Zolesz blogja

Nehéz belenyugodni abba, hogy nem tudjuk, honnan van és mi az értelme az életünknek, illetve egyáltalán honnan (vagy kitől) szerezhetünk valódi (azaz nem téves) információkat ezekre az alapkérdésekre. Ennyit bevezetőnek, és jöjjenek az ellenérvek egy nyilvánosan megrendezett vitából:

„(1) Ha létezne Isten, azaz lenne egy mindenható, mindentudó és jóságos lény, nem engedné meg az emberek szenvedését. A szenvedés halálhoz vezet, vagy olyan élethez, amelyben kétségessé válik, hogy jó volt-e egyáltalán megszületni. Valószínűtlen, hogy minden rossz mögött van valami jó. A túlvilág léte a hétköznapi és természettudományos ismeretek alapján nem állítható. Egy olyan Isten léte, aki direkt elzárja a túlvilágot az ember elől, nem valószínű.

(2) Ha volna Isten, akkor ésszerűen elvárható volna tőle, hogy az emberek tudomására hozza létét. Sok ember van, aki nem hisz­; olyan is, aki vizsgálta a kérdést, s arra jutott, hogy Isten nem létezik; és olyan is, aki szeretne hinni, de nem tud. A kérdést nem oldja meg a teológusok azon válasza, hogy azért nem teszi teljesen nyilvánvalóvá létét, hogy az embereknek választási szabadságot adjon, mert sok ember számára a választás lehetősége nem is adott. Más szóval: ez a szabadság megéri-e azt az árat, hogy az ember elessen a kérdés végső céljától? Ha Isten szabadságot akart nekünk adni, azt úgy is megtehette volna, hogy létezése evidencia. Hiszen az embereknek akkor is módjában áll, hogy válasszanak: az alkoholizmus káros voltáról mindenki tud, mégis egy bizonyos számú ember alkoholista lesz.

(3) Nézzük meg az univerzum objektumait: azt láthatjuk, hogy a komplex objektumok nagyobb része nem teremtés útján jött létre. Valószínűbb tehát, hogy az univerzum sem teremtés útján jött létre. Ami a világban létrejött, azt testtel rendelkező lény hozta létre. Az univerzum létrejöttében nem vehetett részt egy hagyományos értelemben vett Isten, aki testetlen lény.”

És innen kezdve inkább magam írok ezekre az ellenérvekre válaszokat. Viszont a fenti kérdéseket éppen az elhangzásukkal ellentétes sorrendben veszem elő, mert szerintem úgy követhetőbb az ellenérvek cáfolata:

(3) Az univerzumban megfigyelhetünk egy általános alapszabályt, amit én az általános leépülés szabályának nevezek, a tudomány pedig a thermodinamika II. főtételének. Eszerint minden, ami fizikailag létezik, az egy összetettebb állapot felől a szétesettebb felé, a magasabb energiaszinttől az alacsonyabb felé halad. Ilyenek a lehűlés, a korrózió vagy az élőlények öregedésének a folyamatai is. Ha ezt végtelen időtávban szemléljük, akkor a világnak lesz majd egy vége, és ha lesz vége, akkor kellett lennie egy kezdetének is. De mi volt a kezdete előtt? Semmi, hiszen gondolatmenetünkben még a világ kezdete előtt vagyunk. A semmiből semmi sem lesz. Mi viszont most nyilvánvalóan vagyunk, és egy világot látunk magunk körül, így ezeket valaminek vagy valakinek létre kellett hoznia. Sőt, mivel a világban a leépülés nyilvánvaló, ezért a létrehozásakor egy magas összetettséggel (energiaszinttel) kellett ezt megtenni, úgy is modhatnánk, hogy tervezetten. Ami vagy aki ezt a „semmiből valaminek” a létrehozását (=teremtés) elvégezte, azt most nevezzük Istennek. A kevesebb önmagától nem lehet több, az egyszerűbb nem hozhat létre összetettséget, a személytelen nem válhat személyessé stb. Így a teremtő Istennek logikusan időben és térben végtelennek, korlátlan hatalmúnak és személyesnek, plusz a sokféleséget is tartalmazónak kell lennie. Egy ilyen Isten léte a fenti logika alapján evidencia.

