Tag Archive for ‘István’ at Zolesz blogja

Tag Archive for 'István'

Van egy madarunk

Published

on 2010. június 13., Vasárnap

. 0 Comments

Ma reggel biciklizni indultunk volna Istvánnal, amikor erős csipogást hallottam a tetőnk felől. Kerestem az okát, és meg is láttam a madárfiókát a tetőszerkezetbe szorulva, a rovarhálón lógott ki a lába és mozdulni sem tudott. Felmásztam a lértán, felfeszítettem a műanyag hálót, kiszabadítottam a lábát, ő meg belepottyant egy kis tálkába, amit alátartottam. Szerintem veréb vagy rigó.

Behoztuk, egy kis almot gyűjtöttünk neki és elmentünk Istvánnal némi elemózsiáért. Aloe verás macskaeledelt hoztunk neki. Nagyra nyitja a csőrét, mohón eszik a csipeszből, hangosan csipog, meg kakilgat. Most alszik a tálkájában a füvön, betakarva. Megátjuk, mi lesz a programja éjszaka…

Az alábbi kisfilm csak illusztráció:

3,5 nap a gyerekekkel

Published

zolesz

on 2009. december 14., Hétfő

in család, gyerekek and személyes

. 1 Comment

Azoknak, akiket érdekel, leírom, milyen egy apának egyedül három napot eltöltenie a gyerekeivel. Nem az első ilyen alkalom ez, nem is világszenzáció, de azért - mint olvashatjátok - kihívás a magamfajta számára.

Péntek este későn értünk haza, én szombaton 9-kor keltem. Addigra a fiúk már túl voltak a betevő számítógépes játékukon. Reggeli után felvettünk egy barátot a kocsival, és a serdülők kosármeccsére mentünk, ahol Peti is játszott. Onnan haza ebédelni, utána Istvánt lefektettem. Csak az ébredésekor vettem észre, hogy nem kapott pelenkát, és iszonyúan összepisilte az ágyát. Gyors zuhanyoztatás, majd elmentünk a felnőttek kosármeccsét is megnézni, utána haza és vacsora. Némi vadulást követően, 9 óra után sikerült lefektetni őket, és végre magamra maradtam.

Vasárnap délelőtt a reptérre mentünk. Petinek a sültkrumpli evés tetszett a legjobban (nem tudta megállni, hogy már a pénztárnál, fizetés közben ne tömje a szájába). Andrisnak az, hogy Peti ráült egy poggyászkocsira és így száguldoztak az emberek között az előcsarnokban. Istvánkának végre az tetszett, amiért mentünk: a repülők és a körülöttük lévő kiszolgáló járművek mozgása. A két nagyobbik fiú este nyilatkozott, hogy minden lecke kész. Megnéztünk a youtube-on néhány Mézga Géza-videót, majd fél 10 körül eszükbe jutott, hogy mégis van lecke holnapra…

Hétfőn reggel időben beértünk az iskolába, játszodába. Peti délelőtt telefonált, hogy a matek házi feladatát lehetőleg vigyem utána, mert az reggel valahogy elmaradt tőle. Andris otthon felejtette a szemüvegét és ennivalót sem vitt, pedig hétfőn nem bent ebédel - a tanító néni megkért, hogy figyeljünk jobban a gyerekre. Amikor harmadszorra jártam meg a Pomáz-Szentendre távot, és az utcánk aljára értünk, Andriska észrevette, hogy a kosárfelszerelése a másik iskolában maradt, ahol Petire vártunk, így negyedszer is megfordultunk.

Visszagondolva ezekre a napokra azt hiszem, hogy velük csak a „jelenben” lehet együtt lenni. Odaszánva az időmet és a figyelmemet, amit sokszorosan meghálálnak. És az élmények velük sokkal intenzívebbek, mint a komoly felnőttekkel.

A vízbepottyantak

Published

zolesz

on 2009. június 06., Szombat

in gyerekek and személyes

. 0 Comments

Istvánkával ma délután lementünk Petiért az edzése végére, és amíg vártuk, kimentünk a mólóra a vitorlások közé. Ahogyan lelkesedett és forgolódott a szélén, volt egy megérzésem, hogy bele fog esni a vízbe. De semmit sem tettem vagy mondtam neki, csak a közelében maradtam. Közben egy szörfös épp partot ért, elkezdtem vele beszélgetni és néztem, ahogyan a szuper felszerelését kissé bénán vonszolja kifelé, miközben visszautasította a felajánlott segítségemet. Egyszer csak egy csobbanást hallok a hátam mögül, és megfordulva látom, hogy a kisfiam forogva kezd elmerülni a vízben. Gyorsan ruhástul utána ugrottam és amilyen magasra csak tudtam, kiemeltem a a köpni-nyelni nem tudó kisgyereket. Nagy nehezen megértette a szörfös, hogy így nem fogok tudni kimászni, és kifejezett kérésemre végre elvette tőlem Istvánkát, így aztán mindketten kijutottunk a vízből.

Mindebből csak annyit gondolok megjegyezni, hogy érdemes hallgatnunk a hirtelen megérzéseinkre és szárazon tartani a puskaport.

Afterpost: egyébként olyan gyorsan történt a dolog, hogy még komolyabban meg sem ijedt, csak annyit mondott a törölközőben állva, hogy nem szándékosan ugrott be, és hogy vicces az egész. Biztosan emlékezni fog rá még sokáig. Egyszer egész kiskoromban én is beleestem egy gumimatracról a Balatonba, és elmerültem, mint a nyeletlen balta. Tisztán emlékszem az egészre, és még arra is, hogy pár másodperccel előtte már „tudtam”, hogy ez lesz a vége a vadulásnak.