Published on 2010. február 22., Hétfő .
Kivételesen politikustól idézek. ”Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat és utat nyitottunk a fejlődés előtt” - kezdte évértékelő felszólalását a miniszterelnök a parlament utolsó ülésnapján.
Felvettek a nevünkben a napi túléléshez annyi IMF hitelt, hogy az unokáink is fizetni fogják a halogatást! És merik ezt állva maradásnak, válságkezelésnek, megvédésnek és a fejlődés előtti út nyitásának beállítani!
Afterpost: Demján: Elvesztettük a pénzügyi függetlenségünket
Published on 2009. május 13., Szerda .
A jelenlegi miniszterelnök-pótlónak egyébként vannak jó ötletei is. Az ingatlanok megadóztatása szerintem jogos szándék, de úgy tűnik, ő sem nagyon ért a megvalósításhoz. Ezt egyébként már gazdasági minisztersége idején is hasonlóan éreztem, amire most miniszterelnökként ráerősített. Véleménye szerint azoknál „valami probléma van”, akik munkaképesek, de sokkal nagyobb ingatlanban laknak, mint amelyet fenn tudnak tartani. „Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani. Ez tudom, hogy keményen hangzik” - fogalmazott.
Igaza van a Vastagbőrnek, érdemes elolvasni náluk a részletes kritikát. Ebből így nagyon durva választási vereség lesz a szociknak. Klikk a képre!
afterpost: Bajnai elnézést kért ingatlanadós kijelentéséért: „Pontatlanul fogalmaztam, olyanokat is megbántottam, akiknek nem szántam ezt a nyilatkozatot, és akiket nem akartam megbántani, sajnálom” - fogalmazott a miniszterelnök. Szerintem ismét pontatlanul, értelmezzük csak szó szerint…
Egyébként dehogyisnem szánta mindenkinek a nyilatkozatát! A lehetőségeken felüli fogyasztás és életkörülmények csak a gazdagok privilégiuma lenne? Gáz, hogy félremagyarázással próbálja korrigálni a meggondolatlan őszinteségi rohamában tett igazi, ám nem PC nyilatkozatát. Ez a Szabó Máté-féle színvonalra hasonlít.
afterpost 2: szocik felingerelve
Published on 2009. január 12., Hétfő .
Oszlatja az optimizmust Bajnai Gordon gazdasági miniszter. Nem gyakran idézek kormánypárti politikustól, de most igen, mert majdnem teljesen igaza van, de csak majdnem:
Senkinek ne legyenek illúziói: a reálgazdaság terén még bőven befele megyünk a válságba. A következő fél év egyre romló körülményeket hoz. Az igazi kockázat azonban az, ha a nagy beszállítói, ellátói vagy foglalkoztatási rendszerek esnek szét, mert ezeknek sok évbe kerülhet az újjáépítése. A kormány legfontosabb feladata, hogy ezt próbálja megakadályozni, miközben küzdeni kell a lehető legtöbb munkahely megtartásáért. (…) Ez a válság Magyarországon mindenkinek világosan megüzente: nem lehet hosszú távon szembemenni az ésszerűséggel. (…) Ezzel a bő egyéves haladékkal (értsd: IMF hitel) élnünk kell, mert a válság hamarosan visszatér azokhoz, akik nem értették meg az üzenetét.
Amiben nincs teljesen igaza, az az, hogy a mai foglalkoztatási viszonyok konzerválására helyezi a hangsúlyt. Szerintem meg legalább ennyire kellene küzdeni az új munkahelyek megteremtéséért is! Ugyanis ami munkahely ma keletkezik, az talán életképes lesz az új viszonyok között is, a meglévők esetében azonban ebben néhol kételkedem. Hogy ne menjünk szembe az ésszerűséggel, és megértsük a válság üzenetét!
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali