Tag Archive for 'Irán'

Oroszok a Közel-Keleten!

10 év után először szólalt fel Putyin az ENSZ-ben, majd szeptember 30-án megkezdődtek az orosz haderő légicsapásai Szíriában. Nem csak az Irán évtizedek óta folyamatosanhangoztatott fenyegetései, és nem csak a vele nemrég létrejött nemzetközi megállapodás miatt, hanem emiatt is volt aktualitása Benjamin Netanjahu beszédének, szintén az ENSZ-ben. És persze Mahmud Abbasz is megfenyegette Izraelt az ENSZ-ben.

Ami ezek közül talán újdonság, az az orosz haderő aktív megjelenése a térségben. Nem állítható bizonyossággal, hogy az elmúlt héten történtek már közvetlenül azoknak az eseményeknek a bevezető lépései, amelyeket Ezékiel próféta a 38. és 39. fejezetekben leír, de az „áthallások” szembeötlőek. Szó van itt ugyanis az Izrael ellen, messzi északról jövő invázióról, mely a bibliai megközelítésben Oroszországot jelenti. A felsorolt törzsek: Magóg, Rós, Mések, Tubál a mai modern Oroszország területét jelölik, illetve ide tartoznak a Irán (Perzsia) és Törökország területei is. A zsidó hagyományok Gómert Germániával azonosítják, Tógarmát Örményországgal. Oroszország fő bűne az antiszemitizmus, ami miatt - a prófécia szerint - vilaghatalmi ambíciója végleges törést szenved ebben a háborúban.

Az invázió helye Izrael hegyei (38:8), mérete hatalmas (38:9). Az invázió időpontja Izraelnek az első világméretű hitetlenségben történő összegyűjtése utáni időszak. Csak ezután fordulnak majd Izrael Istenéhez. Az invázió célja a zsákmányszerzés (38:10-12). Erről rengeteg spekuláció jelent már meg, mint pl. ásványkincsek a Holt tengerben, olajhoz jutás közel Keleten, de minderről természetesen hallgat a szöveg. Bármi is lesz Oroszország érdeke, az valamilyen öncélú nagyhatalmi érdek lesz. Bizonyos országok szóbeli tiltakozása mellett (38:13) senki nem támogatja Izraelt valójában. Isten célja az, hogy a pogányok megismerjék őt (38:14-16). Ő maga avatkozik be a háborúba természeti katasztrófákon keresztül (38:17-23).

Az invázióval tehát betelik Oroszország gonoszságának a pohara. Megtámadják Isten „szeme fényét”, „Jehova feleségét”. Ezzel kiváltják Isten haragját. Az invázióban résztvevő hadsereg pusztulásának okai földrengés (38:19-20), viszály egymás között (38:21), döghalál, vér, eső, jégeső, kénkő (38:22). Tehát más országok segítsége nélkül pusztul el a megszálló sereg, és Isten sok ember szemében megszenteli magát.

Felhasznált irodalom: Geopolitika - Eurázsia ✡ Ariel Hungary

El Nem Kötelezettek Mozgalma

Talán nem véletlen, hogy az El Nem Elkötelezettek Mozgalma (Non Aligment Movement, NAM) csúcstalálkozója idén éppen Iránban volt. A NOM a nyugati hatalmak (USA, EU) szövetségébe nem tartozó államokat jelenti. érdekes és mutatja a szerveződés nyugat részéről való „elfogadásának hiányát”, hogy az ENSZ főtitkár Izrael és az USA tiltakozása ellenére vett részt személyesen a konferencián. A szervezet elkötelezett a világgazdasági rend átalakítása mellett. A rendezvényen a világ egyetlen nagyhatalma sem vesz részt. Azt hiszem, nem téved az, aki egy új hatalmi (katonai?) blokk formálódását látja itt. Lehet, hogy újra létrejön a kétpólusú világ a hanyatló nyugat és a feléjük el nem kötelezett országok között? Sőt, ambíciója szerint akár a funkcióját szerintük be nem töltő ENSZ helyébe léphetne! (A Washington Post a találkozót az USA, az ENSZ és az ENSZ BT-vel szebeni ellenállás „fesztiváljának” nvezte.)

A konferencia érdekesebb témái a világban zajló geopolitikai átrendeződéshez köthetők: Izrael és Palesztina régi konfliktusa, az iráni atomprogram és az Irán nemzetközi elszigetelésére tett nyugati kísérlet, a Nyugat beavatkozása Szíria belpolitikájába.

forrás: Világ helyzete blog

Irán vs. Izrael

Az „arab tavasz” következtében megváltozott a hangulat a Közel-Keleten, ugyanis Izraellel ellenségesebb hangvételű kormányok alakultak az iszlamizálódó arab országokban. A napi veszély (Hezbollah és Hamasz) mellett a legnagyobb veszélynek Iránt tartják.

Hosszú ideje megy a huzavona ugyanis atekintetben, hogy Irán atomprogramja békés vagy katonai célokat szolgál-e. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség november 17-én Bécsben fog ülésezni, melynek következő jelentése várhatóan ki fogja mondani, hogy az iráni nukleáris program katonai jellegű, és célja, hogy Irán atombombával rendelkezzen.

„A nyugati fővárosokban meg vannak arról győződve, hogy a kérdésben még 2012 előtt cselekedni kell, akkor ugyanis nagyon fontos választásokat tartanak”, többek között Oroszországban és az Egyesült Államokban – emlékeztetett a Le Figaro.

„Nagy-Britannia felkészül arra, hogy támogatást nyújtson egy Irán elleni katonai támadáshoz, amelyet az Egyesült Államok hajtana végre” – jelentette csütörtökön a The Guardian.

Az izraeli államfő szerint egyre valószínűbbé válik egy Irán elleni katonai támadás, amelyet Izrael és más államok hajtanának végre. Az iszlám köztársaság hat hónapon belül atomfegyverrel rendelkezhet - állította Simon Peresz. Az államfő emlékeztette a világ államait az Izraelnek tett ígéretükre, amelyet most be kell váltaniuk. Itt az idő, hogy vagy kemény szankciókkal, vagy pedig katonai művelettel teljesítsék vállalt kötelességüket - szögezte le.

Ha komolyabb háború tör ki a Közel-keleten, az olajárak az egekbe (3-500 $) emelkedhetnek. Ez gyorsan elmélyíti az európai gazdaság recesszióját is. Egyre több országnak kicsúszik a kezéből az államadósság kezelése, és az újabb mentőcsomagok (=hitelek) folyósításáért cserébe le kell mondaniuk maradék nemzeti szuverenitásukról is. A helyi politikai elitek a pozícióik védelmében át kell adják az ellenőrzést a nemzetközi hitelezők által delegált külföldi „szakértőknek”.

Hamarosan elterjednek és fokozódnak a zavargások az általános áremelkedés és a munkanélküliség gyors növekedése miatt. A görögországihoz hasonló állapotok további romlása minen országban ellehetetlenítné a „normális” kormányzást. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nemzetek választott vezetői kezéből kicsúsznak a folyamatok, és az emberek a globális válságra globális megoldásokat: világvalutát, világbankot és világkormányt fognak követelni.

- o -

Oroszország Iránt támogatja a potenciális nyugati agreszióval szemben - ha valaki rövid távon nyerne ezen a háborún, az pont Oroszország, de hosszú távon?

A kínai tábornok akár egy világháború árán is megvédené Iránt

Iránban rettegve készülnek a háborúra: Amerika és Európa decemberben szigorította a 2006-os iráni szankciókat. A perzsa bankok külföldi számláit zárolták, az olaj- és földgázexportból élő ország így nem jut a pénzéhez. Az iráni riál egy hónap alatt 40 százalékot vesztett az értékéből. a teheráni tőzsde leállt, az élelmiszerárak az egekbe szöktek. Ha Iránt így sem sikerül jobb belátásra bírni, Amerika és Izrael továbbra se zárja ki a katonai beavatkozás lehetőségét.

Az EU olajembargőt vezet be 2012. január végétől, nyáron nem érkezhet olaj Iránból!