg nem érezzük azt, hogy elértük a kívánt állapotot, azaz jóllaktunk. Benézünk a ruhatárunkba, és azt vesszük fel, amiben tetszeni fogunk magunknak, valamint azt vetítjük előre, hogy a várható időjárást is figyelembe véve jól fogjuk érezni benne magunkat. A legigényesebbek, ha elsőre nem érték el a kívánt hatást, még át is öltöznek. Szakadatlanul és nem tudatosan döntünk, még ha eközben néha hallunk is valamilyen kisérő belső hangot, párbeszédet.

De továbbmehetünk: azt mondjuk a másik embernek, illetve tesszük vele, amitől azt várjuk, hogy nekünk jobb érzésünk lesz, mint volt. Ha ez egybeesik a másik jó érzésével, az szerencse, de ez csak a második szempont. Illetve ha látszólag a másik jó érzése a legfontosabb, az akkor van, ha én majd az ő jó érzését tapasztalva érzem magam jobban. Illetve megfordítva, ha azt várjuk a másikkal való interakciótól, hogy utána rosszabb lesz nekünk, hát elkerüljük. Ennyire egyszerűen működünk.

Namostakkor Csermely Péternek, vagy a józan eszünknek higgyünk? Mint fentebb látható, mindkettőnek, mert egy és ugyanaz a két álláspont. A józan észre való hallgatás egyenlő az érzéseinknek való szolgai engedelmeskedéssel.

Tehát mitől függ, hogy megtesszük-e a következő pillanat lehetséges cselekedetét? Pontosan attól, hogy a korábbi tapasztalataink, statisztikánk alapján milyen érzésekre számítunk belőle kifolyólag! Ha jókra, akkor tenni fogunk érte. Ha viszont inkább a várható rossz élmények elkerülése a célunk, hát akkor talán már fel sem kelünk reggel, de az biztos, hogy nem is szólunk a másikhoz, lehetőleg elkerüljük őt. Tehát nem a jó- vagy rosszcselekedet, hanem cselekedet vagy a paszivitás a döntésünk alapvető tartalma! Akár azt is mondhatnánk, hogy minden viselkedés jó szándékú!

0 Responses to “Minden viselkedés jó szándékú?”


  1. No Comments

Leave a Reply