(2) A fent leírt teremtő Istennek két lehetősége van a teremtményeire nézve: vagy kommunikál velük, vagy nem. Az első esetben eldönti, mit oszt meg azokkal, a véges befogadóképességüket is figyelembe véve. A második estben a teremtmények maximum keresgélhetik Istent, de az esélyük a végtelenben a róla szóló igazság megtalálására, éppen a végességük miatt gyakorlatilag nulla. Ez utóbbi lehetőséget - éppen a reménytelensége miatt, pozitív hozzáállással - vessük el! Nézzük meg, hogy ha kommunikál az Isten a teremtményei, így az ember felé, akkor hogyan érhető tetten ez a kommunikáció? Az biztos, hogy valami természetfelettit kell keressünk, hiszen ami természetes, az nem biztos, hogy a természetfelettitől származik. A világ legelterjedtebb könyve a Biblia, és állítólag Isten ihlette, aki ismeri a múltat és a jövőt is. Mi viszont csak a múltat ismerjük, így ha a jövő le lenne írva benne, mégpedig pontosan és hiba nélkül, akkor azt vitán felül természetfelettinek fogadhatnánk el. És tessék, a Biblia pont ezt a módszert alkalmazza a maga hitelesítésére! Három és félezer éve kezdték el írni, kétezer éve lezárták: körülbelül hatezer a jövőre (a múltbeli és a jövőbeni történelemre) vonatkozó, előre leírt jövendölést (=próféciát) tartalmaz. Ha ezek beteljesültek az ismert múltban, és pláne hiba nélkül, akkor ez a minden valószínűséget maghaladó tartalom isteni kommunikációra utal. Pláne, ha benne ugyanígy, ellenőrizhetően le van írva az Isten földi megjelenése is, aki élőszóval szólt az emberhez. Ez megfelel annak a hiteles kommunikációnak, amit reméltünk és kerestünk. Már csak el kellene olvasni és meg kellene érteni!

Az isteni kommunikációval kapcsolatban leírt kifogás, miszerint nem jut el mindenkihez, és így az embereknek nincs „esélyegyenlőségük” a végső cél elérésére, a Biblia üzenetében megválaszolásra kerül. A megoldás az említett a) emberi szabad akarat és b) az isteni mindent előre tudás (eleve elrendelés), illetve c) az ígéret, miszerint minden ember erre a végső célra van elhívva, hármas szempontrendszer együttes figyelembevételével válaszolható meg. Isten előre mindent tud, még az emberek szabad akaratának jövőbeni döntéseit is, így azokhoz, akik a szabad akaratukból hajlandóak elfogadni az Ő jó akaratát, azokhoz eljut a mindenkor érvényes megváltó üzenet. Azokhoz viszont, akik ezt a specifikus üzenetet nem fogadnák el, nem biztos, hogy eljut egyáltalán. Nem könnyű megérteni, de ez Isten igazságossága, az emberi szabad akarat tiszteletbentartásával. És igen, csinálhatta volna másképp is, lehet nála reklamálni…

(1) A szenvedés kérdése szintén a Bibliából érthető meg. Így az előző kettő ellenérvre írt válaszomat legalább hipotetikusen el kell fogani a folytatás logikai követéséhez. A szenvedésnek szoros kapcsolata van végső cél isteni felkínálása, illetve a szabad akarat meghagyása együttes megvalósításának. Az ember szabad akaratában a maga megoldását keresné, és ragaszkodna ahhoz a végsőkig. Pláne, ha abban sikereket érhetne el. De nem tud, hiszen a végső cél (örök élet Istennel) a halál vitathatatlan ténye mellett, ilyen módon nem elérhető. Az emberi szenvedés és a halál megmutatja, hogy külső segítségre van szükségünk, mégpedig egy olyan forrásból, amely a természet törvényei, például a halál felett áll. Mert pont ez alól szeretnénk szabadulást. Hiszem, hogy minden ember, legkésőbb a halálos ágyáig minen segítséget, motivációt megkap ahhoz, hogy elfogadja ezt a rajta kívüli, isteni segítséget. Miközben az egész életében folyamatosan, és még a halálos ágyán is szabad akarata van elutasítani. Aki a megismerés ellenére nem keresi, és a haláláig nem fogadja el ezt a „megváltást”, az az örök jó helyett az örök rosszra megy, amit pokolnak hív a Biblia. Hiszem, hogy a fizikai halállal véget érő szenvedés a leghatékonyabb módja annak, hogy az ember felismerje, nincs ereje megoldani a legnagyobb problémáját, és hogy elfogadja az egyetlen lehetséges külső segítséget, Istenét.

- o -

Megjegyzés: a fenti filmet nem az auschwitzi témája, hanem az alapkérdése miatt hoztam ide. Ugyanis minden ember ilyen kérdésekkel találja szembe magát legkésőbb a halálakor (de jobb, ha minél előbb). Az Istennel való ismerkedésnek abszolut megfelelő kiindulási pontja az, ha a vádlottak padjára állítjuk Őt. Hiszem, hogy minden Istennek címzett káromkodásnak is ez a gyökere. Nem a káromkodást akarom itt megigazítani, de innen érdemes elindulni. Ha nem tudná megvédeni magát, nem lenne alkalmas Isten. Ő ugyanis örül annak, ha a vád mellett a védelmet is meghallgatva hozunk igazságos, személyes „ítéletet” Őróla.

Ajánlott irodalom: Isten elrejtette arcát