Idézetek az Egyház társadalmi tanításából

„423. Valamely nemzethez fűződő történeti és kulturális kapcsolatai alapján egy vallási közösséget az állam különleges elismerésben részesíthet: az ilyen elismerésnek azonban sohasem szabad más vallási csoportok polgári vagy társadalmi szempontú diszkriminációjához vezetnie.

434. A megkülönböztető önazonosság felértékelését segíti, ha meghaladjuk a megosztottság különféle formáit, amelyek a népek elszigetelődésével fenyegetnek, s fogékonnyá teszik őket a destabilizáló következményekkel járó önzésre.

435. A nemzeti szuverenitás azonban nem abszolút. A nemzeteknek tudniuk kell egy közös cél javára lemondaniuk jogaik egy részének gyakorlásáról, annak a tudatában, hogy mind egy „családot” alkotnak,892 amelyben kölcsönös bizalom uralkodik, kölcsönös támogatás és egymás kölcsönös elfogadása valósul meg.

436. „Az erkölcsi törvénynek a minden nemzet és minden állam közvéleménye általi figyelembevételét a megnyilvánulások és erők olyan egyöntetűségével kell követelni és támogatni, hogy senki se merészkedjen létét kétségbe vonni, vagy kötelező mivoltát enyhíteni.”894 Az általános erkölcsi törvényt, amely az ember szívébe van írva, mint érvényeset és megfellebbezhetetlent és mint az emberiség közös lelkiismeretének eleven kifejeződését kell szemlélni, mint valami „nyelvtani szabályt”,895 amely alkalmas arra, hogy a világ jövőjéről szóló párbeszéd nyelvét alkossa.

440. A valódi nemzetközi közösség felé vezető utat, amely az ENSZ szervezetének megalakításával 1945-ben vett határozott irányt, az Egyház is nyomon követte. Ez a szervezet „a béke megteremtéséhez szükséges kulturális és intézményes területek kiszélesítésével jelentős mértékben járult hozzá (…), hogy erősödjön az emberi méltóság, a népek szabadsága és a fejlődésre való igény iránti figyelem”. 909 A társadalmi tanítás a nemzetek feletti szervezetek szerepét – főképpen azokét, amelyek sajátos területeken ténykednek910 – általában pozitív módon szemléli.

441. Az emberiség családjának rendezett és békés együttéléséért érzett aggodalom késztette a Tanítóhivatalt arra, hogy nyomatékot adjon annak a követelésnek „hogy egy olyan, mindenki által elismert egyetemes tekintély létesüljön, amely elegendő hatalommal rendelkezve képes mindenki biztonságát, az igazságosság megóvását és a jogok tiszteletben tartását megvalósítani.”

442. Különösen a kormányközi szervezeteknek kell a gazdaság területén hatásosan gyakorolniuk ellenőrző és irányító szerepüket, mert a közjó megvalósítása immár külön az egyes államok számára elérhetetlen céllá vált, még akkor is, ha hatalmuk, gazdagságuk vagy politikai befolyásuk alapján vezető szerepet játszanak.

443. A Tanítóhivatal pozitívan vélekedik azoknak a csoportosulásoknak a szerepéről, amelyek a civil társadalomban jönnek létre, hogy a közvéleményt a nemzetközi élet bizonyos szempontjaira érzékennyé tegyék. Ennek a fontos szerepnek a betöltése az ilyen csoportok figyelmét különösképpen az emberi jogok tiszteletben tartására irányítja, ahogyan azoknak a magánegyesületeknek a sokasága mutatja, „amelyek közül néhánynak világméretű jelentősége van, és az utóbbi időben e cél érdekében jöttek létre; csaknem valamennyi nagy gonddal és dicséretes tárgyilagossággal törekszik arra, hogy a nemzetközi történéseket egy ilyen érzékeny területen kövesse nyomon”.921

Maguk a kormányok biztatónak érezhetik az ilyen elkötelezettséget, amely arra a célra irányul, „különösképpen annak a számos embernek a szolidaritási és békegesztusai révén, akik a nem kormányzati és az emberjogi mozgalmakban tevékenykednek”, hogy a gyakorlatba ültessék át azokat az eszményeket, amelyeket a nemzetközi közösség sugall.922

445. A Szentszék diplomáciai szolgálata, mint régi és bevált gyakorlat eredménye, eszköz, amely nem csupán a ’libertas ecclesiae’ (az egyház szabadsága) érdekében munkálkodik, hanem az emberi méltóság védelmezéséért és követeléséért, s olyan társadalmi rendért, amelynek alapértéke az igazságosság, az igazság, a szabadság és a szeretet: „Mi elküldjük képviselőinket az államhatalom legfőbb képviselőihez, különösen oda, ahol a Katolikus Egyház meggyökerezett, legalábbis valamiképpen jelen van. Az Egyház spirituális küldetésében benne rejlő, azzal együtt járó jog alapján tesszük ezt, amelyet a történelem bizonyos eseményei is megerősítenek. (…) Az emberi személyek és közösségek boldogulása az Egyház és a polgári hatóságok közötti rendezett párbeszéd révén mozdítható elő, amely közös megállapodások megkötésében is kifejeződik. Ez a párbeszéd arra törekszik, hogy a kölcsönös megértésen alapuló kapcsolatokat és az együttműködést megszilárdítsa és erősítse, az esetleges vitákat megelőzze vagy kezelje, s módot találjon arra, hogy minden nép és az egész emberiség az igazságosság és a béke útján haladjon előre.”

A legújabb idők modern, demokratikus társadalmaiban az állam és az egyház szétválasztása általánossá vált. A fenti, hivatalos egyházi tanításból kiollózott idézetek viszont az Egyház évezredes, ezzel éppen ellentétes hagyományainak a - modern formában történő - restaurálási törekvésére engednek következtetni. Ami egy olyan „egyetemes tekintély” elengedhetetlen szükségeségének a felvázolásában (és felvállalásában?) látszik körvonalazódni, melynek illetékessége kiterjed az egész világra, a politikai és gazdasági ellenőrző és irányító hatalom központosításával. A rend, a béke, a közjó és az erkölcs, valamint az - egy igaz római katolikus - vallás csorbítatlan szabadságának jelszavával.

A fenti idézetek forrása: Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma

0 Responses to “Idézetek az Egyház társadalmi tanításából”


  1. No Comments
  1. 1 Orbán és a közjó at Zolesz blogja

Leave a Reply