Tag Archive for 'SZKSE'

Buta kosaras gyerekek és anyukáik

Érdekes körlevelet kaptunk néhány napja a gyerekek sportegyesületének vezetőjétől. A múlt hétvégi mérkőzésről szóló, szokásos beszámolója végén elégedetlenségének adott hangot a serdülő korosztály eredménytelensége miatt. Tudni érdemes, hogy a gyerekek edzését korábban két, mára már csak egy szerb edző irányítja, akik hazájukban nemrég még az élvonalban játszottak. Iszonyúan tudnak küzdeni, ezt volt szerencsém a saját szememmel látni a felnőtt meccseken. A gyerekeket többször is úgy értékelték, hogy „Kár, hogy Szentendrén csak nagyon buta gyerekek járnak kosárlabdázni!” - ezt idézte tőlük az elnök az e-mailben.

A sommás kijelentés mögött az áll, hogy a fiúk a meccseken, éles szituációban nem alkalmazzák az adott helyzetekre megtanult és begyakorolt összjátékot, így nem tudnak élni a lehetőségekkel, és ezért veszítenek akkor is, amikor egyébként nem kellene.

Érdekes válaszlevél érkezett egy anyukától, akinél „kiverte a biztosítékot a dörgedelem”. Röviden: 1, mi mások vagyunk, mint a szerbek, ezt vegyék tudomásul az edzők 2, a gyerekek otthon bizony el vannak kényeztetve, ami nem „bűn” 3, a sport csak akkor jó, ha nem párosul stresszel 4, a gyerekeknek nem életcélja a kosárlabda, csak hobbi (unaloműzés).

Valamiért a Pink Floyd egyik száma jutott eszembe, aki ismeri vagy megnézi, talán érteni fogja, miért.

Pest megyei bajnok az SZKSE mini csapata

A Pest Megyei Kosárlabda Szövetség elnöksége által által kiírt nyílt férfi mini megyebajnokságon a Szentendrei Kosárlabda SE mini csapata a harmadik, a férfi mini megyebajnokságon pedig a mai napon az első helyezést érte el.

Jó volt hallani a gyerekek nyilatkozatait: Marci elmondása szerint a mai első meccset Peti nyerte meg a csapatnak, amihez Peti hozzátette, hogy a döntőt pedig a Marci játékával tudták megnyerni.

A fentiek is mutatják, hogy Peti rendszeresen részt vesz a minik mérkőzésein, miközben életkora alapján még az eggyel fiatalabbak, a kenguruk között (is) játszik. A kenguruknál pedig a teljes Pest megyei mezőnyben a harmadik helyezést érte el az éves összesített dobólistán, több, mint 800 fiatal sportoló között. Ebből a fiúból még lesz valaki, ezt én mondom, a büszke apa.

Hajrá Szentendre!!!

Íme a mai stúdiófelvételünk: a gyerekek kosár-egyesülete szurkolói indulójának feléneklése. Csak vájtfülűeknek! Akik megtalálnak engem rajta, és megírják kommentben, hogy hol állok a csoportban, azok között három darab egyéves zolesz blogja előfizetést sorsolok ki! Hajrá Szentendre!!!

Istvánka születésnapja

Ma három éves István fiunk, Isten éltesse sokáig! Bemásolok ide egy jó kis videót arról, hogyan szurkolt néhány hete a kosárcsapat meccsén:

Istvánka szurkol - video-1 video-2

Az edző ezzel szeretné indítani az egyesület indulóját, nem csodálom!

A Szentendrei Kölyökfarkasom

Egy büszke apa által bemásolt idézet a Szentendrei Kosárlabda SE elnökének ma keltezett e-mailjéből:

A legfiatalabb szentendrei kosárlabdázók 2008. november 30-án vasárnap, a Budapest XV ker. Pattogós utcában két mérkőzést játszottak, melynek egy győzelem és egy vereség lett az eredménye.

Szentendrei Kölyökfarkasok – Római Parti Hősök  34 – 61

Pasaréti Amazonok – Szentendrei Kölyökfarkasok  43 - 45

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Bonifert Péter, aki a két mérkőzésen egymaga 40 pontot dobott és ezzel a teljesítménnyel a dobólista 5. helyére kapaszkodott fel 498 játékost jegyeznek a bajnokságban. Reményeink szerint, a tíz éves Péterben az idei bajnoki évad pontkirályát tisztelhetjük majd.

Dr. Kovács Ferenc
a Szentendrei Kosárlabda SE
elnöke

Gratulálok az én Nagyfiamnak, csak így tovább!!!

A hangulat megidézésére hallgassátok az edzőjük, Karaicic Bogdan csapatát buzdító dalát: hajra-szkse

Péterkém saját készítésű posztere a témában: 2008-szkse-peti-poszter